Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-24 / 46. szám
1982. február 24., szerda ESZAK-MAGYARORSZÁG 7 ÜHÜ SPORT SPORT Ki R*' SPORT Az MNK-ért: DÉLÉP SC-DVTK, MTK-VM—ÓKSE Nehéz dolguk lesz a borsodiaknak Mindössze 16 csapat maradt állva a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában, s érdekesség, hogy közülük nyolc NB l es, nyolc pedig alacsonyabb osztályú együttes. A sorsolás úgy hozta, hogy a DVTK Szegeden, a DÉLÉP SC ellen lép pályára ma délután, míg az Ózdi Kohász a fővárosba utazik, ahol az MTK-VM-et kellene megállítania. Esélyeiket némileg csökkenti az a tény, hogy a kék-fehérek eddig már elbúcsúztatták a Ferencvárost és a Bp. Honvédet egyaránt! Hz íj edző: Henryk Zy?SE Hosszas vajúdás után végre .megoldódott az edzőkérdés a Borsodi Volán salakmotoros szakosztályában. Korábban is szó volt már külföldi szakvezető szerződtetéséről, most pont került az ügy végére. A hét elején megérkezett Lengyelországból Henryk Zyto, akivel kétéves szerződést kötött a klub. Az edző korábban Gdanskban tevékenykedett, s örömmel .vállalta el a miskolciak felkérését. Zyto tegnap már át is vette a szakmai munka irányítását a jelenleg Dubicsány- ban edzőtáborozó salakosoknak. A tervek szerint az edzőtáborozás szombaton ér véget, utána a Népkert lesz a „főhadiszállás”. A bajnoki menetelés március második felében veszi kezdetét, s ennek során a "Borsodi Volán szeretne hagyományaihoz méltó módon szerepelni. Birkózás' Huszonhat sportegycsületből 140 birkózó sorakozott fel a diósgyőri birkózócsarnokban, az Iirírik; Károly ifjúsági országos szabadfogású birkózóverseny ünnepélyes megnyitójára. Köpések Imre, a DVTK birkózó szakosztályának elnökhelyettese; méltatta Imrik Károly munkásságát. A jeles sportember 7 magyar bajnokságot nyert, majd utána 10 éven út fejtett ki Diósgyőrött igen eredményes nevelői tevékenységet. A három szőnyegen ezután a „mester” emlékéhez méltó, színvonalas küzdelem folyt, a késő ■esti órákig, örvendetes, hogy az egész mezőnyből kiemelkedett a 100 kg-osok súlycsoportjában birkózó diósgyőri Fodor, aki valamennyi ellenfelét legyőzte, kétvállas győzelmeket aratott és így- szerezte meg az elsőséget. Eredmények: 411 kg: 1. Sólymost (KVSE), 2. Jenei (DVTK), 3. Nagy (Bp. Spartacus). 52 kg: 1. Óvári (Szondi SE), 2. Kiss (DVTK), 3. Filkóházi (KVSE). 57 kg: 1. ltéyfi (Bp. Honvéd), 2. Kacsó (Bp. Honvéd), 3. Csáki (Csepel SC). 02 kg: 1. Po- dolszky (Bp. Honvéd), 2. Si- moncsik (Csepel SC), 3. Simon (Szondi SE). 00 kg: 1. Gulyás (Csepel SC), 2. Koczka (Orosháza), 3. Erdei (FTC). 74 kg: 1. Jáger (Csepel SC), 2. Dobozi (Csepel SC), 3. Eakatos (Túrke- ve). 112,kg: 1. Mercz (Csepel SC), 2. Kovács (DMVSC), 3. Gacsal (Bp. Spartacus). 00 kg: 1. Kiss (Szondi SE), 2. Aszódi (DICSE), 3. Rohály (DVTK). 100 kg: 1. Fodor (DVTK), 2. Juhász (Bp. Spartacus), 3. Löcskei (D. Bocskai). +100 kg: 1. Kőfalvi (Bp. Honvéd), 2. Hviszt (Szondi SE), 3. Horánszky (FTC). A diósgyőriek tegnap délelőtt gyakoroltak. Az edzésről Fülcő és Szabó hiányoztak, egyelőre állapotuk nem javult. Az esélyekről Puskás Árpád pályaedzővel váltottunk szót: — Szeretnénk továbbjutni — mondta. — Igaz, hogy a. „kiscsapatok” már eddig is jó néhány meglepetést okoztak, jelzi ezt a tíz NB I-es csapat kiesése. Mi nem szeretnénk a csalódottak számát szaporítani. — A DVTK-nak hagyományai vannak a kupasorozatban — jegyeztük meg. — Így van, s ezek köteleznek bennünket — folytatta a pályaedző. — Ugyanakkor a bajnoki rajt is itt van a nyakunkon, s előtte főpróbának is számít a szegedi kiruccanás. — Lesz-e változás az ösz- szeállításban? — Mindössze az képzelhető el, hogy Kerekes helyett Giron kerül a kezdőcsapatA tenisz Grand Prix pontversenyben, valamint a hivatásos játékosok szövetségének (ATP) számítógépes ranglistáján is az amerikai John McEnroe foglalja el az első helyet. Az ATP komputeres rangsorában Taróczy Balázs a 15. helyen áll. * A tallinni nemzetközi párbajtőrversenyen — ahol a magyar válogatott kitűnő vívással győzelmet érdemelt ba. Ezek szerint tehát így kezdünk: Veréb — Kádár, Giron (Kerekes), Tcodoru Szemere — Oláh, László II., Tatár, Görgei — Borostyán, Fekete. * Ozdon a sorsolás nem keltett egyértelmű örömet, mitagadás, a gyárvaros szurkolói — joggal! — tartanak az MTK-VM elleni 90 perctől. Aggodalmukat alátámasztja, hogy az Ózd már az előző fordulóban is csak kisebb nehézségek árán tudta kiharcolni területi bajnokságban szereplő ellenfelével szemben a továbbjutást. Szilágyi és Madarász tegnap már edzettek, de még mindig nem végezhetnek teljes értékű munkát húzódásuk miatt. Pallagi Róbert vezető edző így alighanem a legutóbb szerepelt együttesnek szavaz bizalmat ma délután a Hungária körúti ösz- szecsapáson. Tehát: Fekete ki a döntőben — az egyéni versenyfutásban kettős francia siker született. A döntőben Lenglet 10:9-re verte Boisse-t. Hasonó eredménnyel zárult a 3. helyért vívott mérkőzés, amelyet a szovjet Karagjan nyert meg a magyar Kolczonay Ernővel széniben. Kolczonay így a 4. helyen végzett. * Végéhez közeledik a 13 fordulós Mar del Plata-i nemzetközi sakktorna. A Oláh legutóbb egyenletes, jó formában játszott — erre lesz szükség Szegeden is. — Tokár, Fegyvcrneki, Biró, Pribék — Ambrus, Ligeti, Kajái, Becsei — Utassy, Dudás. Mindkét találkozó délután két órakor kezdődik. résztvevők már csak kétszer ülnek asztalhoz. A 11. foi> dulóban igen szoros küzdelmeket vívtak a résztvevők. Portisch Lajos a világbajnoki címet védő Anatolij Karpov ellen ült asztalhoz és a világos bábukat vezetve a 15. lépást követően döntetlenben egyeztek meg a sakkozók. Portisch tartja helyét az élmezőnyben, a győzelem azonban minden valószínűség szerint a holland Timmané lesz, aki pillanatnyilag 9 ponttal vezeti a mezőnyt. Portischnak (5,5 pontja és egy függőjátszmája van. A harmadik helyen a szovjet Po- lugajevszkij áll 6,5 ponttal. Karpov jelenleg csak a hatodik. ESEMÉNYEK A SPORTVILÁGBÓI m Széljegyzetek A napokban Miskolcon, a népkerti sporttelepen Magyar Nép- köztársusági Kupa mérkőzésen találkozott a Borsodi Volán és a Diósgyőri Vili.. A vártnál jóval többen zarándokoltak ki az összecsapás megtekintésére, a kellemetlenül hideg, szeles idő ellenére. A rendező közlekedésiek erre minden bizonnyal nem voltak felkészülve. A közvetlen bejárat környékén ugyanis — több szurkoló egybehangzó állítása szerint — mindössze két mozgó jegyárus „kínálta portékáját”, vagyis a belépőkért tovább kellett sorakozni, mint azt a nézők „tűrési küszöbe” elbírta. Az egyik szurkoló a tájékoztatás elmaradásáért emelt szót. Véleménye szerint ugyanis a szép számú közönség legalább azt megérdemelte volna, hogy az összeállításokat közöl^ Néhány száz méterre a népkerti mérkőzéstől, a városi sportcsarnokban a DVTK NB l-es női kosárlabdacsapata játszotta soron következő bajnoki találkozóját. Egyesek dilemma elé kerüllek. Nem tudták eldönteni, hogy az azonos időben zajló labdarúgó-, avagy a kosárlabda-találkozó közeli szemlélői legyenek. Ugyanis mindkettőt szívesen megnézték volna. (Az már más kérdés, hogy ezúttal a kosarasok játékában nem volt sok köszönet.. .) Es még maradjunk a kosárlabdánál, sokan ugyanis elkéstek a mérkőzésről, mert lapunk pénteki spoil műsorában — levesen — iü óra 30 percben jelöltük meg a kezdési időpontot, a találkozó pedig valójában 10 órakor kozdödött. Reklamáltak a DVTK kosárlabda-szakosztályának vezetői is. Nekik is igazuk volt. Csak azt nem értjük, hogy az általuk pénteken felismert hiba miatt miért nem emelték fel a telefont. Korrigálás! lehetőség ugyanis lett volna szombati, vagy vasárnapi lapunkban. Szerte a világon elharapóztak a sportszerűtlen jelenetek, megnyilvánulások. Nemcsak a szurkolók, a sportolók, hanem néha a/, edzők is elragadtatják magukat. Azt persze felesleges hangsúlyozni, hogy pontosan nekik kellene jó példát mutatniuk, még akkor is, ha egy játékvezetői ítéletet esetleg sérelmesnek tartanak... A miskolci városi sportcsarnokban az egyik labdás sportág kupatornáján az egyik edző félre semmiképpen sem érthető mozdulattal kommentálta a bírók működését. „Produkcióját” csak az nem látta, aki éppen nem figyelt oda . . . Es még e témánál maradva. Gomba módjára elszaporodtak a nyomdafestéket néni tűrő szavak, ízes gondolatsorok. Valamennyi edző, sportvezető sokat tehetne azért, hogy sikerüljön legyőzni ezt a manapság salnos ..divato«” * Atlétika A megyei Atlétikai Szövetség rendezésében került sor szombaton és vasárnap a DVTK sátorcsarnokában a gyermek és serdülő korosztályból! atléták utolsó fedettpályós megyei versenyére. A gyermekeknél az 1970—71—72 születésű lányok három külön korcsoportban 150-cn indultak, s az atlétapalánták 5 versenyszámban mérték össze erejüket. Az első versenynap délutánján a serdülő B-kategóriás 1968—69-es születésű fiuatléták startoltak két korcsoportban. Vasárnap délelőtt a serdülő B kategóriás lányok mérték össze erejüket, s itt már jóval kisebb volt az érdeklődés, mint az első versenynapon. Általában érződött az idény eleji forma, de a fiatalok felkészülését és n tájékoztató felmérést mégis jól szolgálta a fedettpályás versenysorozat hét végi záróakkordja. Legközelebb már a szabadban, a mezei futóbajnokságon találkoznak a sportok királynőjének borsodi szerelmesei. A megyei sátorverseny győztesei: Gyermek, lányok: 60 m síkfutás, 70-cs kcs.: Bartkó (B. Bányász), 8,8 mp. 71 kcs.: Szabó (DVTK), 9,3. 72 kcs.: Kovács (Kisgyőr), 9,7. 60 m gát: 70 kcs.: Hajdú (DVTK), 12,4. 71 kcs.: Pipolej (MVSC), 12.2. 72 kcs.: Dévai (DVTK), 13,4. Súly lökés: 70es kcs.: Fehér (DVTK), 633. 72- es: Dévai (DVTK), Magasugrás: 70-es kcs.: Jakkel (B. Bányász), 115 cm. 7l-es kcs.: Boldizsár (Ernőd), 105 cm. Távolugrás: 70-cs kcs.: 1. Bartkó (B. Bányász) 463 cm. 7l-es kcs.: Simon (DVTK), 423 cm. 72 kcs.: Ipacs (DVTK). 330 cm. Serdülő B kategóriás fiúk: 60 m gat: 68-as kcs.: Csikász (KVSE), 9,7 mp. 69-es kcs.: Jakab (MVSC), 9.8 mp. 60 m síkfutás: 68-as kcs.: Nagy (DVTK), 8.0 mp. 69 kcs.: Schweickhardt (MVSC), 8,3 mp. Súlylökés: 68 kcs.: Cscgény (Edelény), 979 cm. 69 kcs.: Nagy (Edelény), 786. Magasugrás: 68 kcs.: Galkó (Edelény). 168 cm. 69 kcs.: Békési (MVSC), 145 cm. Távolugrás: 68 kcs. Nagy G. (DVTK), 523 cm. 69 kcs.: Smoliczki (KVSE) 463 cm. Serdülő B kategóriás lányok: 60 m gátfutás: 68- as kcs.: Mádal (MVSC). 10.7 mp. 69-cs kcs.: Tóth (MVSC), 11.5 mp. 60 m ’ síkfutás: 68-as kcs.: Petró (B. Bányász), 8,5 mp. 69-es kcs.: Lapis (MVSC), 8.8 mii. Súlylökés: 68-as kcs.: Makara (B. Bányász), 815 cm. 69- cs kcs.: Illovai (DVTK). 810 cm. Magasugrás: 68-as kcs.: Doboczy (KVSE), 138 cm. 69-es kcs.: Galambos (DVTK). 125 cm. Távolugrás: 68 kcs.: Mádai (MVSC), 484 cm. 69-es kcs.: Lapis (MVSC), 445 cm. Naptár 1982. február 24.. pzerda A nap kelte 6.35, nyugta 17.21 órakor A hold kelte 7.12, nyugta 17.59 órakor Névnap: Mátyás Évforduló _________ S zázhatvan évvel ezelőtt, 1822. február 22-én született a felvidéki Toporcon, és 70 éves korában, 1892. novemberében hunyt el Nyíregyházán Irányi Dániel polgári demokratikus politikus és publicista, a reformmozgalmak hive. Időjárás----------V árható időjárás ma estig: az északnyugati országrészben átmenetileg csökken a felhőzet, másutt jobbára erősen felhős lesz az ég. Eleinte délen, délkeleten, később országszerte várható havazás, havas eső, délen ónos eső. A délkeleti szél időnként megélénkül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 1. plusz 4 fok között. — Sátoraljaújhelyen a városi tanács ebben az évben új utak építésére, a régiek felújítására 7,3 millió forintot irányzott elő költségvetésében. Ebből az átkelési szakaszhoz tartozó járdák megépítését, továbbá a Lehel, Balassi és Krúdy utcák korszerűsítését tervezik. — A Fabulon kozmetikai készítményeket gyártó Kőbányai Gyógyszerárugyár vevő- ankétot rendez Miskolcon, a Kossuth moziban, február 25- én délután 5 órakor. Tegnap, kedden ugyancsak Miskolcon, a Széchenyi út 34. szám alatt kezdték meg termékeik árusítását az átalakított illatszerboltban. — Sárospatakon a városi könyvtár állománya 51272 kötet Az egyes üzemekben és a bodrogközi tanyavilágban 8 fiókkönyvtárat létesített, s ezekben 10 502 kötet közül válogathatnak az olvasni szerető fiatalok és felnőttek. — Francia nyelvi esten mutatják be ma, szerdán 18.30 órától a miskolci Tokaj étteremben az A double tour című filmet, Jean-Paul Belmondo főszereplésével. A film levetitése után az NME lektora, Jean-Pierre Jouvien vezetésével ankétot rendeznek. — A Sátoraljaújhelyi járási városi Népi Ellenőrzési Bizottság a múlt évben végzett vizsgálatainak tapasztalatait és tett intézkedéseit igyekszik minél szélesebb körben megismertetni. Erre 21 alkalommal üzemi gyűléseket, 9 alkalommal intézményi értekezleteket is felhasznált — Bélyegsorsolás követi a MABÉOSZ Miskolc városi körének 1981. évi beszámoló taggyűlését ma este, 17 órai kezdettel. A kör munkájának fejlődéséről, és a további feladatokról lesz szó a négyszáz tagot számláló északmagyarországi bázis taggyűlésén. — A megszűnt kisvasút „emlékére” Sátoraljaújhely város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a várossal egyesült Széphalom községben utcát nevezett el. Mivel a városban is van Ady utca, ezért a széphalmi Ady utca nevét változtatták át Kisvasút utcára. A MISKOLCI FŰRÉSZÜZEM (Ládi telep) felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: géplakatos, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, autó-motorszerelő, élező szakmunkás, faipari szak- és betanított munkás, férfi segédmunkás Jelentkezés személyesen az üzem munkaügyi előadójánál. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezési határidő: 1982. február 28. — Nem lesz hiánycikk az idén a szántóvas. A gyorsan kopó eke-alkatrészből a Rába Mosonmagyaróvári Mezőgazda- sági Gépgyár az idén több mint 60 ezret gyárt. Csupán az első negyedévben 15 ezer különböző méretű ekevas készül a gyárban. Ezek jó részét nem az új ekékre szerelik fel, hanem tartalék alkatrészként értékesítik. — ösztöndíj-kiegészítést fizet a Dunai Vasmű a kohász szakmát választó szak munkás- tanulóknak- A legtöbbet, havi 500 forintot a kohász, öntő, hengerész tanulók kapják, 250—300 forint havi kiegészítést folyósítanak a lakatos, villanyszerelő és forgácsol f tanulóknak. A dunaújvárosi Makarenko Szakmunkásképző Intézet leendő szakmunkásai közül 224 tanuló kötött ösztöndíj-szerződést a nagyüzemmel, azzal, hogy a ■ kombinátban legalább annyi ideig dolgozik majd, ahány évig ösztöndíjkiegészítésben részesült. — Terhelésgátló, tehát a bal-j esetet kizáró műszerrel felszerelt gyorsfelvonók sorozatgyártását kezdték meg aa ÉPGÉP nagykanizsai gyárában az építőipar részére. A gyufásdobozná] alig nagyobb terhelésgátló parányi műszerei lemérik a felvonó kosarába helyezett anyagok súlyát, s ha a terhelés nagyobb a megengedettnél, nem indul a lift Autóra várók, figyelem! GÉPKOCSI-ÁTVÉTELI SORSZÁMOK: 1982. FEBRUAR 22-ÉN Trabant Hycomat Lim. (Budapest) II 962 Trabant Lim. (Budapest) 7 l71 Trabant Lim. (Győr) 6 023 Trabant Lim. (Debrecen) 4 104 Trabant Lim. Speciál (Budapest) 7 053 Trabant Lim. Speciál (Győr) G 343 Trabant Lim. Speciál (Debrecen) 3 273 Trabant Combi (Budapest) 3 637 Trabant Combi (Győr) 3 0:17 Wartburg Lim. (Budapest) 6 935 Wartburg Lim. (Győr) 3 883 Wartburg de Luxe (Budapest) 7 690 Wartburg de Luxe (Győr) 4 118 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 1 337 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) l 013 Wartburg Tourist (Budapest) 2 627 IVartburg Tourist (Győr) 1612 Skoda 105 (Budapest) 5 368 Skoda 105 (Győr) 4 394 Skoda 105 (Debrecen) 4 ns Skoda 120 (Budapest) 7 340 Skoda 120 (Győr) 5 oos Skoda 120 (Debrecen) 3 99« Lada 1200 (Budapest) 15 628 Lada 1200 (Debrecen) 9 799 Lada 1200 (Győr) 1 554 Lada 1300 (Budapest) G 498 Lada 1300 (Debrecen) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 2S0 Lada 1500 (Budapest) 7 159 Lada 1500 (Debrecen) 5 483 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Budapest) 3 X9i Lada Combi (Debreeón) 1 553 Lada 1600 (Budapest) 2 78® Lada 1600 (Debrecen) l 38o Moszkvics (Budapest) 11 342 Polski Fiat 126 (Budapest) 11 4^7 Polski Fiat 126 (Győr) 4 1^ Polski Fiat 1500 (Budapest' '»sj, Dácia (Budapest) l s-»5 Dácia (Debrecen) 4 31J. Zaporozsec (Budapest) aid