Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-13 / 292. szám
1931. december 13., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Amikor egy-egy káros jelenségre az egész társadalom figyelmét szervezetten ráirányítjuk — mint most például az alkohol káros hatásaira — gyakran szüleinek sommázolt megállapítások. Ilyen például, hogy az alkoholizmus miatt magas a bűnözési arány, továbbá ez az oka a sok közlekedési balesetnek. A napokban Miskolcon megrendezett megyei alkoholizmus elleni nagyaktíván két igen figyelemre méltó előadás hangzott el a témával kapcsolatosan. Ezek alapján is azzal kell egyetértenünk, hogy az alkohol szerepének lebecsülése is, túlbecsülése is helytelen. Dr. Deák András megyei főügyész előadásában kifejtette, hogy az alkoholizmus és a bűnözés elleni harc szorosan összefügg. Jogi eszközökkel azonban csak a legvégső esetben lehet fellépni az alkoholizmus ellen. A statisztikai felmérések érdekes képet mutatnak. Emelkedett ugyan az ital hatása alatt elkövetett bűnesetek száma, de ha azt nézzük, hogy 1971-ben 77 000 bűncselekményt követtek el országosan, 1980-ban pedig 57 000- ret, így már más képet lehet kapni az alkoholizmus és a bűnözés összefüggéséről. Ennek arányában az alkoholbe- íolyásolt esetek száma is csökkent. Az nem vitatható, hogy az alkoholizmus népességen belüli aránya növekedett, de az országban kezelt alkoholbetegek száma nem kapcsolódik szorosan a bűnelkövetők számához. De nézzük a megyei adatokat. Nálunk 1976 évhez viszonyítva 1980-ban 8—10 százalékkal csökkent az alkoholos befolyásoltságban elkövetett bűntettek száma. A különféle bűncselekményeknél azonban kiemelkedő az alkoholhatás, például a közrend és közbiztonság ellen irányuló bűncselekményeknél. Ezek közül is kiemelkednek a közlekedési bűncselekmények. Ha azonban az erre vonatkozó adatokat ügyészi boncolgatás alá vetjük, differenciáltabban kell á kérdést megítélni. Arról van ugyanis szó, hogy az ittas vezetést büntetik. Fokozottabb az ellenőrzés a közutakon, a közlekedés körében hozott 1136 ítéletből rvSmául 855-öt ittas vezetésért szabtak ki. Az eredmény, hogy 1976 óta fokozatosan csökken az ittas vezetés, öt év alatt 99 000 esetben használták ellenőrzés során az alkoholszondát, s 13 178 személytől vonták be a gépkocsivezetői engedélyt. Hogyan látják ezt a kérdést a közlekedésben dolgozók? „Az alkoholfogyasztás veszélyei a közlekedésben” — címmel dr. Juhász György, a 3. számú Volán Vállalat igazgatója tartott előadást az említett nagyaktíván. Az ittas gépkocsivezető igen nagy veszélyt jelent a közutakon. Az alkoholfogyasztás vezetés előtt, vagy közben, megfosztja az egyént mindazon morális kötelezettségeitől, amely tőle egyébként elvárható. Megszűnnek a gátlásai és nem egy esetben kivetkőzik emberi mivoltából is. Száguldanak az országúton, s teljesen figyelmen kívül hagyják a deffenzív vezetés követelményeit. Nem tudják megválasztani a helyes sebességet, nem adják meg az elsőbbséget. Növekszik az észlelési és cselekvési idő, romlik a színérzékenység. Mit mutat a megyei statisztika? Az 1980-as évben bekövetkezett 1276 balesetből 305, tehát 23,9 Százalék. 1981 első tíz hónapjában 1271 balesetből 277, tehát 21,8 százalék ittasságból eredt. Jellemző, hogy a balesetek többsége hét végén történik. Megismertünk egy értékes gyakorlatot is, miszerint néhány megyében a Volán Vállalathoz jelentkező gépkocsivezetőket pályaalkalmassági vizsgálatnak vetik alá, s az aktív vezetőket is négy évenként szűrik. A szűrés eredménye viszont ijesztő. A jelentkezők és a már dolgozók 17 százaléka idült alkoholistának minősült. Ez utóbbi adaton már el lehet gondolkodni. Továbbá azon is, hogy a részeg gyalogos és kerékpáros is okozója gyakran a közúti baleseteknek. A tények és a számok azt mutatják, hogy valóban nem lehet sem a bűnözést, sem a közlekedési baleseteket csak az alkoholizmus számlájára írni, de kevesebb italozással minden ide vonatkozó statisztika lényegesen enyhébb képet mutatna. A. I. itass untait az ßiP-tai A Minisztertanács legutóbbi ülésén áttekintette az ötnapos munkahét bevezetésével kapcsolatos eddigi tapasztalatokat és megállapította: november végéig 900 ezer dolgozónak biztosították a heti 2 pihenőnapot. 1982. január 1-től további 3 millióan térnek át az ötnapos munkahétre, köztük az Országos Takarékpénztár dolgozói is. Ennek szervezeti és személyi feltételeit Borsodban is igyekeztek a legmesz- szebbmenőkig megteremteni, azzal az igénnyel, hogy a takarékpénztár által nyújtott szolgáltatásokban továbbra se legyen fennakadás. A cél az, hogy január 1 -töl a munkaszünetet jelentő szombatokon is a legmesszebbmenőkig kielégítsék a lakosság, az ügyfelek igényeit. Mint azt Jávorkuti Andor, az Országos Takaróit pénztár megyei igazgatóhelyettese elmondta, Miskolcon egy takarékpénz-' téri fiók minden szombaton 8—11-ig nyitva tart. Erre a feladatra a Győri kapui OTP- kirendeltséget jelölték ki. Emellett valamennyi járási fióknál is 8—11-ig lesz ügyfélfogadás. A szabad szombatokon ezeknél az OTP-fiókoknál beváltható a bárhol kiállított takarékcsekk, ugyanakkor mindenütt elfogadnak befizetéseket, hiteltörlesztéseket. Jó tudni, hogy fenntartásos takarékbetét esetében 50 ezer, míg bemutatóra szóló takarékbetétnél 10 ezer forintot fizetnek ki a szolgálatban levő OTP-fiókok. Ezeken a napokon mindenütt kérhető bármilyen üzletágra vonatkozó információ is. Az új rendre való áttéréssel egy időben a hét más napjain a jelenleginél egy fél órával tovább tartanak nyitva a pénztárak, ami lényegében az ügyintézés gyorsabb lebonyolítását segíti elő. Az ötnapos munkahétről való áttérésről egyébként minden OTP-egységben tájékoztató található, amit a megyei igazgatóság az ügyfelek figyelmébe ajánl. A takarékpénztár vezetői dolgozói ezután is arra törekednek, hogy az : általuk nyújtható szolgál tatásokban ne legyen fennakadás. r I i J i Olvasnak Jókait, gyermekkönyveket A hajnali vadászat az igazi Uppony Szakadt a hó. Hirtelen lezúdúlva lepelként borította be a falut, karácsonyt váró hangulatunk támadt a kertek végén kezdődő erdő, hóruhás fenyőitől. — Karácsonyi lapok vannak, virágosak is névnapok, ra, születésnapokra, de már a községről sajnos, nincsen semmilyen — mondja Puskás Péterné postamesternő. — Jó lenne már, mert nyáron a turisták nagyon keresik, és meg sem tudom magyarázni, hogy miért nincs... — Milyen a posta forgalma? — Körülbelül száz napilap jár, vagy harminc hetilap, színes újság. Meg hát jönnek, mennek a levelek, az elszármazott gyerekektől, Kazincbarcikáról, Miskolcról, Pestről... Csak a képeslapot sürgetnék már meg ... Türistamértékkel számítva Uppony valahol Istállós- kő és a Keleméri mohos tó között van félúton, igazi jó nyári időben az országos kéktúra útvonalán. Közös tanácsú község Borsodbótá- val, az utóbbinak a székhelyével. — Bizonyos szempontból magunkra maradtunk, nincsen önálló tanács, az iskola is vagy tíz éve körze- tesített. Eljárnak a gyerekek is — mondja Szemere Béla, a népfront titkára, akit frissen érkezett vendégeinek társaságában találtunk. — Viszont épülnek új házak, mi magunk is Ózdról költöztünk ide, építkeztünk ... Szép falu ez, bányászcsaládok nőttek itt fel, a környező bányákban dolgoznak legalább négyszázan a faluból, a többiek az üzemekben. — Idősek lakják a falut? — Ha jól számolom, harminc a fiatalok száma, ők hamarabb elmennek. Az idősebbje ragaszkodik a szülőházhoz, van olyan család, ahol az ükapa is uppo- nyi bányász volt. Ebben a hóesésben nem látszik, de marasztalóan szép ez a vidék. A lassan sötétedő falu egyre inkább mesebeli hatású. ívtint a közeli erdő; esetleg tündérekkel, manókkal, boszorkányokkal ... — Tartják-e még itt a Luca-napi népszokásokat? — Még lánykoromban szó volt a boszorkányokról, gabonát is szórtunk a jó termésért a házak ablakába — nevet Szemere Bélá- né — de mostanra elmaradtak ezek a régi dolgok, pedig a Luca-nap igazán nevezetes. Bizony, a Luca-napi szeretőkeresés is érdekes dolog. Tizenhárom fiú nevét cédulára írják a lányok, a párna alá teszik, aztán egyet- egyet naponta eldobnak karácsonyig, rá sem nézve a papírra. Akinek a neve utoljára marad, abból lehet udvar ló, vőlegény, férj is... — Hogyan talál férjet egy mai upponyi lány’? — A mi megismerkedésünk életveszélyes volt — meséli a telepi könyvtáros, Balogh Lászlóné, Marika. — A férjem motorral jött Özd- ról, és majdnem elütött az úton. Ezen összevesztünk, és aztán egy év múlva ösz- szeházasodtunk... — Hogyan élnelf itt a fiatalok? — Van könyvtár, KISZkiub is, de nincs nagy forgalmuk ... Itt helyben munkahely nincs, eljárnak dolgozni, műszakváltás után, bent. maradnak a városban, vagy alá családos, igyekszik haza ... — Viszik-e az olvasnivalót? — Főleg regényeket, Jókait, aztán a kicsik gyermekkönyveket. Meg a divatos könyveket keresik, akit éppen nagyon emlegetnek ... — Egyéb? — Nincs sok esemény, program. Igény az lenne is, meg nem is. Ha nem tudják, hogy van, nem is kérdezik Pedig sokan kertészkednek, építkeznek, sok kérdés vetődne fel... — Meddig csinálja ezt a könyvtárosi munkát? — Szeretnénk még egy gyereket... A könyvtártól — azaz a régi iskolától — nem mesz- sze van a víztározó, a tájvédelmi körzet felé vezető utca. Ennek utolsó háza Nagy Györgyé, az erdészé. — Valamikor ez a ház nem tartozott az utcához, egyre beljebb kerülünk — mondja az erdész, akit nem remélten otthon találtunk. — Milyen itt erdésznek lenni ? — Harmincöt éve élek itt — Hogyan fogadta be a falu? Ketten a harmincból — Meg kell találni a közös nyelvet, ez pedig itt az erdő. — Hogy’ jön ez össze? — Minden bányász szereti az erdőket, megnyugtatnak, pihentetnek a növények és állatok. — Nagy a területe? — Ezeregyszáz hektár tartozik hozzám. Naponta húsz kilométert gyalogolok. Az erdészház egy régi malomra épült, a múlt században még dolgozó malom közel volt a tóhoz, és mesz- sze a településhez. Ma mintegy nyolcszáz méterre van a tájvédelmi területet védő sorompó, amelynek ezen az oldalon Nagy Mik- lósné a kezelője. — Szeretik itt a faluban az erdőt, aki pedig idegen és megszeretett itt lenni, vágyik vissza.. Egyre sötétebb lett. A falu legöregebb lakójának portáján világosság jelzi: otthon a család. — Most már mi is nyugdíjba vagyunk — mondják Koós G. Béla kilencvennégy éves bányász fiai. — Éppen összejöttünk egy kis beszélgetésre, most több időnk van _____ — Édesapánk lepihent, pedig ő sokat tudna mesélni, kalandos élete volt... — És a fiainak? — Az 1936-os esztendőben kezdtem el dolgozni, természetesen a bányában — meséli a házigazda, az idősebb fiú, István. — Óriási a különbség az akkori és a mostani munka között. akkor, de a bányásznak bírni kellett. Itt élünk, talán családi tradíció, talán mert szeretünk itt lenni. A gyerekeink a városba költöztek, most már ők is nyugodtab- bak, hogy pihenünk nyugdíjasként. A bányászok családjának meg kellett szokni. hogy komolyan vegyék a köszönésben is mondott „jó szerencsét”! — Hogyan telnek a napok? — Több időnk van egymásra, összejön a nagyobb család, és persze megmaradt a kedvtelésünk is. a vadászat. Erre korábban is mindig szakítottunk időt. volt hogy csak az pihentetett, ha hajnalonként feljöttünk. jártunk egyet az erdőben. Igazi pihenés volt. ... az elmúlt évben a falu tíz bányásza elhatározta, hogy itt marad, bármilyen kicsi is ez a község: idén heten már felépítették házaikat, Köpöczi Edit Fotó: F'ojtán László l
