Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

1982. Június T2., szombat

ÉSZAK-M AG YÄRORSZ AG 7

Tóparti beszélgetések

Hiába az előnyári, tűző napfény, forróság, majdnem kánikula — a Rakacai-tó és partja ilyenkor hétköznap délután csendes. A gát közeiében, majd a part mentén futó útról szemlélődöm; így messziről még kékestisztán fodrozódik a víz tükre, a nap sugarai meg-meg- csillannak a hétvégi házak ablakain, „elballag” előttünk egy szénásszekér. A gazda (ki tudja, talán Meszesbe, Martonyiba való, de lehet, hogy szalonnái!, mély nyugalommal kormányozza a lovakat, pillantásra sem méltatja a vizet. Tudom: a tavat ölelő három község lakosai ritkán fürödnék a tóban, keveset horgásznak. A nyári hónapokban — ilyenkor dől el talán egész éves boldogulásuk — nincs idejük rá. máskor pedig nem érdemes.

Megcsobban a tó felszíne, ezüstös hal villan. Talán csuka, talán a mozgékony sügér rabok

A ftlrdőző:

— Szend rőben lakom és a közelben is dolgozom, Edelényben. A Diana presz- szóban vagyok zongorista, szabad napjaimon, ha tehetem, kijövök napozni, úszni egyet. De csak hét közbe*», mert a szombat-vasárnapi tumultus nem az én világom. Zaklatott, zajos életem volt, még most is az, s ezért legjobban a csendre vágyom. Pihentet, szükségem van rá, bár sokan úgy hiszik: a mi munkánk nem más, mint állandó szórakozás. Pedig nem így van, nekem el hi hetik. Sokféle vendég sokféle kívánságának kell eleget tennünk, a jó hangulatot nehéz megteremteni és nagyon könnyű elrontani. Inkább a tóról?... Nyomon követhettem születését, „fénykorát”, most pedig láthatom, lassú öregedését, Még emlékszem a gát építésére, a vfkendezők hőskorára, amikor még csak deszkabódék, kimustrált autóbusakarosszériák álltak a domboldalon, kerítést alig-alig lehetett látni. Az embereit akkor még össze-.

fogtak, segítettek egymásnak, esténként pedig sokat fürödtek a vakítóan tiszta vízben. Tíz év sem telt el, megépültek a többszintes víkendházak (jó néhány kőműves meggazdagodott rajtuk), az emberek mogorvábbak lettek, és már inkább napozni járnak ki a hétvégéken, mint fürödni. Hogy miért? Nézzék meg a vizet. A part közelében növekedik a nádasok területe, a fenék vastagon iszapos, a víz a sekély részeken zavaros, hínáros. Már mosakodni kell utána, ha megfürdik benne az ember. No és még valamit. Ez a tó sekély vizű, különösen a partok mentén, de ennek ellenére nagyon veszélyes. Tavaly nyáron . három fuldoklót húztam ki a vízből. Kettő csónakról ugrott be, s megijedt, a harmadik pedig annyira „becsípett”, hogy a másfél méteres vízből sem tudott volna kijönni, ha nem támogatjuk ki belőle Ilyen dolgok is’ megtörténnek itt, a Ra- kacai-tónál... (Jávorkai Attila zenész,)

Egry volt fakacai horgász, aki itt . már nem veszi elő botjait:

— A család vfkendháza nemrégen készült el teljesen, de már gondolkozunk rajta, hogy el kellene adni. Szinte teljesen körbeépítették, s ha mindenki kint van, már szinte szorongunk. Hol lenne jobb? Már kinéztem magamnak a „helyszínt” a Tisza partján, de ott még nem engednek építkezni. Védik a partot, és talán igazuk is van. A Rákacai-tó- nak valamikor nagyon jó híre volt a horgászok körében. Hatalmas pontyokat, csukákat, sügéreket, dévér- keszegeket „akasztottak” itt meg, de akinek nem jutott kapitális példány, az is jól járt, hiszen kis szerencsével mindig kifoghatott 4—5 ki- lónyi halat, természetesen amikor nem volt rá tilalom. De egyre több lett a horgász, némi túlzással lehet mondani, hogy a part minden méterére jut már egy- egy belőlük. Mindenki itt

szeretné megtalálni a s»v

rencséjét, szinte mindenhol „beetettek” már, a halak nehezen kapnak, elzsírosod- tak, lusták, ök jól érzik magukat, a horgászok már kevésbé. Véleményem szerint magas a napidíj, egyáltalában nem biztos, hogy ugyanakkora értékű halat sikerül kifogni, még a legrafináltabb módszerek se nagyon használnak már. Van-e történetem? Minden ■ horgásznak van. Két éve villantóval csukáztam, mert láttam: mindenütt folyik a nagy „rablás”. Talán egy ötkilós példány végül is rákapott a horogra. Nem fárasztottam a halat, féltem, „elbújik” valamelyik nádasban, s ezért rögtön a part közelébe húztam. Már láttam is — körülbelül egyméteres lehetett —, de a társam addig-addig szerencsétlen- kedett a szákkal, míg a csuka elharapta a zsinórt, és elmenekült. Ez volt életem első és remélem, utolsó nagy horgászkudarca. (Tóth Ferenc. miskolci benzinkútkezelő.)

*

A Idngossütő:

— Április elején nyitottam, ez lesz itt az első szezonom. Most még nagyon gyér a forgalom, különösen hétköznap. Mire számítok? Nem tudom, mert az áprilisi „tél” után, a májusi nyárban is kevés vevőm volt. Mindenesetre keveset dagasztok be előre, mert a lángos tésztája egy-másfél óra után már használhatatlanná kel. Ügy vélem, egy- egy jó napon, 200—300 darabot sikerül majd eladnom, és akkor nem lesz veszteséges a bolt. Mindenesetre, itt meggazdagodni nem fogok... Kínálok többféle palacsintát is, de amint már mondtam, még nem futott be a bolt. kevés a vendég. Persze, legalább két nyár kell, hogy az ember biztosan megítélje a forgalmat. Ha nem sikerül, akkor sem megyek * tónak. A „bolt” könnyen szétszedhető, legfeljebb másutt kérek a felállítására engedélyt... ' (Krajnyák

Miklósné, kisiparos.)

(udvardy)

AKÁC ISTVÁN: A _ »

A test

válaszol

(3 mint zárt, megoldotton képlet

Tudatomat tisztára mosta

hulltál rám egy tárt nyári esten,

a szöges ágyként sebző szenvedés,

téged vallatlak futó testem:

mégis kell a rejtelmes posta, —

szólj, mi benned az örök lényeg?

a beszennyező kielégülés.

I., Jelképesen halálra ítélt

S mikor a láp-mosolyú mámor

a szülői önkívület,

a szerelmen túlra ível,

hogy majd az idő-különítmény

a test üt józanítva állón

kilyuggassa a bőröméi]

T- -•

emberi kételyeivel.

••

Özvegy és a lánya

Kemény Zsigmond regényéből készül a Magyar Televízió egyik új filmje. A múlt századi regényt Görgey Gábor írta át televízióra és Lehel Judit dramaturgi közreműködésével készül belőle háromrészes tévéfilm Horváth Z. Gergely rendezésében. A történet a XVII. századi Erdélyben játszódik, I. Rákóczi György fejedelemsége idején. A romantikus cselekmény során a megszállott, vagyonharácsoló, gazdag özvegy ki akarja házasítaná lányát, de természetesen nem annak szánja, akit a lány szeret.

lannak látszik, megkérdezem tőle, hogy miben segíthetek. Erre azt mondja, hogy törülközőt szeretne vásárolná, én meg udvariasan elmagyarázom neki, hogy ez kalaposból!, nem árulok törülközőket Értik, kérem?! Láthatta a kirakatban a kalapokat, nincs is más a kirakatomban, csak kalap, mégis el kellett neki magyarázni, hogy törülközőket kalaposboltban nem árusítanak. De még nines vége! Fél óra múlva megint bejön. És törülközőt kér! Türelmes ember vagyok, finoman, halkan elmondom megint, hogy ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok. Mit mondjak, uram! Ügy kellett magamat visszatartanom, hogy ne kiabáljak. De mit tehet ilyenkor az ember? Tudomásul veszi, hogy ilyenek is vannak, el sem tudják képzelni, hogy mennyien! De várjanak! Nem fogják elhinni, ugyanez az illető, ugyanaznap, még zárás előtt megint bejön! Nem akartam hinni a szememnek, amikor benyitott. Látom, hogy nincs egyedül, mert most a feleségét is magával hozta, várok tehát türelmesen, pedig elülhetik uraim, pattanásig feszültek az idegeim. És az illető ekkor ismét ugyanazt kérdezi, mint délelőtt, hogy nem árulok-e

törülközőt! Hát idefigyeljen, uram, mondom neki, de higgyék el, majdnem szétrobbantam a méregtől, és mégis sikerült nyugodtnak maradnom, ön, uram, mondom neki, most van itt harmadszor. Kétszer már elmagyaráztam önnek, hogy

ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok! Uraim! Én ilyen, emberrel életemben nem találkoztam. Mert most jön a java! Mit gondolnak, ki volt másnap az első vevőm?! Ugyanez az illető! És úgy jött be, úgy nézeti

körül, mintha soha nem

járt volna a boltomban. Tessék parancsolni, mondom nelri udvariasan, mert kíváncsi voltam, hogy van-e mersze még egyszer azt kérdezni, hogy árulok-e törülközőt. Hát megkérdezte! Csíkos törülközői'kért, kéksárga csíkosat, nekem meg, gondolhatják, líraim, abban a pillanatban elborította az agyamat a vér,' t megfogtam ezt az illetőt, nem vagyok egy erőszakos ember, de odavonszoltam az ajtóhoz, és ágy kilöktem a boltomból, hogy ott terült el áz utcán. Most mondják meg, uraim, nem volt igazam?!

A rövid szünetben, ami ezután következett, csaknem fel röhögtem. Arra gon- • doltam ugyanis, hogy kinyitom a szemem, és a kalaposnak a lehető legártatlanabb érdeklődéssel a következő kérdést teszem fed: Végül is miért nem adott ennek az illetőnek kék-sárga csíkos törülközőt?

Kinyitottam a szemem.” a nyitott ablak mellett gyors egymásutánban rohantak íelém a távíróoszlopok ... ránéztem a kalaposra ... és nem mertem kérdezni semmit.

Aczcl Gábor

A pataki „mágus”

Az ország különböző részeiből évente százezernél is többen látogatják meg Sárospatakon, a kollégium legrégibb épületében levő iskolamúzeumot. Közöttük sok kis- és nagydiák is szívesen tanulmányozza a 451 éves skóla történetével, hajdani életével kapcsolatos évszázados tárgyi emlékeket. Különösen szeretnek elidőzni abban a teremben, ahol a 200—250 éves fizikai eszközök vannak kiállítva.

Ezekből körülbelül 600 darab maradt meg a kollégium birtokában a régi időkből. Időnként cserélgetik őket a kiállítás felfrissítéseként, de a legrégibb egykori taneszközöket mindig láthatja a közönség. Ilyen például a Leydenben, 1707-ben, Muschenbroch által készített légszivattyú, néhány hozzá való üvegburával. Aztán Héron kútja, különböző torzító tükrök, egy színképlátó, távcsöveik, egy 180 éves elektromos gép. De valamennyinél nagyobb

érdeklődést vált ki a látogatók . körében a „laterna magica”, azaz egy „bűvös lámpás”, amelyből ez az egyetlen példány található hazánkban.

A laterna magica a mai

diavetítő kezdetleges fajtája, sőt. egy kicsit a mozivetítő masina ősének is tekinthető. A többi régi fizikai eszközzel együtt Si- mándi István kollégiumi professzor hozta 1708-ban — igen viszontagságos utazási és szállítási körülmények között — Hollandiából. Az egész készülék egy kocka alakú bádogdoboz, amelyet a fényjelenségek bemutatására használt Simándi, majd halála után, a későbbi fizikatanárok.

A laterna magica vetítő részén lencse van, amely mögé mécsest vagy gyertyát helyeztek fényforrásnak, s ilyen módon az üveglapra festett színes képek — felnagyítva — megjelentek a vetítővásznon. A hajdani „diaképekből” 18 darab maradt meg a laterna magica tartozékaként: többségük

bibliai és ókori mitológiai jeleneteket örökített meg, de állatokat, fákat ábrázoló

**fnes képe* is tannak közöttük. Az emberi fej és arc bemutatását két diaképpel végezte Simándi professzor, diákjainak nagy ámulatára. Az égjük üvegre a teljes arckép, a másikra viszont cAak a két szem van réfestve, s így a diakép ki-be húzásával a vásznon „mozogni” is tad az emberi szem.

Simándi István vett az eá•5 hazánkban, aki a fizikát a 18. század elején — tehát évtizedekkel a híres debreceni professzor, az „ördön- gős” Hatvani előtt — már kísérleti eszközök segítségével tanította Patakon. Természetes következménye volt ez annak a szemléltető oktatásnak, amelynek alapjait Comenius Ámos János vetette meg az V650 és 1654 közötti pataki működése alatt. Sárospatak és a környék népié pataki „mágusnak” nevezte Simándit. s az a hír járta errefelé róla, hogy az „ördöggel cimborái”, s mágusi könyvét láncra kötve őrá titokzatos 1 múzeumában.

A pataki vár ura, II. Rá- 1 kóczi Ferenc, aki maga is | szívesen foglalkozott a tér- <• mészettudományokkal, fő- ‘ képo matematikával és csil- ? lagászattal, 1708. június 29- ; én a kollégiumban meglá- ; fogatta Simándit, majd másnap — amint Beniczky Gáspár, a fejedelem titkára írta naplójában — ..asztal után ő Felsége Simándit a maga instrumentumaival a Várba hfván, egész estig sok szép discursusolcban múlatta magát”.

Mindössze 35 évig élt Simándi István. Pestisben halt meg 1710. április 27-én. Minden ingóságát a kollégiumra testálta. Végrendeletét ezekkel a megható sorokkal zárja: „Minden könyveim és minden eszközeim hagyom a Pataki Reformats Nemes Collegiumnak ... Ami kevés ételre-italra való ivóska vagyon, ami belőle megmaradt a tori alkalmatosság után, költse él a szép ifjúság ..

Hegyi József