Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-20 / 298. szám
1981. december 20., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÁG 7 Mim est RRSÜItl p«» yrA.' hírlapokban érdekes tudósítások voltak Liszt Ferenciről, Europaszerte híres zongora játszó Sopron megyei hazánkfiáról, ki Pestre jővén ott több hangversenyeket, leginkább jótékony köz czélokra adott a’ nemzeti színházban, honnan miután egy becses karddal ajándékoztatott meg, szövétnekes zenével kisértetett haza. Miskolczon egy hangászat pártoló egyesület alakulván meghivá Lisztet, de levele késő ért Pestre— Igen, Miskolc lemaradt valami fontosról, valami országos figyelmét érdemlő érdekességről, mert a meghívó levél késve érkezett Liszt után Pestre. Történt pedig ez 1840. januárjában, mint az Szűcs Miklós naplójának 1840. január 31-i bejegyzésében olvasható. Két nappal később Sajókazáról akart hazatérni Miskolcra a naplóíró: „Délután indultunk vissza Miskolczra. A’ kazai hid most a’ viz által el volt rongálva, azért is jövet csónakon keltünk át a’ Sajón ...” — Ez a híd most is használhatatlan, illetve Sajókaza ebből az irányból megközelíthetetlen a Sajó áradásakor. Ugyancsak 1840. februárjából való a bejegyzés: ,,A’ tűz kármentesítő társaság itteni ügyvivője csalfálkodás nyomós gyanújába keveredvén elfogatott, és a’ mai törvényszék eübe állíttatott.” Még egy borsodi hírt kijegy- zünk: 1848. április 25-i feljegyzés szerint „E’ hóban nyílt meg a gőzhajózás Tokajig." A fenti idézetek természetesen csak apró szemelvények Szűcs Miklós egy évtizedet felölelő naplójából, amelyet Kilián István sajtó alá rendezésében és nagyszabású bevezető tanulmányával most adott közre a Borsod—miskolci Füzetek irodalomtörténeti sorozatában a Miskolc oárosi Könyvtár és a Herman Ottó Múzeum, Veres László szerlcesztéséveL A bevezető tanulmány igen sokszínűén mutatja be a naplóíró Szűcs Miklóst, aki az 1839 és 1849 közötti naplófeljegyzéseivel a reformkor és a szabadságharc jobb megismeréséhez igen 6ok adalékkal járult hozzá. A miskolci helytörténetben oly nagy jelentőségű Szűcs Sámuel öccse volt Szűcs Miklós, maga is tevékeny alakja a reformkornak, a szabadságharcot megelőző évtizednek, aki Palóczy László mellett jurátusként ott volt az országgyűlésen, részt vett különböző . mozgalmakban Miskolc és Pest között utazgatva telt élete és a korabeli Pestről szóló feljegyzései igen értékes adalékok a főváros adott évtizede történetéhez, szű- kebb pátriájára vonatkozó bejegyzései pedig Miskolc és környéke életének krónikáját gazdagítják. E fiatalember részt vesz a szabadságharcban, naplója több hadicselekményről szolgál részletes adalékokkal, majd Világos után elkeseredve vonul vissza magányába, takarékpénztári tisztviselő lesz és gazdálkodik, s az ez idő tájt írt háromkötetnyi naplójegyzetei már kevéssé tarthatnak számot a közérdeklődésre. Bemutatja a tanulmány a naplóíró Szűcs Miklós családját, elemzi magát a naplót, annak forrásait és meghatározza Szűcs helyét a reformkor irodalmában. A közölt utolsó naplóbejegyzés 1849. december 2- ról való, s markánsan jelzi ■Szűcs Miklós kiábrándultságát: „Érkezett ide Nagy Gedeon, mint Borsod megye 20. k. főnöke, ’s felváltá Máryt, ki csak ideiglenes volt. Az egyházakban kihirdette az octroyrte Ver- fassungot, ’s estve kivilágítást parancsolt, Ferejicz József thronra lépésének egy éves ünnepére, e’ már második kivilágítás rövid idő alatt e’ szomorú időben (...) Megnyílt már c* hóban a’ casino is a* főnők gráfiájából..." — Későbbi bejegyzéseit nem publikálja már Kilián, de az előző évtized, az 1839 és 1849 közötti feljegyzései forrásul szolgálnak a történésznek, a helytörténet kutatójának, érdekes olvasmányul a várostörténet iránt érdeklődő nagyközönségnek. JÓ, hogy közreadták. (bcncdck) Menner Magdolna rajza a templomok Fűzfa bánatod hönnyteveM a földre peregnek Anyáin, felhőhajad eltakarja Holdszemedet; nem tudsz ránk ragyogni, mi lesz velünk, > ha zsákszived széthasad? lóvógyoink merre viszik szekérálmainkat? hahód? Imádkoznak a templomok; ójra Jézust kérik megváltónak, mert gonoszok lettek egymáshoz a testvérszívek is, maradj még velünk, hogy gyerektestünket ne egye farkasárvaság. na a külső ajtó előtt. S mindenütt fehérség, fehérség. A hatalmas cseresznyefa hókúpként hatalmaskodik az udvar közepén, mögötte a bokrok vonulata, az akácok szálegyenes- sóge, s míg régebbi teleken a kerítés csúcsán apró hósapkák virágoztak, most eltűnt a kerítés, s csupán a szögesdrót futása rémlik. S fehér a hegy, fehér alattam a falu, a kéményekből már füst száll a magasba; lentebb a villanypóznók fe- ketéllenek még a nyugal- masságában is félelmetes hórengetegben. Mesterember látogatott m.eg, ahogyan a napokban megegyeztünk. — Este még sehol semmi... Most meg? — Hiába, a vadak nem hazudnak, Érezték. — Éjszaka kimentem szénért — meséli a vendég. ■— Mert. én már éjfél körül éreztem, valahová fordul az idő... A lábam, tudja. Itt, térdben, meg a csontjaim ... Jelzik a fordulást. Kimegyek, hát már féllábszárig ér a hó. Gyorsan két kanna szenet és be- fűtöttem, hogy a kémény körül leolvadjon a hó... Az átkozott bádogos igen kontár munkát végzett... Szikrázik az egész vidSc, s az ég és a föld egy nagy- nagy hórengetegbe olvad. Milliárdnyi apró pihe törtet alá, vagy furcsa íveket rajzolva zuhan társaira. — Tíz percre, hogy eljöttem az úton ... Nézze, már belepte a csapásomat a hó ... —, s mint aki a szépben a hasznosságot is meglátja, megnyugodva teszi hozzá. — Olyan száraz évek jöttek egymásra, hogy most már igazán kell a csapadék. Mert a föld nem fagyott meg, és ha megindul az olvadás, szép lassan beszivárog a gyökerekhez ... Hanem, jól tenné, ha ezt a" nagy iát itt-ott megmozgatná. Még letöri a nagy súly az ágakat... — Régi nagy telekre gondoltam, mikor a kassai szél annyi havat hordott a her- nád-völgyi utakra, hogy az én falumat szinte befedte. Kora hajnalban már összeverődtek a férfiemberek, s mentek a kiskéri sorra Dobosékat kihányni. Falumnak ezt a mélyen fekvő ítészét három-négy méteres hó fedte ilyen nagy havazáskor. Ám a fiaim még alig láttak jószerévél igazi nagy telet, sok havat. — Mit gondol, megmarad ez a hó karácsonyra? — Miklós-nap előtt jön, elmegy! — jelentette ki a mester. — Lehet, hogy hetekig havazik majd. — Itt nálunk előfordult már ilyen. Ha a Vértes és a Bakony befogadja a hófelhőket, akkor lei se engedd a markából, amíg van belőle. A fiúk is megjelennek, hólapátolásra készen. — Előbb talán reggeliznénk — javaslom csendesen. De -.nagy az indulat, ám legyen, hamar beleunnak, tudom. A mester megjegyzi. — Nagyapám azt mondta: bolond ember az, áld leveri a diót és ellapátolja a havat... — S miért? — Hát... mert a dió lepereg magától is, havat meg majd elmarja a meleg szél... Vagy elolvad az magától is. De annyira sűrűn szakad a hó, hogy ebben a pillanatban mindenre gondol az ember, csak éppen hóolvadásra nem. Baráth Lajos Horváth Gyula Imádkoznak ; i > I I |V K I ; I I i A magyar irodalom története című, korábban megjelent hatkötetes munka teljes részletességgel 1945-ig nyújt képet irodalmunk történetéről. Az Akadémiai Kiadó most útjára indította a négykötetesre tervezett, A magyar irodalom története 1945—1975 című sorozatot, amelynek első, Irodalmi élet és irodalomkritika című kötete most jelent meg Bélándi Miklós szerkesztésében. E kötet a korszak irodalmi életével és irodalomszemléletével foglalkozik, s gazdag bibliográfiát is közöl. Ugyancsak most jeleni meg az Akadémiai Kiadó gondozásában a négy kötetre tervezett Magyarország történeti kronológiája című sorozat első kötete A kezdetektől 1526-ig címmel. A Benda Kálmán főszerkesztő irányításával. Sólymost László szerkesztésében megjelent mű a történelmi élet egészét kívánja átfog— avagy védőbeszéd a „Palóc tükör ' mellett Nem hirdeti emléktábla irodalmi munkásságát, pedig méltán érdemelné. Jó lenne ismerni szülőházát Miskolcon; jó lenne, ha nem süllyedne olyan ■ mélyre emlékezete munkásságának borsodi színhelyein: Déde- sen és Arlón! Neve kimaradt a Magyar Irodalmi Lexikonból, de még a Néprajzi Lexikonból is. Ez ellen már nem emelhetnek szót jeles kortársai: Toldy Ferenc, Szemere Miklós vagy Reguly Antal. Nekünk kell szólni róla, akik előtt példaként áll, hiszen ha kellett karddal, ha úgy hozta a sprs, tollal küzdött a reformkor embereként fizikai és szellemi szabadságunkért. Emlékét mégsem temette be az idő; munkásságának lelkes kutatója Rácz Pál adácsi rk. plébános összegyűjtötte életrajzi adatait. Szíves levélbeli közlését most is felhasználom. Újabban Csépányi Béláné arlói tanárnő honismereti szakkörének tagjai gyűjtögetik az adatokat, Benőfi Somának az arlói palócokra vonatkozó irodalmi munkásságának a nyomait. Benőfi Soma születésének 160. évfordulóján én is csokorba kötöm az emlékezés virágait: felidézem rövid életrajzát, strófányi versét és villanófény rövidségű Utalást magatartásáról. * Benőfi Soma, családi nevén Brujmann Sámuel — költő, egyházi író, plébános — Miskolcon született 1821- ben. 1845-ben Egerben egyesítette az Olvasó-, Dolgozó és Szavaló Társulatot a Magyar Társulat néven. 1848-ban, várkonyi pap korában képviselőjelölt, de lemondott az ellenjelölt Görgey Artúr javára. 1849-ben a Ferdinánd-hu- szároknál tábori lelkész. Világos után az aradi várbörtönben, majd a pesti Újépületben raboskodott. 1850-től dédesi, 1873-tól arlói lelkész az 1887-ben bekövetkezett haláláig. Irodalmi munkássága hányatott sorsa ellenére, vagy talán éppen azért is, sok irányú. Költészetének tanúi: A Regélő; a Honderű; Életképek; Napkelet; Hölgyfutár; Katholikus Néplap; Családi lapok. Jelentek meg tőle iránycikkek, aforizmáig adomák, etikai eszméig naplófeljegyzések, .fülbevalók’, furcsa kérdések, Sajó- völgyi tilinkó, Palóc doromb, Huszárdal, Vidéki levelezések, alkalmi és történelmi levelek az egri fő- megyéböl. Irt a Sajó-völ- gyéről táj- és népismertetést Borsod megyénk eldugott falvaiban élt, de olyan vendégkör tisztelné meg, mint Mindszenty Gedeon, Toldy Ferenc, Szemere Miklós, Kazinczy Gábor. Reguly Antal. * Gazdag ez az életmű, de Benőfi Soma lehetett volna még szélesebb társadalmi rétegek körében nemzeti önismeretre és öntudatra ébresztőbb, ha kéziratai megjelenhettek volna érdemük szerint Tudjuk, hogy a Kisfaludy Társaság felkérésére gyűjtötte össze a palócok népdalait; irt egy terjedelmes Palóc tükör című etnográfiai munkát. A dalgyűjtemény és a Palóc tükör kiadatlan volta miatt füstölgők és osztozom Benőfi gondjaiban. Miért maradt torzó Benófi életműve, hiszen Mikszáth Kálmánon kívül senki sem ismerte jobban nála a palóc nép szokásait. Nagy volt talán a közbevettetés a magas Akadémia és a falusi plébánia között? Avagy a tekintetes Vármegye nem tudta felismerni a táj és a nép kiváló kutatójának jelentőségét? Benőfi mindezek ellenére hűségesen kitartott; nem lett hűtlen népéhez, falujához. Emberséges magatartására mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az 1873. évi kolerajárvány idején az arlói História Dómus et Loci feljegyzései szerint: „Nem félt, ínidőn a 157 halottat eltemette, de a fiatal káplánt óvja, mert az könnyebben megkapja a kórt”. Hogy munkásságából adjunk Ízelítőt, íme néhány • sor az 1853-ban, Dédesen irt Téli estvék című verséből: Az asszony csak otthon végezd a dolgát, De a lány üllőbe viszi a sátorfát. Visz a lány magával nemcsak szöszt, guzsaly&t, Hanem egyebet is a kötője alatt. Persze, hogy hír nélkül viszik, amit visznek; De anyjok sem jobb a diákné vásznánál,' Behunyja a szemét az i Ilyen lopásnál. Sót tanítja azon hitben élvén j Hogy el ne kél a leány, ha fonóba nem mén. Minthogy a legénység szinte eljárogat, Fonni, szőni, varrni szerelmes dolgokat, Hát art nem is mondtam, vagy egyszer hétközbe’ Terakta van abból, a mi úgy gyűlt össze: lUyenkor leginkább hej de meleg a ház, S akit a melegség valahogy elgyaláz, Kimegy párostul is szellőztetni magát —,' De egy szót se többet: Mondjunk jó éjszakát * Jó lenne bizonyosságot szerezni arról, hogy a népzenei hagyományokban oly gazdag Borsod C. Nagy Béla, Sztareczky Zoltán,' Lajos Árpád és Ujváry Zoltán dalgyűjteményei után nem torpanna meg: folytatná azok sorsát többek között Baranyai Dezső szent- istváni népzenei gyűjteményének kiadásával, vagy a közismerten gazdag mezőkövesdi dalgyűjteménnyel. Nehogy ezek a kéziratok, éppen a Kodálv-év „tiszteletére”, és az új ének-zene általános iskolai tantervek életbe lépésének éveiben az illetékes hivatalok fiókjaiban rekedjenek. Benőfi Pal'óc tükör című munkájának sorsára jussanak, „őrzők, vigyázzatok a átrá- zsán!” Nemesik Pál I
