Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-10 / 34. szám
W8Z, február 10., szerda ESZAK-MAGYAROR5ZAG 3 Nádaratók Hitték volna, hogy a © békák, halak búvóhelyéül szolgáló nádnak milyen szörnyen előkelő, tudományos neve van? Latinul így hangzik: phragmites communis. Ügy bizony! Ennek ellenére nekem nem tetszik. Túlzottan hivatalos a hangzása, sőt rideg is, márpedig mi a nád szó hallatán, nem is beszélve a növény láttán, meglehetősen romantikus dolgokra gondolunk. Például tó- vagy folyópartra, sejtelmes susogás- ra, csendre, nádtetős csárdákra, hasonló házikókra. Mi több, még egy nóta is eszembe jut, amely úgy kezdődik: ég a kunyhó, ropog a nád... ... ami a ropogást illeti, az ebben a pillanatban be is következett. Ezúttal azonban nem a nád ropogott. A jég, a lábam alatti A bal lábam — hű, de kellemetlen! — azon nyomban meggyőződik róla, hogy a meder aljáig nem fagyott meg a víz. Kellett nekem jégre jönni! Mindenesetre az előbb említett nótát már nemigen van kedvem fújni. Helyettem a szél fúj. Meglehetősen erősen. S hiába erőlködik, fényeskedik ferin a nap, ezzel a februári széllel' még nem konkurrál-hat. Következésképp és magyarul: kellemetlen hideg van. Élet szülte paradoxon, hogy amíg a gabonát aratókon az egy szál ing is átizzad vizesre, nekik — bár ők is aratók — a pufajka, a vastag pulóver melegére is szükségük van. Persze nem csupán az évszakok különbözősége miatt más a nád aratása. Az aratószerszám sem hasonló, mert bár a nádvágó is kaszából kivágott penge, mérete, formája nagyban eltér a klasszikus kaszáétól. Nem is beszélve az aratás módjáról! A búzát suhintva vágja a két kézzel fogott kasza, itt viszont az egyik kéz az álló, vágandó nádszálakat fogja össze, amit aztán a másik kézben fogott nádvágó nyi- szálva metsz el. De most már róluk, kikhez jöttem. A nádaratókról. Hárman vannak, két fiatal, meg egy öreg. Kérdem tőlük. hogy nevezik ezt a tavat itt a sályi határban. — Halastónak — mondja az egyikük, — tengerszem — jegyzi meg tétován a másik. Nem csoda ez a bizonytalanság. Hamar kiderül róluk, hogy nem Súlyba valók, hanem mindhárman mezőke- resztesiek. — És Keresztesről, hogy kerültek Súlyba nádat aratni? — kérdezem nem lus csodálkozással, mivel a „munkahelyi körülményeket” tapasztalva nem nehéz megállapítani, ezért a munkáért nincs nagy tolongás. — Egyszerű a magyarázat. A sályi tsz-nél mi hárman felvállaltuk a nád betakarítását. Fizetségképp minden harmadik ké\ t megkapjuk. A sokadik meglepetés ér itt ebben a nádasban. A két fiatal közül az egyik Girán Pál ugyanis motorszerelő, míg a másik, Simon Rudolf lakatos. — Minek maguknak a nádkéve? Mit tudnak kezdeni vele? — Nagyon sokat — válaszolják. — Szabad időnkben ugyanis felcsaptunk „zsupo- soknak”. Vagyis vállalunk nádtetőkészítést... ... és elmagyarázzák, hogy manapság a nád újra drága dolog, nagyon keresett. Éppen ezért számukra sem rossz kereset. Nemcsak istállókat, juhhodályokat fednek náddal, hanem például a Tisza-part- ján a hétvégi házak, horgásztanyák fedésére is egyre nagyobb előszeretettel alkalmazzák. Harmadik társuk, az öreg — aki arra kér, a nevét ne említsem — hozzáteszi a hallottakhoz (még mielőtt bárki is irigykedne rájuk), hogy mindennap tíz órán keresztül vágják a nádat. Szélben, hóban, beszakadó jégen. Az ebédet, ami természetesen hideg ebéd — a tóparton parkoló piros Skodájukban fogyasztják el. Néhány perces mindössze ez az étkezés, mivel a saját érdekükben igyekeznek minden percet kihasználni. Egy nap fejenként kétszáz, harminc centiméter átmérőjű kévének megfelelő mennyiségű nádat vágnak le, illetve kötnek össze. Két hete már, hogy aratják. S hogy igyekeztek, igyekeznek, azt a több ezer kész kéve a tóparton, az út mellett összerakva igazolja. De az álló nádas sem csekély még! Következésképp hosz- szú beszélgetésnek nincs helye. Egyébként is jeleztem korábban, az időjárás sem túl alkalmas erre. Annyi állásidőt azért még engedélyeznek maguknak, ameddig az öreg visszakísér a partra. Pontosabban előttem megy a jégen. Gumicsizmában. Ahol nem szakad be alatta, oda én is bátran léphetek. Lám, ilyen udvarias emberek a nádaratók! Hajdú Imre Fotó: Laczó József Sajópüspökiben bevált Olajretek mint zöldtrágya A sajópüspöki Sajóvölgye Termelőszövetkezetben új növénynek számító olajretket eredetileg „magíogás”, azaz vetőmagtermesztés céljára vetették. A gazdaság szakvezetőinek azonban más nagyüzemek gyakorlatából, s az „irodalomból” tudomásuk volt arról, hogy az olajretek zöldtrágyázásra is alkalmas. Ezért, miután a vetőmag- termesztés jól sikerült, 12 hektáron zöldtrágyaként is „kipróbálták” az új növényt. Sok szerves anyagot igénylő földjeiken hektáronként 400 —500 mázsányi zöldtömeget sikerült alászántaniok. A magas műtrágyaadagokkal együtt, ez különösen a tsz fő növényénél, a burgonyánál járt igen jó eredménnyel, termésfokozó hatással. Az idén a Sajó- és a Hangony- menti halárrészeken már mintegy 200—250 hektáron vetnek olaj retket zöld trágyának. Számításaik szerint nemcsak pótolni fogja a hiányzó istállótrágyát, de olcsóbb szerves trágyázás! módszernek is bizonyul. Készben erre is alapozzák a hektáronként 300 mázsa körüli burgonya-, s a hatodik ötéves terv átlagában az 50 mázsás búzatermés elérését. Szakmonkástaimlók versenye A Szakma Kiváló Tanulója megyei döntőjére került sor a karosszéria-lakatos szakmában február 8-án és 9-én Miskolcon a 101-es számú Ipari Szakmunkástanuló Intézet, valamint a 3-as számú ÉPFU rendezésében. Mint ahogyan azt Szász József, a rendező bizottság tagja elmondta, a döntőn a háziversenyek során legjobb eredményt elért nyolc végzős tanuló vett részt. A kétnapos versenyprogram első részében tesztlapokat töltöttek ki a versenyzőit, majd gyakorlati feladat következett, ahol a fiataloknak MÁZ üzemanyagtartály fedelét, valamint könnyűfém-hegesztést kellett végezniük. A mindvégig izgalmas, ideális körülmények között megrendezett vetélkedőn a versenyzők jó felkészülésről tetteit tanúbizonyságot. A legjobb eredményt Osonó Lajos, a XVI-os számú AFIT, valamint Sinltó Ferenc, a 3- as számú ÉPFU versenyzője érte el. Az erkölcsi és anyagi elismerésen túlmenően, ez a két versenyző képviseli majd megyénket az országos döntőn, amely egy későbbi időpontban kerül lebonyolításra. Olykor kézzel is be kell segíteni az acéllemezek leszedésébe Kevesen vannak, de „sokat érnek Alighogy belépek a vasajtón, márts gombolni kezdem magamról a n'igykabátot. Érthető, hiszen odakint mínusz 10 fok van, idebent pedig legalább plusz harminc. Egy pillanatra tétován megállók: a kinti éles fény után szoknia kell a szemnek a benti félhomályt. Aztán aprólékosan „feltérképezem”, hol is vagyok. Futballpályányi nagyságú üzemcsarnok a Borsodnádas- di Lemezgyárban. Szaknyelven itt így mondják: a lemezgyártó üzem hengermű részlege. Egymás mellett sorjáznak a hevítő kemencék, velük szembe építették a hengerlő állványokat. Szalagsoron fut az izzó acél, egyszer, kétszer.... többször teszi meg útját a hengerek között Aszerint hogy milyen vastagságú lemezt hengerelnek A gépsor automatikusan rakatba dobálja a lemeztáblákat de olykor a hosszú szárú fogóval is besegítenek a leszedésbe. A hengerlést az edzés, majd a méretre vágás követi, s ezzel kész a féltermék. Jöhetnek a megrendelők ... Érkezik Dorkó Gyula főművezető, s beinvitál az irodájába. A fülsiketítő zaj után jólesik a csöndesség ... — Fokozatosan csökken a hengermű termelése — magyarázza, kérdésemre válaszolva. — Az elmúlt évben 67 ezer 600 tonna acélt hengereltünk, az idei terv 65 ezer tonna. Ugyanakkor növeljük a horganyzott lemez mennyiségét továbbá fokozzuk az exportot. Az idén 15 ezer tómra acéllemezt szándékozunk külföldön értékesíteni. A vevők kizárólag közel-keleti országok: Irak, Irán, Líbia, Libanon. Ezekben az államokban emelkedik a kereslet az úgynevezett finom fekete lemezünk iránt. — Említette — vetem közbe —. egyre kevesebbet termelnek. Elképzelhető, hogy belátható időn belül nem hengerelnek majd lemezt Borsodnádasdon ? — Ettől mi nem tartunk — feleli magabiztosan a szakember. — Mi ugyanis kis tételekben is szállítunk, szemben a nagyobb gyárakkal. Benyit a vevő a gyárkapuval szembeni boltunkba, vagy az ózdi üzletünkbe, előadja az igényét, s mi egy héten belül teljesítjük. Lehet az akár egyetlen mázsa, a legkülönfélébb méret és minőség. Megjegyzem egyébként, hogy a miénkhez hasonló nagyságú hengermű még a hazánknál jóval fejlettebb NSZK-ban is üzemel. Cseppet sem félünk tehát a jövőtől. Amennyiben Dorkó Gyula jól tudja, kereken 120 évvel ezelőtt létesítették a Borsod- nádasdi Lemezgyárat. Ebből 32 esztendőt munkásként is megélt itt a főművezető, aki a két bátyját követve kérte' a felvételét. Ahogyan megjegyzi, végigjárta a ranglétrát: kezdte csapkenőként, folytatta felfogóként, csavar- haj tóként, előnyújtó-, majd készhengerészként. Munka mellett végezte el a kohóipart technikumot, s ezután nevezték ki művezetőnek, később főművezető lett. — Óriási a változás, akár csak másfél évtizedre visz- szamenően is — kapcsolódik a beszélgetésbe a főművezetővel névrokon Dorkó Gyula műszakos művezető. — Akkor nyolcszázan dolgoztunk a hengerműben, jelenleg harmadannyian sem vagyunk. Abban az időben még szinte kizárólag kézi erővel állítottuk a hengerrést és kézzel cipeltük a nehéz acéllemezt, most ugyanezt elvégzi a gép. Akkor egy hengerész öt tonna acélt hengerelt nyolc óra alatt, most nyolcszor ennyi a teljesítménye. A kedvező változások ellenére sem könnyű azonban a hengerészek élete. A hengerműben nyáron, a kemence mellett a 70 fokot is eléri a hőség. Télen huzatos az üzemcsarnok, ennek következtében gyakori a megfázás, a reumatikus megbetegedés. A levegő gáztól, portól, olajszagtól, vízgőztől terhes. Az egyik hengerlő állványon a hatalmas vezérlő kerekét ma is kézzel forgatják, s fogóval kapkodják le a görgősorról a még tűzforró acéllemezeket. — Ha így haladunk, lassan hiányszakma lesz a mesterségünk — mondja Pet- rány Béla, aki egy 15 tagú szocialista hengerészbrigád vezetője. Á közösség legutóbb elnyerte a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. — Nézzen szét — mutat körbe az üzemcsarnokban —, alig látni fiatal arcot. Ámbár igaza van a fiatalnak, hiszen ugyanazt a pénzt másutt könnyebben ís megkeresheti. — Olyan kevés a fizetésük? Tudtommal egy hengerész hazaviszi .iavonta a hétezer forintot — „ellenkezem”. ' ' — Ez igaz —- hagyja jóvá a brigádvezető. — A tizennyolc éves fiú viszont, aki csapkenőként kezdi, legjobb esetben a felét keresi. Az előrelépés hosszadalmas, beletelik tíz évbe. mire kész hengerész lesz. A gondot a szakmunkásképzés megoldatlanságában látom. A munkatársak egyetértőén bólogatnak. Tisztában vannak ezzel a problémával a gyár vezetői is, ezért próbálkoznak a gyárkapun belüli oktatás megszervezésével. AZ első tanfolyamon huszonöt, legalább tíz éve itt dolgozó munkás vesz részt, akiket remélhetően újabbak követnek majd a soron következő kurzusokon. Az egyik hengerész gyöngéden megfogja a karomat: rakatnyi acéllemezt szállító daru közeledik felénk Odébb lépünk, s folytatjuk a beszélgetést. Petrány Béla dacosan,'' hangjában érezhető büszkeséggel mondja: — Kevesen vagyunk, de ma is sokat ..érünk”. Vállalatunk idei termelési terve 1 milliárd 333 millió forint, s ebből 825 millió forintot a mi üzemünknek kell biztosítania. A programozott 45 millió forintos nyereség felét nekünk kell hoznunk. Mindkettő meglesz .. Kolaj László Fotó: Laczó József Nehéz évkezdet Űj termékek — növekvő export A várakozással ellentétben ianuár elején sem javult a helyzet a P—14-es frontfejtésen. Az első hetekben továbbra is homlokkidőlések és szakadások nehezítették a itt nkát. akadályozták a terv teljesítését. Január végén és február elején már lényegesen változtak a geológiai viszonyok, íimi megmutatkozott a teljesítményekben is. A komplexen gépesített frontfejtés az elmúlt napokban folyamatosan 3,4 méteres sebességgel haladt előre, a korábbi hetek adósságát azonban nem tudta törleszteni, így januárban a tervezett 28 800 tonna szén helyett csak 26 900 tonna került ki a fejtésből. Ebben a hónapban 27 800 tonna szenet kell termelnie a frontnak. A jelenlegi bányabeli körülmények között nem jelenthet gondot ennek a mennyiségnek a külszínre küldése, éppen ezért a januári lemaradás pótlására is lesz lehetőségük a putnoki bányászoknak. (Folytatás az 1. oldalról) A látványos előrelépés a termékszerkezet korszerűsítésében keresendő. Csak az elmúlt évben 17 gép prototípusát és 21 gép konstrukcióját dolgozták ki, s 30,6 millió forintot fordítottak gyártmányfejlesztésre. Az idén az említett összegnek alig egy- hatodát költik hasonló célra, de így is 21 gép prototípusának legyártása és 19 gép konstrukciójának kimunkálása szerepel a tervekben. A legjelentősebb gépgyári termékekről Szedlacsek József főkonstruktőrtől hallottunk. Ezeket az új gyártmányokat üzemelés közben mutatták be az újságíróknak. Az ellenütős kalapácsok családjának legújabb „tagja” már 40 ezer megapond ütőerővel rendelkezik, s máris érdeklődnek iránta külföldön. A gépi berendezés két szabadalom és egy licenc felhasználásával készült, s különösen alkalmas nagy forgattyús tengelyek, tárcsák, kerekek, tehergépkocsik és autóbuszok tengelyének sülylyesztékes kovácsolására. Az új kábelbeszövő gép szovjet—magyar együttműködés keretében „született”, s a Szovjetunión kívül az NSZK is bejelentette rá igényét. Az egyszeres sodrású összecsapógépre Magyarország és az NSZK adott be közös szabadalmat, s a nyugatnémetek szándékoznak vásárolni belőle elsőként. Az új haj- szálhuzalhúzó gép szuperse- bességű, most végzik a próbapadi vizsgálatait. A legújabb lemezolló már NC-ve- zérlésű. A sajtótájékoztató keretében dr. Énekes Sándor vezérigazgató kitüntetést adott át a gyártmányfejlesztésben k tűnt tervezőknek, kivitelezőknek. Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott: Garamvöl- gyi Tivadar műszaki-gazdasági tanácsadó. Huppauer László főkonstruktőr-helyettes, Godó László vezető tervező. Perge Péter Völker Lóránd és Somogy• György tervező Szabó Józse -'-rtos brigádvezet.ő. Varga István köszörűs. Tóth Sándoi ás Balogh István lakatosok. (kolaj)
