Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-09 / 288. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. december 9., szerda ...Most mind együtt! Hazai ősbemutató a Miskolci Nemzeti Színházban PETER BECKMAN kortárs angol drámaíró Clive Swift ötletéből írta . . . Most mind együtt! című kétrészes játé­kát, amelyet Bálki Mihály fordított magyarra, s amely most a Miskolci Nemzeti Színház — belső felújítás utáni — nyitó darabjául szol­gált Csiszár Imre rendezésé­ben. (A színház Egerben már több előadásban bemutatta.) Ha nem is haza, külföldi kortáns író művének hazai ősbemutatójával kezdődött hát színházunk évadja. (Ilyenkor, évadnyitás táján mindig el szoktam meditál­ni azon, vajon az indító da­rabnak van-e valami „előre­jelző” feladata, éppen ezzel kellett-e nyitni az idényt, itt van-e a helye a színház mű­sorrendjében stb. Most ezt a töprengést — tekintettel a színházi rekonstrukció szülte kényszerű körülményekre — talán meliözjfiöm illik. így hát abból indulok ki: bemu­tatták a ... Most mind együtt! című játékot, mit mond a darab, milyen volt az előadás.) Peter Buckman darabja meglehetősen didaktikus, csu­pa nyugtalanító, önvizsgálat­ra is késztető gondolatot ül­tet agyunkba, ám ugyanak­kor mindvégig derülünk, mert a rendkívül feszes, drámai fordulatokban gazdag cselekmény nem takarékos­kodik a humorral sem, még­ha ez a humor a tragikomi- kum színeiben is jelentkezik. A cselekmény roppant egy­szerűnek tűnik. A közép-ang­liai kisváros lelassult életé­ben vegetál egy hajdani — valóságos, vagy csak legen­dákban volt — emlékeiből élő kis fúvószenekar. Lassan inkább már csak valami re­zesbanda szinten mozog. Tag­jait nem fűti semmiféle mű­vészi ambíció, napi munká­juk után szívesen összejön­nek egy kis muzsikálásra, önmagukat szórakoztatják in­kább, színvonaluk alacsony — élményt akkor adtunk, amikor szünetel tartottunk, mondja egyikük keserűen —, de jól érzik magukat. Egy új, ambiciózus zenész megje­lenése felkavarja az együttes életének állóvizét, ötleteivel hamarosan híveket szerez magának, átveszi a zenekar vezetését, diktatórikus eszkö­zökkel ugyan, de eredménye­ket ér el, ám az amatőr ze­nészek most már nem baráti körben érzik magukat, „a kis Hitler’’ szigorúsága éppen at­tól fosztotta meg őket, ami­ért összejártak, s amikor az eredmény már hallhatóan mutatkozik, amikor már hi­bátlanul szól a Radelzky- marsch, az együttes szétesik, az új vezető kénytelen leten­ni a karmesteri pálcát, mert nem lehet emberi közössége­ket akaratuk ellenére ver­senyzésre késztetni, nem le­het közösségekhez f egy őri módon közeledni. Ez a képlet sokféle közös­ségre alkalmazható. Nem­csak művészeti együttesekre, hanem az emberi együttélés megszámlálhatatlan területé­re. Igenám. de a közösségek­nek nem lehetne a rezesban­dái szinten sem maradni. előbbre kellene lépni. Kinek van igazai A langyos kisvá­rosi vegetálásban muzsikál- gató társaságnak, amelyik legszívesebben önmaga szóra­koztatására fújja a már be­gyakorolt indulót, vagy an­nak, illetve azoknak, akik változásokat követelnek. S ha változásoknak kell jönniök. feltétlenül szükséges-e oly sok lelki sérülés, a távoli, még nagyon is bizonytalan szereplések, díjak ígérete arányban állhat-e a (bizony már megkopott) régi dicsőség szemétdombra vágásával, a közösségért élő, de már ne­hezebben lépő emberek ki­rúgásával? Az ifjonti stré- berségre kell-e építeni, vagy az emberek okosabb, foko­zatosabb megnyerésével, a helyi adottságok, lehetőségek és kívánalmak figyelembevé­telével szervesüli az üj kö­zösségi életet? Az író nyitva hagyja darabját. Már csak négy megtört, elkeseredett öreg zenész várja sorsát, meg egy könyökkel törtető ifjú, amikor a diktatórikus hajla­mú vezetőben tudatosul ku­darca. Kinek van igaza? Ezen töprengünk, amikor a játék végén újra előttünk van a ze­nekar — a színfalak mögött valóban muzsikáló igazi ze­nészekkel együtt —, meg az­óta is. Nem hagy nyugodni ez a darab! ... CSISZÁR IMRE olvasatában sincs es nem is lehet egyér­telmű állásfoglalás. Ránk, nézőkre bízza a rendező az állásfoglalást; alighanem al­kalmat is ad egy sor vitá­ra, hiszen attól a szélsőség­től, hogy minden jő úgy, ahogy van, amit a darab nem eg.v szereplője ki is mond, egészen addig, hogy minden­kit, aki ma nincs a megfe­lelő színvonalon, ki kell rúg­ni, sokféle árnyalat jelent­kezhet a darab felvázolta szituáció megítélésében, hoz­zátéve, hogy a darab ifjú pisztonosa is megijed, ami-' kor rájön, hogy nála fiata­labb és tehetségesebb új tag is akadhat. Nézzük hát a játékot és vitassuk magunk­ban, társaságban a tanulsá­gait. Megéri. Ugyanakkor Csiszár remeklését se feled­jük. Kitűnő játékot latha­tunk. Magam nemegyszer láttam, s úgy érzem, még mindig, napról napra alakul valamit. A színház a minden alkalommal újra születés és újrateremtés művészete, elfo­gadható hát, ha például a leszavazott zenekari vezető pénteken egy hajszállal meg- törtebb, mint csütörtökön volt. Szlávik István remek játéktere — kopott, alagsori próbaterem, kis előtérrel (ki­csit eszünkbe jut Fellini Ze­nekari próba című filmje) —, Szakács Györgyi jelmezei, amelyek a fegyelem válto­zását is jelzik, jó keretei a Csiszár teremtette játéknak. Ez a játék pedig nem egy­szerű. hiszen zenészekről van szó, zenekari próbákról, ahol hol rosszul, hol jól szól a harsona, a kürt, a bombar­don, vagy az egész zenekar. A már említett láthatatlan zenekar, amely a színfalak mögül szól, amikor a színész szájához emeli hangszerét, minden elismerést megérde­mel. (Borzasztó lehet igazi zenésznek néha olyan rosszul játszania, mint itt olykor kell.) Kalmár Péteré az ér­dem a zenei irányításért. Ritkán látott feszes fegyelmü játék pereg előttünk a szín­padon. A kedélyes kisvárosi hangulat csakúgy árad az el­ső félórában, hogy hirtelen megdermedjen minden, ami­kor a pisztonos kilép az együttes elé: és izzik a féle­lemmel vegyes gyűlölködés, amikor az új körülmények között próbára gyülekeznek a gyávává tett. lelki terror alatt nyögő emberek. Csiszár­nak ezt. az emberekben vég­bemenő változást sikerült ki­tűnően megéreztetnie. A színészi munkát tekintve kitűnő csapatjátékról kell Kőkori erődítmény szólnunk. Itt alig van a két zenekarvezetőn kívül nagy szerep. Pár mondatos szöve­gek vannak, de a tizenöt em­ber mindvégig játszik. A sze­mével, arcizmainak „bemele­gítésével”, folytonos — öröm­teli. majd később csupa ret­tegés — reagálásaival. Si­mon György, a régi karmes­ter (Mathew) családias kedé­lyét, majd teljes reményvesz- tettségét hozza kitünően, Blaskó Péter új' vezetője (Turney) csupa céltudatos kegyetlenség. csupa hideg számítás, félelmetes kisugár­zással; elhiteti velünk is, hogy neki engedelmeskedni kell. És a többiek is mind igen jók. Kulcsár Imre (Geoíí) csinovnyik gyá vasá­gú kottatáros-tubása, Polgár Géza robusztus, indulatait ne­hezen fékező Albertje, Sal- lós Gábor csupa derűből las­san csupa kétségbeesésbe váltó Gerald patikusa, Kört- vélyessy Zsolt „elegánsan lá­zadó”, enyhén öntelt William harsonása, Gáspár Tibor in­dulatos-stréber Keith-je, Csa­pó János önmaga megörege- desét nehezen tudomásul ve­vő öreg Phiiipje, Timar Éva csupa derű és önirónia Han- nah-ja (Miskolcon első ilyen derűs jellegű szerepe). Var­ga Gyula gyej-mekeinek pá­lyájában reménykedő Don pisztonosa, Matus György kevés szavú Richardja, Hor­váth Zsuzsa másokat csilla­pítani akaró, majd maga is lázadó Pauline harsonása, Zsolnai Júlia szinte szöveg nélkül, de egész valójával mindvégig a többiekkel érzék­letesen együttjátszó Maggie- je egyetemlegesen részesei a sikernek. Csakúgy, mint a két fiatal, akik közül Fráter Kata f. h. (Jenny) kicsivel jobban illeszkedett az együt­tesbe, mint partnere, az ugyancsak jól helytálló Kuna Károly. Együttes teljesít­ményről kell elismerően szólni, meri itt nem voltak szinte különélő szerepek, együtt kellett mozognia, lé­legeznie tizenötüknek, és Csiszár instrukcióira ezt ki­tűnően tették. Külön elisme­rés jár a színészeknek töké­letes illúziót keltő „zenészi” munkájukért. Okkal tapsol­juk a játék végén a színé­szeket és a zenészeket együtt. ÉRTÉKES SZÍNHÁZI él­ménnyel gazdagodva me­gyünk haza és — mint már jeleztem — töprengünk ma­gunkban és társaságban: mi­ként kellene a Peter Buck­man ábrázolta angol városka életében előrelépni, illetve az általunk e képletbe behelyet­tesíthető közösségekben mit lehetne tenni. Mert nemcsak szórakoztunk, de utólag is gondolkoztat ez az előadás. És ez nagyon jó. Benedek Miklós mmmmmm Kondor Béla festőművész emlékkiállításából Anyanyelvi kötelességünk A Hazafias Népfront Bor­sod megyei Bizottságának három munkabizottsága — a pedagógiai, a közművelődési és a honismereti — együttes tanácskozását tartották meg a tegnapi napon Miskolcon. Elöljáróban talán érdemes el­mondani :. a jövőben évente rendszeresen sor kerül majd ilyen közös eszmecserére, mégpedig azért, mert mind­három társadalmi munkabi­zottságnak vannak közös ér­dekeltségei. Az iskola, a ne­velés, a közművelődés, a honismeret egyazon nagy té­rülőién dolgozik, áthatnak egymásra, erősíthetik egymást. A sajátos megközelítési mód mindenekelőtt a sokoldalúbb megközelítést, feltárást erő­sítheti. Többek között ezekről a közös feladatokról szólt teg­nap a munkabizottságok tag. jajnak Hegyi Imre, a közmű­velődési társadalmi bizottság elnöke. A népfrontmozgalom eszközei is segítenek ugyan­is abban, hogy az életmód, a művelődés és önművelés, a nevelés alakításában előbbre lépjünk. A kis közösségek számbeli gyarapítása mellett a tartalmi munka erősítése is feladat. A r.épíron t mozgalom sokat segíthet a közművelő­dési tevékenységek skálájá­nak gazdagításában, Az együttműködést egyébként maga az élet is megköveteli. Példa rá: az iskola és a köz­művelődés kapcsolata, régi ke- lelű. Az ötnapos munkahétre való átállással ez a kapcso­lat is további finomításokat igényel. A megnövekedett szabad idő a kulturált, szo­cialista életmód kérdéseit is felveti. Mindezek csak kiragadott példák. Bizonyításként arra, hogy az olyan közismert nép­frontos mozgalmak, mint a honismereti, az Olvasó népért mozgalom — hogy csak né­hányat említsünk — mellett milyen sokirányú feladatot vállal és vállalhat magára a népfront. Ennek a tegnapi eszme­cserének volt még egy érde­kes, s többé-kevésbé progra­mot is adó előadása. Kováts Dániel vázolta fel. azokat a követelményeket, amelyek az anyanyelv ápolásában mind­három munkabizottságra fe­lelősségként hárulnak. Az anyanyelv és a magatartás szorosan összefüggenek egy­mással. S a demokratizmus is felvetődhet nyelvi kérdés­ként. A megszólalás felelős­sége és gyakorlata, a közna­pi beszéd és a . hivatalos” be­széd szétválása nem egysze­rűen csak nyelv; jelenség. Az anyanyelvi kuítúráltság hiá­nya hátrányként is jelentke­zik. Komoly gondot okoz például, hegy a gyermekek között egyre több a beszéd­hibás, s terjed a természet- ellenes hangsúlyozás. Az anyanyelvi nevelés megújul az iskolában. De az anyanyel­vi nevelés sem csak iskolai feladat. Eredményességének egyik feltétele, hogy a család is ..besegítsen”, s táaabban a társadalom. Jg\’ például hasz­nos lenne a szülök; akadémiá­ján is témául kitűzni a* anyanyelvi nevelés kérdése­it, a matematikához hasonló­an. A Napjainkban az elkövet­kező években két sorozat is indul útnak: az észak-ma­gyarországi várakról és az irodalmi emlékhelyekről. A honismereti munka mellett az anyanyelvi nevelést is se­gíthetik — s egyfajta „kirán­dulás-programot” is adhat­nak. A nyelv társadalmi jelen­ség — a kommunikáció esz­köze. A csiszoltabb, a kultu­ráltabb beszéd elvárás. Ka­zinczy írta: „Szólj, s meg­mondom. ki vagy...” A be­széd maga az ember. E felis­merés nem újkeletű, de nap­jainkban különösen fontossá válik maga a felismerés. Ép­pen ezért, a népfrontmozga­lomnak is törekednie kel! ar­ra, — s e téren már megtör­téntek az első lépések —, hogy az anyanyelvért érzett felelősség ne csak .a nvelvé- szek házi feladata” legyen. A közélet nyelvének egysze­rűsítése. a nvelvi gyű’tőoá- lyázatok meghirdetése, a szü­lők anyanyelvi kultúrájának fokozása ► „programként” is tiszteletre méltó. A népfrontmozgalom lehe­tőségei és feladatai is széle­sek. Ügy gondolom — s ez fo­galmazódott meg a tegnapi együttes beszélgetésen is —, a kultúra különböző területe­in is csak akkor lehet ered- ménvesen előbbre léorr' ha a feladatokat nein , anr Gzuk szét. (cs. a.) Több mint ezer római erő- dítményromot tartanak szá­mon Dél-Angliában. Ezek többsége a kelta erödítmé- nvekre épült. Az egyik rész­letes feltárása után kiderült, hogy az erődítmény 2000 év­vel a kelták előtt keletkezett. Jól kivehető a település fej­lődése az újkőkorszaktól a római hódításokig. Folyóiratszemle A közelmúltban jelent meg az MSZMP Politikai Főis­kolája elméleti folyóiratának idei 2—3-as, összevont szá­ma. A mintegy 300 oldalas kötet elmélet—politika rova­tában Laczó Ferenc ismerte­ti a mezőgazdaság új szabá­lyozórendszerének főbb kér­déseit. A szerző bevezetőben leszögezi, hogy az 1980 janu­árjában életbe lépett ár- és jövedelemszabályozási rend­szer az 1968-ban bevezetett gazdaságirányítási reform to­vábbfejlesztését célozza. Rozsnyai Ervin írása a világ­nézet és az ideológia össze­függéseit elemzi, míg Kende István A forradalmi erőszak és a terrorizmus című írá­sában az új amerikai elnök­nek a forradalmi erőszaknak, sőt, általában a forradalmi mozgalmaknak a terror fo­galmával való befekelítését célzó kampányát ismerteti és cáfolja. A történelemrovatban Harsány; Iván írása a spa­nyol népfront tapasztalatai­nak jelentőségét méltatja a nemzetközi munkásmozga­lomban. A cikk —, amely részlet a madridi Marxista Kutatások Alapítványának a népírontpolitika történelmi tapasztalataival foglalkozó tu­dományos ülésszakán elhang­zott előadásból — sok, nap- / ..iáinkban is időszerű tanulsá­got ismertet. Ilyen az egy­házpolitika, sőt, általában a vallásos hit és a forradalmi politika kapcsolata, az állami integritás és a nemzetiségi autonómia progresszív össze­hangolása. az agrárkérdés, a forradalmi kormányok kül­politikája a szocialista és a tőkésországok irányába, a kü­lönböző demokratikus pártok közötti egyeztetés célszerű szervezeti mechanizmusa stb. A nemzetközi munkásmozga­lom története néhány fontos kérdésének elemzése mellett a folyóirat közli a Politikai Főiskolán 1979-ben. a szocia­lista állam funkcióinak fej­lődéséről rendezett tanácsko­zás anyagát. A konferencián először előadások hangzottak el, majd a résztvevők három •— általános politikatudomá­nyi, gazdaság- és társadalom- politikai és kultúrpolitikai — szekcióban, korreferátumok formájában tárgyalták meg az egyes témaköröket. A tájékozódás-rovat közli Balogh László írását a Né­metország Szoeiá'demr.'-. i aín Pártjában az 1960-as évek végén felélénkült elméleti vitákról. A „demokratikus szocializmus”, mint végcél körüli viták , jelzik, hogy a német szociáldemokrácia ko­rántsem találla meg az or­szág minden oroblémáiára a helves megoldást, a meefe- lelő gyakorlatot. Az elméleti és gyakorlati szakemberek számára hasznos folyóirat új számát gazdgg könvvismer- tető rész zárja. P. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents