Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-28 / 50. szám

0 A kazincbarcikai piacon Napraforgóból minden mennyiségben — Hogy milyen a piac • itt Rarcikán? Bizonyá­ra jó — mondja a fia­talasszony. Karján szatyor van, amelybe kivételesen most az itt árusított porté­kák közül válogatta össze a hét végi főzéshez szükségest. — Véletlenül vagyok itt. ugyanis inkább a városban vásárolok. Nekem az itteni piac túlságosan messze van a lakásomtól. Bizonyára többen vélefced- nek így a kazincbarcikai asz- szonyok körében, hiszen meg­lehetősen gyér forgalma van a buszvégállomás melletti piacnak. Nem csoda, ha ke­vés a piaci árus. Primőrárut is mindössze egyetlen helyen kínálnak; kígyóuborkát, pap­rikát meg salátát. Abból is csak módjával. Ám gyakran megtörténik, hogy a viszony­lag kis mennyiségű kínálat­ból is marad. Napraforgóból viszont bőséges mennyiség van a pultokon. Ügy tűnik, itt ennek van igazán keletje. Hi­szen hosszas piaci tartózkodá­sunk ideje alatt, egyetlen vá­sárló érkezett. Egy hat év körüli kislány, aki természe­tesen makukát vett. Pályázat iskolaszínházaknak Diáknemzedékek nőnek fel anélkül, hogy színpadon lát­hatnák a klasszikus drámairo­dalom alkotásait Az iskolai írodalomoktatás csak az írott mű ismertetésére vállalko­zik. így a fiatalok nem kap­nak a műfaj lényegét feltáró élményt. A hiány részleges pótlására a Népművelési In­tézet Iskolaszínház elnevezés­sel pályázatot hirdet idzer minden arany vagy ezüst minősítésű színjátszó csoport részt vehet, de azok számára is adott az indulás lehetősége, amelyeknek a produkcióját a bíráló bizott­ság megfelelőnek tartja Az. együttesek programjukat a magyar és a világirodalom­nak az iskolában oktatott műveiből, valamint az ehhez kapcsolódó darabokból állít­hatják össze. Műsorukat sa­ját színpadukon, saját kö­zönségük előtt mutatják be. A legjobb előadásokkal később az ország több pontján is megismerkedhetnek a nézők. Mód nyílik több felvonásos művek feldolgozására, ke­resztmetszetek bemutatásá­ra is. A pályázatra 1982. március 31-ig lehet jelentkezni a Nép­művelési Intézetnél. Az ered­ményt 1983. áprilisában te­szik közzé. A nyertesek között három első, négy második é* öt harmadik díjat osztanak ki. Tiszai komp Ároktőnél ez a komp főként a mezőgazdasági termékek átszállí­tására szolgál. Az idei télen nap kihcgyása nélkül járta a folyót, mikor a szükség úgy kívánta. Főként a túloldalon levő szénakaz­lakból „kompozták” át a takarmányt. KÜLÖNC Hattyúk telelnek a Dávod melletti püspökpusztai Fe­renc-csatornán. Megjelené­sük példátlan, s már több mint egy hónapja uralják a vízgyűjtő egy szakaszát. A hattyúk között egy „kü­lönc” is van: tarka tolla­zattal gangoskodik tizen­négy hőfehér társa közt. BAH APRÓSÁG Orvosai szerint korához képest élénk Dánia leg­kisebb kislánya, aki kora­szülöttként . három hónap­pal idő előtt mindössze 575 grammos testsúllyal szüle­tett a világra. Most inku­bátorban él és az eltelt he­tek alatt 300 grammot már hízott is. Minden esélye megvan arra, hogy normá­lisan fejlődjék. A három hónappal idő előtt született bébik normális testsúlya 1000 gramm körül van. REKORD Szegényebb lett pénteken a nevezetes «uiness-féle re­kordok könyve egy rekord­dal — a világ pedig Ethel Srangerrel, aki 33 centi­méter kerületű derekával a világ legkarcsúbb derekát mondhatta magáénak. A hölgy 76 éves korában halt meg és egy férfi bicepszé­nél nem szélesebb derekát 1929—39 között alakította ki — mint egyszer elmond­ta — férje miatt, aki „dun- dinak” tartotta. Ezek után az 56 centiméteres derékból különleges gyakorlatokkal és különleges fűzővel re­kordmértékben lefaragott. HÁZASSÁGI TRAGÉDIA Bíróságtól kérte a 60 éves férj alig három hónappal ezelőtt kötött házasságának érvénytelen ítését. Kérését alapos okkal támasztotta alá: három hónap eltelté­vel felfedezte, hogy felesé­ge — férfi. Igazságügyi szakértők szerint a „fele­ség” különleges hormonke­zeléseket kapott és valóban nőnek nézett ki. A „fele­ség" nem tiltakozott a sem- mítő kérelem ellen. Alaba­ma állam törvényei viszont nem ismerik az azonos ne­műek házasságának intéz­ményét, így a semmitő ké­relmet elutasították: házas­ságkötés jogi szempontból amúgysem történt — közöl­ték. Virágok a nőnapra Hatvanezer frézia és tuli­pán , valamint ötvenezer szeg­fű bontogatja szirmait ezek­ben a napokban a ceglédi Ma­gyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezet üvegházai­ban. Ennyi vágott virágot, ezenkívül tízezer éserép tu­lipánt, négyezer fokföldi ibo­lyát küldenek a szövetkezet dolgozói a nőnapra a fővá­rosi üzletekbe és elárusítóhe­lyekre, valamint az ország számos városába. Eftfirifesztivái Április 5—9-én ötödször rendezik meg Békéscsabán az országos úttörő nemzetiségi fesztivált, amelyen a négy nemzetiség képviseletében kétszáz, s rajtuk kívül száz Csehszlovákiából, Jugoszlá­viából, Romániából, s a német nyelvterületről érkező gyer­mek vesz részt. A Magyar Üt- törők Szövetsége a négy nem­zetiségi szövetséggel közösen szervezi a gyermek műked­velő csoportok találkozóját A Szigetközben élő hattyúk évente egyszer Mecsér határá­ban, a Mosoni Dunán gyülekeznek. Az elmúlt napokban több mint hetven madarat számláltak meg a folyó partján. A hattyútalálkozó állítólag a tavasz közeledtét jelzi. Halált okozó gondatlan vezetés Nyékládháza felől Mező- csát felé hajtott gépkocsival tavaly áprilisban Erdélyi István kondói lakos, amikor a 14-es kilométerkőnél egy álló jármű kikerülésére kény­szerült. A kocsi az út szélén szabályosan várakozott, ki­kerülése nem jelenthetett gondot a jogosítvánnyal ti­zenhat éve rendelkező Erdé­lyi Istvánnak. Ahogy az álló jármű mellett elhajtott, ész­revette, hogy a jobboldali út­padkán két asszony beszél­get Kikerülésük egyszerűnek tűnt, ám Erdélyi István nem tartott kellő oldaltávolságot a gyalogosok és a jármű kö­zött, ráadásul az egyik asz­szony éppen akkor lépett az úttest felé, amikor a jármű odaért A kocsi eleje az árok­ba lökte a gyalogost, aki nyolc napon túl gyógyuló, sú­lyos sérülést szenvedett. A gyors és szakszerű orvo­si beavatkozás megmentette az asszony életét (A gyógyu­lása hat-nyolc hétre tehető volt) A biztatónak látszó gyógyulás után azonban az asszony meghalt és az orvosi szakvélemény szerint okozati összefüggés mutatkozott a bal­eset és a halál bekövetkezte között A baleset ügyében a Mis­kolci Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan oko­zásának vétségében mondta ki bűnösnek Erdélyi Istvánt, és ezért tízhónapi szabadság- vesztésre ítélte. A szabadság- vesztés végrehajtását azon­ban kétévi próbaidőre fel­függesztették. Az ítélet jogerős. (nagy) A Buddenbrook-ház Kedd esténként ismét hosz- szabb lélegzetű alkotást tűz műsorára a televízió: Thomas Mann világhírű regényének, a Buddenbrook-háznak tv- változatával ismerkedhetnek meg a nézők. A 11 részes so­rozat — amelynek rendezője a hazánkban is ismert Franz Peter Wirth — első epizódját március 16-án mutatja be a Magyar Televízió. Augusztusban és szombatokon I legíobb baleset . Az elmúlt évi közúti balese­tek statisztikája alapján a leg­többen augusztusban sérültek meg a borsodi utakon, há­romszor többen, mint január­ban, vagy februárban. A csak­nem kétszáz augusztusi bal­eset nagy része a hét végék­hez kapcsolódik. Tavaly, a szombati napokon hívták ki legtöbbször a rendőrség bal­eseti helyszínelőit. A hét nap­jai közül a kedd foglalja el az utolsó helyet, vagyis, ha a nyugodtság oldaláról vizsgál­juk, az első helyet. Az órákat tekintve a kora reggel vezet a feketestatisztikában: hét és nyolc, illetve hat és hét óra között történt a legtöbb or­szágúti baleset, kétszer annyi, mint a nap más óráiban. Divat Csak egy Földünk van Környezetvédelmi vetélkedő Miskolcon A múlt év szeptemberé­ben hirdette meg az Or­szágos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal a Művelődési Minisztérium­mal, és a KISZ Központi Bizottságával közösen a „Csak egy Földünk van” környezetvédelmi vetélke­dőt a középfokú oktatási intézmények tanulói részé­re. A vetélkedőre háromfős csapatok nevezhettek be írásbeli pályamunkákkal. A dolgozatok egy-egy tele­pülés, vagy üzem környe­zetvédelmi tennivalóival, madár- és növényvilágával foglalkoztak, illetve egy- egy védett terület értékeit tárták fel. A területi középdöntőre a három észak-magyaror­szági megyéből 26 dolgozat érkezett be. A legtöbben (szám szerint tizenkét csa­pat) Borsod megyéből küld­te be dolgozatát az Orszá­gos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal Észak­magyarországi Felügyelősé­gére, és ennek alapján a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium, a Me­zőkövesdi Gimnázium és Szakközépiskola, a miskolci Herman Ottó Gimnázium, az Ózdi Gimnázium és Egészségügyi Szakközépis­kola, valamint a sárospata­ki Rákóczi Gimnázium ta­nulóit hívták meg a terü­leti középdöntőre, amelyet tegnap rendeztek meg Mis­kolcon a Herman Ottó Mú­zeumban. A versenyzők első fel­adatként környezet- és ter- • mészetvédelmi totót töltöt­ték ki, de szerkesztettek kislexikont, fel kellett is­merniük kitömött madara­kat, és véleményt kellett mondani fényképek alapján különböző környezeti ártal­makról. A nyolc fordulóból álló középdöntő résztvevői­nek tudniok kellett, hogy mikor alkották meg Ma­gyarországon az első ter­mészetvédelmi törvényt (1879). hol található a Pen­gőkő (Zempléni hegység), milyen a mátyásszajkó és mi a zsomboly (szabadba nyíló aknabarlang). A versenyt az egri Gár­donyi Géza Gimnázium és- Szakközépiskola csapata nyerte meg, a borsodi me­zőkövesdi X. László Gimná­zium és Szakközépiskola a harmadik lett. A mozgalmas kiállításon di- vatbeinutaló tárja a látogatók elé a szovjet divat legjelleg­zetesebb modelljeit. (Képünk.) Budapesten, a Műcsarnokban a gyönyörű szőrméket hím­zett és népi motívumokká! dí­szített ruhákat. A képző- és iparművészet is helyet kapott a bemutatón — festmények, szobrok Moszkváról és Moszk­vából. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. __ Az MSZMP Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS Szerkesztőség: Miskolc BnVsv-Zs út 15 — 3527. P ostacím: Miskolc Pf. 351 Telefonok: központ: 38-941. titkárság: 16-886 ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat- 16-067 sportrovat 16-049 levelezési rovat Da- naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15 — 3527. Postacím: Miskolc. Pf 178 Felelős kiadó VERES MIHAI V Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlapkézbesl tőknél Az előfize­tés díja egy hónapra: 34 Ft negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 -ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KlI.lAN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents