Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-27 / 149. szám
1982. június 27., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Sok érték elveszett Szerencsen is Győjlik a csükoláifégyárlás Emiéit A nosztalgiahullám sok haszontalanságot, ám sok jó ötletet, szép elhatározást is a felszínre hozott. Ilyen például a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tudományos Egyesület édesipari szakosz- t e A múlt év végén létrehoztak egy ipartörténeti szakcsoportot, melynek az a feladata, hogy összegyűjtse, megvédje az édesipari gyárak történetét dokumentáló emlékeket. A Szerencsi Édesipari Vállalatnál örömmel fogadták az ötletet, lelkes kis csapat alakult, melynek tagjai azonnal munkához is láttak: megmenteni, felderíteni mindent, ami lehetséges. Keserűen tapasztalják, hogy értékek sokasága ment veszendőbe az idők során. Először az 1971. ápiilis 11-i tűzvész tett károkat a csokoládégyár — akkor még nem védett — ipartörténeti emlékei között. Később, a rekonstrukció idején hajítottak ki olyan tárgyakat, amelyeknek igen nagy értéke lenne. ■ Emlegetnek asztalnagyságú, szép lormájú kisgépeket, formákat, díszítő- villákat — mindezek a rekonstrukció idején a MÉH- telepre kerültek. A veszteség ellenére nagy, a lelkesedés Szerencsen és Diósgyőrben. Felkeresték már levélben a Szerencsi Csokoládégyár első igazgatójának, Lichti Frigyesnek Olaszországban élő családját: küldenének-e néhány apróságot a hagyatékból, vagy, ha ezt nem tehetik, írjanak néhány sort a csokoládégyárra vonatkozó emlékeikből. Járják a múzeumokat, levéltárakat, felkeresik a régi munkásokat, köztük elsősorban ' az alapítókat, vagy az ő leszármazottjaikat. Áz ÉDOSZ is segített, elküldött néhány iratot. Ez a múlt, de a szerencsiek és diósgyőriek most már a jövőre is gondolnak. A régi gépek, formák, díszítőelemek, csomagolóanyagok nem kerülnek többé a hulladékgyűjtőkbe Mindent megőriznek, hiszen őszintén rem-üik. h«wv •• • folytatják majd a munkát. Amihez az alapot a mai fiatalok teremtik meg — ha K ón is. ódnak a relikviák, a fotók, mert ilyenek azért szerencsére , ik p • e'_ gyakról, néha csak azok részleteiről. De ezeken a fotókon és filmeken az emberek, az egykori munkások a főszereplők, így pedig máris karaktert, méghozzá szép karaktert nyer a majdani tárlat. Az idősebb gyári vezetők által patronált, fiatalokból álló ipartörténeti szakkör a dó •» >zö munka mellett a kiállítóteremről is gondoskodik. Sok munka vár még rájuk, messze van a bemutatóterem avatása. Nem is ez a lényeg, hiszen az emlékek már ma is biztonságban vannak. Örülnénk, ha lapunk olvasói mäsünnen is kiilde- nének számunkra hasonló értesítést, a magunk módszereivel szeretnénk támogatni Borsod megye ipar- történeti emlékeinek gyűjtőmunkáját és a megóvni akarás nemes szándékát. Lévay Györgyi üzemi íaeszemle r Az elmúlt héten Borsod megyében megjelent üzemi lapok közül a Borsodi Bányász részletes tudósítást közöl a nemrégiben a megyében járt katowicei politikai delegáció programjáról, majd az anyag- és energiagazdálkodás helyzetét összegezi egy párt-végrehajtóbizottsági ülés alapján. Az írásból — amelynek szerzője Nagy János — kitűnik, hogy a Borsodi Szénbányák Vállalatnál tervszerűség jellemezte az elmúlt középtávú tervidőszakban a vállalat anyag- és energiagazdálkodását. Azonban az évről évre szükséges előrehaladást nagymértékben akadályozták az anyagok árának váratlan változásai. Az árváltozások külső, önköltségrontó hatását, az egyes anyagoknál hasonló használati értékű, de kedvezőbb árfekvésű anyagokkal igyekeztek ellensúlyozni. A Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár pártbizottságának hetilapja, a D'ósqvöri Munkás előzetesben tájékoztatja olvasóit a Majális-parkban megrendezendő vasas juniális programjáról, majd arról ad hírt, hogy a kohászat ú kombinált acélműve ifjúsági üzem lett. Erről a munkahelyről „Sok még a tennivaló” címmel Szendrei I. rinc Ír, hangsúlyozva, ho az acélmű fiataljai magul - nak érzik ezt az üzemet, hiszen benne van a munkájuk, az alkotásuk. Tréba Gyid az ötnapos munkahét t pasztalatait összegezi, hangsúlyozva, hogy a dolgozók túlnyomó többsége örömmel és megértéssel fogadta és támogatta a csökkentett munkaidő bevezetését, az ezzel összefüggő feladatok végrehajtását. A megye vegyipari üzemeinek lapja, a Borsodi Vegyész „Értékes tapasztalatokat szereztek” címmel egy, a BVK-ban megtartott tanácskozás alapján — többek között — arról számol be, hogy a hazai véradómozgalom „közkatonái”, s egy kicsit talán névtelen hősei a szervezők. Munkájuk nem látványos, szerény és szorgalmas tevékenységükről ritkán szerez tudomást a közvélemény. Számukra természetes, hogy egyre több ember ad térítés nélkül vért, s hogy közülük is a legpél- dásabban helytállókat kitüntetik. A cikk szerzője Gyárfás Katalin. A megye másik nagy kohászati üzemének a lapja, az Ózdi Vasas a szakszervezeti bizottság legutóbbi üléséről tudósítva megírja, hol tartanak a művelődési ház felújításával, és milyen tapasztalatokat szereztek az ötnapos munkahét bevezetésével. „Kismamák ■ a munkahelyen ...” Ez a címe Barta Erzsébet riportjának, amelyből kitűnik, hogy Ozdon és az ózdi járásban 2100 kismamát tartanak számon és ebből 1200 Ózdon él. A szerző arra igyekezett választ keresni, hogv Özdon milyen lehetőségeket kapnak a kismamák a munka- vállalásra. Beszámol a lap •I szakmunkásjelöltek ünnepigéről, és arról, hogy az írszággyűlés legutóbbi ülésszakán milyen témában kértek szót Borsod megyei képviselők. tiszta, egészséges ivóvizet, itt vagyunk a szomszédban, nagyon kellene a jó víz, enélkül nem létezhet falu, es az a baj, hogy már innen is el-elköltózgetnek a fiatalok más helyekre, elsősorban a városokba, Üjhelyre, meg Patakra. De azért megvagyunk, itt vagyunk, a vizet pedig vagy így, vagy úgy megoldjuk. Most hétfőn, június 28-án tanács ülésünk lesz, itt szólunk a megoldásról. Mindezt Mercz Gyula, a helyi tanács vb-titkára mondja, kiből a tenniaka- rás, a jókedély úgy sugárzik, hogy mindent el kell neki hinni. Nemcsak a vizet, hanem azt is, hogy a harmincas években 600, most meg 400 valahány lelkét számláló Károlyfalvának nem kell mindig is fogyatkoznia itt, a szépséges Me. gyér hegy alatt. Az egyetlen bolt vezetője egyebek között elmondja, hogy zöldárut még az idén nem rendelt. Tehát itt még nem vásárolhattak paprikát, paradicsomot, salátát. Az ital? Végtelenül lenézik itt az ilyen-olyan italokat (Hegyalján vagyunk!) egy- egy láda palackozott bor hónapokig eltart. A konzerv- étel viszont fogy, hiszen sokan mennek a hegyekre, a földekre, egyszerűbb így. A villámsújtotta televíziós lakásnál a gyerekék szifonpatronnal érkeztek a boltból, márpedig szifonpatront például Miskolcon legföljebb pult alól kaphatnak a bennfentesek. De bóklásszunk tovább. Ki egészen a falu szélére, hol barátságos, kedves, ősz hajú nénike fogad nagy szeretettel, mintha csak bennünket várt volna. Botjával elparancsolja a kutyát, és megmutatja a fólia sátrat, a lankós területen díszlő, soksok gondosságról, hozzáértésről tanúskodó kertet, baromfiudvart. Nekik nem gond a zöldség. Megtermelik, miként mások is. Ráadásul itt a víz is jó. Frei Jánosné, a nagyi elégedett. Jó lenne még itt maradni sokáig, hallgatni őt, milyen szépen beszél a gyerekekről, a kertről, a házról, a vízről. ' Megver hegy alatt. Priska Tibor Fojtán László Kétnyelvű felirat a falu szélén — Nagy fényesség /illant az ablakban, azzal égj ütt hatalmas csattanás, mitől az ember meg tud süketülni, ugyan- altkor a televízióból hátul magasra csaptak a lángok...! Gondolhatják, hogy menynyire megijedtem, hiszen már este volt, az ágyból néztem a műsort, de az egész történés után valaki mégis kihúzta a konnektordugót, már akkor valami furcsa égett szag terjengett, a készülék persze nem működik ... Nem tudtok köszönni, gyerekek?! Vendégeink vannak nem látjátok?! (Dehogynem! Tudnak köszönni a gyerekek, örülnek is a vendégeknek) ... Nohát, ennyi volt a villám- csapás, úgy tudom, hogy az, oszlopba vágott bele a ménkű és több helyen is bajt okozott. Dutsch Istvánné sűríti ilyen tömörré a viharos történetet, mely vihar itt. Károlyfalván is több helyütt okozott kárt, bár ez nem ama tojás nagyságú jegeket hullató, fákat, telefonoszlopokat döntögető szerdai vihar volt, hanem egy korábbi és kisebb erejű. De azért nem anjiyira kis erejű. A falu egyetlen műemlék, vagy műemlék- jellegű, igen látványos, hangulatos házának tulajdonosa, özv. Brogli András- né is a vihar által ledöntött kéményről, a ház egyéb rongálódásairól beszél. Dicsérjük a házat, mert valóban szép, különleges a maga sajátos ablakaival, díszítéseivel (szükséges is megőriznünk azokat a formákat, építészeti elemeket, miket ez a ház átmentett a régi korokból, ki tudja milyen régiekből), de azért persze a műemlék gondot is okoz. — Megvettem már az új ablakokat, dehát nem sza* bad beépíteni — mondja a tulajdonos, kiben nyilván vegyes érzelmeket kelt műemlék háza. Építené, formálná a maga igényeihez, dehát hitelesen is 150 évvel ezelőtt épült ez az igen szép ház és nagyon is jól őriz formákat a m«- - ‘ "->4 időkből. Monoton zúgás, valamely különleges gép zaja hallik, amint közeledünk az egyik házhoz. Most már — betekintve — látjuk is az udvaron felállított szerkezetet, a kútfúró gépet. Villany- motor hajtja, pörgeti a vasúti sínhez hasonlatos fúrót, mi kar vastagságú — vékonyságú — lyukat hivatott kivájni a földből, mindaddig, míg eléri a vizet, A Vinkler család udvarában működik a gép, melyet Vitányi József, újhelyi lakos ügyel, dolgoztat, az ő feladata a kút megteremtése. A megteremtés szó nem véletlenül íródik le ide. Mert most érkeztünk a falu elsődleges gondjához, problémájához, a vízhez. A falunak nincs jó ivóvize — itt-ott igen — de a legtöbb helyen nincs, sokan kannákkal utaznak Üjhelybe lochmört János, a falu népfrontelnöke, mindvégig szives kalauzunk, az egyetlen műemlék házat mutatja vízért, vagy próbálkoznak úgy, mint ezen az udvaron. — A lakásban már kész a fürdőszobánk ... Nagyon kellene a jó víz, mert itt az ásott kút, nem jó. Korábban már megpróbálkoztunk kézi fúrással, hátha mélyebbről jó víz jön! Nem került elérni. Most gépel fúrunk — mondja Hauser Mártonná, ki a család más tagjaival éppen nagymosást tart, de persze az ásott kút vizéből. A kútfúró mesterhez szól a kérdés: — Milyen mélyre kell mennie? — Legalább harmincöt méterre. — Harmincötre?! Mennyi idő kell ehhez? A választ a gép adja meg, hirtelen rándítással, csikorgással, megakadással. A mester ugrik, kirántja a konnektordugót a fogaskerekeknél igazgat, újra indít. Nem nagy sikerrel. A gép „panaszkodik”, ismét kemény sziklát talált. A mester kis lapáttal belenyúl az eddig kitermelt anyagba, mutatja. Apró, kemény, porrá őrölt szikla anyaga, mit a gép kihozott. Nehéz bizony itt haladni, hetekben mérhető a 35—40 méter elérése. Gond a víz. Mindenki keresi a megfelelő megoldást. — Így igaz! Ez a mi legnagyobb bajunk, de remé- em: megtaláljuk a megol- 1 ást! Több elképzelésünk is van rá, de a legjobb talán az lenne, ha Üjhelyről sikerülne idehozni vezetéken a A legnagyobb gond a víz. Harminc méternél mélyebbre kell fúrni a kemény sziklában, míg feljön a jó víz. \ nagyi a fólia sátorban. Szerinte in- jbb itt; Kcirolyíalván kellene mindeneinek maradnia, ebben a szép faluban, miként saját, közvetlen rokonai is itt naradnak. Sok az idős ember Károlyfolván. A tiszta, jó levegőjű községben tisztes, magas kort érnek meg az emberek és mindig tennivalót keresnek maguknak. Sokan költöznek ugyan el innen, de azért épül- getnek új házak is, az utcákat járva pedig a jövő ígéreteivel, az egészséaes. ayönyörü gyerekekkel is találkozunk. Két város között A Megver hegy alatt
