Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-11 / 264. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 T98T. november 11., szerda I vezetők - inigrtról Hosszú évek során a nők bebizonyították, nem kizáró­lag a háztartás vezetéséhez, a gyermekneveléshez érte­nek, hanem igenis alkalma­sak egyéb feladatok ellátásá­ra az élet minden területén. Mi a véleményük a női ve­zetőkről maguknak az érin­tetteknek. Erről beszélget­tünk három, vezető beosztású asszonnyal. * Einbeck Józsefné húsz éve dolgozik a fonodában. Jósze­rivel ez az első munkahelye, és mint mondja, reméli az utolsó is. Marikát tavaly márciusban nevezték ki a Miskolci Pamutfonóipari Vállalat tervosztályának ve­zetőjévé: — Nálunk nem számít ku­riózumnak a női vezető. Többségben vagyunk. Az üzem ezerháromszáz dolgozó­jából ezer a nő. Én azelőtt bérelszámoló voltam, meg SZTK-ügyintéző, könyvelő, könyvelési csoportvezető, bel­ső ellenőr, egyszóval alapos ismeretekkel rendelkezem már az itteni munkafolyama­tokról. Jól ismerem a beosz­tottakat, tudom mire képe­sek, mennyit bírnak és vár­hatóan milyen fogadtatásra talál nálunk egy-egy határo­zat vagy utasítás előterjesz­tése. El kellett érnem: egy- egy utasításnál a munkatár­sak ne arra gondoljanak, hogy „főnökösdit játszom”, hanem az üzem és a dolgo­zók közös érdekeit szolgálom. Einbeck Józsefné férje ugyancsak a fonodában dol­gozik. Tizenhat éves fiukkal együtt, sokat segített felesé­gének az otthoni teendők­ben: — A család segítsége nél­kül talán sohasem lettem vol­na osztályvezető. No meg a munkatársak segítsége nél­kül. A munkahelyen fő el­vünk a demokratizmus. Meg­értjük a gyermekes, férjes asszonyok gondjait, problé­máit, ám a munkában követ­kezetesek vagyunk. Azt min­denkinek el kell végeznie, te­kintet nélkül arra, hogy nő vagy férfi az illető. És ez így természetes, magam is ezt vallom ... * Amikor Klárika, Drótos Lászlóné idekerült a Bor-' sód megyei Építőanyag-ipari Vállalathoz, a dolgozók ki­lencven százaléka férfi volt. Időközben a gyár új termé­kekre állt át. A régi vasbe­ton-idomokat a kerámiaké­szítés váltotta fel. Ma már a gyár dolgozóinak több mint fele nő, akiknek munkáját 1974-től Drótos Lászlóné ve­zeti : — Nagyon fiatalon kezd­tem a munkát — mondja az igazgatónő. — Tanulmányai­mat is a munka mellett vé­geztem el az elmaradhatat­lan segítséggel; az édes­anyámmal. Két fiam akkor még kicsi volt. Milyen a munka? Sokan azt mond­ják, nem szeretnek nőkkel együtt dolgozni, mert a nők hisztisek. Szerintem ezt a férfiak találták ki. A nők valóban érzékenyebbek, sérü­lékenyebbek mint a férfiak, de szerintem sokkal kitar­tóbbak és pontosabbak is. Rám is jobban hatnak érzel­mileg az otthoni dolgok, még­sem tudom elképzelni, hogy a munkahelyen egy női ve­zető elsírja magát, mert el­vetik az általa javasolt ter­vet. Nevetségessé válna ez­zel. Hogy miként fogadják a női vezetőket el a fér­fiak?... Ügy vélem, nekünk alaposabban fel kell készül­nünk a vitákra, program- javaslatokra. Persze, egy nő mindig maradjon nő! Járjon csinosan, ápoltan, maradjon igazán nőies. Nem a férfiak stílusának és öltözködésmód­jának átvételével kell elis­mertetnünk egyenjogúságun­kat, hanem a tudásunkkal, rátermettségünkkel. És az elbírálás mércéje nem lehet más, csakis a munka ... * — Huszonnyolc éve vagyok a szövetkezetnél — mondja a Miskolci Háziipari Szövet­kezet elnöke, Medveczki Gé- záné. — Műstoppolóként kezdtem és most már tizen­két éve vagyok elnök. Az út, amelyen idáig eljutottam, természetesen nem volt za­varmentes. Hosszú id£ig egyedül éltem. Magam nevel­tem fel a lányomat és a fia­mat. Amikor Magdikét meg­választották, alig négyszáz dolgozója volt a szövetkezet­nek, ma pedig több mint ezerhatszáz. A szövetkezet behálózza az egész megyét. — Nálunk soha nem lehet unatkozni — folytatja az el­nökasszony. — Mindig átszer­vezünk vagy újítunk valamit. Most például a legfontosabb, az ötnapos munkahét beve­zetésének alapos előkészíté­se. Az előkészítést igen fon­tosnak tartom. No meg a megfelelő hangnemet és a határozottságot Lehet egy könnyű feladatot is úgy elő­terjeszteni, hogy ellenvetést vált ki és lehet egy sokkal bonyolultabbat ismertetni úgy, hogy elfogadják. És ez eddig sikerült Engem is elfogadtak mint női vezetőt noha az előző elnök férfi volt. A munkahelyi problé­mákon kívül gyakorta felke­resnek magánügyben is. A megfelelő hangnemen kívül még egy valamit, a személyes példamutatást is szükséges­nek tartom. Ezt tette Magdika az ének­karban is. Már-már úgy lát­szott, megszűnik e szép ha­gyományokkal rendelkező énekkar a szövetkezetben. Ám amikor a dolgozók meg­tudták, az elnökasszony is belépett a kórusba, nemcsak a régi tagok mentek vissza, hanem sok-sok fiatal is je­lentkezett. Monos Márta Bevásárlénap a rokkantaknak Bevásárlónapot szervezne!; a mozgássérültek részére no­vember 14-én Ózdon, a Cent­rum Áruházban. A Mozgás- korlátozottak Ózd városi-já­rási Egyesülete, valamint az ózdi Centrum Áruház veze­tősége és brigádjai megálla­podást kötöttek, hogy ebben az évben két alkalommal be­vásárlónapot tartanak a moz­gáskorlátozottak részére, amikor is a megjelölt idő­pontokban kizárólag a szö­vetség tagjait szolgálják ki. Az első napot november 14- én. délután két és három óra között tartják. A másodi­kat december közepén, elő­segítve ezzel a karácsonyi ajándékok megvásárlását. Azok a sérült emberek, akik egészségi állapotuk miatt nem mehetnek el ezeken a napokon az áruházba, iga­zolványuk átadásával roko­nokkal. ismerőseikkel képvi­seltethetik magukat. Jó lenne — ha jó lenne KÖDMÖN-keresőben A téma: Napjaink... Levelezi vetélkedő Leninvárosban Egy évvel ezelőtt hirdették meg először Leninvárosban a „Napjaink” elnevezésű vetél­kedőt a városban dolgozó szo­cialista brigádoknak. A ren­dezvénysorozatot követő ér­tékelés arra buzdította a kü­lönböző szerveket, intézmé­nyeket, hogy idén újból szel­lemi párbajra inspirálják a brigádok tagjait. Az 1981/82-es sorozat témá­jául hazánk mindennapjainak eseményeit jelölték meg. A négy téma — politika, anya­nyelv és irodalom, filmmű­vészet, földrajz és néprajz — folyamatos önművelésre ser­kenti mindazokat, akik ré­szesei kívánnak lenni a no­vember 11-én induló vetélke- dősorozatnak. Aminek külö­nös „ismertetőjele”, hogy le­velezést igényel, a különböző témakörökben összeállított kérdéseket ugyanis feladat­lapon kapják meg az érde­keltek, s így kell helyes meg­oldást találniuk a négy for­duló során. Az így kialakult „legjobbak mezőnye” a jövő év áprilisában megrendezen­dő döntőn értékes díjakhoz juthat. A felkészülést és a vetélkedő feladatainak jó megoldását minden témakör­ben rendezvények (előadások, fórumok, ankétok, filmvetíté­sek, kiállítások) segítik elő. A városi könyvtár külön iro­dalomjegyzéket is összeállít a versenyzők számára. A környezetvédelem és a vállalati magatartás témakö­rében a sátoraljaújhelyi népi ellenőrök is befejezték vizs­gálatukat, a tapasztaltakról az újhelyi járási-városi NEB tegnapi, november 10-i ülé­sén tárgyalt. Ugyancsak na­pirenden szerepelt az általá­nos iskolák helyzetéről, kö­rülményeiről elkészített vizs­gálati jelentés is. — Nem elszakadni akarunk az iskoláktól, ellenkezőleg: hozzájárulni nevelőmunká­jukhoz, s ha lehet ilyen utó­pisztikus gondolattal előho­zakodni, szeretnénk elérni, hogy ez, a négy műfajban dolgozó csoport a középisko­lák „művészeti bankja” le­gyen — mondotta több mint három esztendővel ezelőtt, 1978 márciusában a miskolci KÖDMÖN (Középiskolás Diá­kok Művészeti önképzőköre) művészeti vezetője, Stoller Antal. Ma már, 1981. őszén hiába is keresnénk néhány dolgot. A művészeti vezető régen nincs a városban, s az emle­getett, négy műfajban dol­gozó csoport közül kettő — a kórus és a néptánccsoport — szintén nem található' a KÖDMÖN-keretben. S hogy valóban művészeti bank sze­repet tölt-e be a megma­radt-megváltozott társaság? Aligha kell „morcosnak” len­ni ahhoz, hogy megállapít­suk: nem. Annak idején, az alakuláskor jó „szelet” kapott a KÖDMÖN: városi rangú, mindenkinek fontos politikai ünnepségen bizonyíthattak, s bizonyították is, mennyivel többek együtt, mint egy-két iskola egymás után fellépő, műsorszámot adó alakulata. A három évvel ezelőtti, áp­rilis 4-i díszünnepségen so­kak láthatták őket a Miskol­ci Nemzeti Színházban, s a nagy sikerű bemutatkozás azt a reményt táplálta az ügy­buzgó „KÖDMÖN”-készítők- ben, hogy a korábbinál több támogatást, az iskolák néme­lyikénél tapasztalt elzárkózás megszűnését tudhatják ma­guk mögött így is volt ez egy ideig, az idő múlásával azonban halványult a cselek­vő figyelem. Nyilván össze­függésben van ez azzal is, hogy időközben személyi vál­tozások történtek; lényeg az, hogy az elmúlt esztendőben szinte nem is lehetett halla­ni a KÖDMÖN-ről. Ilyen előzmények után ültünk le beszélgetni azokkal, akik je­lenleg aktívan részesei a miskolci középiskolások e „társulásának”. Halljuk hát az ő véleményüket, gondola­taikat: Fügeczkyné Balogh Mária, a városi művelődési központ főelőadója (úgy is mint a KÖDMÖN „gondozója”, úgy is mint a formációs tánc- csoport vezetője): — A személyi változások lényeges elemei voltak a munka akadozásának. Nem­csak a művészeti vezető ki­válása okozott törést, később a néptánccsoport szakmai ve­zetését sem tudtuk biztosíta­ni; majd az irodalmi szín­pad is irányító nélkül ma­radt. Az elmúlt év szeptem­berében megszűnt a kórus is, azzal, hogy ha szükség van énekesre-énekkarra, egy-egy iskola csoportja „beszáll”. Hol tartunk jelenleg? Meg­van a kezdettől működő for­mációs csoportunk, nyár ele­jén sikerült megoldani az iro­dalmi színpad szakmai veze­tését, januárban elkezdett dolgozni a bábcsoport. s csat­lakozott hozzánk az ifjúsági házban már korábbtól dolgo­zó politikai -dalos és népze­nei klub társasága. Lényegé­ben tehát új alapokról kellett indulni, s a szeptemberben kezdődött tanévtől tudjuk igazán, kikre számíthatunk. Ebben a helyzetben azt tar­tom a legfontosabbnak, hogy megoldjuk a külön-külön dol­gozó csoportok együvé tarto­zásának problémáit. Minde­nekelőtt az kellene, hogy egy fedél alatt dolgozhassunk; erre a közeljövőben remé­nyünk van, itt, az ifjúsági házban kapnánk helyet a kö­zös munkára, ami azt is je­lenti, hogy az egy-egy cso­portban dolgozók megismer­jék egymás munkáját, talál­kozzanak, figyeljenek egy­másra. Balogh Sándomé, a báb- esoport vezetője: — Mi a Kossuth Gimná­zium és Óvónőképző Szak- középiskola diákjaira építet­tünk, abból kiindulva, hogy a leendő óvónőknek szüksé­gük van bábos ismeretekre, azok gyakorlására. Kicsit ne­hezen indultunk, de kialakult már a csoport, évente új je­lentkezőkkel bővül. Az isko­lával nagyon jó a kapcsola­tunk, de hirdettük magunkat más intézményben is, hiszen fiúkra is szükségünk lenne; ők ma is hiányoznak ... Lé­tezésünket az is indokolja, hogy a városban jelenleg nem működik bábcsoport. pedig előadásokra igény van, lenne . . . Sokszor hallani azt, hogy túlterheltek a diákok, de én azt tapasztaltam, hogy ha .értelmes cél és feladat vár rájuk, elfelejtik a fáradt­ságot ... Fedor Vilmos (úgy is mint a városi KISZ-bizottság mun­katársa, úgy is mint a politi­kai dalos kör vezetője): — Nagyon fontosnak tar­tom. hogy igaz alkotó lég­körre találjanak itt a fiata­lok, az ugyanis csak látszat­munka, ha egy-egy évfordu­lóra, ünnepségre összeverőd­nek iskolákban csoportok, s aztán szét is hullanak. Az alkalomra szerveződés helyett a folyamatos, és egymás munkája iránt is érdeklődő csoportok működését kell ne­künk is segíteni, s itt a KÖDMÖN-ben is biztosítani. Érsekcsanádi István, az iro­dalmi csoport vezetője:. — Nem régen dolgozom együtt a huszonegy fiatallal, stabil csoportunk van, túl vagyunk az első bemutatko­záson is. Ami gondot okoz: azáltal, hogy sok iskolából verbuválódtak össze a tagok, nagyon nehéz a próbák- együttlétek idejének aa „összehozása”. A jelenlegi felállású KÖD­MÖN körül bábáskodók nem pesszimisták, annak ellenére sem, hogy még gondokkal kell megküzdeniük. Egybe­hangzóan állítják, hogy „a folyamat jellege a stabillá vá- . lást.” mutatja. De mondják és tudják azt is: az iskolák al­kotó hozzájárulása nélkül, a városi érdekeket szolgálni akaró társaság városi szintű figyelem nélkül nem fog tud­ni igazán hatékonyan dol­gozni. Azt mondta egyikük: „Nem mond a KÖDMÖN-re nemet senki, akarják az is­kolák, a város vezetői, a cso­portvezetők, diákok — da valahol köztesen elmarad va­lami ... ezért sokszor úgy érezzük, hogy csak a mi ügyünkké kezd válni a dolog, márpedig odafigyelés nélkül, örök stresszben, feszültségben produkálni nem jó senki­nek". Abban maradtunk tehát: egy jó KÖDMÖN jó lenne.., Ténagy József 25. Új család, új élet Aztán Emest Hemingway jelentkezett telefonon: „Mi ez?” — kérdezte. „Ameri­ka teljesen felfordult. Bot­rány, mert egy gyermek születik?! Hihetetlen! Ik­reket kívánok neked. Én leszek a keresztapjuk, és megígérem neked, hogy el­viszem őket f> Szent Péter- bazilikába. mindegyik karo­mon egyet.” 1950. február 2-án jött a világra a fiam. Robertino. A békés szülészeti klinika, melyet mosolygós apácák vezettek, hirtelen bolondok­házává változott. Az egész kórházban jnindenhol szólt a telefon. Roberto utasítá­sára bezártak minden vas- ajtót a földszinten, és uh • sították a személyzetet, tá­volítsák el a betolakodókat. Kint elfoglalták a helyü­ket a fényképészek, és a lehetőségre vártak. Tizen­két napig maradtak. A fá­kon gubbasztottak, mint a majmok lógtak körben a falon, ami a házat körül­vette. Az egyik leesett, és eltörte a karját. Mások a kórházzal szemben bérel­tek lakast, minden ablak­ban lógott egy, abban a re­ményben. hogy onnan si­kerül valami használhatót lekapni. Megpróbálták meg­vesztegetni az alkalmazot­takat és az apácákat. Természetesen nem akar­tuk a sajtó martalékául dobni a gyerekünket. Neki ugyanúgy joga volt a ma­gánélethez. mint nekünk. Roberto kidolgozott egy ha­ditervet. hogyan hagyhat­nánk el észrevétlenül a kórházat. Az éjszaka köze­pén jelent meg, és közölte: „Megyünk!” Tehát éjjel egy órakor felkeltem, fogtam Robertinót, és Róbertéval együtt lerohantunk a lép­csőn. Még az apácák sem tudtak bizonyosat. Mögöt­tünk szaladtak, és kiabál­tak, hogy nem mehetünk így el. M' beugrottunk Ro­berto kocsijába, elszágul­dottunk. A mi kocsink mö­gött egy barátja jött. Nem sokkal később keresztbe ál­lította a kocsiját, és ezzel elzárta az utcát a minket követő riporterek elől. lgv értünk háborítatlanul haza. Ekkor a szentév alkalmá­ból Roma tele volt turis­tákkal és zarándokokkal, minden ablakban zászló ló­gott, és én — a megvetett, a bűnös — köztük voltam. Mindenhol — különösen Amerikában — gyűlölköd­tek ellenem és Roberto el­len. Megpróbáltam testileg és szellemileg kipihenni ma­gam. Űj családom •'volt, új életem. Elhatároztam, úgv fogok élni. mint egy nor­mális asszony, akinek fér­je és gyermekei vannak. Közben Roberto és én mindent megpróbáltunk, hogy gyorsan el tudjunk válni előző házasságunkból. A helyzet elég bonyolult volt: Én svéd voltam, aki­nek a férje Amerikában él és Roberto számára a ka­tolikus Olaszországban nem volt lehetőség a válásra. Egyetlen lehetőségünk Me­xikó volt. 1950. február 9- én kaptam egy táviratot, amelyben közölték, hogy ott elfogadták a válásomat, és ahhoz megyek feleségül, akihez csak akarok. Következik: AZ IKREK Karácsonyfadísz-vásár Most még válogathat! Az Ady Endre u. 1. szám alatti boltunkban \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents