Észak-Magyarország, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
1982, május 1., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 9 A közéletben A propagandista Fényes Tibor több éve alapszervi párltitkára a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatóságának'. Több mint harmincéves eredményes propagandista tevékenységéért Lenin-emlék- plaketlet kapott, amelyet a Budapesten tartott központi ünnepségen vett át. Hogyan kezdődött ez a harminc év? — 193í!-ban a kohászatba jöttem és rövid megszakítással — a DIMÁVAG, később Miskolc város DISZ- titkára voltam, — azóta itt dolgozom. Esztergályosként kezdtem és már jó tizenöt éve a propagandaosztályon dolgozom. Ez a több mint negyvenéves törzsgárdatagjlság nagyon sokat jelent számomra. Szüleim, egész rokonságunk is a kohászathoz tartozott. — Mikor lett propagandista? — Elmúlt harminc éve. 1951-ben vezettem először szemináriumot, ma pedig — immár húsz éve — a marxista középiskola propagandistája. Jelenleg a másodéves tagozat vezetője vagyok. Az eltelt időben a tanítványaim között (ha szabad ezt a kifejezést használnom), voltak jogászok és államigazgatási szakemberek, fiatalok és idősebbek, esztergályosok es kohászok, természetesen a legtöbben a vállalat dolgozói közül. Közben ő is tanult: az ötvenes években többféle pártiskolán, később marxista egyetemen, speciális kollégiumon. Sokféle dicséretet, oklevelet kapott, de mint elmondta, legjobban annak örül, amikor évekkel később találkozik azokkal, akiket tanított és jóleső érzéssel hallja az elismerő szavakat. — Csak az a propagandista tud igazán jó és meggyőző előadó lenni, aki nemcsak ismeri a tananyagot — ez természetesen nélkülözhetetlen .alapfeltétel —, hanem szereti is, mert csak igy tudja igazán megkedvel tetni. — Milyen a jó propagan- dista? — Jól felkészült, szereti a munkáját — ami számára nem is igazán munka —, emellett jó pedagógus, legalábbis jó emberismerő, aki nem „hallgatókat”, hanem egyéniségeket tanít. Figyelembe veszi azt, hogy felnőtteket tanít, akik partnerei is; aki nevel és idegesség keltése nélkül ismerteti meg az alapfogalmakat. Az egyszerűsítés veszélyét elkerülve, de sohasem szakad el a gyakorlattól. — Öva intem a hallgatókat a „biflázástól” — mondta —, a bizonyos tételes ismeretek megtanulása több-kevesebb pontossággal elengedhetetlen, de az alkotó gondolkodásra való készség megszerzése a legfontosabb. A felkészült hallgatókkal szeretek vitatkozni; a vitakészség erősítésében sokat segít a tömegkommunikáció. Hatása érzékelhető, amelyet a propagandista sem hagyhat figyelmen kívül. önmagával szemben még igényesebb. Sok könyve van, minden foglalkozásra lelkiismeretesen készül: „a fehér lapra irt vázlatokat, sohasem hagyom elsárgulni” — mondta. Állandóan, naprakészen frissíti ismereteit. Nem is lehet másképpen, hiszen amit tanít, az nem lezárt és befejezett dogma, hanem a változó valósággal összefüggő, abból is táplálkozó eleven eszme- rendszer. (Tetra) légi országú! 1980 májusában indult az első közvetlen fekete-tengeri járat Szocsi és Berlin között. Ezt követte a prágai, a pozsonyi, tavaly március 8-tól pedig a budapesti járat. Míg 1970-ben Szocsiban 85 ezer külföldi járt, számuk 1975-re elérte a 135 ezret. A tizedik ötéves terv idején, 1976—1980 között csaknem 800 ezer vendég érkezett a világ 125 országából, többségük a szocialista országokból. Ezzel is magyarázható, hogy a közvetlen járatok ezekbe az országokba indulnak. A TU—154-es hetenként egyszer közlekedik a Fekete-tenger és Budapest között. Az első hat hónap alatt közel hat és fél ezer utas vette igénybe a Budapest—Szocsi útvonalon az Aeroflot légitársaság gépeit. Az összes költséget és a nyereséget egyenlő mértékben osztja el a két légitársaság, a MALÉV, és az Aeroflot. A járat közös j üzemeltetése a KGST-n belüli munkamegosztás új formája. Az első tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ez a forma hatékony és kölcsönösen előnyös. A Magyarországról Szocsiba érkező utasok kilencven százaléka turista. A Fekete-tenger e csodálatos üdülőhelye egyre népszerűbb, ezért az Aeroflot a közeljövőben újabb légijáratokat nyit Bulgáriába, Olaszországba, az NSZK-ba, Finnországba. 1985-ben ötmillió vendéget várnak Szocsiba, közlük 250 ezer külföldit. Több új szálloda várja majd őket. Szocsi legszebb helyén szállodaegyüttes létesül: jelenleg 2500 férőhely épül, de a távlati terv szerint 4000. vendégpek- pyújf ■ ké-, nyelmes pihenést. Bolygó-keresztelő A Szovjet Tudományos Akadémia asztronómiai tanácsának ülésén bejelentették, hogy 18 kisbolygó, más szóval aszteroida nevet kapott. Többek között az egyik, Krupszkájára emlékezve a Nagyezsda nevet, egy másik az Uljanov nevet kapta, Lenin bátyjára emlékeztetve. A nemrég elhunyt kiváló szovjet tudós. Msztyiszláv KeldivS akadémikus nevét is kisbolygó fogja viselni. ............... •- ■■■ —.................. Sz erszámaim belgyógyászati elváltozásokkal is... Hogyan hogyan nem, rövidesen más munkára kerültünk. Lehet, hogy magunk jelentkeztünk éjszakai műszakra, mert az több tekintetben kétszeresen számított. Az volt a dolgunk, hogy egy úszómedencényi pincegödöi'ben mérhetetlen mennyiségű téglát halmozzunk a körbe futó kőmü- vesállásra. Reggel aztán jött az élmunkás, aki sebes kézzel néhány óra alatt beszórta' a falba az egészet. Arra nem emlékszem pontosan,, hogy a kalapács az ő kezében volt-e, de az biztos, hogy a maltert más terítette a sorok közé. Ez a kőműves rendszeresen 1000 százalék körül teljesitett... f— És ti? — kérdeni a fiam, de erre sajnos nem emlékszem, mert a mi teljesítményünk nem volt ennyire' kiemelkedő. Szerettük azért ezt a munkát, mert közben zenét is kaptunk a hangszóróból, reggel meg alhattunk, amikor a többi diákbrigád sorakozott . .. Néhány évvel később a budapesti Nagykörúton is akadt építenivaló. Be kellett foltozni a házakat, meg ne fagyjanak a lakók. Azon a télen az egyetem is szünetelt, gondoltam, keresek egy kis pénzt, azonkívül csinálok is valami hasznosat, Az első hirdetésre jelentkeztem egy építőválla- lalnál. „Órabér ... segédmunkásoknak 5—6 forintig.” A hat forint akkoriban elég szépen hangzott, de nem ez volt a legfőbb gondom ... A munkavezető apró öregember volt, a kucsma egészen benyomta a fejét a fekete prémgallérba. Vagy hat embert — köztük engem — a járda szélére állított, hogy a járókelőket terelgessük, míg a második emeleten két szakmunkás a harmadik emelet íödémge- rendáit igyekezett kiszabadítani a törmelék alól. Egy első emeleti konyhában pirosló nyakú vaskályha falta a kiszolgált parkettlécet, egy öreg szaki meg egy jobb képű lány csak a tűzzel törődött, óránként, vagy talán félóránként mindenki bejöhetett melegedni. Nem volt talán még elég hideg, nem volt még mit kipihenni, a lány nem nézett rám elég szépen, vagy nem tudom, milyen darázs csípett belém, egyszer csak odaszóltam a körünkben meghitten falatozó építésvezetőnek : — Botos szaktárs, most tulajdonképpen menynyi lesz az órabérünk? Megállt a falat a torkán, kimeredt szemmel nézett rám: — Miért fontos ez most magának ? — Nem olyan fontos — hebegtem szinte restelkedve —, de már itt dolgozunk majd egy hete, meg lehet talán kérdezni ... — Miért tőlem kérdezi? Miért nem kérdezte meg, amikor belépett? — Azt mondták, hogy öt —hat forint. Gondoltam, lehet az öt is, öt ötven is, meg hat is ... — Nem dolgoznak maguk olyan sokat — mért végig lesújtó pillantással. — Az nem rajtunk múlik! — robbant ki belőlem. — Tessék úgy megszervezni a munkát, hogy többet dolgozzunk ! — Honnan tudja azt maga, hogyan van a munka megszervezve? — Mert látom! Egész nap csak ácsorgunk. Néha odébb viszünk egy deszkát vagy egy bakot, vagy félnaponként egy láda maltert ... ! — Hallják ezt, szaktársak? Szóljon, aki még kevesli a munkát! — Addig jártaüa körbe jelentőségteljes sastekintetét, amíg va-‘ laki visszavigyorgott neki. Akkor ismét felém fordult: — Majd piagát teszem meg munkavezetőnek, az öreget meg elzavarom, az nem ember, ne éljen!... — Azt nem mondtam! — Vörösebb volt már a nyakam a kályháénál is. — Akkor meg mit akar? —• húzta fel hosszú, sűrű szemöldökét. Zúgott a fejem, egyre szűkebb és sötétebb lett a világ, de éreztem, hogy sokán állnak körülöttünk. Így hát nemcsak magamat, hanem őket is képviselem". — Hát először is — lendítettem nfieg a karom —, ott lent nem kell hat embernek ücsörögni, két táblával megoldható. Ha ezalatt anyagot hordanának, a kőművesek is folyamatosan dolgozhatnának. Ha meg még csiga is lenne, az emberek fele nyugodtan mehetne a következő házra ... ! — Hallották ezt, szaktársak? — nézett körül elképedve az építésvezető. — Ez a szaki vissza akarja állítani a normarendszert ... meg az egész hét- szentséges szakramentu- mot!... Csak szóljanak bátran, ha maguk is visszakívánják . .. ! Aki még soha nem volt közmegvetés tárgya, nem tudja elképzelni, hogy néztek rám. Rosszabb volt, mintha agyonvernek ... — De apa — kérdezi a fiam —, miért nem akarta megmondani ? — Talán azért — gondolkodom el —, mert azt hihette, jobban dolgozunk, ha a nagyobbra számítunk ... — De hát ti' dolgoztatok volna! — emlékeztet a gyerek. — Ez is igaz — merengek lovább. — Akkor talán éppen ezért ... — Szóval öt forintot kaptatok — szögezi le inkább,' mintsem kérdezné. — Én mindenesetre! — nevetem el magam. — És? — feszegeti tovább, mert az ő számára még nincs vége a történetnek. — Gondolhatod — rántok vállat- — Voltak jobb helyek. Vidéki építkezéseken, szállítóknál, maszeknál... Sosem felejtem el a Vay urat! Fizetett rendesen, de betyár egy ember volt... ! Hét közben egymaga falazott, pucolt, betonozott, hétvégeken jött még egy vagy két kőműves, de segítők soha nem voltunk kettőnél többen! Kapkodhattuk a fejünket. „Mesterek! Ég a láda!” Ez nekünk szólt. Fogytán volt a malter az álláson. Alighogy fölöntöttük a ládát, már hallottuk: „Röpül a padló!” Ez azt jelentette: téglát, de sürgősen! Ha csak megálltai egy pillanatra, hogy megtöröld a homlokod, már rikoltott, a hátával is látott: „Szabotálunk?! Szabotálunk?!”... — Az mit jelent? — kérdi g. fiam. — Több mindent :— vakarom meg a tarkóm. — Régen így' mondták, ha valaki nem dolgozott... vagy többet ártott, mint használt. .. — És ma hogy mondják? Évek óta szögez nekem a gyerek lógósabbnál fogó- sabb kérdéseket, de úgy még soha nem volt, hogy ne tudtam volna válaszolni valamit. Most igencsak előszedhetem a szókincsemet ... Szerencsére váratlanul elvigyorodik a fickó: — Apa! Tudod, hogy hívják Makón a talicskát? Sejtem, de hagyom, hogy ö mondja. — Nem hívják, hanem tolják! — olvassa a fejemre jóízű kacagással. Megváltoztak orr. ember szerszámai, mert megváltozott a munka is. Az ember mindig a munkájához hasonlított legjobban, s ezen keresztül a szerszámaihoz. Ez befolyásolta hitét, szándékát, létfeltételeit, s vagyis ez határozta meg leginkább viszonyát a környezetéhez. A szerszámról mindig a kézbe vehetőség jutott először eszembe. Mert szinte minden alakítandó anyag keményebb a kéznél. Talán ez volt az egyik legfőbb hiány, amely arra kényszeri tette; keressen az ellenszegülőnél is dacosabbat, élesebbet, nehezebbet és keményebbet. Egy valamire való szerszámnak számomra ezért mindig volt nyele, amely akkor volt érdekes, amikor megkopott a kéz szorításában. Amikor az ütő, fúró, véső, faragó mozdulatok nyugodtak meg egy pillanatra letett szerszámban, amikor a megbámult, megfeketedett nyél az ember verejtékét, izzadtságát és lendületét sugallta. S a kéz bütykeivel hasonult a nyélhez, a nyél is hozzákopott a kézhez. Klasszikus megfogalmazás : a szerszám a kéz meghosszabbítása. Ma ezek a régi szerszámok elhagyták a kezet. Ha azt mondjuk, hogy felgyorsult az idő, akkor hozzá kell tenni: felgyorsult a tér is, a mozdulat is, az alakító szerszám is. Ezért valahol törvényszerű, hogy egyre jobban kicsúszik az emberi kézből, amelynek több következménye van. Könnyebbé teszi a munkát, de ez a szerszám már nem vehető kézbe. Elveszítette a nyelét, az ember izomerejét, vagyis az emberi léptéket. Elvékonyodott, megnyúlt az ember keze — a szobrász talán így tekintene át egy gyárat, így olvasna a mozdulatokból a futószalagoknál és a nyomógomboknál. S ez a törékennyé vált kéz önforroájához képest egyre -dromedárabb szerszámokkal dolgozik. Ma egy szerszámüzemben többtonnás szerszámokat is készitenek. furatokkal, ez- redmilli méteres pontossággal megmunkált felületekkel. Mindezt egy alakító gép elé helyezik, amely ezen a szerszámon sajtolja át az anyagot. Nemrégiben egy darab anyag került a kezembe, amilyennel az iskolában gyurmáznak a gyerekek." Hiába forgattam, gyúrtam, hiába akartam hosszas ránézéssel megtisztelni, nem idomult a fantáziámhoz Csak az esetlen formák figyelmeztettek; elveszítőt-? tem azokat az ujjmozdulat tokát, amelyekkel iskolás] koromban még játszi köny- nyedséggel alakítani tudtam az anyagot. Talán a kezem már ezek-' hez az új szerszámokhoz idomult öntudatlanul is, Amelyek nem tisztelik az anyagot, csak alakítják. Ijedten veszem észre, hogy a kezem elveszítheti kézírását is. Hiszen ezt a néhány sort rögtön írógépbe írom, ahogyan gyorsabb és könnyebb. Az írás alig technicizálódott a könyv- nyomtatás felfedezése óta. Mégis, milyen messzire kerültünk már a kódexmásolók és -írók lúdtollaitól. A telexgépeken több az információ, az eseményköz lés, mint az emberi gondolat. Persze új szerszámaim új emberi gondolatokkal is telítődtek. De egy másodpercig sem hiszem el, hogy ez a technika engem is tökéletesebbé tesz, vagy csupán új szerszámaim miatt tökéletesebb vagyok a kézi szerszámokat használó embernél. Nem a nosztalgia íratja velem ezeket a sorokat, hanem a dac; nem akarok gondolkodás nélkül idomulni ezekhez az új szerszámokhoz. Ha meggondoljuk, a géprombolás is egyfajta hasonulás volt — éppoly értelmetlen, mint egy másik véglet. Hiába a legmodernebb technológia, hiába a legmodernebb gépsor, a futószalag. a többtonnás szerszám és műszer, a termelékenység apokaliptikus jelei — emberi hozzájárulás nélkül nem létezhetnek. S egyre inkább rá kell döbbennünk: az eszméletlenné fokozott termelés lehetőségével is szembe kell szegülnünk. Azokkal a szerszámokkal. amelyek kicsúsztak az emberi kézből, átformálták a teret és időt — értünk és ellenünk. Vaderna József
