Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

1982. február 27., szombat ■—»«mMn ESZAK-ífSX»GVAKORSZAG 7 FARDI Alszunk összefonódva és ébredünk szertefutva, a szerelmes szinteket oldja tömeg és napfény, értelműnkbe begyűrűzik sok veszély; a világ durvul, sokasodik, űz és sért, a számítóközpontok jövőt számítanak s az ember saját benső adatait is alig ismerve reménykedik, számít és él — ) lejtőn kell felfelé mennünk annyiszor, mozgásképtelen ül és viaskodva; add a kezed, és ne odd, amit csak öntésből kérnék, arid a jöszándékat, és eve add a sérülést, add a jövőt, és ne csak « -tekásíatók négyfelé bűző • jelenét MEZEI ANDRÁS: legelőször a tevők tűntek sl Aztán az istrángok saofeodtafc-efc Udvarokból a kihalt szefeewf, a pattogások, ai ostowwfetek,’ és utoljára a dtSóatak, a gyalogösvények, ásott-fcwtak- Végezetül a talpak Wüt hono, a porba!» a paraszt tófenyoma: Múzeumi esték... Március 1-én, hétfőn es­te 6 órára várják idén elő­ször a „Múzeumi esték1’ programsorozat iránt ér­deklődőket Miskolcon. A Herman Ottó Múzeum elő­adótermében (a Felszabadé tók útjai épület második emeletén) ezúttal Túri Fe­renc lesz a vendég, citerá- val, dorombbal és furulyá­val. (Túri Ferenc „egyéb­ként” doktor, a Debreceni Orvostudományi Egyetem adjunktusa). Erről az est­ről, s az ezt követőkről dr. Kunt Ernő muzeológus a következőket mondotta efc — Ezen az estén és a töb­bi« is, az előadó csak egy „pont” lesz a jelenlévők kö­zött, mindent megteszünk azért;, hogy elkerüljük az „itt a közönség — ott az előadó” rossz gyakorlatát, merevségét. A múzeumi es­ték programjaival is ugyan­azt szeretnénk ki fejezésre .juttatni, amit a kiállításve­zetésekkel, a pedagógusok­kal közösen szervezett gyer­mekfoglalkoztató sokkal. Elvünk az. hogy a múze­um nemcsak a tárgyak rak­tára; mi éppen a tárgyak­ban egymásra rétegeződott ismereteket próbáljuk fel­szabadítani, sokoldalú meg­közelítéssel szemléletformá­ló hatásúvá tenni. A hol­napi program során Túri Ferenc bemutatja majd, ho­gyan néz ki a furulya, a eitera, a doromb; megmu­tatja, mik a hegyornényc» es mik az új játéklehetősé­gek e hangszereken. Köz­ben természetesen múttróá, történelemről, imrR-életről is szó lesz; s bárki közbe­szólhat, kérdezhet, érdek­lődhet, a hangolástól a já- téktechrnkáig... A későb­biekben hasonló körülmé­nyek között találkozhatnak a népzene iránt érdeklődők a Kaláka; a Muzsikos együttessel és Cseh Tamás­sal is, ő éppen azt fossza majd megmutatni, hogyan viszonyul a gitár a mai Korhoz __J Ú jabban ismét sok szó esik Muhiról, a hozzá fűződő csata­vesztésről, annak emléket őrizni akaró létesítményről. Arról, hogy még ma sem jelöli semmi, hogy hol volt a muhi csíjla. Pedig sokan keresnék fel a nevezetes helyet. Szerencsére néhány lelkes, áldozatkész fiatal vállalása nyomán ez évben végre lesz emlékműve a muhi csatának. A Miskolci Közlekedési Vállalat fafa­ragó szakkörének felajánlá­sát, a közvélemény elisme­réssel és megnyugvással fo­gadta. Ezen írásommal Muhi község történetéről szeret­nék áttekintést adni. Talán sokak előtt nem ismert, hogy a jelenlegi Muhi köz­ség nem azonos az eredeti­vel. Az eredeti Muhi — mely inkább Mohi néven volt ismert — a jelenlegi­től nyugati irányban, lég­vonalban körülbelül 3 ki­lométerrel odább terült el a Szinva bal partján. Abban az időben a Szinva e tájon torkollt a mocsárvilágba. Kiss Lajos: Földrajzi ne­vek etimológiai szótára sze­rint Muhi a szláv MUH- MOH, moha főnévnek az i-képzős származéka. Ezt látszik igazolni a Bars me­gyei fálu Mohi szláv válto­zata : Mochovcze. Fényes Elek: Geographiai szótára így Írja körül a helyet: „Ré­gi nevezetes puszta Borsod vármegyében, Ónod, Hejő- keresztúr és Nagycsécs közt.” Mohi tehát egy ma már nem létező Árpád-kori település volt, amely később mezővárossá fejlődött. A ta­tárok felgyújtották, nagy pusztítást, öldöklést vógea­tek,' de lakói a nádasokból vissza térve új életet kezd­tek. 1280-ban már a diósgyő­ri uradalomhoz tartozott. Királyi birtok lett. Az An- joork alatt vásártartási joga volt. Az igazságszolgálta­tást saját bírái gyakorolták. Adalékok Műéi történetéhez A török időkben, 1544-ben hiába dúlják fel a szultán seregei, lakói újra építik a várost. 1563-ban lélekszáma 350 család, ami körülbelül 1500 lakost jelent. Ugyan­akkor Miskolc lakossága sem érte el a 3000 főt. Eger bevétele, a mezőke­resztesi csata, után, 1596- ban Mohi városát teljesen elpusztította a török. Lakói Önöd palánkjai mögé, Sajó- hídvégre és a környező fal­vakba menekültek. Többé soha sem épült fel a város. A Borsod—Miskolci Mú­zeum az 1930-as években sorozatos ásatásokat végzett a környéken. A Templom- Dombnak nevezett helyen napvilágra került az úgyne­vezett Puszta-templom, több lakóház alapja, gazda­sági eszközök, használati tárgyak, cserépedények. A templomot körülvevő kőfa­lon belül tömegsírt, hősök maradva« yaiT. TV. Bója pénzéit, sarkantyúkat, lán- dzsavaeafcat találtak. Adat­közlők vallomása szerint valamikor kőoszlop jelölte a helyét. Tóth Kálmán köl­tő is említi a csatatér em­lékkövét, amelyen „már csak a madarak ssoktak pihenni.” Az ásatás: ered­ményeket és az adatközlők véleményét figyelembe vé­ve. állt ezen a ponton a7- azóta elpusztult, Udvary Sándor faragta kopjafa. Ma ezen a helyen egy magas­feszültségű vasoszlop áfl. A mai Mtrhit a lexikonok! Poga nevén említik. Már a csiszolt kőkorszakban lakott hely volt. A honfoglalás korában kis falu. A tatár- dúláskor Mohival együtt el­pusztult, de utána hozzá hasonlóan felépült. 1856- ban Poga-Szakáld néven szerepel, 1869-től önálló kis­község. Az 1830-as években Déry István, Széppataki Róza színművésznő férje, mint a diósgyőri korona­uradalom .jószágfelügyelője, hosszú éveken keresztül működött a községben. A Muhi nevet 1928- ban veszi fel a tele­pülés, amikor a bel­ügyminiszter a vármegye kérésére megváltoztatta a község régi nevét Azzal, hogy a régi Poga község Mo­hi nevét viseli, igen nagy megbecsülés, de ugyanakkor felelősség részese lett. Olyan várost képvisel, amely vér­rel, élni akarásával irta fel nevét a történelem lapjaira. Ágoston István Kebeltánc A MezöcsalánoSi SC lab­darúgócsapata rosszul állt a megyei bajnokságban. Olyan rosszul, hogy amikor kiírták a mezőnyt az újság­ba, utánuk már csak a lap- széle következett. Hiába ígérgettek akármit a veze­tők, Pokolinak, a közép­hátvédnek még azt is, hogy megtanítják latinul, ám az se használt. Jő szó. szi­dalmazás mit sem ért, a csapat úgy vonszolta magát a pályán, mintha sivatag­ban tántorogna víz nélkül. Mint; mindenütt, így Me- Bócsalanoson sem volt kö­zömbös a foci, ezért sürgő­sen tenni kellett valamit, mert a csapat pocsék sze­replése a munkavégzésre is kihatott. A kenyérgyár­ban ehetetlen kenyereket és olyan zsemléket sütöt­tek, mint a megfagyott ;rö­gök. A tsz fokíjén lábon maradt ötven hóid napra­forgó, mert a tagoknak egy­szerűen nem voft kedvük behordani. A szeszgyárban a dolgozók megitták bána­tukban a szeszt, és az fines üvegekbe vizet töltögettek. Katasztrófa következik be, ha nem győz legalább egy­szer a csapat. De hogyant? Mtvoí lehetne fölrázni -ezt,'a tizenegy aggastyánt? Laká­sé mar mindegyiknek vo£t, autója, pénzé is, az anya­gisát tehát .szóba sem jöhet­tek. Próbálkoztok h«í a szellemiekkel. KSadútták Ligának, a báfösszekötőnek a verseit, kiállítást rendez­tek Tibók kapós csataké­péiből. és szó esett, aeröl i^. hogy bemtrtsfcják ©enebeo- nek, a középcsafárPak a* opérSját, de ez mind nem vezetett eredményre. Talán csak annyi ben, hogy ereken a műveken, jobban röhögtök az emberek, mint amikor a játékosok a pályán bot­ladoztak. Már minden elveszettnek tűnt, amikor mentőangyal' libbent közéjük Kábel Ve­rőm személyében. Mezőcsa- lános híressége, a többszö­rösen elvált csodaszép koz­metikusnő, aki a csapattal ellentétben csak sikereket mondhatott magáénak. Minden mérkőzéséből ö ke­rült ki győztesen, és ezt nem utolsósorban megye- szerte megcsodált melleinek köszönhette. Mint a blúzá­ba bujtatott rakéták, tit­kos fegyverek, úgy mered­tek a világba ezek a keb­lek, és ha valakit megcél­zott velük, az gyönyörű ló­ba elé omlott megadóan. — Trénerként — mondta Kövinek, az edzőnek —, nem nézhetem tétlenül ezt a vergődést. Mezőcsalános ügye az én ügyem is, te­gyen hát engem a mérleg egyik serpenyőjébe. — Ezt meg hogy érted, Veronkám ? — Felajánlom, hogy ha vasárnap győz a csapat, ak­kor az utána következő éj­szakát a fiúk velem tölthe­tik. Ma így sem hajtanak, akkor tegyék be mindet egy kamionba, es adjak el he­réitekként valamelyik or­szágnak. ahol ez még divat­ban van. Ekkor mar az egész am­pát köréjük tömörült. így hallgatták Kábel Verőn lel­kesült szavait. Éppen ezért teljesen fölöslegesen kér­dezte Kövi: — Na fiúk. hallottátok? — Nem süket itt senki — mondta Pokoli, roig pil­lantása a híres melleket si­mogatta körbe. — Ha így áll a dolog, akkor vasárnap nagy tánc lesz, ezt minden­ki nevében megígérhetem'! — Kebeltánc — szólt köz­be vigyorogva Tibók. — De nem versz át minket, Vo- »anfcám ? — Kisapáti! — nézeti iá szigorúan Kábel Verőn —, ha én valamit megígérek, annak aranyfedezete van. De ha akarjátok, csioáSba- tesnk írást is róla. — Ne vedd bizalmatlan­ságnak — mondta Liga —, de nem ártana ezt szerző­désbe is foglalni. Biztos, ami biztos, .in, ha látja az em­ber papíron is, hogy miért dolgozik. — Piti dolog -— húzta * szájat Kabel Verőn —, de ezen már ne múljon. Felő­lem akár be is rámáztat- hatjútok, és kitebetitek dísznek az öftöző falára. És^megcsináiták a szerző­dést — több példányban, pecséttel —, miszerint a va­sárnapi győztes meccs után Kábel Venom ika meszőcsaáá- nasi lakos, koesmetikus, any­ja neve Pocak Sarolta... sl-b.... stto ____a csapat ren­d elkezéséire áfl. Teszi ezt teljesen örrzeflewüL csupán a város érdekeit tartva szem előtt. Ez már döfi* —; rückan- tott Tibók. de aztán egy­szeriben elröppent a ked­ve, mert a feleségére gon­dolt. — És mi lesz a há­zasokkal ? Hárman már nősek vagyunk a csapat­ból. — A fi gondotok — von­ta meg vállát Verőn —, in­tézzétek el otthon. Vagy azt kívánjátok, hogy én ro­hangáljak engedélyért? A hír még aznap szét fu­tott a városban, hogy Ká­bel Verőn felajánlotta ma­gát a csapatnak egy győz­tes szereplés reményében. A vélekedés erről az eset­ről igencsak megoszlott. A nők eléggé egyértelmű jel­zőkkel illették az önkéntes ajánlattevőt, de a férfiak hősként ünnepelték. Éjjeli zenét adtak az ablaka alatt, egri bikavért ittak a cipőjéből, verseket írtak hozzá, és még azt is tervbe vették, hogy győzelem ese­tén szobrot emelnek neki a focipálya meg a temető között. Ez igen! Ez egy nagyszerű nő! Egy lánglel­kű amazon, aki az előíté­leteknek fügét mutatva, mindenre képes a városért és annak csapatáért. Vasai4 nap Mezőcsalános egesz lakossága kint tüle­kedett a meccsen. Kabel Verőn elegáns, azúrkék kosztümben, nagy mellei közé dugott piros szegfüvei jelent nieg. és leült a kis- padra az edző mellé. A kö­zönség felhördült, majd ha­talmas éljenzésben tört ki. Szerpentin- meg virágeső hullt, rá, és a palya fölött keringő mezőgazdasági gép­ről röplapok szállingóztak alá erősen dekoltalt fotó­jával. Ezután kifutottak a csa­patok, és megkezdődött a mérkőzés. A Mezocsalánosi SC a tabella élén álló Fur- kósi SE-vel játszott, tehát Kábel Verőn felajánlása a legjobbkor jött. Az utolsó az elsővel! Ha ezt a mécs­esét megnyerik, akkor iga­zán megérdemlik a fiúk, hogy azokon a csodás hal­mokon pihenjenek meg. — Haj-rá, Mező! Haj-rá, Mező! — zúgott a biztatás» de nem sokáig, mert az el­lenfél középcsatára máris beragasztott egy gólt. Bel­sővel, könnyedén a jobb felső sarokba. Eunuchok! Eunucbok! — üvöltötte a közönség. — Koporsó való nektek, nem Kábel Verőn! Ez , mintha tehnjjereS* volna a csapatot, mert at­tól kezdve úgy hajtottak, ahogyan még sohasem. Kü­lönösen. hogy Kabel Verőn is odaállt a palya szélére, es mesés melleit kifeszitve, bekiabált. — Ezt nézzétek meg! A prémiumot! Rohamra fiúk. Fótiamra! A félidő vége felé tizen­egyest harcolt ki a csapat, amit azt an Pokoli rúgott be. az ellenkező irányba el- vetódó kapus mellett. — Él-jen Verőn! Él-jen Verőn! — zengte mámoro­sán a közönség, mire a kozmefcikusnö felállt, hátra­fordult, • es csokokat dobalt szerteszét. A hatas feleme­lő volt. Sokan felemelked­tek a helyükről, és legszí­vesebben ehhez a nagysze­rű ttőiiöz rohantak volna, hogy diadalmenetben hor­dozzák körül a pályán. A második félidőben úgy küzdött a csapat, bogy a zihálásuk elnyomta a zajt. Nem ismertek elveszett labdát, tamadtak, védekez­tek. loholtak, fújtattak ke­gyetlenül. Ennek következ­tében lőttek két kapufát, és a befejezés előtt három perccel megtörtént a cso­da. Gereben szabadrúgás­ból bombázott gólja a győ­zelmet jelentette. A tom- bolásban már azt se hal­lotta meg a nézősereg, ami­kor a bíró lefújta a mécs­esét, csak azt látták, aho­gyan a fiúk letámolyogtak a pályáról. És bizony ez a látvány igen siralmasnak bizonyult. A győztes csa­patból többen négykézláb araszoltak az öltöző felé, másokat ölben kellett le­vinni, és akadt olyan is, aki ott helyben elájult. Az öltözőben aztán kitere­gették őket a padokra, akár b nyers állatbőröket, és há­rom orvos sürgölődött kö­rülöttük minden eshetőség­re készen. — Bravó, fiúk! — Kábel Verőn felhevülten robbant az öltözőbe. — Ti megtette­tek a magatokét, most majd rajtam a sor. Amit ígértem, állom. Pokoli, te voltál a legjobb, azt javaslom, hogy veled kezdjük. A középhátvéd erre csak hörgött valamit alig érthe­tően. és csupán az egyik szemét nyitotta ki résnyire, mert még ez a művelet is fárasztotta. — Nem baj. Pokolikán» — vigasztalta Verőn —, ha magadhoz térs?, majd jö­hetsz. Akkor kezdjük Ge­rebennel. Haláli klassz volt az a gólod, fiúka! — Jaj, istenem, istenem •— siránkozott Gereben, majd révetegen ezt kérdez­te: — Hol vagyok? Mit akarnak még tőlem? Aztán markos ápolók jöt­tek, két mentőkocsib$ rak­ták az egész társaságot,' és beszállították a városi kór­házba.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents