Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-17 / 14. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. január 17., vasárnap Csendes a Boldua vára £gyik legépebben megmaradt várunk Boldogköváralján van, amely jó ideje turistaszállóként működik. A gyönyörű környezetben, a sziklás hegycsúcsra felépített i vár közkedvelt a turisták körében. Az idegenforgalmi szezon idején harminc-negyvenezren is felkeresik. Ilyenkor télen viszont csendes a környék, a szálló késő ősszel bezár, téli álmát alussza Boldua vára. Hétfőn, a tokaji művelődési házban Találkozó is Mezdés A tokaji Zilahy György Művészetbarátok Koré ja­nuár 18-án, héttőn este fél 8 órai kezdettel rendezi meg szokásos évi, immár tizenha­todik baráti találkozóját a helyi művelődési ház.ban, és egyben megnyitja a Tokaji Galéria IX. grafikai kiállttá- , sát. Bevezetőt Amriskó Gusz­táv, a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának titkára mond. A kiállításon ötvennégy mai magyar gra­fikus- és festőművész sok­szorosító grafikai lapjai, il­letve rajzai láthatók. Ez al­kalommal ismertetik az 1982-es esz.tendő köri prog­ramját, tárlatvezetést tarta­nak, megejtik a szokásos évi műtárgysorsolást, majd a Szerencsi Vonósnégyes ad kamarakoncertet. Újabb archív iiimsorozat a Bilin A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ — a Filmtudományi Intézet és Filmarchívummal közösen — újabb archív filmsorozatot kezd február 5-én. A már ki­alakult rend szerint, mindig pénteken tartják a vetítése­ket. és az azokat megelőző kiselőadásokat: délután az if­júság, este két előadásban pedig a felnőttek számára. (A két kategória filmjei azono­sak, pusztán egy alkalom­mal, március 19-én lesz el­térés.) Február 5-én Ingmar Bergman Persona című svéd filmje nyitja a sort. 12-én a nagy hírű, 1946-ban készült francia vígjáték, P. Chenel Botrány Klosmerlben, 19-én az amerikai J. Huston Key Kargo című filmje kerül vá­szonra, míg a februári sort 26-án L. Bunuel Viridiana című alkotása zárja. Március 5-én látható Pietro Germi Elcsábítva és elhagyatva cí­mű, egykor igen nagy sikerű filmje, majd 19-én az ifjúság­nak Germi egy másik film­jét, -a Válás olasz módra cí­műt mutatják be, míg az­nap a felnőtt bérletesek Pa­solini híres Dekameron ,ját láthatják. Bunuelnek még e«v filmje szerepel a bérleti programban: Az öldöklő an­gyal, március 28-án. A soro­zatot egy. ma már filmtörté­neti értékű mű, Alain Res­nais 1959-ben készült alkotá­sa, a Szerelmem, Hirosima zárja. Könyvekről Retorika Miként kell hatásosan megírni egy beszédet? Miként kell azt hatásosan - ha le­het, papír nélkül, mert a pa­pír csökkenti a hatást — el­mondani? Hogyan lehet meg­szabadulni az unalmas köz­helyektől, az elkopott kife­jezésektől, a közéleti zsargon­tól, amely a legértékesebb gondolatok körül is érdekte­lenséget, unalmat kelthet? Receptet erre nem lehet fel­írni. de sokat segíthet Fi­scher Sándor Retorika című könyve, amely a Kossuth Könyvkiadónál jelent meg a közelmúltban. A Színház- és Filmművészeti Főiskola, a Magyar Rádió és Televízió beszédtanára könyvében több évtizedes beszédtechnikái, be­szédművészeti és előadómű- »ész.i előadásainak, kutatá­sainak elméleti és gyakorlati eredményeit összegezi. Rövid bevezetés után a könyv az elméleti felkészü­lést tárgyalja, szempontokat ad az anyaggyűjtéshez, a vázlatkészítéshez, bemutatja a oeszéd megszerkesztésének menetét, majd stilisztikai út­mutatásokat ad. A gyakorla­ti felkészüléssel foglalkozó fejezet először a beszédtech­nikát tárgyalja, helyes kiej­tésre tanít, gyakorlatokat ad a leggyakoribb beszédhibák javításához majd a beszéd művészetével, a helyes hang­súllyal és hangleitésse! a be­széd színezésével foglalko­zik. Ezután a szónok és a ..allgatóság lélektani kap­csolatát és a beszéd leggya­koribb fajtáit mutatja be. Jeges vetélkedő A szülők és a pedagógu­sok a téli hónapokra rend­szeresen jégpályává változ­tatják a kézilabdapályát a kazincbarcikai Kun Béla úti Általános Iskolában. Most is éltek a mínusz fokok terem­tette lehetőséggel, úgyhogy a testnevelésórákon és a délutáni, esti órákban „jég­re mennek” a gyerekek. Te­hetik már csak azért is, mert korcsolyacipő kölcsönzésére is van módjuk. A hideg el­len pedig nemcsak a moz­gás, hanem a szülők által biztosított forró tea is védi őket. A jégpálya hagyomány, miként hagyomány az is, hogy jeges vetélkedőt ren­deznek. Az ideire tegnap, ja­nuár 16-án délután került sor. Délután 3 órától korcsolyás ügyességi játékokban, gyor­sasági versenyeken bizonyít­hatták a tanulók, nem volt hiábavaló a szülők és a pe­dagógusok fáradozása. A győzteseknek persze jutalom is kijár. Mindkét eset megesett Két eset jutott most eszembe. Mina"kettő itt és most tör­tént. Az egyik nagyon szomorú, a másik nem az. Elmon­dom. Először a szomorúbbat. A férfi'1 egy becsületes élet negyvenesztendei mun­kájával a háta mögött 1974- ben ment nyugdíjba az egyik nagy építőipari vál­lalattól. Két évig még fi­zette a szakszervezeti tag­díjat, de mert látta, hogy ezen a fizetésen kívül sem­mi más kapcsolata sem ma­radt a vállalattal, egész szakszervezeti tagsága üres formasággá vált. a tagdíj- fizetést abbahagyta. Már akkor súlyos asztmával kín­lódott; azóta az asztma és a sok gyógyszer tönkretet­te a szívét, gyomrát, ide­geit, a két éve fellépett isiásza meg szinte járókép­telenné tette. Évente két­szer kórházban, egyszer szanatóriumban van. Ahogy idősödik, ahogy romlik az állapota, ahogy az emberi kapcsolatai szűkülnek, min­dig többször és mind szo­morúbban jut eszébe, hogy egykori munkahelyén azt se tudják, él-e, hal-e. Most újra kórházban van, s a felesége örömet akart szerezni neki, csak egy pici örömet, egy cseppnyi, meg­lepetést. Ügy képzelte, fel­hívja férjére a volt mun­kahely figyelmét, hátha haj­landók a feleség kérésére egy rövidke érdeklődéssel, üdvözlettel jelét adni, hogy számon tartják, embernek volt munkatársuknak szá­mítják, annak dacára, hogy a szakszervezeti kapcsolat megszakadt. Igv képzelte a feleség. — Aztán egyik te­lefontól a másikhoz utasí­tották, míg végre egy szak­Mondja még valaki, hogy 13-a nem peches nap! Még akkor is, ha szerdára esik. A történet egyik főszereplő­je, akit nevezzünk az egy­szerűség kedvéért utasnak, merthogy az eset a vona­ton esett meg, most kajrta meg a munkahelyévei járó kedvezményes utazásra jo­gosító igazolványt a hozzá tartozó betétfüzettel. Élete első ilyen igazolványa volt, s mert dolga 13-án a fővá­rosba szólította. annak rendje és módja szerint ki­töltötte a megfelelő szel­vényt a füzetben, odament a vasúti pénztárhoz, kért egy ilyen, meg olyan ked­vezményes jegyet oda és szervezeti valaki , meglehe­tősen nyersen közölte: — Ha fizetné a szakszer­vezeti tagdíjat, nyilvántar­tanánk, de akkor se láto­gatnám, mert háromszáz nyugdíjasunk van, én meg egyedül vagyok. Neki tud­nia kell, hol jöhetnek össze kéthetenként a nyugdíja­saink, ott szedjük be a tag­díjakat is ... A feleség többször bele­fogott. hogy elmondja, mi­lyen beteg, tehát nem me­het a találkozóra, de a hi­vatalnok még a férfi nevé­re és címére sem volt kí­váncsi. így hát a feleség megköszönte a szíves in­formációt, letette a kagylót és sírva fakadt. Majd be­ment sürgősen a saját mun­kahelyére, ahonnan immár ötödik éve nyugdíjas, hogy rendezze a saját tagdíját, mert ő mozgásképes, s mert őt ott még szeretik. A nyug­díjuk ahhoz „magas”, hogy segélyt kérjenek, a férj be­tegsége miatt üdülőbeuta­lásra, kedvezményes cso­portos utazás igénybevéte­lére nincsen szükségük, hát legalább az asszony tagdíja legyen a „megfizethető kapcsolat”, ami még a mun­kahelyhez köti őket... A feleséget, aki mindezt elmondta, nagyon régen is­merem, évtizedek óta. Nincs okom a részletekben sem kételkedni. De szomorú do­log a sokat reklámozott öre­gek éve első napjaiban mindjárt ezt a történetkét feljegyezni!... vissza útra, benyújtotta az igazolványt, a betétfüzetet, meg a pénzt, megkapta a jegyeket, meg a visszajáró aprót, zsebre vágta, helyet foglalt a vonaton. Jött a kalaüznő, elkérte a jegyet, az igazolványt, lyukasztot­ta. ahol kellett, illetve ke­zelte, s ment békességgel to­vább. Visszafelé egy mor­dabb küllemű férfit adott a sors kalauzként, azaz jegy­vizsgáló gyanánt. Elkérte a jegyet, meg az igazolványt, majd közölte: — Ez így nem jó, mert a szelvény se odafelé, se visz- szafelé nincsen lebélyegez­tetve. — Ezt mondja a pénztár­ban ülő kollégájának — mondta erre az utas —, merthogy neki kellett vol­na bélyegezni, nem nekem, aki most utazom először ilyen igazolvánnyal. — Engem az nem érde­kel, hogy a pénztáros mit csinált, ez a jegy így nem jó — verklizte tántorítha- tallanul a kalauz, s közben golyóstollal pótolta a füzet­ke lapján a bélyegzést, de a korholást nem hagyta abba. Egy másik utas, aki arra gondolt, hogy adott esetben a jegy száma alapján játszi könnyedséggel megállapít­ható, melyik pénztáros adta ki bélyegzés nélkül a je­gyet. erre próbálta felhívni a kalauz figyelmét, mond­ván, az utasnak nem kell betéve tudni a szeméi,ydíj- szabás rendelkezéseit és a vasúti pénztáros mulasztá­sáért nem az utast kellene felelősségre vonni. A ka­lauz közölte, hogy az utas­nak tudnia kell, jó-e a jegy, amikor átveszi a pénztáros­tól. Mire a másik utas kö­zölte, hogy ő is ismeri a személydíjszabást, 1953- ban már megtanulta, de ab­ban nincs utalás arra, hogy az utas előbb vizsgázni tar­tozik-e vasúti házitörvény­ből. A kalauz válasza az volt, hogy ő megelőzte a másik utast, mer t már 1949- ben vizsgázott. — Az lehet — hangzott a válasz —, csak nem vette észre, hogy közben 1982. lett, gondolkodásában még 1949-ben tart. Ezzel a méla akkorddal befejeződött az épületes esz­mecsere, mert a másik utas vigyázott rá, lévén a kalauz közfeladatot ellátó személy a vonaton, nehogy valami sértőt mondjon. Amikor a kalauz eltávozott, eltette a saját jegyéi, amin az 1949- ben vizsgázott kalauz olyan vonatszámot lyukasztott Miskolcra jövet, mintha es­te utazna Miskolcról Buda­pest felé. (Jó, hogy úti- számlája elszámolásakor ezt nem vették észre, mert ke­reshetné a kalauzt, írja oda: „ez a lyuk nem lyuk”.) Aztán megérkeztek Mis­kolcra. Az első utas a szá­mára már felesleges, és oly sok vitát kiváltó jegyét a hulladéktartóba akarta dob­ni. Akkor tűnt ki, bogy a bélyegzésre, meg az utas tudnivalóira oly kényesen ügyelő jegyvizsgáló a sok oktatgatás közben egv apró­ságról megfeledkezett: nem kezelte a jegyeket. (bcnedck) BESZÉLGETÉSEK Gyönyörű szépen beszél az író az ő Borsod megyéiéről, ahová mindig öröm­mel jön el, bármikor és bárhová hív­ják, Pedig — derül ki néhány mondat­ta! odább — születése más tájhoz kap­csolja eltéphetetlen. erős szálakkal; sze- lídebb vidékhez. Borsodhoz fűződő, or­szág-világ előtt megvallott szerelmét az emberek jelentik, akikkel már össze­hozta a sors, s akikkel összehozni mée reménvii . . . Takács Tibor vallott nemrégiben egy rádiós műsorban borsodi, pontosabban e°y vattai író—olvasó találkozójának melengetőén szén emlékeiről. Arról a felszabadult, kitárulkódó. a közös ének­lésben. közös beszélgetésben kiteljese­dő örömről, ami nemcsak az írónak, a résztvevőknek is megadja az emlék szénségét. őrizgetni valóját. S mondja, hogy megragadta őt, ahogy felnőtt és is­kolás egyazon akarattal próbált részese lenni az együttlétnek. Voltam már sok író—olvasó találko­zón, sikerültén és kevésbé sikerültén olyanon ahol kínosan-feszengve nyaka­tokért s bárgyú kérdéseket tettek fel. érezhetően előre kimódoltakat. S voltam olyanokon is. ahol bőröm alatt is érez­tem, tényleg kíváncsiság ösztönözte a kérdezőt, s talán-talán azért, mert a könyv hősének sorsát magáévá tette. De nem az író—olvasó találkozókról akarok most általánosságban véleményt monda­ni. Korántsem. Ebben az emlegetett val­lomásban talár mindennél jobban az ragadott meg, ahogy a gyerekekről be­szélt az író. A gyerekekről, akik — gondolom — végül is nem kötelező- résztvevőknek érezhették magukat, s akik- talán azóta sem fájlalják azt a néhány tíz percet. Nem fájlalják és nem sajnálják . .. A közelmúltban egy tanárnő egy beszél­getésen lehangol tan arról beszélt, hogy kevés az idő . . . Kevés az idő arra. hogy válaszoljon a gyerekekben önkéntelenü; is feltóduló kérdésekre. Orosz nyelvet tanít. De a nyelvtanítás nemcsak ab­ból áll, hogy megtanítjuk a szavakal megtanítjuk a betűk írását. Ahhoz, bog' szeressék, s kedvvel tanulják a gyere­kek a nyelvet, ismerniük keli a népet is. a nép . kultúráját. .Igen ,ám. mondta de, ha a fehér éjszakák semmivel ösázr nem hasonlítható élménvéről beszél ne­kik, kitöltetlen marad a munkafü zet egyik-másik rubrikája. S hiába ma gyarázná később, ha számon kérik, ak kor valami más foglalkoztatta a? osz­tályt. bár meglehet ezek a beszélgeté­sek többet lendítenének a gyerekek ked­vén. igyekezetén, mint a szépen, rendre megoldott feladatok. Nem tudom, valóban számon kérné-e az elmaradt gyakorlatot a felügyelet? Nem tudom, de nem is akarom .hinni. Nem akarom, mert hittel hiszem, be­szélgetésekre szükség van. Mert az is­kola nemcsak oktat. S jaj, ha valaki is azt hiszi, szárazon, lélektelenül, s csak biflázandó tananyagként lehet tanítani akár a matematikái is. Sokszor s sokat beszélünk arról: az iskola művelődé­sünk alappillére, az alfa és az omega, ahol minden összefügg, mert a tan­könyv szövege csak írott malaszt ma­rad. ha csak érdemjegyekben mérik... Múzeumok sajátos levegőiében, kiállí­tások tiszteletteljes csendjében, színhá­zi előadások felcsattanó tapsában, egv- egy közös kirándulásban más közegben, más módon, de ugyanaz történik. S mi mindent nyújthat egy rendkívüli iroda- lomó’a. ha nem eseményszámba megy, hanem meghitt kö^öccépet teremt. S a beszélgetésekhez nincs szükség mindig szavakra. Az iskola aulájában felhangzó zene éppúgy hozzátartozik a gyermek­kor élménvéhez. mint amikor a könyv­tár csen óiét változtatják át halk zsi- bongássá. Nos, meglehet, szerencse dolga De áriamban-keltemben meglehetősen sok­szor. s egvre gyakrabban találkozom őzzel a „másodlagos iskolával” Másod- agos? Tulatdonkénnen vitatkozom ön- masammal Mert egvre többen vall1 ók a pedagógusok is = tesznek is érte. hogy az óra tudományossága és az órán kívüli találkozások, beszélgetések ugyarjr azon tőből fakadnak. Csutorás Annamária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents