Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-20 / 298. szám
ESZAK-fsSAGYARORSZAG 10 is 1981. december 20.,' vasárnap A rokkant gyerekekért Az Egészségügyi Világ- © szervezet — amint ebben az évben a sajtóban is gyakran szerepelt — az 1981. évet a rokkantak nemzetközi évének nyilvánította, és ezzel a világon félmilliárdnyi rokkant jogaiért és emberi méltóságáért mozgósított. Magyarországon egymillió felnőtt és 30 000 gyermek sorsát érinti a kezdeményezés. A testi és lelki sérültek táborában sok a csecsemő, a gyermek, és egyre több a felnőtt, öreg ember. Életsorsuk alakulásában az 1981. év határkővé válhat, ha nem csak szemléljük és szánjuk őket. hanem teszünk is értük valamit. Az a gyermek, aki fogyatékoson jött a világra, vagy gyermekkorában vált azzá, természetesen más elbánást igényel, mint a rokkant felnőttek. őket nem rehabilitálni, visszavinni kell. egy már régebben betöltött vagy számára újonnan kialakított munkakörbe, hanem ki kell képezni őket, hogy be tudjanak illeszkedni a társadalomba, a termelőtevékenységbe. Olyan egyensúlyhelyzetet kell teremteni, amely mind a fogyatékos, mind a környezet számára kielégítő. Minél korábban kezdődik ez a foglalkozás, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a legjobb eredményt éri eL A csecsemőhalandóság «Bökkenése a fejlett országokban, így hazánkban is jelentős vívmány. Egyre inkább lehetőség van minden újszülött életben tartására. Ezzel együtt viszont emelkedik azoknak a gyerekeknek a száma, akik születésüktől kezdve fokozott gondoskodásra szorulnak. Ilyenek: a koraszülöttek egy része, az öröklött, vagy a szülés alatt létrejött elváltozásokban, valamint a később kifejlődő krónikus betegségben szenvedők. Életben tartásuk sikerült, de ez nem elegendő. A rehabilitáció sokszor hónapok, évek munkája, amely eredményesebb az erre a célra létesült speciális intézetekben, szanatóriumokban. Ilyen új szanatóriumot mutat be képünk, amelyet a lengyelországi Badziszowban, a nemzetközi gyermeknapon adtak át rendeltetésének. A szanatóriumban 1—15 éves gyermekeket helyeznek eL Több tornaterem és úszómedence is tartozik a szanatóriumhoz. r":ytya Csaknem egy. érwei eueíőít adtunk hírt róla, hogy aa üzbegisztáni tyermezi állatkertben az orvosok minden erőfeszítése ellenére elpuszEső és szárazság tűit a nemrég született tigris- kölykök édesanyja. Felmerült a kérdés: hogyan neveljék fel a kicsinyeket. Földünk szárazföldi felületének jó egyharmada sivatagos vagy félsivatagos, aszályos, kietlen, művelésre vagy a puszta tengődésnél jobb megélhetésre alkalmatlan táj. Roppant terület ez, legalább 57 millió négyzetkilométer. A szárazság sújtotta vidékek közül a legszerencsétlenebb a Szahara északi része: a Sza- hel-övezet, amely nyolc országot — Csád, Niger, Felső- Volta. Mali, Mauritánia, Szenegál. Sambia és a Zöldfoki- szigetek — foglal magába, közel 30 millió lakossal. A növényi életre csak ott van remény, ahol a csapadék havi mennyisége eléri az 50 mm-t, azaz minden négyzet- méterre 50 liter eső hulL A Szahel-övezetben júniustól októberig tart a nedves, októbertől májusig pedig a száraz évszak. A két csapadékhatár : 2350 km széles sáv déli részén 300, északi részén 50 mm a lehulló csapadék mennyisége. Ahol 200—400 zam között van ott folytatható juh-, kecske-, szarvasmarha-, tevetenyésztés. Nem a táplálás okozott gondot, hiszen azt mesterségesen meg lehet oldani. Ám a tigriscsemetéknek kedves, gondoskodó, ugyanakkor szigorú anyukára volt szükségük. A számbajöhető állatok közöl végül is az ausztráliai vad- * kutyákat, a dingót választották. Az állat nagyszerűen megbirkózott anyai teendőivei. Táplálta a kicsinyeket, gondozta őket és nevelte is. A tigriscsemeték termete ma már jóval meghaladja „anyjukét”, mivel hamarosan elérik szokásos nagyságukat, vagyis a 3 méteres testhosszt. A tigrisek megkülönböztetett tisztelettel bánnak a dingóku- tyávaL Ügy látszik, a régi orosz közmondás, „Úgy élnek, mint kutya és macska” érvényét vesztette. Ez a „család” ugyanis hosszú ideje él barátságban, békességben. Itt a tél, fázunk. S hogy © testünket ne csípjék egészen lilára a mínusz egynéhány fokok, meleg ruhákat öltünk magunkra. Aki teheti — mármint akinek eléggé vastag a pénztárcája —, szőrmékkel, bőrből szabott ujjasokkal ölelteti körül magát, s míg ezek melegét élvezi, dehogyis gondol arra, hogy ugyan hány száz (netán ezer! esztendeje visel hasonló öltözéket az emberiség. Pedig egyik-másik ruhafélénk története, mint mondani szokás, kész regény. Itt van például a köd- mön, ez .az irhából szabott, varrt alkalmatosság, amely — Győrffy István néprajzkutató szavaival mondva — „a lóháton járó ember téli öltözete”. Igen ám, de mely vidékek lovasai védték így magukat a fagytól, széltől? Nos, lévén a köd- mön szó ótörök eredetű, s lévén amúgy ismeretes Eurázsiának szinte minden szögletében, elmondhatjuk, hogy mindazok a népek belé- burkolóztak az efféle irhákba, amelyek kapcsolatban állottak a régi törökökkel. Koptatták tehát a távoli Amurtól egészen a Kárpátmedencéig. Szabását mindenfelé ugyanazok a regulák szabályozzák. Tehát elöl nyitott, szorosan a testhez simul, és csak derékig gombolódiR^ attól lefelé egyenletesen bővül, alja rendszerint fodros. A külseje pedig... Hát a külseje az aztán a cifránál is cifrább. Készítői, a szűcsök —, hogy ne feledjük, maga a szűcs szó is ótörök eredetű — már réges-régen kötelességüknek tartják a ködmönök különleges felcicomázását. Ismereteink szerint előbb bőrből szabott rátétekkel tették szebbé ezt az ősi ruhadarabot; egy ma már kihalt szakkifejezéssel mondva: kisziroHimzéssel ékesített leőnykoködmön nyozták. Ezek a rátétek korábban irhából készültek, majd a török hódoltság idején a finomabb, elegánsabb szattyánból. (Ezt rendszerint pirosra festették, és így szabtak belőle virágos mintákat.) Amikor pedig vége lett a török világnak, és a nyugati országok. divatja kelet felé is tovaterjedt, akkor a rátéteket a hímzés váltotta fel. Mégpedig a selyemmel, később pedig a gyapjúfonállal való hímzés, amelynek során gyönyörűbbnél gyönyörűbb mintázatok kerültek a ködmönök hátára, szegélyére, aljára. Kresz Mária néprajzkutató egyik tanulmányából tudjuk, hogy milyen híresek voltak a ködmönkészxtéssel is foglalkozó magyar szűcsök. Nemcsak. a hazai igényeket elégítették ki, de — mai szóval mondva — exportálták is portékáikat. Leginkább Erdélybe, ahol mind a románok, mind a szászok magyar ujjasokban jártak. Egy egészen pontos adatunk is van: az Erdélyi érchegység bányászai számára szintén „ideáti” mesterek szabták, varrták e testre feszülő ruhadarabokat. Érdekes, hogy a közgyűjteményekbe ®került ködmönök eléggé furcsa területi elosztást mutatnak. Míg a tolnai, somogyi, bárányai tájakon sok ilyen holmi őrződött meg, az Alföldön szinte alig egy- kettőt lehetett begyűjteni. Csupán a békési táj a kivétel, ahol mind a magyar, mind a szlovák lakosság sokáig kedvelte ezt a viseletét. Hogy mily nagy érték volt egy- egy ilyen rátétes — szironyozott vagy hímzett — ködmön, arról nemcsak legendák szólnak, de szép- irodalmi művek is. A palóc lányok vonzódását e „veddfelkékhez” Mikszáth írta meg, míg Móra a maga édes-bús gyermekkori élményei alapján vetette papírra a Kincskereső kisködmön históriáját. Ez a történet ma már joggal és méltán kötelező, olvasmánya a kisdiákoknak ... ■ Influenza l Karácsonyi népszokások A századunkban esetleg bekövetkező hatodik nagy influenzajárvány előtt az egész világra kiterjedő előzetes felmérés és védekezés munkálatait indították meg a víruskutatók. Ma már nyilvánvaló, hogy az emberiség nem tud véglegesen megszabadulni az influenzától, ennek a vírusai más természetűek, mint az egyéb betegségek kórokozói. De jobban fel lehet készülni a betegség támadása ellen. Vizsgálják például a vírusoknak két járvány közötti időszakban elszórtan fellelhető tartózkodási helyeit. Feltehető, hogy állatokban húzódnak meg. Megszokott karácsonyesti kép: az ünneplőbe öltözött család tagjai feldíszített fenyő szomszédságában, dúsan terített asztalnál vacsoráznak, csillagszórókat gyújtanak, ajándékokkal lepik meg egymást, a békesség, a szeretet ünnepét köszöntik. A vacsorát napjainkban a legtöbb helyen halászlével kezdik, s az elmaradhatatlan beiglivel fejezik be, a többi fogás családi hagyományok, helyi tradíciók, pénztárcák függvénye. Karácsony első és második napján az ünnepi étlap még sokféle finom falattal bővül, s az ünnepi programban a rokonlátogatás éppúgy megtalálható. mint az Istvánokat, Jánosokéit köszöntő összejövetel, baráti találkozó. A karácsonyi szokások eredete messzire és sokfelé nyúlik. A karácsony jelképének tartott fenyőfa eléggé új keletű motívum. Német területről, a múlt században honosodott meg hazánkban, kezdetben úri, majd polgári szokásként. A falvakban még századunk harmincas éveiben is ritka jelenség volt. A németeknél viszont igen régi szokás, a néprajzkutatók ősi, évkezdő, termékenységvarázsló hagyományokra vezetik vissza az örökzöld fa vagy ág karácsonyi funkcióját. A vacsora részint klasszikus ókori, ' részint germán és szláv napforduló-ünnepi, gazdag termést kérő nagy lakomák kereszténnyé szelídített változata, tele mágikus jelentőségű ételekkel. A sok szemű mák. bab, borsó, a sok pénz, a bőség jelképe, a fokhagyma a boszorkányok rontása elleni harc, a piros alma az egészség, a szépség, a szerelem szimbóluma volt A Dunántúlon még a gyümölcsfákra is kötöttek karácsonyi almát, hogy szerencse köszöntsön á házba. A jövő évi bő termés biztosítása érdekében szalmát szénát, gabonát, terménymagvakat raktak az asztal alá. A vacsora ceremóniájához tartozott az is, hogy a gazdasszonynak nem volt szabad felállnia az asztaltól — így biztosította, hogy jó ülő kotlósai legyenek. Katolikus vidékeken, amikor éjféli misére ment a ház népe, a lucaszéket is magukkal vitték. Készítője arra ült. s ha ujjam keresztül az oltár felé nézett, megpillanthatta a fejüket tollal, agancsokkal díszítő boszorkányokat. Néprajzkutatók szerint a tollas, agancsos boszorkány a pogány magyar sámán szertartáskor viselt fejdíszének az emléke, az ősi magyar hitvilágból öröklött elem. Miséről hazamenet az eladósorba került lány megrugdosta a disznók ólját, és így szólt: „Ügy gyüj jenek hozzám a kérők, mint válú^ ra a disznók!” Az ország egyes vidékein — így Palócföldön is — szokás volt a karácsonyesti ®stya- hordás. Az ostyát a kántortanító sütötte, egyfajta jövedelemkiegészítő céllal. Pénzt, terményt gyűjtöttek össze az ostyahordó gyerekek a kántornak a faluban. A ház népe a vacsorát ostyával kezdte, gonoszűző erőt tulajdonítva a készítmény nek. A házról házra járó gyermekek és felnőttek ünnepet köszöntő szokásai vidékenként más-más, nagyon változatos képet adnak. A betle- hemezés. a kántálás, a vesz- szőzés. a regölés ősi és keresztény motívumokat vegyítő jellegzetességei a karácsonyi népszokásoknak. Egyes vidékeken már Luca napján kezdték a betlehemezést. A betlehemesek legtöbbször négyen voltak: egy öreg és egy fiatal pásztor, egy angyal, a negyedik szereplő pedig a jászolt ábrázoló betlehemet vit" te, s Jézus születésének történetét adták elő. Századunk elejére ez a hajdani liturgikus misztériumjáték többnyire gyermekszórakozás lett. A regölés elsősorban termékenységvarázsló, pároltat ősz- szebűvölő, adománygyűjtő népszokás, eszköztárában a kifelé fordított bunda, a rossz ruha éppúgy megtalálható volt, mint a lármás zeneszerszámok — citera. köcsögduda — sokasága. A pásztorok vesz- szőhordása és köszöntője a következő esztendő állatszaporulatát, a jószágok egészségét kívánta biztosítani. A pásztorok ünneplőbe öltöztek, szűrt vettek magukra úgy jártak házról házra, a gazda vagy a gazdasszony megajándékozta őket. a vesszőket pedig kivitte az istállóba, meg- vesszőzte velük az állatokat. A karácsonyi szokások letűnt századok, korszakok hagyományait őrzik. Napjainkban már egyre inkább feledésbe merülnek, csak az idősebb korosztályok emlékezetében. s a néprajzkutatók jegyzetfüzetében. ' tanulmá-' nyaiban élnek tovább. K. Gy. ML nevelte tigrisek Az egy évvel ezelőtt készült felvételen a nemrég született tigris- kölykök láthatók a dingókutyávai és az ápolóval
