Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-23 / 45. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1982. február 23., kedd Gimnázium a periférián? Milyen megyénkben a felnőttoktatás helyzete? Sajnos, vannak tendenciák a felnőttoktatás visszafogá­sára. Nem véletlen, hogy a Politikai Bizottság határoza­ta is felhívta a figyelmet a dolgozók általános és közép­iskoláiba jelentkezők számá­nak csökkenésére. Ügy ítélte meg, hogy ezen a téren na­gyobb társadalmi figyelemre van szükség. Köztudott, hogy a felnőttoktatás a tudomá­nyos technikai forradalom által támasztott követelmé­nyek kielégítése érdekében az egész világon előtérbe ke­rült. A technika soha nem látott ütemű fejlődése szük­ségessé teszi a munkások, az iparban foglalkoztatottak fel­készítését az új helyzetre. Nekünk is mindent meg kell tennünk, hogy a legfonto­sabb termelőosztály soraiból a legöntudatosabbak képzet­tebbek legyenek általános műveltség és szakmai tudás területén. Csak a művelt munkástól lehet elvárni, hogy bekapcsolódjon, bele­szóljon munkahelyén a veze­tésbe, lássa a lehetőségeket, felismerje a feladatokat. Er­ről beszélgettünk Szabó Gyu­lával, a Dolgozók Gimnáziu­ma igazgatójával. — Mennyien tanulnak je­lenleg a Dolgozók Gimnáziu­mában? — Az 1981—82-es tanévre 1665 dolgozó iratkozott be. — Ezt soknak tartja vagy kevésnek? — Az az igazság, hogy ez­zel a létszámmal még most is a megye egyik legnagyobb létszámú középiskolája va­gyunk. Mégis azt kell mon­danunk, hogy az utóbbi há­rom esztendőben a dolgozók továbbtanulása nálunk is csökkenő tendenciát mutat. Az 1970-es évek közepéig há­romezer fölött tanultak éven­te a Dolgozók Gimnáziumá­ban, ma ez a létszám felére csökkent. És ez a tendencia érvényes a dolgozók általá­nos iskoláira is. A Diósgyőri Dolgozók Általános Iskolájá­nak jelenlegi létszáma pl. nem éri el az ötszázat sem. Ez annál is inkább elgon­dolkoztató, mivel a fizikai ál­lományú dolgozóknak egyes felmérések szerint 50 száza­léka, mások szerint 30 száza­léka nem végezte el az álta­lános iskola nyolc osztályát. — Hogyan látja a dolgozók tanulásának további lehető­ségeit? — A közelmúltban tájé­koztatást hallottunk a Műve­lődési Minisztérium illetéke­sétől. Az 1982—83-as tanév­vel kezdődően a Dolgozók Gimnáziumában is új tanterv bevezetésére kerül sor. Ezzel egyidejűleg a levelező okta­tásban is kezdetét veszi a heti kétnapos oktatás. Ez a hallgatók számára kedvező lehetőség sajnos nem talál­kozik a vállalatok, üzemek és intézmények egyhangú helyeslésével. A valóság az, hogy a munkahelyek vezetői elvileg elismerik a tanulás fontosságát, politikusán nyi­latkoznak erről a kérdésről, de sok helyen a mai gazda­sági (munkaerő-) szükségletet veszik figyelembe, s a tö- megtermeies igen sok poszt­ján elsősorban a fegyelme­zett, ha kell túlórázó, anya­gilag érdekeltté tehető mun­kásemberrel — s nem az is­kolába járóval — vetnek sza­mot. — Az a veszély is fenye­geti a tanulni vágyókat, hogy az ötnapos munkahét általános bevezetésével, a munkahelyek vezetői még jobban meggondolják, hogy kit engednek intézményesén továbbtanulni. — Mit lehet tenni? — A kétnapos levelező ok­tatás bevezetese előtt meg kell vizsgálni, hogy mikép­pen lehet az iskoiai felnőtt­oktatás rendjét a termelés munkarendjével minél job­ban összehangolni. Ennek ér­dekében szorosan együtt kell működni a vállalatoknak és az iskoláknak. — Nem nyugodhatunk be­le abba, hogy akár objektív, akár szubjektív okok miatt tovább csökkenjen a tanulás­ra vállalkozók száma. — Ma már teljesen nyil­vánvaló, hogy az iskolai fel­nőttoktatás elválaszthatatlan a közművelődéstől, a szak­mai képzéstől és továbbkép­zéstől, általában a munkás­művelődéstől. Ezt persze nemcsak elméletben kell megállapítani, hanem be kell látni, hogy ez igen fontos gyakorlati kérdés és igazság. nősen fontos lenne a tovább­tanulás esti vagy levelező ta­gozaton. Jó lenne, ha belát­nák,: ma már a felnőtteknek nem kell viselniük korábbi hátrányos helyzetük konzek­venciáit. Megfelelő tájékoz­tatással, felvilágosítással még nagymértékben lehetne fo­kozni a beiskolázást temcsak a fiatalok körében, hanem az idősebb korosztályoknál is. És ez az üzemek, gyárak mellett vonatkozik pl. a ke­reskedelemben, az egészség­ügy és más területeken dol­gozókra egyaránt. Ma már igen sok szakmánál elemi feltételnek kellene tekinteni a középiskolai végzettséget. Ehhez persze, a közvélemény formálására is szükség van. Csak közös összefogással, pe­dagógusok, a közművelődés munkásai, tanácsok, szak- szervezeti vezetők összefogá­sával érhetjük el, hogy a“ munka minden posztjárynű- veltebb, feladatukat jobban' értő emberek dolgozzanak. — Mire hívná fel a figyel­mét azoknak a felnőtteknek, akik most szeretnének érett­ségi bizonyítványt szerezni? — Felnőttkorban a mun­ka, a család melletti tanu­láshoz akarat, lelkierő és ki­tartás kell. Tévednek azok, akik a gyors bizonyítvány­szerzés reményében iratkoz­nak be ... Szilárd pedagógiai alapállással, optimizmussal, s az ebből folyó segítőkészség­gel várunk mindenkit! Hisz- szük, hogy a tanítás varázsa hatással lesz azok többségé­re, akik csupán a bizonyít­ványért rajtolnak majd. Me­net közben a tudás is fon­tossá válik számukra. — Mi a konkrét feladat? — Eddig is történtek fi­gyelemre méltó eredmények, de most többet kell tenni. Fontos szerep vár a munka­helyek oktatási felelőseire. Szükség van arra, hogy a vállalatok és az üzemek munkaerő-gazdálkodási és káderfejlesztési terveikbe — a szakmai képzés és tovább­képzés tervezésével együtt — foglalják bele az iskolai fel­nőttoktatás különböző foko­zatain és iskolatípusaiban ta­nuló dolgozók perspektíváit is. Olyan munkahelyi légkör kialakítása vált szükségessé, amelyben a szakmai tudás és az általános műveltség együt­tes gyarapítását minden dol­gozó nélkülözhetetlen ténye­zőnek tekinti a termelési fel­adatok ellátásához, a társa­dalmi-közéleti aktivitás fej­lesztéséhez. — Kiknek ajánlaná első­sorban a továbbtanulásra a Dolgozók Gimnáziumát? — A Miskolci Dolgozók Gimnáziumába járó hallga­tók 80 százaléka fizikai mun­kás. Mégis azt kell monda­ni, hogy — különösen a fi­zikai állományban dolgozó férfiak — kevesen vállalkoz­nak a munka melletti, estébe nyúló tanulásra. Közismert, hogy a családos emberek közül — különösen a la­kásra gyűjtők — sokan haj­szolják a pénzkereseti lehé- tőségeket, a szombat, vasár­napi túlórázást a tanulás he­lyett. Azt is tudjuk viszont, hogy sokan rendelkeznek már 1—2 középiskolai osz­tállyal, akik számára külö­— Milyen körülmények kö­zött végzik ezt a munkát? Milyennek látja a felnőttok­tatás megbecsülését? — A felnőttoktatásnak Mis­kolcon nincs kellő megbe­csülése. Félreértés ne essék: nem elsősorban a pedagógu­sok anyagi elismerésére gon­dolok. A felnőttoktatás a megjelent párthatározatok, miniszteri rendeletek és uta­sítások ellenére a pedagógiai közgondolkodás perifériáján húzódik meg. — Mire gondol konkrétan? — Jó lenne, ha az ország második legnagyobb mun­kásvárosa példát adna arra, hogy miként lehetne és kel­lene — a mind szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére is — javítani a dolgozók ez­reinek a munka és a család mellett vállalt tanulási fel­tételein és körülményein. Nevezetesen: hogyan lehetne a Déryné u. 11. szám alatt működő Dolgozók Gimnáziu­mát — a korszerűtlen épü­letből, a hideg, alig fűthető, ébre nyíló, olajos padlós (!) tantermekből — beszámolók és vizsgák idején méltóbb körülmények közé telepíte­ni. Tudjuk, hogy vannak ki­emelt és fontosabb felada­tok, de a felnőttoktatás is többet érdemelne. Gulyás Mihály Feketekerámiák A miskolci Herman Ottó Múzeum Papszer utcai kiállítási épületé­nek Szendrey-termében látható a magyarországi fekeíekerámiák- ból válogatott gyűjtemény. Ezekből mutat bs néhányat felvételünk. (Fotó: Fajtán László) Olvasó nők vetélkedője A Hazafias Népfront me­gyei nő- és rétegpolitikai bi­zottsága és a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsának nő­bizottsága c'vasópályázatot hirdetett a megyénk hét vá­rosában dolgozó, illetve gyer­mekgondozási szabadságon levő nők számára. Az SZMT nőbizottséga 12 megyei nagy­üzemet jelölt ki, ahonnan je­lentkezhetnek az olvasni szerető nők a vetélkedőre. ' A pályázaton részt venni kívánók a helyi versenyen egyénenként szerepelnek, s minden városból a legered­ményesebben szereplők 3 ta­gú csoportja jut tovább a megyei versenyre. A résztve­vőknek 10 megjelölt művet kell elolvasniuk és olvas­mányélményeikről számot ad­niuk. Erre egy esztendő alatt készülhetnek fel, mert a he­lyi versenyre 1983 januárjá­ban, a megyeire ezt követő­en kerül sor. A verseny első három he­lyezettje nagyobb összegű pénzjutalomban, a többiek könyvajándékban részesül­nek. „Falusi estek” a képernyőn Örömeinktől gondjainkig... Jó lenne azzal biztatnom , magunkat: nekünk, e tájon élőknek, e vidék lakóinak nem kell már különösebb, rácsodálkozó híradás arról, hogy természeti szépségek­ben, értékekben gazdagok vagyunk. Mondogatjuk ezt mi magunk is. Néha átfért megmozdul az emberben a kérdőjel: valóságos ismerete­ink alapján vagyunk-e mind­erre „büszkék” — vágj csak „hozzászoktunk” már? Az­az: valóban tudjuk is, mi­lyen ez a gazdagság-szépség — vagy csak úgy elhisszük, ha már annyiszor hallottuk? Megosztom most tétovasá- gom másokkal is, hisz’ bizo­nyára többekben merült fel hasonló kérdés a televízió „Falusi esték" sorozatának legutóbbi adása közben, s utána. Boldoglcöváralján (s a hozzá tartozó Árkán) meg Füzéren járt a stáb, s ta­pasztalhattuk, sem a kamera (Kiss István György kezé­ben) nem tudta „szemét le­venni” a településeket körül­ölelő tájról; sem a szerkesz­tő-riporter (Nagy László) nem fukarkodott a látványt dicsérő szavakkal. Ám, ha jól figyeltünk, ezúttal is hallhattuk: a zempléni tájat máig sem fedezte fel az or­szág ... s félszavakból ugyan, de ismét hallhattuk: a tu­risták fogadásának jó felté­telei sem biztosítottak e vi­déken ... Ez a „van” és ez a „hi­ány”; ez az „öröm” és az a „gond” hullámzott végig a filmen akkor is, amikor már az emberekről volt szó. Mert végül is nem természetfilmet készíteni jöttek a tévések (Gombos László volt a ren­dező), hanem azért, hogy az említett településeiben lakó emberek mindennapi életé­ről hírt ad janak. A hasonló­ságokról is, a különbözősé­gekről is. Nézzünk néhány példát az előbbire: a kom­munális ellátás terén a leg­első gondot az egészséges ivóvíz hiánya jelenti ... az iskolák . körzetesítésével együttjárnak az utazási ne­hézségek ... a tizen- és hu­szonévesek (tanulmányaik vagy a napi utazási kény­szer miatt) nehezen találják helyüket a faluban, nehezen találnak egymásra is ... a munkaképesek jelentős része nem talál helyben munkaal­kalmat ... Folytathatnánk a sort, mint ahogyan mindezt elmondhatták volna megyénk számos — ,az említettekhez hasonló nagyságú és helyze­tű — településén is. A mű­sor készítői bevallottan is törekedtek arra, hogy ne fe­ledkezzenek (ne feledkezzünk meg) e sajátos gondokról. De térjünk vissza a riport­film két helyszínére. Nem mértem stopperral az időt, nem tudom, pontosan hány perc jutott az egy órából Boldogkőváraljára, s mennyi a füzériekre. Emlékezetem szerint az utóbbi helyszínen kezdődött a film, s ott is fe­jeződött be. Mégsem ezért érzem úgy: ezúttal, ebben a műsorban Füzér volt a „szó­vivő”. S azért raktározódott ez bennem így el, mert a füzének állal mondottakban (s Lantosabb: az általuk mu- tatottakban) volt több a te­lepüléshez való cselekvő ra­gaszkodás szép szándéka; a közösségi tevékenység iránti vágy és áldozatkészség. Le­het., persze, hogy ha például a KISZ-szervezet vagy az ifjúsági klub tevékenységéről náluk vfaggatózott volna a szeAesztő-ri porter, hasonló „szomorkodásnak” lehettünk volna tanúi; ahhoz hasonló­nak, amit Boldogkőváraljá­ról látt.unk-hallottunk. Itt bi­zony jó szándékkal is alig lehetett felfedezni valamit, a fiatalos ötletgazdagságból, tettrekészségből, lendületből. Itt, Boldogkőváralján esett szó a helybéli értelmiség sze­repéről, jelenlétének hatásá­ról is. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezet elnöke igen szimpatikusán „fogta meg” a személyes példa (munkavég­zés, magatartás) fontosságát. Ám ő sem hallgatta el: „Több aktivitás kellene ...” Aktivitás ... tettrekészség... Sok szó esett erről Füzé­ren. A népfront elnöke mond­ta egy helyütt: „Kikerestük magunknak a munkát, és csináltuk” ... Más így fogal­mazott : „Egymást görgettük előre”... S innen hangzott el a filmzáró mondat is: „Az embereknek soha nem volt nagyobb szüksége-igénye a közösségre, mint ma”... S mintha valamennyiük gon­dolata mögött ott lett volna: a „megmutatás” szándéka is hajtotta őket; valami féle­lem is, hogy társközségként majd kevesebb figyelem, tá­mogatás jut nekik ... Ezért mentek férfiak és nők, idő­sebbek és fiatalabbak, ami­kor például a tájházat kel­lett „építeni”. Ahogyan egy idős asszony mondta: „Mi is, 60 éves KISZ-íiatalok...” S ott lesznek majd 1983-ban is, amikor — végre! — megkez­dik a füzéri vár helyreállí­tását. A műsor sem akarta, én sem kívánom szembeállítani a két település lakóit. De azt gondolom: az őszinte meg­nyilatkozásaikból kitapintha­tó saját-gondok és saját-örö­mök jól szétoszthatók me­gyénk többi településén is. S ezeket újra meg újra meg keli „látogatni” mindannyi­unknak, kiknek köze van ah­hoz, merre megy és hogyan halad az élet a kistelepülé­seken. Ebben segített most bennünket, az elmúlt hétvé­gén, a „Falusi esték” soro­zatban sugárzott riportfilm. Ez az első érdeme. Ten agy József MISKOLCI FÉNYSZÖV SZÖVETKEZETÜNK MŰTERMEIBEN 1982. MÁRCIUS 1-TÖL MÁRCIUS 31-IG EREDETI SZÍNES GYERMEKFELVÉTELEK 40%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL KÉSZÜLNEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents