Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-13 / 266. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AT MSZMP BORSOD-ABAtU-ZEMPLfiN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVII. évfolyam, 266. szám Ara: 1.40 Ft Péntek, 1981. november 13. Kádár bős és Willy Brandt meitezéiése Kádár János, az MSZMP KB első titkára csütörtökön fogadta Willy Brandtot, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionáló elnökét. helsinki záróokmányban fog­lalt ajánlások megvalósításá­hoz, a mindkét fél érdekeit szolgáló kétoldalú együttmű­ködés fejlesztéséhez. A találkozón részt vett Hans-Eberhard Dingels, a Német Szociáldemokrata Párt külügyi osztályának vezetője és Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a KB külügyi osztályának vezetője. * Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtök este vacso­rát adott Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacio- nálé elnöke, valamint kísére­te tiszteletére. A vacsorán részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára és Berecz Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a KB kül­ügyi osztályának vezetője. Mai számunkból: wraiawaiBsrMBiiMawBWBCTWMW fend a ini évi iámén?... (3. oldat) (4. oldal) Borsodiakká! a nyitottság körül (4. oldal) Rádió- és lí-ninsar (7. oldal) kíthasson ki. Goukouni Oued- dei elnöknek tehát nem áll rendelkezésére olyan nem­zeti hadsereg, amellyel meg­védhetné az országot a kor­mányellenes erőkkel szemben. A líbiai csapatokra, ame­lyek eddig a Csád kormány kérésére állomásoztak az or­szágban, éppen az a feladat hárult, hogy a mindössze hat hónappal ezelőtt létre­jött csádi hadsereg gyenge erejét kiegészítsék és meg­akadályozzák a polgárhábo­rút. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházában találkozott Wil­ly Brandttal, a Német Szo­ciáldemokrata Párt és a Szo­cialista Internacionálé elnö­kével. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különösen nagy fi­gyelmet szenteltek a nemzet­közi feszültség enyhítése, a fegyverkezési hajsza megfé­kezése és a feszültséggócok békés megszüntetése p.oblé- maköreinek. Kedvezőnek ítél­ték meg a Magyar Népköz- társaság és a Német Szövet­ségi Köztársaság közötti kap­csolatok fejlődését. Kölcsö­nösen hasznos tapasztalataik alapján megerősítették a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szociáldemokra­ta Párt szándékát, hogy a rendszeres párbeszéd és együttműködés révén to­vábbra is hozzájárulnak a Gsádban A nezigazdaság és az élelmiszeripar leladaíai Dr. Vendégh Ferenc miniszterhelyettes Miskolcon Megyénk mezőgazdaságá­nak és élelmiszeriparának a jövő évi megnövekedett fel­adatokra való gondos felké­szülését, a módosított szabá­lyozó rendszer adta lehetősé­gek jó kihasználását segítette az a tegnap, csütörtökön a Miskolci Élelmiszer-kiskeres­kedelmi Vállalat tanácskozó termében megrendezett, kon­zultációval egybekötött tájé­koztató, amelyre a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lya, a TESZŰV és a MAE hívta meg a tsz-ek, az álla­mi gazdaságok, valamint az élelmiszeripari vállalatok ve­zetőit. Dr. Németh Pál, a TESZÖV titkára megnyitójá­ban elmondta, hogy a meg­növekedett követelmények teljesítésének előfeltétele, alapja, a jó, a lehetőségeket jobban hasznosító, a tartalé­kokat feltáró tervezés. tejes László, a megyei ta­nács elnökhelyettese a me­zőgazdasági üzemek és az élelmiszeripar 1982. évi terv­feladatait ismertette. Hang­súlyozta, hogy a megyei fej­lesztési tervek egybeesnek a népgazdaság elképzeléseivel. Az időjárás is segítette a me­zőgazdaságban a jövő év jó alapozását. Nagyon jó minő­ségben sikerült elvégezni az őszi vetéseket, befejezéshez közeledik a betakarítás és jól halad a mélyszántás. Előzetes becslések szerint kukoricából a tervezettnél mintegy,3, nap­raforgóból 4 mázsával na­gyobb átlagtermést takarít be á megye mezőgazdasága. Fel­hívta a figyelmet arra. hogy kiemelt fontossága van a ga­bona. a hús. az olajos mag­vait és a zöldségtermelésnek. (Folytatás a 2. oldalon) Kiújultak a harcok ’ A JANA líbiai hírügynök­ség jelentése szerint Csád- Szudánnal határos területein kiújultak a harcok a csádi központi kormány hadseregé­nek néhány egysége és a Hisséne Habré volt hadügy­miniszter vezette lázadók között. A JANA hangsúlyoz­za : több olyan városban, kör­zetben, ahonnan a napokban kivonták a líbiai csapatokat, Habré katonáinak oldalán szudáni erők is beavatkoztak a fegyveres összetűzésekbe. Szudán tagadta, hogy csa­patai csádi területen tartóz­kodnának. Annyi biztos azonban, hogy Habré csapa­tai szudáni területekről lép­ték át a határt, nyilvánvaló­an khartoumi vezetés bele­egyezésével. A volt hadügy­miniszter napokkal ezelőtt még azt ígérte, hogy tartja magát a korábbi tűzszünet­hez. A líbiai csapatok foko­zatos kivonása és az úgyne­vezett Afrika-közi békefenn­tartó erők megérkezése kö­zötti időszakban — ami he­teket is jelenthet — Habré egvségei újabb polgárháborús helyzetet provokálhatnak ki — vélik a megfigyelők. A líbiai vezetés szerdai nyilatkozatában kifejezte re- ményét, hogy az Afrika-közi erők képesek lesznek majd megakadályozni a kormány- csapatok és a Habié magán­hadserege közötti háborút. A helyzetet bonyolítja, hogy a jelenlegi csádi központi kor­mányzat rendelkezésére álló hadsereg távolról sem egysé­ges. A kormány maga leg­alább egy tucat különböző politikai, illetve törzsi érdek­csoportból áll, és ezek a frak­ciók saját hadseregeket tar­tanak fenn: katonai erőiket tetszésük szerint mozgathat­ják és ez akadályozza, hogy a központi kormányzat egy­séges védelmi taktikát ala­Molnár Gyula, a nagybarcai Bánvölgye Tsz traktorosa K-701-es erőgépével és öt ekefejjel 35- 40 centiméter mélyen forgatja a talajt az úgynevezett Bányaalja táblában. Tavasszal ide bur­gonyát ültetnek a szövetkezet dolgozói. ____________________________________________________________________________ A közelmúltban adták át Miskolcon a Volán új oktatási in­tézményét, ahol jó! felszerelt tanműhelyben sajátíthatják el az autószerelő szakmát választó fiatalok e foglalkozás min­den fortélyát. A képen: Jobbágy Ferenc szakoktató irányí­tásával az lkarus-255 típusú autóbusz Diesel-adagoló vizs­gálata történik Elkon SD—302-es motor diagnosztikai mű­Ülésezett a Miskolc városi Tanács V. B. Lakóház-felújítások Miskolcon Miskolc város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának tegnapi ülésén az egyik na­pirendi pont volt az állami lakói. . felújítások és kar­bantartások helyzete. Áz idén a végrehajtó bizottság már másodszor tárgyalta ezt a témát. Érthető is ez, hiszen nagyon sokakat érintő kér­désről van szó. A megyeszékhely állami tulajdonban levő lakóházai­nak felújítása és karbantar­tása az elmúlt ötéves terv­időszakban növekvő állami eszközökből nagyobb mennyi­ségben és némileg javuló színvonalon folyt, ám ennek ellenére nem csökkentek szá­mottevően a lakóház-felújí­tási feladatokban korábban meglevő lemaradások okozta feszültségek, a régi és új la­kásokban élők ellátási hely­zetében meglevő különbsé­gek. Az V. ötéves tervben az előirányzott 3635 lakóház- felújításból 2311 lakás felújí­tása valósult meg, mintegy 372 millió forint értékben. Amik az előirányzatok mara­déktalan teljesítését akadá­lyozták, elsősorban a költsé­geknek a tervezettnél lénye­gesen gyorsabb növekedése, a sok esetben adódott előkészí­tés pontatlansága és felüle­tessége az anyagellátásban, valamint a munkák nem megfelelő koordinálása. Jó­részt ezen okok miatt *kellett az előirányzott nagyságrendű lakóház-felújítási tervei mó­dosítani. Bár a kivitelezés színvonala a tervidőszakban javult, azonban hiányosság­ként említhető meg a tech­nológiai fegyelem be nem tartásából származó hiány­pótlási munkák nagysága, a műszaki ellenőrzés sok eset­ben nem megfelelő hatékony­sága. A legnagyobb gondot az átmeneti lakások számának mértéke okozta. A lakásfel­újítás alatt a bentlakók szá­mára a felújítási munkák so­rán csak minimális lakhatá­si feltételeket biztosítottak, ami azon túl, hogy állandó ütközőpont volt lakók és ki­vitelezők között, még növelte a munkákra fordítandó időt is. Miskolc város VI. ötéves tervidőszakában jelentős he­lyet foglal el a lakásfelújí­tási és karbantartási tevé­kenység. 1985-ig 3320 darab lakóház-felújítást kell elvé­gezni, amelyre 1 milliárd 183 millió forint áll rendelkezés­re. Ebből 672 millió forintot felújításra, 461 millió forin­tot pedig karbantartásra hasz­nálnak fel. Üj, eddig nem al­kalmazott feladat lesz a la­kóház-felújításon belül az emelet- és tetőtérbeépítés is, amelyre a Miskolci Ingatlan- kezelő Vállalatnak, mint bo­nyolítónak szervezetileg is tel kell készülnie. A VI. ötéves terv időszakára kitűzött la­kóház-felújítási és karbantar­tási feladatok végrehajtására való felkészülés eddigi ta­pasztalatai arra utalnak, hogy a terv főbb célkitűzéseinek eléréséhez a leienleainé! még több erőfeszítésre, az erőfor­rások még koncentráltabb, tervszerűbb és irányító* tabb felhasználására van szükség. üéqsííó rendelkezések a lakossági adóigazgatási eljárásról Több adóügyi rendelkezés módosításáról döntött a Mi­nisztertanács. Az alkotó-, az előadóművé­szek és más szellemi tevé­kenységet folytatók adózta­tásának több mint tíz Ave érvényes szabályait a jöve­delmek nagyságában, a jö­vedelmek elérése érdekében felmerülő költségek időköz­ben bekövetkezett emelkedé­se miatt kellett módosítani. 1982. január 1-től az adó­köteles jövedelmek kiszámí­tásakor a / felmerülő költsé­gek reálisabban számolhatok el. A viszonylag kisebb *ö- vedelműek eddig I« alacsony adókulcsa változatlan, alkal­mazhatóságának jövedelem- határa viszont emelkedik. Az (Folytatás a 2. oldalon) |

Next

/
Thumbnails
Contents