Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-11 / 59. szám

1982. március 11., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 5 POSTÁNKBÓL ADHATJÁK DRÁGÁBBAN ...? Egy bonyodalmas kerék­pár-vásárlás ügyében szeret­nek tanácsot kérni. Sajóvá­moson, az Unió Afész 454. sz. boltjában február 16-án egy szovjet női kerékpárt fi­zettem be, amelynek ára 1260 forint volt. A három példányban készült számla egyikét megkaptam, s azt ígérték, hogy a szövetkezet 3—4 napon belül le is szál­lítja a kerékpárt. Két hetet vártam rá, s közben érdek­lődtem, mi az oka, hogy még nem kaptam meg, de a boltban semmilyen konkrét választ nem tudtak adni, s ők is arra gondoltak, hogy mivel a szállító gépkocsive­zető beteg volt, bizonyára ez okozza a késést. Március el­sején azzal fogadtak a bolt­ban, hogy milyen jól jártam, mert e naptól 16Ö forinttal drágább a kerékpár. Az örö­möm sajnos csak két napig tartott, ugyanis közölték ve­lem, hogy ezt a különböze- tet rá kell fizetnem, meri különben nem lesz kerékpár. Ha így nem jó nekem, ak­kor visszafizetik az 1260 fo­rintot. Én úgy gondolom, s ez mások véleménye is. hogy a kerékpár, már a számla kézhezvételétől számítva, en­gem illet, hiszen én azon a napon a tényleges árát ki­fizettem. Arról nem tehetek, hogy a szövetkezet olyan árut kínál eladásra, ami eset­leg nincs raktáron. Nem tudom ki a felelős ezért a hanyagságért, de a vevő semmi esetre sem, s így miért az fizessen rá? Vagy ha nem fizet, járjon gyalog? Takács Fcrenené, Sa jóvámos. Nevelők u. 4. * A megyei tanács kereske­delmi osztályának kereske­delmi felügyelőségétől kér­tünk tájékoztatást, a követ­kező felvilágosítást adták: Előjegyzések esetén az üz­letekben maximálisan 30 százalék előleget kérhetnek a vevőtől, s ezt is csak ab­ban az esetben, ha a bolt előjegyzéses értékesítésre ki van jelölve. Amikor az elő­jegyzett áru megérkezik, az áru átadásának időpontjá­ban érvényben lévő fogyasz­tói árat kell a vevőnek fi­zetnie. Amennyiben a vevő — s ebben az esetben a le­vélírót értjük — a vásárlás napján a kerékpár teljes órát kifizette, csak azt nem szállíttatták, vagy nem szál­lította haza. így a felemelt összeget nem jogosult felszá­molni az áfész. A MISKOLCIAK IS IGÉNYELNÉK ... A március 5-én megjelent Észak-Mag yarországban ol­vastam az „Óriás órák szer­vize" c. rövid írást. Ebben közlik többek között, hogy „az utcán közlekedő emberek jogos igénye, hogy a köztéri, utcai nyilvános órák mindig a pontos időt mutassák ...” s hogy „havonta ellenőrzik a főváros mintegy 300 darab időmérőjének elektromág- v'eses szerkezetét". És Mis­kolcon mi van? Tudtommal nálunk már egy utcai óra sincs, pedig az írás szerint ez az emberek „jogos igé­nye". Valóban hiányzik is nagyon! Bosszantó, hogy ami­kor ilyen értelemben foglal­kozik az újság a főváros óráival, ugyanakkor a mi vá­rosunkban még mutatóban sincs köztéri, illetve utcai óra. Kérjük, próbáljanak tenni az illetékesek valamit annak érdekében, hogy ismét legye­nek pontosan járó órák Mis­kolcon is! Dr. M. L.-né, Szinyei M. Pál u. 17. Miskolc. KULTURÁLIS ÉLET v TOKAJBAN Községünkben a Zilahy György Műveszetbaráti Kör évadnyitó kiállítását köve­tően megélénkültek a kultu­rális események. A művelő­dési házban az először ki­állító Csutkái Csaba fotói vonzottak sok érdeklődőt. A megnyitón Vitai András és Hartmann Teréz, a nyíregy­házi Móricz Zsigmond Szín­ház művészei adtak egyórás emlékezetes műsort. A mű­velődési ház és a művészet­baráti kör programjából a gyerekek sem maradtak ki. Februárban a televízióból jól ismert Mazsola és Manócska (Havas Gertrud és B. Kiss István) szerzett nagy élményt az ifjú közönségnek, akik a bábokkal együtt éltek; izgul­tak, örültek, nevettek, s vé­gül ragyogó szemmel tap­soltak. A sátoraljaújhelyi telefon­gyár tokaji üzemegységének nyolctagú szocialista brigád­ja felvette a múvészetbarátj kör névadójának, Zilahy György festőművésznek a nevét, s ez alkalommal ellá­togattak Tenkács Tibor fes­tőművész műtermébe. A me­leg hangú beszélgetésen a művész beszélt Zilahy György rövid, tragikus életéről, mű­vészetéről, majd megtekin­tették a munkásként indult, korán elhunyt festő életével, valamint a művészetbaráti kör tevékenységével kapcso­latos dokumentumokat. A felvett név — mondták a brigádtagok — kötelezi őket arra, hogy részt vegyenek To­kaj közművelődésében. A művelődési házzal kötött szerződés minden lehetőséget megad elhatározásukhoz. Zelenákné, Ónodi Csilla könyvtárvezető Tokaj GRANAT A HOMOKBAN?!... Községünkbe n, Sa jókazán új posta és gyógyszertár épül, amelyre bizony nagy szüksége van mindannyi­unknak. Az építkezéshez szükséges sódert a Sajó ho­mokjából termelik, de ezt a munkát most leállították. Úgy tudjuk, hogy azért, mert azon a területen még mindig található háborúból vissza- maradt gránát, s ezt jelen­tették a nagyközség vezetói- nek is. Állítólag hívták a tűzszerészeket, de azok még a mai napig sem. jöttek, azonban a sóder kiterme­lését tovább folytatják. Mi több gyermekes családanyák vagyunk, és nem szeretnénk gyermekeink apját mások hanyagsága miatt elveszíteni, vagy nyomorékon látni. In­tézkedni kell az illetékesek­nek mielőtt tragédia törté­nik. — írja egy sajókazai több gyermekes anya. KÖSZÖNÖM A MÁV-NAK ... A minap olyan kellemes meglepetésben részesített a MÁV Miskolci Igazgatósága, amit szó, vagyis köszönet nélkül nem lehet hagynom. Fel nem használt utazási je­gyemet beküldtem címükre, kérve árának visszatérítését. Lemondtam arról, hogy ké­résem figyelembe veszik, hi­szen még csak nem is aján­lott, hanem sima levélben adtam azt fel. Nem az az érték okozott örömet, amit a postai kézbesítő nyújtott át tőlük, hanem az, hogy nem egy felelőtlen, hanyag intéz­mény közül, akad olyan is, mint a MÁV, aki lelkiisme­retesen foglalkozik a hozzá­juk küldött levéllel, még ak­kor is, ha annak írója már 71 éves Köszönöm válaszukat, intézkedésüket. Szv. Nagy .lózsefné Múcsony, Ady E. u. 34. Az MHSZ Országos Köz­pontjában értékelték a szö­vetség megyékben és Bu­dapesten működő gépjármű­vezető-képző iskoláinak el­múlt évi teljesítményét. Fi­gyelembe vették, hogy mind a sorköteles, mind a magán­gépjárművezető tanulóknál a közlekedés, a szerkezettan tudnivalóinak elsajátíttatásá­ban milyen eredményeket ér­tek el, s azt is, hogy a tan­folyamok résztvevőit milyen fokon tanították meg a gép­jármű vezetésére. Pontoztuk a különböző részeredménye­ket, s ezek összesítése alap­ján sorrendet állapítottak meg, örvendetes, hogy a Borsod megyei iskola a húsz hasonló tanintézet között 439 ponttal a második helyre került. Az első helyen végzett Fejér megyei iskola mindössze 2 ponttal előzte meg, a rang­sorban harmadik Győr me­gyei pedig 436 pontot szer­zett. Jól érzékelteti a kép­zés eredménvessége közötti különbséget, hogy a többi 17 iskola 324-től 401-ig kapott minősítő pontokat. Az is figyelembe veendő, hogy a valamennyi MHSZ- iskolában kiképzett gépjár­művezetőknek a 11,1 száza­léka Borsodban tanult, s szerzett jogosítványt. E te­kintetben csupán a főváros­ban kiképzettek aránya jobb: 12,8 százalék. (A budapesti iskola egyébként 392 ponttal a 10. helyen végzett.) A borsodi iskola oktató­munkájának eredményessé­gében nem kis szerepet ját­szik az, hogy 1979-ben a megyeszékhelyen korszerűen berendezett objektumot, bá­zist bocsátottak rendelkezé­sére, amelyen a legtöbb me­gyebeli gépjárművezetőt ki­képző miskolci kirendeltség js helyet kapott. Am nem­csak a bázis, hanem vala­mennyi járási kirendeltség is kifogástalan oktatási eszkö­zökkel rendelkezik. Hozzá­járult a sikerhez az is, hogy az MHSZ járási titkárai ki­emelt feladataik egyikének tartják a gépjárművezető­képzés segítését. Nem utolsó­sorban az is záloga az ered­ményességnek, hogy az is­kolának és kirendeltségeinek stabil az oktatógárdája, jól képzettek az előadói. T. L-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------k Megszűnt a jégvédeimi készültség Feítirlék a torlaszt a Tiszán Munka közben a Jégvirág-X. Kenézlő térsé- Bodolai Albert hajóvezető és Békési László gében. Kozma István felvétele főgépész a Jégvirág-IX. kormányállásában. Március 5-én, dél- # után 4 órakor rendel­ték el a jég védelmi készültséget az Észak-ma­gyarországi Vízügyi Igazga­tóság jégtörő flottillájánál. A hajók, a Jégvirág—IX., X. Tiszacsermely térségé­be indult, ahol közel tíz ki­lométer hosszúságban egy­két méter vastag jégtor­lasz alakult ki, mivel a Szamos jégtakarója rácsű- szott a Tisza jegére. A Jég­virág—I. és II., kisebb tel­jesítményű jégtörők pedig azt a feladatot kapták, hogy Tiszalök és Tokaj kö­zött tovább darabolják, ap­rítsák a már megbontott, és a folyón lefelé úszó jég-> táblákat, hogy azok a ti- szalöki duzzasztóműhöz ér­ve ne tehessenek kárt a műtárgyakban. A döngöl ős hajók először csatornát nyi­tottak a vastag jégtorlasz­ban. Az egyenként két da­rab 200 lóerős tőmotorral felszerelt hajók igen nehe­zen birkóztak meg a fel­adattal. A csatornanyitás után nekiláttak a szélesí­téshez, valamint a jégtáb­lák darabolásához. A balsai kompnál Pocsai József hajóvezető és társai segítettek fel bennünket a Jégvirág—X. fedélzetére. A meleg, kényelmes kormány­állásból ismerkedhettünk meg munkájukkal. Amikor ott jártunk, már — ahogy ők mondják — százszáza­lékos volt a zajlás a fo­lyón, az erős hajónak azon­ban így is meg kellett dol­goznia minden méterért. Kis idő múlva találkoztunk a Jégvirág—IX. vezérhajó­val. A két hajót rövid idő­re összekötötték egymás mellett a folyó közepén. Míg a két hajó legénysége kezet fogott a hajókorlátnál, mi átszálltunk a vezérhajó­ra, ahol Zemlényi István, az ÉVIZIG hajózási felelő­se adott tájékoztatást mun­kájukról. A kormánynál Bodolai Albert hajóvezető dolgozott, mellette a dön­gölőgépet Békési László fő- gépész kezelte. Furcsa moz­gásba kezdett a hajó, ami­kor a két darab, egyenként 250 kilogrammos öntöttvas súlyok harántsíkban forog­va másodpercenként negy­venet pörögtek tengelyük körül. A hajó ilyenkor elore-hátra, jobbra-balra fordul, billeg egyszerre. Ez a döngölés, a vasalás, — ahogy ők mondjak —; így töri a hajó speciálisan ki­képzett orra-teste az előt- te-alatta levő jeget. Aján­latos ilyenkor valamibe megkapaszkodni. A jégtáb­lák egyre fogynak, mintha osztódással szaporodnának kisebb darabokra, amelye­ket azután Tokaj alatt a Jégvirág—I. és II. vár... Tegnap délelőtt H) óra­kor az ÉVIZIG megszün­tette a jégvédelmi készült­séget, mivel a jégtörő ha­jók teljesítették feladatu­kat. A hajók most ellenőr­zésre és javításra vonulnak a tiszalöki hajójavító üzem­be, hogy ezt követően felké­szüljenek „békés” felada­tukra, az uszályok vonta­tására. Oravcc János Újdonságuk: a csemege Naponta liámszáz «wer Biró László még édesapjától leste el a mesterség tudnivalóit. Ti­zenkét esztendeje viszont már „a maga kenyerét süti". Akik egyszer megkóstolják, alighanem máskor is keresik a Sajókazán sütött, illatos és jóízű kenyereket a miskolci üzletekben. Jóllehet, a kis méretű sütőüzemben készült kenyeret elsősorban a sajó- kazaiaknak, és a közvetlen vonzáskörzetében levő tele­pülések lakóinak sütik, így csak bizonyos hányada kerül az itteni kenyereknek a mis­kolci boltokba. Amint azt az üzem vezetőjétől, Bartha Sándortól megtudtuk: — Naponta háromszáz da­rab kétkilós, úgynevezett ha­gyományos és száz darab egy­kilós csemege kenyeret szál­lítanak el innen. A .csemegé­be vitális gluttint és kemé­nyítőt keverünk, ezáltal a kenyér még három nap múl­va is olyan, mint a friss. Nagy sikere van. Az üzembon gépek da­gasztják a tésztát, fehérbe öltözött asszonyok és férfiak sürögnek-forognak, szorgos- kodnak gyakorlott mozdula­taikkal az adagolók és a ke­mencék között. Huszonnyol­cán dolgoznak itt, a Kazinc­barcikai Sütőipari Vállalat sajókazai, vagy ahogy az it­teniek mondják, Sólyom- telepi Sütőüzemében, ahol kétműszakos, folyamatos ter­melés van. Juhász Jánosné már ki­lenc éve dolgozik az üzem­ben. Formázó. Mint mondja: — Én is, csakúgy mint itt az üzemben a többiek, a ma­gunk sütötte kenyeret vi­szem haza, azt eszem. Azzal a különbséggel, hogy jobb szeretem a két-háromnapos sütést. Férjem, aki a Köz­ponti Bányagépjavítóban dol­gozik és tizenkét éves fiunk viszont a frissért van oda. Megoszlik a család vélemé­nye. Egy dologban viszont megegyezünk. Kenyeret soha nem dobunk ki. Bíró László a dagasztó tépnél tevékenykedik, ö a csoport vezetője: — Otthon gyakran tréfál koznak velem, hogy én a da- gasztóteknőben születtem. Apám, aki szintén pék volt, Abaújszántón dolgozott. Kis­koromban sokat segítettem neki és később el sem tud­tam volna képzelni magam­nak más szakmát. A felesé­gem is itt dolgozik a sütő­üzemben. Van két gyerme­künk. A fiú első osztályos, a kislány még óvodás. Valószí­nű, ők már más pályát vá­lasztanak. A legcsekélyebb érdeklődést sem mutatják a pékszakma iránt. Munkájukról szólva lelke­sen beszélnek, ’ pillanatra sem hagyva abba a dagasztógép kezelését, avagy az ábslágo- lást (formázást). Ám nem mulasztják el azt sem, hogy szóljanak a szakma becsüle­téről. Ezt hiányolják. No, nem munkahelyi megbecsü­lésről van szó, hiszen kor­szerű körülmények között, megfelelő bérért dolgoznak. Azt sérelmezik, hogy ma már az emberek tudatában más, mondhatni kevésbé előkelő helyen van a pékszakma, mint régen volt. Pedig a haj­nalban kelő, késő estig, té- len-nyáron nagy hőségben dolgozó pékek kemény mun­kával keresik kenyerüket és készítik a mások kenyerét. Mert hisz’ hiába a gépesítés, a korszerűsítés, bizonyos munkafolyamatokat ma sem pótolhatnak a technikával. Ma is szükség van a pékek kétkezi munkáiéra, fizikai erejére. És ezért éppoly megbecsülés illetné őket, mint ezelőtt húsz vagy har­minc évvel... Monos Márta Fojtán László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents