Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-03 / 52. szám

1982. március 3., szerda ESZAK-MAGYARQRSZAG H SPORT SPORT l—ll—lilinwmilin MTI ■■■Ilii SPORT Diósgyőrött a SZEOL AK, Békéscsabán az ÓKSE A labdarúgás élvonalában ma délután újabb, ezúttal már a 22. fordulóra kerül sor. A bonsodi csapatok kö­zül a DVTK hazai környe­zetben fogadja a sereghajtó SZEOL. AK együttesét, míg az Ózdi Kohász Békéscsa­bán kísérli meg feledtetni a legutóbbi ózdi fiaskót. A papírforma mindkét hely­színen hazai győzelmet sej­tet. A szakvezetők dolgát alaposan megnehezíti a sok sérült játékos, remélik azon­ban, hogy a többség pályá­ra lépésének nem lesz sem­mi akadálya­A DVTK rendkívül értékes ponttal a tarsolyában tért haza Tatabányáról, s remél­hetőleg ez kellő lendületet ad az együttesnek a tavaszi meneteléshez. Az eredmé­nyen túl a mutatott játék töltheti el jogos bizakodással a piros-fehér szurkolókat, szakvezetőket. — Korántsem lesz olyan könnyű a Szeged elleni ta­lálkozó, mint azt sokan gon­dolják — fejtegette az esé­lyeket dr. Puskás Lajos vezető edző. — Igaz, hogy jelentős a hátrányuk a baj­nokságban, de legutóbb iga­zolták, hogy nem adták jel a küzdelmet. Nagyon oda kell figyejnie mindenkinek a mérkőzésre, mert számunk­ra csakis a győzelem jelent­het jó eredményt. A szakvezető azt Is el­mondta, hogy gondot okoz Oláh pótlása, aíki Tatabá­nyán sérült me®, s ma ezért várhatóan nem léphet pályá­ra. Teodoru I., Kerekes és Osváth jöhet számba a kö­zéppályás helyén. A másik változás a kapuban képzel­hető el, amennyiben Veréb vállalja a védést, akkor ter­mészetesen ő kezd. Ha nem tud védeni, Gulyás helyette­síti. A tervezett összeállítás: Veréb (Gulyás) — Kádár, Giron, Görgei, Szemere — László, Fükő, Tatár, Kerekes (Teodoru I., vagy Osváth)’.— Borostyán, Fekete. Diósgyőrött a találkozó délután 14.30 órakor kezdő­dik. * Nem a legjobb előjelekkel utazott el Békéscsabára az Ózdi Kohász együttese. Pri­béknek és Becseinek egy­aránt a lábujja gyulladt be, Dudás pedig kedden lázas­nak bizonyult — Kétségtelen, hogy sú­lyos helyzetbe kerültünk — mondta Pallagi Róbert ve­zető edző. — Nincs azonban könnyebb szituációban a Bé­késcsaba sem, amelynek várhatóan Pásztort, Kerekest és Kőhalmit is nélkülöznie kell. Nyilván győzelemre törnek ellenünk, mert csakis a 2 pont megszerzése adhat lökést számukra a kiesőzó­nából való elkerüléshez. Ügy vélem, hogy ha a régi tűz és harcosság jellemzi majd játékunkat, akkor megnehe­zíthetjük a csabai együttes dolgát. A szakvezető reméli, hogy valamennyi játékosa ren­delkezésére állhat, e ebben az esetben nem változtat a legutóbbi összeállításon. Te­hát a kezdő tizenegy: Feke­te — Pribék, Szilágyi, Fel­verne ki, Bíró — Tokár, Amb­rus, Kajái, Becsei — Vtassy, Dudás. A mérkőzés ma délután 14.30 órakor kezdődik. Hyitva: lég két bélig A korcsolyázás kedvelői még bő kél hétig vehetik igénybe a mis­kolci városi sportcsarnok műjégpályáját. A létesítmény március 21-én zárja kapuit, kisebb karnevál keretében. Fotó: Temesi Kosárlabda Az I l-ben a rájálszás kmüezii BSB—Diósgyőri VTK 9»-«* (51-24). Budapest, NB I. női. Ve­zette: Horváth G., Hajniss. DVTK: Papp (6), Aronné (7), Winter (11), Tóth (12), Főnyi (»). Cse­re: Halmos (12), Jászka (C), Spi- sák (—), Molnár (—>. Edző; Baumann Gáspár. A sérülések­kel bajlódó diósgyőriek nem tudták felvenni a versenyt a sokszoros bajnokcsapattal szem­ben. A DVTK nélkülözte Meö- gyesit, így esélye sem volt a tisztes helytállásra. A bajnok­ság tavaszi Idénye befejeződött, a DVTK az ötödik helyen vég­zett. A* úgynevezett rájátszás azonban még bátra van. A baj­nokság élén álló első hot egytit­repei ffittJA. n elírni Jfcit sc-KMteM rare n-S (SS-3<|- Miskolc, KB EL férfi. JUL; Dodar (Í7V. Lőrinci (STV­MükH KATÓ—éteferócoi-jfbtt! TC (SS-2SL Miskolc. NB IL női. Ld.: Szabó (21). SsSScs (1£>, Járdán házi (12). Richlík (10). Eper 4MI—OSefta SC »S X .enni város. KB II. nöl Ld.: Eies (ál). Hódiné (It). Ac Olefin SC—Mezőtúr *érK- mérkőeés rbraorzdl. a vendégek nem érkeztek meg. Iízíéé Avis Kupa Eredményekről — Stflkbai TOLLASLABDA. Nyíregy­házán rendezték meg a ser­dülő vidékba jhokságot. Ered­mények, fiú egyéni: 1. Ba- lajti. Fiú páros: 1. Balajti, Gebhard (H. Papp J. SE, H. Kdliáai ESE). Vegyespá­ros: 1. Balajti, Sipos 01. Papp J. SE, NYVSSC). A BEAC országos II. osz­tályú versenyén férfi egyé­niben Novák (H. Papp J. SE) a harmadik helyet sze­rezte meg. Párosban a No­vák, Zoványi (H. Papp J. SE) kettős ugyancsak harmadik lett. TÖMEGSPORT. Mezőkö­vesden rendezték meg a fa­lusi dolgozók járási sparta- kiádjának döntőjét asztali- tenisz és sakk sportágakban. A pontverseny végeredmé­nye: 1. Mezőnagymihály 49, 2. Tárd 40, 3—4. Bogács, Sály 26—26. ATLÉTIKA. A DMVSC or­szágos mezei futóversenyt rendezett. Eredmények, fel­nőttek, férfiak, 11000 méter: 2. Szénégető (KVSE) 23:50,9, 3. Fekete (KVSE) 24:06,7. 14 000 m: 1. Papp (DVTK) 45:09,6, 2. Lezák (DVTK) 45:49,2. Nők, 8000 m: 2. Sze­mes (DVTK) 30:17,6, 3. Lu­kács (DVTK) 30:23,4. Az új budapesti sportcsar­nokban rendezték meg a fe­dettpályás országos bajnok­ságot. Az eseményen jól sze­repeltek a borsodi sporto­lók. Eredmények, férfiak, 800 m: bajnok: Bereezki Jó­zsef (MVSC), edző: Schweick- hardt Gyula, 1:51.00. 1500 m: 3. Bereezki (MVSC) 3:47.30, Nők, 60 m: 4. Szabó I. (DV­TK) 7.83. 800 m: 2. Nyitrai (DVTK) 2:08.60. 1500 m: 2. Nyitrai (DVTK) 4:27.68. Tá­volugrás: 4. Szabó I. (DVTK) 600. A napokban Milánóban rendezik meg a íedettpályás Európa-bajnokságot Bereezki József, az MVSC sportolója 800 méteren áll rajthoz. BIRKÓZÁS. Budapesten országos I. osztályú felnőtt szabadfogású versenyt ren­deztek. Eredmények, 82 kg: 3. Boros (DVTK). 100 kg: 3. Fodor B. (DVTK). SAKK. H. Mereszjev SE— Miskolci Medicor 5,5-5.5 (3 függő). Tapolca, OB L Győz­tek: Kovács Ll, Jurácsik, Mi- kita, Porkoláb. Döntetlenül mérkőzött: Lőrinci, Král, Szabó. Három játszma füg­gőben maradt, melyből való­színű, hogy kettőt a miskol­ciak nyernek meg. Dömsöd—SÜMSE 8,5-1,5. Dömsöd, OB II. férfi. A ven­dégcsapat nem tudta meg­szorítani a hazaiakat. Gy.: Baji. D.: Endrei. Négy játsz­ma függőben maradt. SÍELÉS. Galyatetőn az or­szágos sílövőbajnokság 10 kilométeres sprintversenyét rendezték meg. Eredmények, 10 km: 3. Palácsik (Honvéd Papp J. SE), 4. Szöllősi (H. Papp J. SE). Csapatban: 2. H. Papp J. SE, 3. DVTK. 4x7,5 km-es váltó: 4. H. Papp J. SE. TEKE. Miskolcon került megrendezésre Borsod me­gye idei felnőtt férfi és női egyéni bajnoksága, amelyen a legjobban az ózdiak sze­repeltek. Eredmények, férfi egyéni: 1. Duret (ÓKSE) 560, 2. Nagy (ÓKSE) 493, 3. Tősi (Borsodi Bányász) 487. Női: I. Tóth M. (ÓKSE) 448, 2. Bakos (ÓKSE) 414, 3. Ko­vács (ÓKSE) 363. Mtskotcon, • várost ■portosar­nokban folytatódott az Avan Ku­pa férfitoma. A helyosztó n»*r- kőzősekre besoroltak a Debre­ceni Dózsa ős nz Ózdi Kohóra Mi i-es csapatait te. A debre­ceniek a várakozásnak megfele­lően megszerezték a végaö győ­zelmet, az Ózdi Kohász gárdája viszont ca&tódóst okozott; kü­lönösen *. szoboszJóiaktól el­szenvedett vereségük hatott vá­ratlanul. Eredmények, az 1—4. helyért: Tl­szavasvári—Haldúszoboszló *9-24, Debreceni Dózsa—l'lszavasvári 31-23, Hajdúszoboszló—Ózdi Ko­hász 28-26, Ózdi Kohász—Tteza­A DVTK btrkézéetamo«t«m, az elmúlt hét végón, két bir­kózóversenyt Is lebonyolítottak. Szombaton a felnőtt megyei bajnokságot rendezték meg, mindkét fogásnemben. Ezen a versenyen a birkózók mindkét íogásnemben indulhattak, s leg­többjük élt is ezzel a lehető­séggel. A megyei bajnokságon az I. osztályú versenyzők nem Indulhattak, a színvonal a vá­rakozásnak megfelelően közepes volt. A bajnoki címeken a Diós­győr, a KVSE, a Sátoraljaújhely és az Ózd osztoztak. A második napon, a területi ifjúsági szabadfogású versenyen már a mezőny is nagyobb volt, 9 egyesület 52 ifjúsági korosz­tályú birkózója, akciókban gaz­dag mérkőzéseket vívott. Hat súlycsoportban a DVTK birkó­zói hódították el a bajnoki el­met. A felnőtt megyei szabadfogású bajnokság eredményei: 48 kg: 1. Asztalos (KVSE). 52 kg: 1. Fil- kóházi (KVSE), 2. Solymosi (KVSE), 3. Petrőkai (OKSE). 57 kg: 1. ülés (DVTK), 2. Bar­iba (Sátoraljaújhely), 3. Hege­dűs (KVSE). 52 kg: 1. Csepre- gl (KVSE), 2. Vintner (Szerencs), 3. Szappanos (Sátoraljaújhely). 08 kg: 1. Nagygyőr (KVSE), 2. Szikszai (DVTK), 3. Kisvárkonyl (DVTK). 74 kg: 1. Kapás (DV­TK), 2. Bnrtha (ÖKSE), 3. Mát­raházái (DVTK). 82 kg: 1. Ka- rajz (KVSE). 2. Lóié (OKSE). 90 kg: 1. Divinszki (KVSE). 2. Molnár (ÖKSE), 109 kg: 1. Ga- TJőczl (Sátoraljaújhely), 2. Ke­resztes (OKSE). +100 kg: 1. Cze- »» (OKSKj. •rasvért S»-«X, Debrecent ;,Dó*so~ Hajdúraoboszló 31-31, Debreceni Dózsa—Ózdi Kohász 30-24. A végeredmény: 1. Bobeeeeni Dó­zsa, 2. HajdúazoboszíO, X Oedti Kohász. 4. Tissavasv&ri. Az 5—6. helyért: Boraodl Bá- nyísz—MtfilTE 20-16, MEM5TE— Nádudvar *8-20, Nádudvar—Bor­sodi Bányász ST-23, Borsodi Bá­nyára—Nyíregyházi VSSC 20-41, Nyíregyházi VSSC—Nádudvar 85-23. Nyíregyházi VSSC—MEM- TE 20-23. A végeredmény: L Nyíregyházi VSSC. X Borsodi Bányára, X SíEMTE, X Nádud­var. A felnőtt kötöttfogású megyei bajnokság eredményei: 48 kg: 1. Asztalos (KVSE). 52 kg: 1. Fil- kóházl (KVSE), 2. Solymosi (KVSE). 57 kg: 1. Illés (DVTK), 2. Bartha (Sátoraljaújhely), 3. Hegedűs (KysE). 62 kg: 1. Cscp- regi (KVSE), X Vintner (Sze­rencs), 3. Szappanos (Sátoralja­újhely). 68 kg: L Nagygyőr (KVSE), X Szikszai (DVTK), 3. Kisvárkonyl (DVTK). 74 kg: 1. Bartha (OKSE), X Mátraházi (DVTK), 3. Kleba (DVTK). 82 kg: 1. Karajz (KVSE), 2. Lóié (OKSE). 90 kg: 1. Divinszki (KVSE), 2. Molnár (ÖKSE). 100 kg: 1, Gabóczi (Sátoraljaújhely), 2. Keresztes (ÖKSE). +100 kg: 1. Czene (ÖKSE). A területi ifjúsági szabadfo­gású . bajnokság eredményei: 48 kg: 1. Solymosi (KVSE), 2. Nagy (Gyöngyös), S. Váradi (OKSE). 52 kg: 1. Kiss I. (DV­TK), 2. Tamási (Gyöngyös), 3. Nagy (DVTK). 56 kg: 1. Bátka (Pásztó), 2. Rapcsák (DVTK), 3. Kiss B. (DVTK). 60 kg: 1. Cser- ba (DVTK), 2. Gál (Gyöngyös), 3. Bakos (Gyöngyös). 70 kg: 1. Németit (DVTK), 2. Séllyel (DV­TK), S. Cselei (KVSE). 75 kg: L Mohácsi (DVTK), 2. Ktrnd- rák (DVTK), X Simon (Gyön­gyös). #5 kg: 1. Esztergályos (DVTK), X Csllllk (KVSE), 2. Illési (Szerencs). +87 kg: 1. Oláh (OKSE), 2. Lengyel (DVTK), 3. Kiss (KVSE). 81 kg: 1. Ben esik (Gyöngyös), 2. Juhász (OKSE), 3. ináncsl (DVTK). Birkózás 1982. március 3., szerda A nap kel*«: 6.22; nyugt»: 17.52 6rak»r A hold kelte: 10.41; nyugta: 1.20 órakor Névnap: Kornélia Évforduló Százharmincöt évvel ezelőtt, 1847. március 3-án született a skóciai Edinburghban, és 75 éves korában, 1922-ben halt meg Alexander Graham Bell, angol születésű amerikai siket- néma-inlézeti pedagógus, feltaláló. Időjárás™­___ V árható időjárás ma estig: Időnként felszakadozik a felhő­iét. Többfelé eső, zápor, cgy-két helyen zivatar is várható. A megélénkülő déli, délnyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—plusz 10 fűk között várható. — Kedden, születésének 70. évfordulója alkalmából ko- szorúzási ünnepséget rendez­tek a Mező Imre úti teme­tőben Jánossy Lajos fizikus, a nemzetközi és a hazai tu­dományos élet kiemelkedő egyénisége, Kossuth-díjas akadémikus, a Központi Fi­zikai Kutató Intézet egykori igazgatójának sírjánál. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága ne­vében Erdei Lászlóné és Hu­szár István, a Magyar Tudo­mányos Akadémia képvise­letében Polinszky Károly és Kónya Albert helyezte el a tisztelet és megemlékezés ko­szorúit — A falusi flimnapok kere­tében ünnepi bemutatón lát­hatják ma a mezőcsátiak Moldován Domokos Rontás és reménység című filmjét. Az ezt követő ankéton a film rendezője és dr. Sza­badfalvi József megyei mú­zeumi gazga tó lesz a helyiek vendége. Holnap, március 4- én Parasznyán találkozhat­nak a nézők a fűmmel és alkotójával. — N8nep£ ünnepséget tart március 6-án, Miskolcon, a Kuruc utca 47. szám alatti párthelylségben a , M ozgáskorI átozottak Borsod megy« Egyesülete, amelyen az Etűd Színpad tagjai szó­rakoztatják műsorukkal a megjelenteket. — A Wógráíl megyei Tar községben Csorba Elemér, Kovács István és Balogh László polgári fegyveres őrök március 2-ára virradó éjsrawka ittas állapotban lö­völdöztek. A jogtalan fegy­verhasználat következtében Balogh László életét vesztet­te, Csorba Elemér súlyosan megsérült. Az ügyben a Nógrád megyei Rendőr-főka­pitányság nyomozást folytat i Rendőrségi közlemény A Borsod megyei Rendőre főkapitányság előzetes letar­tóztatásba helyezte Rohály Attila, 24 éves, többszörösen büntetett előéletű, miskolci lakost, aki 1982. március 1- én, az éjszakai órákban kí­sérletet tett miskolci középü­letek megrongálására. Neve­zett korábban öt esetben állt ideg- és elmegyógyintézeti kezelés alatti Az Észak-magyarországi M6H Nyersanyaghasz- nosító Vállalat FELVÉTELT hirdet — kőműves, — villanyszerelő, — segédmunkás, — targoncavezető munkakörökbe. Jelentkezés írásban vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán. Levélcím: Miskolc, Sajópart, Pf.: 79. — A KISZ Központi Bízott sága ez évi akcióprogramjá­ban ismét meghirdette a KISZ-szervezetek részére a szakmai-politikai ismeretek gyarapítását, a népgazdasági feladatok maradéktalan meg­valósítását szolgáló szakmai vetélkedőket. „Ki minek mestere?” címmel összesen tizenegy országos vetélkedőn mérik össze tudásukat a fia­talok az idén. — Sátoraljaújhely város Ta­nácsa vízgazdálkodási cé­lokra tizenegymillió forintot irányzott elő az 1982. évi fejlesztési tervében. Ezt az összeget a II. sz. vízmű, a szennyvíztisztító telep III.' üteme, ivó- és szennyvízve­zetékek, csapadékcsatornák építésére fordítják. — Mesedél titánokat rendez Sárospatakon a városi könyvtár az általános iskolai tanulók tanyai diákotthoná­ban. A kisegítő iskola tanu-j lói részére havonta egyszer a könyvtárban foglalkozást tartanak. — A Tíszalúc—Taktahar- kány esőztető öntözőfürt má­sodik ütemének befejező munkálataira közel 3 millió forintot fordít az idén az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. Ezzel elkészül a nagy, összesen több, mint 76 millió forintos öntözésfejlesz­tési beruházás. — Géphasznosítási társulás megalakítása van folyamat­ban megyénkben. A Borsod megyei AGROKER Vállalat szervezésében már kezdetben is mintegy 30 mezőgazdasági nagyüzem részvételére lehet számítani a rendkívül elő­nyös géphasznosítási, illetve -kölcsönzési társulásban. Autóra várók, figyelem! gépkocsi Átvételi SORSZÁMOK: 1982. MÁRCIUS 1-EN Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 12 011 Trabant Lim. (Bp.) 7 886 Trabant Lim. (Győr) 6 214 Trabant Lim. (Debrecen) 4 104 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 7 053 Trabant Lim. Spec. (Győr) 6 435 Trabant Lim. Spec. " (Debrecen) 3 273 Trabant Combi (Győr) 3 087 Trabant Combi (Bp.) 3 637 Wartburg Lim. (Bp.) 6 935 Wartburg Lim. (Győr) 3 990 Wartburg de Luxe (Bp.) 7 690 Wartburg de Luxe (Gyűr) 4 193 Wartburg de Luxe tolőtetös (Bp.) 1 355 Wartburg Lim. tolőtetős (Bp.) 1 013 Wartburg Tourist (Bp.) 2 725 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 (Bp.) 5 455 Skoda 103 (Győr) 4 447 Skoda 105 (Debrecen) 4 345 Skoda 120 (Bp.) 7 340 Skoda 120 (Győr) 5 124 Skoda 120 (Debrecen) 3 994 Lada 1200 (Bp.) 15 746 Lada 1200 (Debrecen) 9 799 Lada 1200 (Győr) 1 759 Lada 1300 (Bp.) 6 493 Lada 1300 (Debrecen) 4 G60 Lada 1300 (Győr) 1 2S0 Lada 1500 (Bp.) 7 277 Lada 1500 (Debrecen) 5 483 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Debrecen) Lada 1600 (Bp.) Lada 1G00 (Debrecen) 1 380 Moszkvics (Bp.) 11 352 Polski FIAT 126 (Bp.) 11 487 Polski FIAT 126 (Gvőr) 4 121 Polski FIAT 1500 (Bp.) Dácia (Bp.) 4 865 Dácia (Debrecen) 4 311 Zaporozsec (Bp.) 213

Next

/
Thumbnails
Contents