Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-10 / 84. szám
T982. "április TÖ., sromSai ESZAK-MAGYARORSZAG 7 A megyei tanács leg® utóbbi ülésén élénk érdeklődés kísérte Kazincbarcika tanácselnökéinek felszólalását, melyben egyebek között a „mini-vadon” tervezését fejtegette, jelentette be. Röviden: arról van szó, hogy a városban mintegy tíz hektárnyi területen megpróbálják megtelepíteni a hazánkban honos fákat, növényeket, mármint amennyi elfér egy ilyen kis területre, a tóban pedig a vízi világot mutatnák be. Élőben persze mindezt, sétányokkal, táblákkal, magyarázó szöveggel, ismeretterjesztéssel, miként illik. A célja pedig ennék a „mini vadonnak” az lenne, hogy egyrészt a barcikai iskolásoknak kitűnő lehetőségei nyújtson biológiai ismereteik gyarapításához, szemléltetéssel, másrészt szolgálhatna idegenforgalmi, azaz vendég- látási célokat is, hiszen, ki erre jön — és lehetne tenni az erre jövésért — csak megnézné, milyen is az a vadonka. Még egy harmadik célja is lesz — mert nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb megépül — ennek a tíz hektárnyi parknak. Egy harmadik szerepköre, feladata is. Ez pedig a tanácselnök már említett felszólalásában ugyancsak elhangzott, lírai megfogalmazású mondathoz kapcsolódik, mely mondat így szólt: „Kazincbarcika fölött kékebb lett az ég.” Az elmúlt évek sok millió forint értékű erőfeszítésének eredményéként lett kékebb az ég, azaz tisztább a levegő. Nevezetesen: a Borsodi Hőerőmű mind ez ideig elképesztő töménységben szennyező kéményei a tisztítóberendezések révén, az évi 50 ezer tonna por helyett „csupán” 20 ezer tonna port bocsátanak ki. A jövő év végére pedig körülbelül ezar tonna lesz a porkibocsátás. Persze, hogy ez ember meghökken még ennél is: ezer tonna por! De az 50 ezer tonnához képest mégis csak örömteli változás, és bizony mégis kékebb lett az égi Más: a város kórházának kazánját korszerűsítették, szintén kevesebb a korom, a szeny- nyezés. A lakóházak fűtését is korszerűsítették, a kéményekből így nem gomolyog a füst, ugyancsak hozzájárulva az ég kék színének meglátásához. Más: megfelelő felmérések, számítgatásolc után elkészült a szeméttelep. A város peremrészeiben megvalósították a konténeres szemétszállítást, vagy hamarosan megvalósítják. Kevesebb a por, a szennyezés. Más: (ezt nem a város tanácselnöke, hanem a nép- • front megyei titkára mondta el felszólalásában) Kazincbarcikán évek óta rendszeressé vált a környezetvédelmi őrjárat, a fásításban, parkosításban, a tisztaság megóvásában, a környezet védelmében éppen ennek a városnak a lakói évek óta példát mutatnak. Az említett megyei tanácsülésen a környezetvédelmi téma szerepelt napirenden, következésképpen sokan szólaltak fel, és talán egyetlen felszólaló sem felejtett el a szemléletbeli változások szükségességéről beszélni. Mert valahol itt kezdődik, kezdődhet minden, itt a történések, a jó- értelmű változások alfája. Sok éve hangoztatják ezt más fórumok sokaságán jó szándékú emberek, és nyilvánvaló, hogy még sok évig kell. Lévén, hogy a szemléletváltozás igen lassú folyamat, szövevényes, bonyolult valami, konvenciókkal, presztízsféltéssel, csoportérdekkel megtűzdelt akármi, melynek szúrós szagú, áporodobt levegőjű dzsungelje messzemenően nagyobb, megfoghatatla- nabb, mint a barcikaik által megvalósítani tervezett, mini-vadon. Lapunkban sem jelenhetett még úgy meg konkrét példákkal illusztrált környezetvédelmi cikk, hogy az érintett vállalatok, gyárak, üzemek képviselői ne fejezték volna ki az olvasottak miatt rosszallásukat. Miért? Csak! Hiszen a tények makacs dolgok, ráadásul a szennyezés tényeit műszerek mérik, rögzítik, a következtetést hozzáértő emberek vonják le, igaz, hogy az érintett, a szóban forgó gyár, üzem, mű szennyez, nagyon is szennyez, de akkor is minek ezt leírni?! Az ülésen a megyei tanács elnökhelyettese is utalt a már régóta ismert tényre: amíg az üzemeknek olcsóbb a levegő szennyezéséért kiszabott bírságot megfizetni, mint a tisztító- berendezéseket, az elektro- filtereket megépíteni, addig nem várható túlzott sok tisztítóberendezés megépítése. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal képviselője pedig arról szólt, hogy a levegő tisztaságának védelme érdekében várható új jogi szabályozás. (Ez a szabályozás föltehetően figyelembe veszi majd az iménti mondatban említett furcsaságot a bírságról és a filterről.) Elhangzott az is, hogy a hivatal államtitkári rangban levő vezetője a közeljövőben (ismét) tárgyalni kíván megyénkben levegőnk tisztaságáról (szennyezettségéről). Nem lesz könnyű dolga neki sem, miként éppen itt, a mi megyénkben élő, a levegő tisztaságáért, a helyszínen tevékenykedő embereknek sincs könnyű dolguk. Ebben a munkában nem számíthatunk továbbra sem látványos, gyors sikerekre. Nemcsak az állandóan hangoztatott „mai gazdasági viszonyok közepette” miatt, hiszen a gazdasági viszonyok mindig éppen a maiak lesznek, hanem sokkal inkább ama bizonyos szemléletbeli dzsungel miatt. Bár olyan kicsivé válna ez a dzsungel, mint a bar- cikaiak leendő mini-vadonja! Akkor mindahányunk fölött kékebb lenne az ég... Priska Tibor Hazánk egyik legértékesebb műemléki együttese bontakozik ki a mecseki Zengő-csúcs lábánál, ahol az I. István király alapította pécsváradi bencés apátság épületegyüttesét rekonstruálják. Az alapító emlékét a terület legmagasabb pontján felállított bronz szobor őrzi. A régészeti kutatást és feltárást követően az Országos Műemléki Felügyelőség dolgozói helyreállítják az egyes iz újjászülető vár épületeket. Az újjászülető vár jelentőségét az adja, hogy kevés építészeti emlék maradt fenn a magyar államalapítás korából és Pécsvárad ennek a kornak becses emléke. A nágyrészt már helyreállított palotaépületben román kori kápolna, valamint múzeum és kőtár fogadja majd a látogatókat. A kőtárban helyezik el az ásatás során napvilágra került román és gótikus faragott köveket. A palota szép termeiben kiállításokat, hangversenyeket, előadásokat rendeznek. Az udvari épületeket és a kerek ágyútornyot szállodává alakítják át. A Mester ott állt az ünneplők között. Megillető- dötten hallgatta a megnyitó beszédet. Első gyűjteményes kiállítását rendezték meg a Műcsarnokban. Sokan jöttek el a kiállítás megnyitására. Látni akarták a nagy őreget, de- dikáltatni a katalógusokat, vagy — ami már szinte vágyálomnak tűnt — kezet is fogni vele. A megnyitó beszédet Ve- hemei, az ismert műtörténész mondta. Szépen, hatásosan. Az ünnepség után odafordult hozzá a Mester. — Hol van Készéi? Nem látom itt. — Bizony nem, kedves Mester, hiszen három éve ■ már, hogy eltemettük. — Igazán? Sajnálom..; És Gyurgyeki? Talán már 6 is... ? — Fájdalom, <Je ő is ;;i Másfél éve. A Mester homlokás ösz- szefutottak a ráncok. Fáradtan jártatta körül a szemét. Legszívesebben azonnal elment volna. ' — Kérdezhetek valamit, Mester? — Csak tessék, kedves .. • — Vehemei. — Igen, hát hogyne. Kérdezzen csak. — Barátai voltak az elhunyt művészek? & gf* & i§ m m ML 9 — No nem. Többek annál. Ellenségeim. Vehemei bámult. Megbánta a kérdést. A Mester mosolygott zavarán, kicsit élvezte is. Aztán jónak látta, ha még valamivel kiegészíti az elmondottakat. — Tulajdonképpen nekik köszönhetem, hogy vittem valamire. Annak idején miattuk távoztam külföldre. Mindent elkövettek itthoni érvényesülésem ellen. A legkevesebb, hogy egyszerűen dilettánsnak mondtak. — Lehetetlen .;. 1 — Pedig így volt — bólogatott a Mester —, és látja, éppen ezért sajnálom, hogy ezt az ünneplést nem érhették meg, nem lehetnek már itt... Tudja, barátom, az ember legszívesebben . az ellenségeinek szeretne bizonyítani 1 — De kedves Mester — mondta kicsit felháborodva Vehemei —, ön már az egész világnak bizonyított! És ha ez megnyugtatja, biztos vagyok abban, hogy erről jócskán tudomást szerezhettek ők is ... — Nem kétlem. De most nincsenek itt, hogy a szemembe nézzenek, és én az övékébe. Sajnos, erről örökre lekéstünk, ök is, én is. Hol nyugszanak? Vehemei megmondta, a Mester megköszönte, és másnap délelőtt kilátogatott a temetőbe. Virágot is vitt. Készeinek szegfűt, Gyurgyekmek rózsát. — No igen — tűnődött a Mester —, még mindig jobb, mintha ez fordítva történik. De azért kár, várhattatok volna még ... A temetőből nem a szállodába hajtott a kocsijával, hanem elment a kiállításra. Alig fért ba, annyian voltak. Ödöngött a termekben, próbálta elfogulatlanul, idegenül szemlélni a műveit. Mintha csak egy lenne a látogatók közül. Megállt az egyik kép előtt. Mellette két borzas, szakállas ifjú, a beszélgetésükből hamar kiderítette, hogy szakmabeliek. Növendékek még, vagy éppen csak pályakezdők, önkéntelenül is odafigyelt, miket. mondanak. — Nem értem — vonta vállát a magasabbik —, eddig jóformán semmi. Csak tudnám, mit esznek ezeken a képeken? Mázolmánvok. Figyeld az ecsetkezelését, a színek összhatását, állítom. hogy behunyt szemmel is különbet festek. — Mitől lett ez világhírű?— töprengett az alacsonyabb. — Minek csapnak ennek akkora csinnadrattát? Valójában még rajzolni sem tud. Primitív, elnagyolt. — Reszket már a keze — nevetett a magasabb. — Ide nézz, mit csinált az okkersárgával! Szerintem csak odafolyt a festék, és nem vette észre. És ezt ünnepli a világ! Az emberek őrültek, én mondom neked. Ha ez a pasas nem dilettáns, akkor ne kapjak holnap kenyeret a közértben! f — Dilettáns? — bámult rá az alacsonyabb. — Enyhe vagy. Ez egy közönséges kókler! — Vigéc! — mondta erre a magasabb. — Falvédőpiktori — mondta az alacsonyabb. — Mázoló! — mondta a magasabb. A Mester hallgatta őket, és egyre jobb kedve támadt Mosolya vidáman terült szét az arcán, hogy kisimultak tőle a ráncai. Itthon vagyok — gondolta—, most már egészen biztosan itthon. Ez nem kétséges! Így ócsárolni 'sehol sem tudnak. Sehol a világon! És legszívesebben a keblére ölelte volna a két borzas, szakállas és feltehetően zseniális fiatalembert, akik ilyen szemléletesen, mondhatni „korhűen” idézték vissza — az ifjúságát Költözködünk... A sors úgy hozta, hogy régi lakásunkból el kellett költöznünk. Már hetekkel az ünnepélyes esemény előtt lázban égtünk. Anyám minden intézendő dolgot rám bízott, mondván: én vagyok a család legfiatalabb tagja. Jártam is a várost bútort rendeltem, lakatosokkal. asztalosokkal és kubikosokkal tárgyaltam. Aztán összecsomagoltunk, és három nap alatt birtokba vettük az új lakást. Azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén, de tévedtünk. Kezdődött azzal, hogy kerestem a gázmüveket, mert a költözködéskor megsérült a tűzhely és begyújtáskor csaknem a levegőbe röpítette az új házat. Kiderült, hogy a Gelkához kell fordulnom, két nap múlva jönnek, addig nem főzünk. Szóltam a Volánnak is, hogy egy palack gázt hozzanak, persze már az új címet mondtam be. Nagyanyámnak eszébe jutott, hogy a tévét és rádiót is át kell jelenteni. Elmentem hát a postára, de a korábbi nyugtákat is vinnem kellett volna, az átíráshoz az is kell. Ma éjszaka hozzáfogok a keresésükhöz. Határozottan emlékszem, hogy az egyik doboz aljára tettem. Csak azt nem tudom, hogy a száz közül melyikbe. Sebaj, reggelre biztosan előkerül. A villanynyal kapcsolatban is furcsa helyzet állt elő. Egyik ismerősöm félrevezetett, mert azt mondta, hogy menjek el az Émászhoz átjelentő nyomtatványért. Loholtam is, közben ugyanis jár a villanyóra, az áram pedig nem olcsó mulatság. Szerencsére a lcirendeltség- vezetőt ismertem, így gyorsan intézkedett. Nem kellett átjelentő, csupán felemelte a kagylót, s már rendben is volt az ügy. Pedig már azon gondolkodtam, hogy kikapcsoltatom régi lakásunk . óráját, de nem akartam kitolni az ott dolgozó festőkkel, kőművesekkel. Holnap a ki- és bejelentőket kell elintéznem. Egy kis csúszásban van az ügy, de remélem, hogy még nem büntetnek meg. Az űrlapok kitöltéséhez barátom nyújt majd segítséget, elég bonyolult kérdésök szerepelnek rajta. Ha sikerül kitölteni, aztán lakónyilvántartóval, meg ki tudja kivel aláíratni, akkor elviszem az anyakönyvi hivatalba, azt mondják, valahol arra van, amerre a házasságkötő terem. Nem, nősülni nem akarok, most nincs rá időm. Jaj, most jut eszembe, még a régi lakás padlására is fel kell mennem, ott felejtettünk egy antik fejőszéket. Este szakítok rá egy kis időt, biztos ott találom még. Rövidesen „fognom” kell egy villanyszerelőt is, mert az új lakásban a bojler még nincs bekötve a hálózatba, mosdani pedig csak kell. Várom a lakatosokat is, mert a lakásajtót nem tudom bezárni, valami nem stimmel. Aztán a harmadik szomszédban dolgozik egy maszek asztalos, megkörnyékezem, mert a költözködéskor eltört az egyik asztalunk lába. Csak az a baj, hogy lassan haladok az ügyek intézésével, mert sántítok. A múlt éjszaka ugyanis álmomban a telefon után nyúltam, és leestem az ágyról. Csak akkor döbbentem rá. hogy tulajdonképpen még ki sem töltöttem az űrlapot, és be sem vezették, amikor a rajzszögeket húzgáltam ki magamból. Néhány napja a postást is üldözöm. Csekkeket várok, meg kevéske aprót, hiszen elfogyott az OTP-től a költözködésre korábban felvett pénzem. Sajnos, mindig elkerüljük egymást. Már a- szomszédhoz fordultam, megkértem, hogy gyűjtse össze a nekem címzett küldeményeket. Pénzt is adtam neki. hogy a majdan érkező esetleges büntetéseket törlessze. A nagy kapkodásban ugyanis nem lehet tudni, hogy kivel felejtettem el közölni új lakcímünket. Szerencsére a volt szomszéd vállalta a megbízatást, aztán azt is megígérte, hogy utánvéttel postázza valamennyit. A bizományiba is készülök, van egy felesleges íróasztalom, csak terminust nem találok, határidő naptáram úgy néz ki, mint egy térkép. Arra gondoltam, hóm’ esetleg elmegyek táppénzre, mert fogytán az erőm. Egy hete nem ebédeltem, az ügyek intézése minden időmet lefoglalja. Aztán ezek az ügyfélfogadó órák? Képtelen vagyok eltalálni, hogy hová, mikor kellene mennem. Van, ahol egytől kettőig, máshol nyolctól tízig, aztán tiztől tizenkettőig érnek rá. Rájöttem, hogy , rosszul csinálom, túlságosan engedékeny vagyok, 1 hamar feladom. Hű, majd elfelejtettem, a postára ismét mennem kell, elkeveredett a bérletem — azóta se találom — és f pechemre jött az ellenőr. Hiába mondtam, hogy köl- | tözködünk, olyan értetlen s; volt... Még alig vagyunk túl a hurcolkodáson. így van időm gondolkodni. A Köz- tisztasági Vállalatnak is szólok majd, hogy a kukát írják a nevemre, aztán a rendőrség sem maradhat 1 ki, mert ott van az útlevelem. Bélyeg és boríték is kell, a rokonok, a barátok annyit megérdemelnek, hogy tudassam velük az új ’ címet. Mit is felejtettem még el? ... Kolodzey Tamás