Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 8 1982. április 3., szombat A közéletben Feledy Gyula grafikája FAZEKAS LAJOS. ; ■ A ir<: ií ;■ ' Veletek vagyok Földijeim Itt járnak a metropolisban, olcsó aktatáskájukban hordják — országhatártól országhatárig — s pályaudvar-zugban falatozzák útravalójukat: kenyeret, szalonnát. A munkás ... A munkás reménnyel ébred. Szerszámai közé befogja megmunkálni a vad anyagot, arcába a vas tüze ragyog, — gyönyörű, mert alkotás a dolga. Veletek vagyok Veletek vagyok: ember, nélkületek: semmi. Vágyainkért tenni kell, egymásért cselekedni! Az öreg . öreg ember. Arca csupa ránc. ül a kispadon, botjára dőlve, a Nap járására föl se néz kalapja alól, csak árnyékára néz, — időtlenül néz a földre. SZERGEJ MARKOV: ÜÍÉliÉk Több mint négyezer forintot ajándékoztak könyv- vásárlásra a miskolci 1-es számú kisegítő iskolának a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet szocialista brigádjai. A társadalmi felajánlásból összegyűlt ösz- szegből az iskola könyvtárát gyarapítják. Talán többekben felvetődik a kérdés: hogyan kerül Barna György ebbe a sorozatba, amelyben eddig olyan, aktívan politizáló társadalmi munkásokról írtunk, akik az átlagtól többet tesznek a köz érdekében. A miskolci Tokaj vendéglátóház vezetője olyan ember, aki elsősorban vendéglátós; ezt már a nyilvánosság előtt is többször leszögezte és mostani beszélgetésünkkor is hangsúlyozta. Tevékenységéről erősen megoszlanak a vélemények. Csak két végletet érzékeltetve a sok közül; a vendéglátósok egy része népművelőnek, a népművelők egy része vendéglátósnak tartja. Önmagáról tréfásan azt állítja: a vendéglátósok között bizonyára ő a „leg- népművelőbb” — aki elsősorban jó vendéglátós akar lenni —, aki munkatársaival együtt „házasságot” kötött a közművelődéssel. Tevékenységük a színvonalas vendéglátás, a kulturált szórakoztatás és a közművelődés határmezsgyéjén — időnként akadozva — megvalósuló összetett, újszerű kezdeményezés. Vitathatatlan üzleti érzékét, újítókedvét és vezetői képességeit az elmúlt években sokféle módon bizonyította. Hite —, amely az elmúlt időszakban fogyatko- zóban van — nem hinném, hogy fanatikus, inkább a változó világ igényeinek, reális lehetőségeinek felméréséből, új iránti készségéből és jó szándékú tenni- akarásából táplálkozik. A vendéglátós Barna Györgynek jó néhányan szemrehányást tettek: sokba van ez a Tokaj-féle —, vagy Barna György-féle (mivel szerinte sok dolgot érdemtelenül a nevéhez kötnek) vendéglátás; másképpen fogalmazva: nem hoz elég hasznot a vállalatnak. A közművelőnek pedig sokan azt hánytor- gatjúk fel, hogy drága ez a fajta közművelődés, mármint annak, aki reszese, „befogadója”, fogyasztója (is), hiszen a Tokaj nem korcsma, hanem első osztályú „egység”. Erre ő azt mondja: tiszta, kulturált környezetben igyekeznek megteremteni a programok közötti választás lehetőségét, megfizethető, rétegenként, illetve korosztályonként elfogadható árakkal dolgoznak. (Vannak ötforintos és ötvenforintos belépőjegyeik; vannak harmad- és elsőosztályú áraik is.) Tevékenységük skálája igen széles: a sikerfilmek moziján, a Cola-báron, a gyermekfoglalkoztaláson, a miskolci kabarén keresztül vezet egészen az értelmiségi klubban zajló tartalmas vitákig; de van kedvezményes étkeztetés és gyertyafényes vacsora éppúgy, mint videó-diszkó és családias hangulatú étterem. A siker naponta igazolja ezt a fajta tevékenységet: a városi pártbizottság és sokféle társadalmi szervezet, tömegszervezet vezető:, munkatársai éppúgy részesei voltak a Tokaj rendezvényeinek, mint a város üzemeinek, intézményeinek fiatal szakemberei, munkásai. A megyei és a városi hivatalos közművelődés (az irányítók többsége) kezde- - ményezésüket a mai napig nem fogadta el; anyagiakkal egyáltalán nem támogatják őket. Az is igaz, hogy a közelmúltban egyre több erkölcsi, politikai és szerény anyagi támogatást is kaptak; elsősorban a KISZ és az Állami Ifjúsági Bizottság megyei vezetésétől. Munkájában sokféle érdek ütközik: vendéglősként nagyobb bevételre kell törekednie —, amely személyes. vállalati és végső soron (köz) népgazdasági érdek is. Ugyanakkor a kulturált szórakoztatásra törekedve, a közművelődés határát súroló tevékenységükben az esetek többségében háttérbe szorulnak az anyagi erdekek. Egyre nehezebb a dolguk. tevékenységük szélesedik, kezdik kinőni az eddigi kereteket. Elég borúlátó a folytatást illetően, pedig a Népművelők Országos Egyesülete által kiírt pályázaton az elmúlt évi közművelődési munkájukért (harminc pályázó között) első díjat nyertek. A legújabb, a napokban bevezetett új vállalati szabályozók is egyértelműen a nyereségre orientálnak. Barna György mindenesetre tovább dolgozik, naponta tanul és tanít (a marxista középiskolán), húsz éve KISZ-tag és több mint tíz éve kommunista. Tagja a vállalat pártvezetőségének és az irányító pártbizottság egyik munkabizottságának. Egy elvont- nak tűnő szociológiai definíció szerint a közélet társadalmi viszony, a közösségi ügyek megoldására irányuló tevékenységek rendszere. A Tokaj vezetőjét nemcsak felsorolt tisztségei, hanem eddigi munkája, érdemei igazolják: részese a közéletnek. Mások is így vélték: Barna György a közelmúltban vette át a KISZ Központi Bizottságának magas kitüntetését: a KISZ-díjat. A hivatalos indoklás szerint: __„az igén yes vendéglátás és a köz- művelődés összekapcsolásáért végzett eredeti koncepciójú tevékenységért”. Petra József Utam Egy csíráját a kikeletnek Nektek örökbe hagytam, És gépem elrepül Keletnek A vörös pirkadatban. Utam a menny vezérli, A hegyek és a csillagok, És aztán majd egy égi Stewardess karján meghalok. (Ircsik Vilmos fordítása) Zoltánka egy szép, -- kertes budai villáig/ ban cseperedett fel, , és sokáig azt hitte, mindenki így él, és az iskolából mindenki hazamegy egy-egy szép, budai villába és megeszi a finom ebédet, amit a nagymama azonnal feltálal, utána meg kimegy játszani a kertbe, ahol még úszómedence is van. Lassacskán ráébred, hogy nem mindenki ilyen szerencsés: vannak, akiknek nemcsak villájuk, kertjük, úszómedencéjük nincsen, de még nagyszüleik, esetleg szüleik sem élnek, és egész nap idegenek között kell lenniük, és nincsenek saját játékaik. Aztán egy napon kórházba vitték a nagymamát, és többé nem jött vissza. Zoltánka sokat sírt, mert az az öreg néni, aki ezután vigyázott rá, csúnya volt és mogorva, és olyan ételeket főzött, amelyeket csak kényszerűségből fogyasztott el, ha nagyon éhes volt, vagy ha nagyon erősen rámeredt az öreg néni. Nagypapán is látszott, hogy szomorú és neki sem ízlett az étel, bár sosem mondta. Nagypapának egész nap reszketett a feje és az ölében újság volt, de nem nyitotta ki és lassan, csoszogva járt. Aztán Zoltánka anyukája, aki gyakran utazott külföldre, és mindig gyönyörű ajándékokat hozott, egyszer nem jött vissza, csak egy képeslap jött egy Amerika nevű országból, ami nagypapa szerint olyan messze van, hogy gyalog lehetetlen eljutni oda, ráadásul ott van még közben az óceán, amit nem lehet átúszni. Apu megtiltotta, hogy anyukát előtte szóba hozzák, de ez nem jelentett sokat, mert apu korán reggel elment és éjszaka jött csak haza. És ital- és füstszaga és idegen szaga volt. Az úszómedencében senki sem cserélte a vizet, szemetes lett és sűrű békanyál lepte el. Zoltánka apja a garázsajtót sem csinálta meg, pedig állandóan leszakadással fenyegetett, pedig Zoltánka apja mindent meg tudott csinálni, ezért is keresett olyan sok pénzt, olyan sokat, hogy Zoltánka anyjának nem is kellett volna dolgoznia. Zoltánka apja sokat szidta nagyapát, akinek csöndben reszketett a feje és ritkán válaszolt és mintha ez is dühítette volna apukát, aki ilyenkor csapkodta az ajtókat, a garázsajtókat, a garázsajtó is így szakadt le. Apuka mindenhez értett, őt hívták, ha a környéken elromlott a tévé, ha vala- m meg kellett hegeszteni, javított autót és vízvezetéket, csinált kerítést és könyvespolcot, de vállalt villanyszerelést is.. A közeli szövetkezetben, ahol anyag- beszerzőként dolgozott, csak ritkán bukkant fel és jó alkalma volt arra, hogy egyúttal saját szükségleteit is kielégítse. Apukát mindenki ismerte és ügyes embernek tartották, és futottak utána a nők, mert kevés ilyen szorgalmas ember van manapság. Zoltánka örült, hogy ilyeneket hallott az édesapjáról, és gyakran elképzelte, milyen is lehet, ha valaki után futnak a nők, és wsjon miért Szentmihályi Szabó Péter futnak, de biztosan jó dolog. Zoltánka mindenféle játékot kapott már, és ha meglátott valamit, azonnal meg is vehette, mert apukája nemcsak a zsebét lehúzó aprópénzt nyomta a markába, amiben még tízforintosok is- voltaki bőven, de időnként adott egy százast is, néha ötszázast is, ha ünnep közeledett, vagy jókedve volt. Zoltánka már nem tudott mit venni magának, így hát elkezdte gyűjteni egy díszes, nagy teásdobozban a pénzt, amiből már akár egy motort is vehetett volna, ha elég nagy lett volna, hogy ráülhessen. így azonban lehet, hogy autót vesz majd. addigra összegyűlik már any- nyi pénz is. Zoltánka gyakran gondolt édesanyjára, de aztán halványulni kezdett az emléke, s mivel nem volt szabad beszélni róla, akárcsak a nagymamáról, akit kórházba vittek, és többé soha nem hoztak vissza, Zoltánka egvre kevesebbet gondolt rájuk. Egy idő múlva elmaradt« az öreg néni is, aminek Zoltánka rettentően örült, mert egész nap együtt lehetett a nagypapával, aki izgalmas meséket tudott, és néha mesélt a saját életéről is, amikor még kicsi volt, és a falu szélén laktak. a temető mellett. Ilyenkor nagyapa hangja a szokásosnál is éneklőbb lett és előjött az a mulatságos kiejtés, amiről apa azt mondta megvetően, hogy „mucsai tájszólás”. Most már tanítás után Zoltánka hozta el kettejük ebédjét ételhordóban a közeli kifőzésből (ahol nem megfőzték, hanem kifőzték az ételt, mondta egyszer nagyapa), és nagyon büszke volt. hogy egyedül ő gondoskodik magáról és nagyapáról. Mert apukája most már egyre ritkábban járt haza és sokszor volt borostás és olyan furcsa volt a szeme, és ritkán is adott pénzt, mert azt mondta, most neki is kevesebb vari. És a szomszédok lassan elmaradoztak. es nem hívták édesapját, ha valami elromlott. hanem legyintettek, és azt sugdosták, hogv elissza az eszét. Ez naévon megrémítette Zoltánkát. hogvan lehet, hogy valaki elissz» az eszét, de biztosan lehet, ha a felnőttek azt mondják. Már húrom napja nem látták apukát, és be kellett
