Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-12 / 9. szám
1982. január 12., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 I liiüsp rssfeteii! ILLETÉKEK ÉS VALUTAELl.ÁTÁS - KÖLCSÖNZÉS A KÖNYVTÁRAK KÖZÖTT - A KATONÁK HOZZÁTARTOZÓINAK JÁRANDÓSÁGA! - ÚJ BIZTOSÍTÁSI DÍJTÉTELEK N yilvánvaló, hogy az ENSZ felhívása révén az idén hazánkban is fokozottabban figyelünk öregjeinkre. Anélkül is tettük, tesszük ugyan a dolgunkat öregjeinkkel kapcsolatban, de az biztos, hogy bármennyit tettünk, teszünk értük, lehetséges, és szükséges is ennek fokozása, szükséges a nagyobb odafigyelés, a körültekintő gondoskodás. Biztos az is, hogy az idős emberekről, velük kapcsolatban sokféle publikáció jelenik majd meg minden lapban, a különböző sajtó- orgánumokban és bizonyára más fórumokon, összejöveteleken, tanácskozásokon, segíteni tudó, jó szándékú gyülekezetekben is. A segítség egyik fontos része — a kétségtelenül elsődleges anyagiak biztosításán túl — gyakorta szóba került már eddig is, hol az öregekről tanácskoztak. Nevezetesen : a megbízatások fontossága, a konkrét munkavégzés, feladat lehetőségének biztosítása. Nem új dolgok ezek persze, dehogyis újak! A módokon, a lehetőségeken azonban állandóan törnünk kell a fejünket, mert ezek között lehetnek újak is, szélesítvén a már eddig meglevőek körét. Jó példa a közeli múltból, gyakorlatilag napjainkból a Miskolc városi-járási Népi Ellenőrzési Bizottság ötlete: több nyugdíjas embert kerestek meg, kérdvén őket, nem vállalnának-e munkát népi ellenőrként. Örömmel, szívesen vállalták! Most nyugdíjasokból alakítottak ellenőri csoportot. Ennek több haszna is van. Egyrészt, ezek az emberek nagy tapasztalattal, kellő áttekintéssel rendelkeznek és az biztos, hogy azokon a területeken, amelyeken dolgoztak. vagy amelyekkel sok-sok évtizedig valami módon kapcsolatban álltak, „ismerik a dörgést”. Így a kapott feladatot alaposan, aprólékosan tudják ellátni. Ehhez talán még az is hozzájárul, hogy van idejük, munkahelyükről nem kell kikérni őket ennyi, vagy annyi napra. Másrészt: az idős embereknek az ilyen megbízatás lélektanilag föltétlenül jól jön. Hiszen nem mindegyikük tud kellő módon Néhány példát említünk: 1982-től a névváltoztatás iránt előterjesztett kérelmek illetéke négyszáz forint. A honosítási, illetve visszahonosítási okiratért, valamint az állampolgársági bizonyítványért 150 forint illetéket kell fizetni. Ettől az évtől illetékmentes az a fellebbezés, amely az illetékkiszabás ellen irányult és utólag jogosnak, alaposnak bizonyult. A Magyar Nemzeti Bank közleményt adott ki az utazási valutaellátásról, amelynejt szabályai — mint ismeretes — január 1. óta szintén megváltoztak. Az új rendelkezések szerint, az európai rubel- elszámolású országokba utazók tartózkodási költségeik céljára személyenként és naponként ezer forintnak megfelelő valutát kapnak, akár turistaként, akár látogatóként mennek külföldre. Ezekbe az országokba utazók azonban naptári évenként legfeljebb 15 ezer forintnak megfelelő külföldi fizetőeszközt kaphatnak. Az említett összegre a szülők útlevelében szereplő gyermekek is jogosultak. Mi a helyzet a konvertibilis elszámolású országokba ■— ideértve Jugoszláviát is — történő kiutazásoknál? A turistaként úti-akelők valutaellátásának mértéke a tartózkodási költségek fedezésére háromévenként, személyenként és naponként 850 forintnak megfelelő külföldi fizető- eszköz lehet. Ez azonban semmiképpen sem terjedhet túl a 14 napra számított 12 ezer forintnak megfelelő összegű valutánál. Fontos tudnivaló továbbá, hogy ezt a valutát a felhasználás tekintetében nem lehet elaprózni, mert egyszeri alkalomra szól. A művelődési miniszter rendeletet adott Id a könyvtárközi kölcsönzésről. Eszerint a közkönyvtárak a művelődési és a szakirodalmi igények jobb kielégítését szolgáltatásaik keletében egymással együttműködve, könyvtárközi kölcsönzéssel is elősegítik. Ennek keretében a könyvtár