Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-08 / 6. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 2 1982. Január 8„ péntek Hideg is, meleg is Aztán elbúcsúztunk Mkr- tumjantól, aki egy nagy cso­kor rózsával együtt ólelt át a repülőtéren. Két óra múl­va kiszálltunk Moszkvában. Félcipőben, kiskabátban, és egy nagy csokor rózsával. Mínusz 17 tok volt. A taxis megkérdezte, me­lyik szállóba parancsoljuk. — A GUM-ba! Megvonta a vállát, hiába, küliordiek, és elvitt a GU Ál­hoz. Bevásároltunk. Csupa téli holmit, bundas kabátot premgalierrai, prémes sap­kát es váiinkit, hogy a lá­bunk se lazzon két napig, amíg Moszkvában tartózko­dunk. Hiába, nagy ország, nagyok a távolságok és a különbségek az éghajlatban, az időjárásban. Aztán felszálltunk a bu­dapesti gépre, bundás ka- bátoan, premes sapkauan es hahnacsizmaoan. Ferihegyen kinevettek. Kiskabátban, legfeljebb feloitooen, hajadonlovel fo­gadtak. Langyos, enyhe idő volt... nem érhetünk fel a Szovjetunióhoz az időjárás változásaiban ... Tél q Szovjetunióban Á bátrak még a jéghideg Bajkál-tóban is megmártóznak Téli séta Szibériában. Apa kislányával, s annak kedvencei­vel, a barátságos medvével és kutyussal — Ne féljen az orosz tél­től, megvan annak is az el­lenszere. Majd megtanítom rá! — így vigasztalt házi­gazdám, Andrej Andrejevics Szomov, amikor savanyú or­cával figyeltem a hőmérő higanyszálát, amely akkor, déltájban is mínusz 37 fokot mutatott szélmentes helyen. — Dobreutro! Kakszpal? — kérdezte a házigazda, és barátságosan hátba verege­tett. Mondtam, hogy semmi vész, jól aludtam, de mi lesz ezután ? Semmi! Gyerünk mosakodni. Félmeztelen a vállamra csaptam a törül­közőt, és indultam volna a fürdőszobába, de Andrej Andrejevics utamat állta. — Oda még nem, ki az udvarra, barátocskám. A ház férfinépe velünk tartott. A mínusz 42 fokos hidegben megmostuk arcun­kat a hóval, bedörzsöltük egymást, hogy ki veresed- jünk, akár a rák, és futot­tunk be a fürdőszobába, a meleg víz alá. Az egész nem tartott addig, amíg tízet szá­mol az ember. Azon a télen egy köhintés nem sok, annyi sem hagyta el a számat. Murmanszk, mert ott vol­tunk, kegyetlen tud lenni télen. Az egyik nap csendes napsütés, hogy égeti az em­ber arcát. A másik napon már vad vihar, tűkként szurkálják az ember szemét a parányi hókristályok. — Raz-dva, egy kis vod­kát neki, majd elcsendesül a vihar! — mondta Andrej Andrejevics. — Egyszerre? — kérdez­tem. — Egymás után, úgy hasz­nál — és elmesélte a másfél deci történetét. Az úgy volt, hogy a kato­na valahol Szibériában el­akadt. A vonat fél napot vesztegeit a hóvihar miatt. Bement hát az állomásra és a büfében tanakodott. Meny­nyit kérjen, mennyit igyon? Nem ismerte a helyi szoká­sokat, megszólította hát az egyik helybeli vasutast. — Szi bírjak! Mondd már meg, mennyit kérjek a vod­kából egyszerre? Egy decit, két decit? A szibériai megnézte. Lát­ta, hogy nem odavalósi, hát felvilágosította. — Tudod, egy deci mife­lénk, ebben az időben kevés. Ha két decit kérsz, az meg egyszerre-sok az emberfiá­nak. Kérj kétszer másfél de­cit, az megfelel az itteni szo­kásoknak. A katona megfogadta a tanácsot és kikérte a kétszer másfél decit. Az egyik po­harat ő, a másikat a vasutas ragadta meg. Ez hát a szi­bériai illendőség. — De mi most mind a ket­ten kétszer másfél decit iszunk — ellenkeztem And­rej Andrejeviccsel. — Ez meg murmanszki szokás, illendőség, hogy ne kelljen kétszer kérni, két­szer mozdulnia a kislány­nak. Most, hogy már téma lett a vodka, megkérdeztem: va­lóban ellenszeren hidegnek? — Bizony, hogy az, bará­tocskám ! — De az orvosok mást mondanak, hogy megfa­gyunk. hogy csak ideig-óráig melegít. Andrej Andrejevics visz- szakérdezett: — Hol dolgoznak az orvo­sok? Meleg rendelőben, fe­hér köpenyben. Honnan is tudhatnák, mit segít a vod­ka a hidegben. Persze, azért tudnod kell, hogy nem a tes­tünket, a lelkünket melegíti, barátocskám... * utaztunk Jere­Nyárban vánba. Kiskabátban sétáltunk a Matenaradam előtt, a főtér hatalmas szökőkútja körül. Más alkalommal, de tél közepén megint északon jár­tunk. Feltűnt, hogy a temp­lomok tornya hegyes, ma­gasba nyúlik, sehol más vi­déken nem látni ilyen épí­tészeti stílust. Megmagya­rázták, hogy az időjárás az oka. Télen akkora hó esik, hogy betakarja a házakat. Ha sürgömiyel, sürgős hír­rel jön a postás a városból, természetesen sítalpon, to­rony iránt tájékozódik. A táviratot is itt ereszti le azon a hóba vájt aknán, amely a papiak ajtajához szolgál. A pap létrán kimá­szik a hó tetejére, és ö már tudja, hol találja meg a címzettet Az élelmiszert ősz végén, még a nagy havazás előtt előre megvásárolják. A ház hosszú folyosójáról nyílik a konyha, a szoba, az istálló, a szénatér, a magtár, a mű­hely, a darálóval. Gyertyá­val világítanak. Egész évben annyi birkafaggyú összegyű­lik, hogy kár lenne kidobni, meg különben is: télen alud­jon az ember, nyáron dol­gozzék. Ez járja errefelé. . Egy öregnek — megszá­moltam — hét fia és egy lá­nya volt. Valamennyi szep­temberben született alig né­hány nap eltéréssel. Két fiú meg éppenséggel ugyanazon a napon ülte a születése napját. — Hát ez meg hogy van? — kérdeztem az apót, aki csak kinézetre volt öreg, egyébként ötven ha múlott. — Egyszerű a magyará­zat! — mondta,' hamiskás mosollyal a szája szögleté­ben. — Télen, januárban ráér az ember esténként, éj­szakánként ... Hát ilyen az orosz tél, hi­deg is, meleg is. Attól függ. G. B. Gazdag zsákmánnyal térnek haza a jakutföldi vadászok Bruíyó János szovjet kitüntetése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Bru- tyó Jánost, az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottságának elnökét a magyar és a szov­jet nép testvéri barátságának erősítésében szerzett érdemei elismeréseként, 70. születés­napja alkalmából a Népek Barátsága Érdemrenddel tün­tette ki. A kitüntetést csütörtökön a szovjet nagykövetségen Vla­gyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete adta át. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, Berecz János, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője, So­mogyi Imre, a Központi El­lenőrző Bizottság titkára, Nagy János külügyminiszté- riumi államtitkár, valamint a szovjet nagykövetség több vezető diplomatája. Aczéi György fogadta J. Orlovot Aczéi György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese csütörtökön fogad­ta Jurij Orlovot, a Szovjet­unió Állami Televízió és Rádió Bizottságának elnök­helyettesét és Robert Rozs­gyesztvenszkij szovjet költőt. A szovjet vendégek a Rozs- gyesztvenszkij költészetét be­mutató rádiós irodalmi est alkalmából tartózkodnak ha­zánkban. Hazánkban járt Hy. Faggyejev Csütörtökön elutazott ha­zánkból Nyikolaj Faggyejev, a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsának titkára, aki­vel budapesti tartózkodása során Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, a KGST Végrehajtó Bizott­ságának soros elnöke, a KGST Végrehajtó Bizottsá­gának munkájáról, az idő­szerű feladatokról folytatott megbeszélést. Dozier sorsa ismeretlen Az olasz rendőrség számos körzetben folytatta az elrabolt, az egyes jelentések szerint megölt amerikai tábornok holtteste utáni kuta­tást. Képünkön: fegyveres rendőrök egy Pádua környéki farm épü­leténél. (Folytatás az 1. oldalról) Mint ismeretes, a Vörös brigádok terrorszervezet szer­dán telefonüzenetben értesí­tette egy római napilap szer­kesztőségét arról, hogy kivé­gezték az általuk december 17-én elrabolt Dozier tábor­nokot, a NATO dél-európai szárazföldi csapatainak he­lyettes vezérkari főnökét, és hogy a tábornok holttestét a Pescarától 50 kilométerre fekvő területen rejtették el. Az olasz hatóságok kétkedve fogadták a hírt, és abban sem biztosait, hogy a terro­risták valóban megölték a tábornokot. A hatóságok kétkedését tá­masztja alá az is, hogy Ró­mában és Padovában meg­találták a Vörös brigádok legújabb, harmadik közlemé­nyét Dozier elrablásáról. A közleményben nincs szó Do­zier kivégzéséről, sőt a több­oldalas írat szerint a tábor­nok ellen indított „proletár pernek” csupán az első sza­kasza fejeződött be. A köz­leményhez csatolták Dozier „kihallgatásának” ' jegyző­könyvét is. Elhunyt Solti András Az MSZMP Miskolc városi Bizottsága, a Vasasszakszer­vezet Központi Vezetősége és a Lenin Kohászati Művek társadalmi és gazdasági ve­zetése megrendülve tudatja, hogy Solti András elvtárs, a Szocialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, a Vasas­szakszervezet Központi Veze­tőségének tagja, a Lenin Ko­hászati Művek szakszervezeti bizottságának nyugalmazott titkára, 76 éves korában, ja­nuár 4-én, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Te­metése ma. január 8-án pénteken 15 órakor lesz Mis­kolcon, a Szentpéteri kapui városi temetőben. * Alig néhány hete, 75. szü­letésnapján bensőséges ün­nepség, nagy tisztelet, és megbecsülés közepette veGe át Solti András elvtárs a Szocialista Magvarországért Érdemrendet. A munkás- mozgalom régi, kipróbált harcosának életútja és mun­kássága szorosan összefonó­dott a diósgyőri kohászoké- vaL Görömbölyi munkáscsa­ládban, 1906-ban született, kilencedik gyerekként. 1926- tól 1967-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott a kohá­szat területén. 1926-ban je­gyezte el magát a munkás- mozgalommal, ebben az év­ben lett tagja a pártnak, el­kötelezettje a szakszervezeti munkának. Harcos és követ­kezetes képviselője volt a munkások érdekeinek, vállal­ta érte a börtönt, az üldözte­tést. A felszabadulást köve­tően felelős társadalmi és gazdasági beosztásokban — főbizalmi, üb-titkár, osztály- vezető, gyárrészlegvezető, nagyüzemi szakszervezeti tit­kár — bizonyította osztály­hűségét, a diósgyőri munká­sok sorsa iránt vállalt elkö­telezettségét és felelőssegét. Kohásznemzedékek sora be­csülte. tisztelte. Tevékenysé­gét sok kitüntetéssel ismer­ték eL

Next

/
Thumbnails
Contents