Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-25 / 71. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1982. március 25., csütörtök * Lconyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára beszédet mond azon az ünnepségen, amelyen a Lenin-rendet nyújtotta át. (Folytatás az 1. oldalról.) álláspontját világosan kifej­ti az SZKP XXV. és XXVI. kongresszusának határozata. Szeretnék most itt néhány kiegészítő vonatkozásra em­lékeztetni. Először. Függetlenül attól, hogy a kínai vezetés politi­kájának, különösen külpoli­tikájának számos vonatkozá­sát nyíltan bíráltuk és bí­ráljuk, mint amelyek össze­egyeztethetetlenek a szocia­lista elvekkel és normákkal, sohasem törekedtünk arra, hogy beavatkozzunk a Kínai Népköztársaság belső életé­be. Nem tagadtuk és nem tagadjuk, hogy Kínában szo­cialista társadalmi rend van, holott természetesen, a szo­cializmus érdekeinek ellent­mondó az, hogy Peking a nemzetközi politikában az imperialisták politikájához kapcsolódik. Másodszor. Sohasem tá­mogattuk és nem támogat­juk semmilyen formában sem az úgynevezett „két Kí­na” koncepciót, teljes mér­tékben elismertük és elis­merjük a KNK szuverenitá­sát Tajvan szigete fölött. Harmadszor. A Szovjet­unió részéről nem volt és nincs semmiféle fenyegetés sem a Kínai Népköztársa­sággal szemben. Semmiféle területi igényünk nem volt és nincs a Kínai Népköztár­sasággal szemben, készek vagyunk arra, hogy bármi­kor folytassuk a tárgyaláso­kat a fennálló határkérdé­sekről, abból a célból, hogy kölcsönösen elfogadható meg­állapodásra jussunk. Készek vagyunk arra is, hogy meg­vitassuk a szovjet—kínai ha­tár térségére vonatkozó köl­csönös bizalomnövelő intéz­kedések lehetőségének kér­dését. Jól emlékszünk még azok- ía, az időkre, amikor a Szovjetuniót és a népi Kínát a barátság és az elvtársi együttműködés szálai fűzték össze. Sohasem tartottuk normális jelenségnek az or­szágaink közötti ellenséges­kedés és elidegenedés álla­potát. Készek vagyunk ar­ra, hogy minden előzetes feltétel nélkül megállapod­junk olyan, mindkét fél szá­mára elfogadható intézkedé­sekről, amelyek az érdekek kölcsönös tiszteletbentartása, az egymás ügyeibe történő be nem avatkozás, a kölcsö­nös haszon alapján, és ter­mészetesen harmadik orszá­gok megkárosítása nélkül elősegitik a szovjet—kínai kapcsolatok megjavítását. Ez egyaránt vonatkozik a gaz­dasági, a tudományos, a kul­turális és a politikai kap­csolatokra is, annak megfe­lelően, ahogy a két fél ké­szen áll a konkrét lépések­re ezek közül bármely terü­leten. Egészében véve politikánk az ázsiai földrészen, éppúgy, mint a többi földrészen is, a béke megszilárdításának, a béke ellenségei határozott visszaverésének politikája, a békés együttműködés politi­kája mindazokkal, akik ezt akarják, a szocializmus or­szágaival kialakított testvéri barátság, a társadalmi hala­dás minden erejével vállalt szolidaritás, a népek szuve­rén jogai védelmének poli­tikája. Sohasem térünk le külpolitikánk e megingatha­tatlan lenini alapjáról — mondotta a többi között be­szédében Brezsnyev. Egyéb nemzetközi kérdé. sekről szólva Leonyid Brezs­nyev beszédében rámutatott: a nemzetközi helyzet jelenleg rendkívül kiéleződött. Az imperializmus agresszív erői le akarják fékezni a világ- történelem menetét, meg akarják akadályozni a szo­cializmus fejlődését, el akar­ják fojtani a népek felszaba­dító mozgalmát Az elmúlt időszakban már nem egyszer beszéltem meg­lehetős részletességgel arról a harcról, amelyet országunk, földünk minden békeszerető erejével szövetségben vív a világméretű nukleáris hábo­rú fenyegetésének megaka­dályozásáért, a fegyverkezési hajsza, ezen belül az európai rakéta-nukleáris fegyverkezés megszüntetéséért. Egyetlen napra sem pihenhetünk meg ebben a harcban, s mindad­dig folytatjuk, amíg el nem hárítjuk a veszélyt, nem biz­tosítjuk a tartós békét. A szovjet államfő beszédé­nek nagy részében Üzbegisz­tán és az egész Szovjetunió gazdaságának eredményeiről és problémáiról, a gazdaság- fejlesztés feladatairól szólt. Brezsnyev leszögezte: a Szovjetunió nem kis ered­ményeket ért el, de termé­szetesen vannak még megol­datlan problémák is. Ezek többsége — mondotta — a növekedés problémája, olyan feladat, amelyet szocialista társadalmunk folyamatos és aktív növekedése hozott létre. Ha hűek maradunk a lenini munkastílushoz, ha nem száll fejünkbe a dicsőség, ha ön­kritikusak leszünk, ha fe­lülről lefelé valamennyi pártszervezet figyelmét a megoldatlan problémákra összpontosítjuk, ha a dolgo­zók legszélesebb tömegeinek aktivitását és kezdeményező erejét mozgósítjuk, akkor fel­tétlenül megoldjuk ezeket a kérdéseket is —: hangoztatta beszédében az SZKP KB fő­titkára. Leonyid Brezsnyev a tas- kenti ünnepségen átadta az Üzbég Köztársaságnak a Lenin-rendet, amelyet feltű­zött Üzbegisztán zászlajára. A magas kitüntetésért Sa­rat Rasidov mondott köszö­netét.. > Lázár György Pakson Korom Mihály előadása a Palit kai fikaiéaiáa Tolná megyei látogatásá­nak második napján Lázár György, a Minisztertanács elnöke felkereste a paksi atomerőmű építkezését. Az üzemlátogatás után munkás­gyűlésen vett részt, ahol be­szédet mondott. Átadta az MSZMP Köz­ponti Bizottságának és sze­mély szerint Kádár János szívélyes üdvözletét, majd az építkezés fontosságáról, je­lentőségéről beszélt. Elisme­réssel szólt szocialista part­nereink segítségéről, mint mondotta: a paksi atomerő­mű építése újabb nagyszerű példája a szocialista gazdag­sági integrációnak, a KGST- országok együttműködésé­nek. Ismertette és elemezte a kormány energiagazdálkodási programját, melynek fontos része éppen az épülő erőmű lesz. A paksi atomerőmű dolgozóinak további /munka­sikereket kívánva fejezte be Tolna megyei látogatását a Minisztertanács elnöke. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak Politikai Akadémiáján szerdán Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára előadást tartott „Az állami élet és a szocia­lista demokrácia fejlesztése társadalmunkban” címmel. Az előadáson részt vettek a párt- és tömegszervezetek ve­zető propagandistái; az egye­temek, főiskolák marxista tanszékeinek tanárai, az álla­mi élet területén dolgozó ve­zetők. A résztvevőket Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője köszöntötte. Az előadás anyagát a Kos­suth Könyvkiadó megje­lenteti. Púja Frigyes Malaysiába A COiPTilliST szállodája Púja Frigyes külügymi­niszter szerdán megérkezett délkelet-ázsiai útjápak első állomására, Malaysia Állam- szövetség fővárosába, Kuala Lumpurba. Púja Frigyest a repülőtéren Mohammad Gha- zali Bin Safie malaysiai kül­ügyminiszter fogadta. A nap folyamán a két külügymi­niszter megkezdte a hivata­los tárgyalásokat. Kuala Lumpur repülőte­rén Púja Frigyes rögtönzött sajtóértekezleten válaszolt az újságírók kérdéseire. El­mondotta, hogy Magyaror­szág és Malaysia kapcsola­tainak történetében ez az el­ső alkalom, hogy külügymi­niszteri látogatásra kerül sor. Az eszmecsere eredmé­nyeként a magyar fél azt várja, hogy kapcsolataink tovább bővülnek mind poli­tikai, mind pedig gazdasági téren. A küszöbönálló tár­gyalásokon — mondotta a magyar külügyminiszter — a kétoldalú kapcsolatok át­tekintése mellett szó lesz a feszültségekkel terhes délke­let-ázsiai térség problémái­ról is. Ifjésáfi tanácskozás - Aczél Gyergv előadása A KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója alkalmából szerdán ifjúsági tanácskozást rendezett a KISZ Központi Bizottsága, mintegy félezer fővárosi, megyei párt- és ta­nácsi aktivista, ifjúságpoliti­kai titkár. KISZ-vezető. propagandista. ifjúságkuta­tással foglalkozó szakember »észvételével a Magyar Nép­hadsereg Művelődési Házá­ban. A tanácskozást, amelyen részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője is, Fejti György, a KISZ KB első titkára nyitotta meg, majd Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese az ifjúságpo­litika időszerű kérdéseiről tartott előadást. Az Európa-szállóva! szemben, a II. kerületben épül Budapest első szövetkezeti szállodája, a Hotel Rege. A kivitelező: a Középület- épitő Vállalat, mintegy 170 millió forintos beruházási összegű lé­tesítményre kapott megbízást, A COOPTOURIST szállodája április elején fogadja az első vendégeket a 80 szobás, uszodával, szau­nával, kondicionáló teremmel ellátott épületben. A képen: Az épülő szálloda egy részlete. Elméleti Merem a megyei pártbizuttságoi Tegnap délelőtt a megyei pártbizottság székházában el­méleti konferenciát tartottak, amelyen Móna Gyula, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskolájának rek­torhelyettese A társadalom politikai egysége és a párt­szervek feladatai az egység erősítésében cimmel tartott előadást. Magyar kildötlség a vietnami pártagresszEsei A Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak meghívására Maróthy Lászlónak, a Politikai Bi­zottság tagjának, a Budapes­ti Pártbizottság első titká­rának vezetésével szerdán reggeli elutazott Hanoiba a Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttsége, hogy részt vegyen a Vieinami Kommu­nista Párt március 27-én nyíló V. kongresszusán. A küldöttség tagjai: Berecz Frigyes és Szűcs Ferenc, a Központi Bizottság tagjai és Varga József, hazánknak a Vietnami Szocialista Köz­társaságba akkreditált nagy­követe. Fock Jenő köszintise Fock Jenőt, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ját, nyugalmazott miniszter- elnököt, a munkásmozgalom régi harcosát, párttagsága 50. évfordulója alkalmából szer­dán Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára köszöntötte és átadta a Központi Bizottság emlék­lapját. Jelen volt Havasi Fe­renc, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Miskolci ifjúsági napok Bemutatók, játékok, jubileumi műsor Színes kavalkáddal folyta­tódott a MIN rendezvényso­rozata tegnap is. Közleke­dett a nosztalgia-villamos, délután a Centrum Áruház előtt a MIN-ceritrumnál da­losok énekeltek a járókelők­nek, érdeklődőknek... Nemcsak az utcán, a mű­velődési házakban, klubok­ban is találkoztak a fiata­lok; délelőtt például egy külpolitikai tájékoztatón. Tárlatlátogatás a lillafüredi Herman Ottó-emlékházban, „nyitott ház”, játékos prog­ram az ifjúsági házban; Bar­tókról és Kodályról szerzett ismereteikből vetélkedtek a Bartók-teremben. Gyöngy­fűzést, agyagozást, „gyerekké visszaváltoztató” programot kínált a Gárdonyi Művelő­dési Ház. A napot filmbe­mutatók zárták. A tegnapi tizenöt program között élénk érdeklődésre tarthatott számot a Zrínyi Gimnázium „Népek hazája, nagy világ” című UNESCO­sorozatának jubileumi, 50, műsora. A Rónai Művelődé­si Központ telt nézőtérrel várta a produkciót, amely ez alkalommal a világjárás, idegen népek életének, tör­ténelmének, történetének is­mertetése helyett hazánkat, Magyarországot idézte a két órányi műsoridő alatt. „Ne­kem áldott az bölcső, mely magyarrá ringatott” — vá­lasztották mottóul a gimna­zisták műsorukhoz a fenti idézetet. Történelem kevere­dett a mesével, mondával, népdallal, ötvözték mindezt fiatalos humorral, játékkal... Honfoglaláskori képek után a fonóban idézték igazságos Mátyást, Háry Jánost, a népballadákat, a valóságot a mesével... Tusnády László tanár úr ismét szép produk­ciót készített és mutatott be a zrinyis szereplőkkel. Ma, március 25-én tizen­nyolc program várja a II, miskolci ifjúsági napok ren­dezvényei iránt érdeklődő­ket. Megnyílt az encsi agrár-szabadegyetem A hagyományokhoz híven, tegnap az encsi művelődési házban nyílt meg a járás mezőgazdasági szakemberéi­nek sokoldalú tájékoztatást nyújtó agrár-szabadegyetem. Idén márciustól június végé­ig nyolc előadáson vehetnek részt az érdeklődők, akik szükebb hazájuk, a Hemád- völgy, a Cserehát, s Abaúj gazdálkodásának kérdéseire kaphatnak feleletet. Az év­ről évre sorra kerülő rendez­vénysorozat célja, hogy a gyorsan változó közgazdasági helyzetben, a mindennapok növekvő teendői mellett is lépést tartsanak a korszerű termelési feltételekkel a szakemberek. A mezőgazdasági üzemek vezetői tegnap a szövetkeze­ti demokrácia időszerű kér­déseiről hallgattak előadást, amelyben Siska András fel­hívta a figyelmet azokra a tapasztalatokra, amelyek be­tartása nélkül nehéz elkép­zelni a demokráciát. így egyes üzemekben a mai na­pig jellemző a tekintélyfél­tés, nem támaszkodnak elég­gé a tagság véleményére. A pártszerű vita a demokrati­kus centralizmus lényeges eleme, hiszen a döntéseknek széles alapokon kell nyu­godniuk. Néhány szövetke­zetben a helyi érdekeket tú­lozzák el. Például fagykár után nem figyelnek oda a veszteségmentes betakarítás­ra, megelégszenek azzal az összeggel, amelyet a biztosí­tó a tervezett, s a termett hozam kiegészítésére fizet. A termelőszövetkezetekben még nem követik az új gazdasá­gi helyzet kívánalmait így nem vonják be kellőképpen íz üzem életébe a mellék­üzemágak dolgozóit s a nyug­díjasokat. Pedig tartósan csak ott lehet gazdasági si­kert elérni ahol szoros a kapcsolat a tagság és a ve­zetés között.

Next

/
Thumbnails
Contents