az állampolgár vagy jogi személy által igényelt és a saját állományában nem szereplő könyvtári anyagot, vagy annak másolatát más könyvtártól beszerzi és a kérelmező rendelkezésére bocsátja. Decemberben jelent meg az a rendelet is, amely a honvédelmi kötelezettségüket teljesítő személyek és hozzátartozóik egyes járandóságairól szól. Eszerint a polgári védelmi gyakorlaton részt vevő egyénileg gazdálkodó, kisiparos, magánkereskedő, valamilyen munkaközösség vagy szakcsoport (ipari, szolgáltató, mezőgazdasági) tagja munkanaponként százforintos térítésre jogosult. A családi segély megállapításának alapjául szolgáló összeg a sorkatonával közös háztartásban élő hozzátartozó esetén havi 1560 forint. Minden további személy esetén, ez az összeg az első személy számára megállapított járandóság hetven százalékával emelkedik. Ha a hozzátartozó a sorkatonával nem egy háztartásban él, a családi segélyt havi 1250 forintból kiindulva állapítják meg. A további hozzátartozóknál az említett emelkedés itt hatvanszázalékos. Meghatározott tartalékos hadköteles személyek részére a 10 napot meg nem haladó szolgálatnál munkanaponként száz forint jövedelempótló segélyt kell fizetni. Tíz napnál hosszabb tartalékos szolgálat esetén a fegyveres erők által folyósított. illetmény és természetbeni ellátás együttes értékét jövedelempótló segéllyel havi 3 ezer forintra kell kiegészíteni. A pénzügyminiszter új rendeleté szerint megváltoztak a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának díjai. A személygépkocsikért évente két részletben ezután 960, a motorkerékpárokért pedig 150 forintot kell fizetni. Azok a mozgássérült üzembentartók, akik az egészségügyi miniszter rendeleté alapján térítés- mentes üzemanyag-utalványban részesülnek, továbbra is mentesek a biztosítási díj fizetése alól. Sokakban felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha a személygépkocsit nem magánszemély, hanem a január elseje óta alakult gazdasági munkaközösség, vagy polgári jogi társaság üzemelteti. Nos, a biztosítás évi díja ilyenkor is 960 forint. Ha azonban a személygépkocsit állami, szövetkezeti, társadalmi szervezet, vagy egyesület, esetleg külföldi érdekeltségű társaság üzemelteti, akkor a kötelező felelősségbiztosítás évi díja 3200 forint. D. A. időt tölteni ilyen, vagy olyan hobbival, kertészkedéssel, horgászással, pihengetéssel, Forint, dollár, arany miegymással, sokan közülük akkor érzik igazán jól magukat, ha ismét tevékenykedhetnek, a hétköznapok sűrűjét járhatják. Várható, hogy az idén sok jó ötlet születik majd ' meg öregjeink helyzetének i további javítására. Jó lenne a fentihez hasonló módokon is gondolkodni, melyek az aktivitást segítik elő. Lehetséges: többet érően egy injekciónál. i (príska) j Mennyi arany van a világon? Hogyan vélekedett Goethe a könyvelésről ? Tényleg van olyan ország, ahol „találják” a pénzt? Ilyen és hasonló kérdésekről szól a szerző (Brüll Mária), pénzről és gazdaságról — „vakmerő vállalkozásként” összepárosítva a látszólag különbözőt: irodalmat a könyvvitellel, humort az árfolyamokkal, avagy éppen a pénzt a szerelemmel. így többek között azt is megtudhatjuk, hogy egy távoli óceán szigetén hány pénzegységet ér egy feleség ... Közgazdászok számára a fogalmak jószerivel ismertek — ám derűs megközelítésük, olykor histórikus hátterük még a szakembereknek is szórakoztató lehet. Ha nem közgazdász forgatja a könyvet, remélhetőleg közelebb kerül napjaink gyakran emlegetett gazdasági kérdéseihez — még akkor is, ha a szerző már az elején, jószándékúan figyelmezteti az olvasót egy régi mondás intésére: „ .. . á közgazdák egy hajóban eveznek Kolumbusszal. aki amikor elindult, nem tudta hova indul, mikor utazásának céljához érkezett, nem tudta, hogy hol van és amikor visszaérkezett nem tudta, hogy hol járt.” (Kossuth Könyvkiadó) Tiszteit gáz fogyasztóink / Értesítjük T. Gázfogyasztóinkat, hogy az ötnapos munkahétre való áttéréssel GÁZDÍJBEFIZETÖ HELYEINKEN, a Hunyadi utca 2. sz. alatt, Iván utca 31 /a sz. alatt A PÉNZTÁR NYITVATARTÁSI IDEJE: hétfőtől péntekig 10 órától 17.30 óráig tart. A GÁZBEFIZETÖHELY SZOMBATON NEM ÜZEMEL! Ebédszünet naponta 13 órától 13.20 óráig! TIGÁZ MISKOLCI ÜZEMIGAZGATÓSÁG Szilveszterkor a Tokajnál "'Elfogták e gépkicsik foszlottéit Szilveszter éjszakáján Miskolcon, a Tokaj étterem melletti autóparkolóban négy személygépkocsit törtek fel ismeretlen tettesek. A szerencsétlen tulajdonosok erről akkor szereztek tudomást, amikor óévbúcsúztató, újév köszöntő hangulatukban kora hajnalban hazafelé indultak az étteremből. A tettesek valamennyi gépkocsit a pillangó-ablak kifeszítésével törték fel, majd kinyitva az ajtókat szinte mindent elvittek, amit találtak. Ezen az éjszakán három Ladából négy irhabunda, egy pár női csizma, egy személyi igazolvány és egy beépített hangfal tűnt el; csak a kabátok értéke eléri a 27 ezer forintot. A hajnali rendőrségi helyszínelés után, ami az események rögzítésén túl nemigen állapíthatott meg mást, mint azt, hogy milyen módon törték fel a gépkocsikat, a sértettek csak reménykedhettek értéktárgyaik megkerülésében, s valószínűleg még ma is csak reménykednének, ha január 2-án a Kazincbarcikai városi Rendőrkapitányság — egy másik ügy kap„csán — nem érdeklődik a Miskolcon élő, fiatalkorú H. Gézáról. A fiú nevét a kazincbarcikai rendőrök előtt egyáltalán nem ismeretlen Sándor Gusztáv említette meg, aki ellen különféle bűncselekmények miatt indítottak eljárást. Január 2-án H. Gézáék Miskolc. Béke-szállói lakásán a Miskolci városi és járási Rendőrkapitányság intézkedő rendőrei különféle, feltehetően nem tisztességes úton szerzett tárgyakat — bundát, magnetofont, magnetofonkazettákat, rádiót — találtak. A rendőrségi vizsgálat során. H. Géza elismerte, hogy szilveszter éjjelén Sándor Gusztávval együtt törték fel a Tokaj étteremnél parkírozó személygépkocsikat, A gépkocsi fel töress el, valamint egyéb bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható H. Géza és társa, Sándor Gusztáv ellen a rendőrség előzetes letartóztatás mellett folytatja a vizsgálatot — pusztafalvi — lem a nyereségért - az egészséaért Miskolcon az országban elsőként vezették be tavaly júniusban a diabetikus étkeztetést a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat Gyors éttermében. Az azóta eltelt időszak tapasztalatairól tartottak tegnap tájékoztatót az étteremben. Hogy napjainkban mennyire közüggyé vált az egészséges táplálkozás, nem kell különösebben bizonygatni. A harc a szénhidrát, s a felesleges kalóriamennyiség ellen nemcsak a beteg emberek érdeke, hanem azoké is, akik az átlagosnál, kövérebbek, hajlamosabbak a hízásra. Annak idején, amikor a diabetikus étkeztetés terve megfogalmazódott, a vendéglátó szakemberei minderre gondoltak. Koltai László igazgató: — Egyáltalán nem nyereséges tevékenységet akartunk indítani, pontosabban: nem a nyereség alapján terveztük ezt a fajta étkeztetési formát. Elsősorban azokon szerettünk volna segíteni, akiknek ilyen, vagy olyan okból, de mindenképpen egy szorosabb étrendhez kell tartaniuk magukat. Ügy érzem, ez sikerült. A kezdet kezdetén naponta csak 140— 150 adagot értékesítettünk, ma félezret is. Baranovszky Ferenc üzlet- igazgató elmondta, hogy ma már jelentős a diabetikus ételek választéka is és fontosnak tartja azt a segítséget, amit a szigorúan előirt kalória- és szénhidrátnormák kialakításához szakácsaik a megyei kórháztól, elsősorban dr. Prónay Gábor főorvostól kaptak. A Gyors étteremben tegnap a főorvos is megjelent, s tanácsokkal látta el a nem kevés — elsősorban a helyes étrend iránt érdeklődőket p- t t Polgári védelem a Világszerte erőteljes ellenvéleményt váltott ki Reagan elnöknek az az 1981. augusztus elején kiadott utasítása, mellyel elrendelte az Amerikai Egyesült Államokban az úgynevezett fokozott sugárhatású töltet, vagy ahogyan a köznyelvben elterjedt: a neutronbomba sorozatgyártását. Érthető a békét szerető emberek és népek felháborodása, hiszen a meglevő atomfegyverek is már sokszorosan elegendők a földi élet teljes elpusztítására, mindannyiunk megsemmisítésére. A neutronfegyver minden kétséget kizáróan az atomfegyverek közé sorolható, mert az alapvető megsemmisítő hatása, a neutronsugárzás az atommagokban lejátszódó átalakulási folyamat terméke. Sajátos hidrogénbombának is felfogható a neutronfegyver, melynek pusztító hatásai azonban lényegesen eltérnek a „klasz- szikus” hidrogénbomba romboló tulajdonságaitól. Az új atomtöltet felrobbanásakor, a magegyesüléskor keletkező energia 80—90 százaléka ugyanis neutronsugárzás, s csak kisebb része a hő- és fényhatás, a hőmérséklet-növekedés, a romboló lökéshullám. Ezzel szemben a hagyományos hidrogénbombánál éppen fordított az arány... 'A neutronsugárzás kizárólag az élő szervezet, az ember eJlen irányul, s ez teszi minőségileg új atomfegyverré a neutron töltetet. Mivel a neuironoknak elektromos töltésük nincs, ezért igen nagy az anyagokban az áthatoló képességük jócskán meghaladják az alfa-, a béta- és a gamma-sugaraknak ezt a tulajdonságát. Erre a képességére hivatkozva döntött az amerikai vezetés a fegyverrendszerbe állítása mellett. A neutronsugárzás áthatol a fedezéken, nem véd ellene a harckocsi és az egyéb harcijármüvek páncélzata. Egy esetleges bevetéskor tehát a katonák elpusztulnának, hangoztatják az új fegyver pártolói, ezzel szemben kevés kár keletkezne az épületekben, a harceszközökben. Ez pedig „nem lényegtelen” ... — mondják. Ezek az érvek viszont mind haditechnikai, mind harcászati szempontból meglehetősen sántítanak. Mert igaz. hogy a jelenlegi neutrontöltet romboló hatása „csak” huszadrésze a Hirosimára ledobott atombombáénak, vagyis 1000 tonna tri- nitrotoul robbanóanyag erejével egyenlő, ám a töltet célba juttatása sokkal egyszerűbb és pontosabb. Az amerikaiak a neutrontöltetet egyrészt a 112 kilométer hatótávolságú Lance típusú tüzérségi rakéta fejében, másrészt a 32 kilométer lőtávol- súgú, 203 milliméter űrméretű lövedékben tervezik célba juttatni, s ezek harcászati jellegű, hadszíntéri tüzérségi fegyverek. Mindezekből pedig az következik vélekednek az amerikai szakértők. hogy nemcsak az anyagi javak pusztulnának a neutronfegyvertől kevésbe, hanem a polgári lakosság is elenyésző módon károsodna, mivel azt csak harcoló alakulatok ellen vetnék be. Ezzel elérkeztünk ezeknek a háborús héjáknak a kedvenc tételéhez, az európai hadszíntéren kialakítható, korlátozott méretű atomháború gondolatához. Naivitás ez a vélekedés, annál is inkább, mert a neutronfegyver robbanásának kísérőjelenségei hasonlóak az atomfegyveréhez, s igy válaszként bármelyik fél bevethetné az atom-, illetve hidrogénbombát. Mivel Európában a népsűrűség négyzetkilométerként 200—300 lakos, éppen a civilek halnának meg legtöbben. A neutronfegyver megjelenése magában hordja a célba juttató eszközök fejlesztésének veszélyét is, melyre jó példa a nukleáris töltetek hordozó eszközeinek ugrásszerű korszerűsítése. A neutronfegyvereknél sem elképzelhetetlen a ballisztikus rakéták alkalmazása, a robotrepülőgépek használata, s ezek még inkább növelik a találati pontosságot, fokozódik a tűzerő, a pusztulás. Korántsem valamiféle ..humánus” fegyver tehát a neutron — ahogyan azt egyesek beállítani igyekeznek. Ezért minden békét szerető embernek kötelessége felemelni a szavát ellene! Az amerikai elnök utasítását csakis egyféleképpen lehet értékelni: a veszélyes lépés •meghatározott része az amerikai kormányzat fegyverkezési programjának. melv mea kívánja bontani a két világrendszer közötti erőegyensúlyt. Az agresszív körök azonban rosszul számítanak. manőverük nem éri felkészültei lenül a Szovieíúniót és szövetségeseit, ámbár a legfontosabbnak a fegyverkezési hajsza megállítását, csökkentését tartjuk. Remélhetően hamarosan bekövetkezik ez az idő is...