Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
T981. ncreiúber T., rasőmei* ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Újabb Uzemtörtéseti krónika Lónkét Zoltán rajza Pályaválasztás November; pályaválasztási hónap. Évek óta, visszatérően, hagyományosan. Így az idén is. Elsősorban az általános iskola nyolcadik osztályosai leié lordul ilyenkor a ügyelem. Érthető, hiszen néhány hét múlva, januárban és íebruárban, már ki kell tölteniük a jelentkezési lapokat. Őri Istvánná, a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatója elmondotta, idén nemcsak a gyerekekre íordítanak ügyeimet, hanem a szülőkre is. Felismerve azt a tényt, hogy a tizennégy évesek választását, döntését, nagyon nagy mértékben beíolyásolja a családi szemlélet, a család ítélete egy-egy pályáról, szakmáról, nagyon sok szülői értekezleten tartanak előadást, s természetesen tanácsokkal is ellátják a hozzájuk fordulókat. Nyolc szakmunkásképző intézetben, kilenc szakközépiskolában és három gimnáziumban lesznek nyílt napok. Huszonnégy üzembe szerveznek szakmaismertető látogatásokat. A hagyományos pályaválasztási vetélkedőt is megrendezik, ezúttal állattenyésztő, egészség- ügyi, gépgyártási és szerelői, valamint közlekedési szakmákból. A vetélkedő egyébként már a járási-városi fordulókhoz érkezett; a megyei döntő december 15-én lesz. Akkor rendezik meg egyébként a pályaválasztási fotópályázatra beérkezett alkotások bemutatóját is. Bár a pályaválasztási hónap rendezvényei elsősorban a nyolcadikosokra épülnek, az érettségi előtt álló Üatalok „tájékozódását” is segítik. A felsőoktatási intézmények szinte „bombázzák” ismertetőikkel a középiskolákat. A felsőoktatási nyílt napok közül négyre szerveznek látogatást. Azonkívül részt vesznek a veszprémi felsőoktatási intézmény nyílt napján: vegyipari jellegénél fogva ugyanis úgy ítélik meg, a borsodi diákok érdeklődését is érdemes felhívni az ottani lehetőségekre. A MÁV Miskolci Jármű- avitó Üzeme kiadványaként megjelenő Uzemtörté- neti krónika idei 1—2. szá- na most jutott el az érdeklődő olvasókhoz. A kiadvány — címéhez hűen — íüségesen beszámol az üzem ltolsó hónapjainak legfontosabb eseményeiről, az Élenjáró Szolgálati Hely cím elnyeréséről, a kitüntetésekről, az ifjúmunkások fogadásáról; a 31. vasutasnap kapcsán rövid visszatekintést is közöl az üzem elődjének 122 éves múltjából. “Hosszabb összeállítást olvashatunk az év eddig eltelt időszakának üzemi eseményeiből, a mozgássérül- ftek megsegítésére tett bri- jgádfelajániásokról. Szerencsésen találta meg a szerkesztő az arányokat a idézetben: megfelelő arányban leap hangsúlyt, illetve he- Ijlyet napjaink eseményeinek ’regisztrálása, a későbbi korok kutatóinak forrásanyagul szolgáló feljegyzés és a I mában folytatódó múltbeli eredmények, sportszakosz- tály-alakulások bemutatása. Igen gazdag e szám képanyaga, s abban helyet kap például a rokkantak segítésére végzett munka, az ünnepségek megörökítése, a sportszakosztályok múltja és részben jelene, sőt a gyermekrajz is. Az „Üzem- történeti szakszótár” cím talán túlzás az egyik fejezet fölött, lényegében az üzemhez tartozó egykori és részben ma is meglevő létesítmények köznyelvi elnevezésének magyarázata, bár gyakorlatilag köze! áll a szakszótárhoz, ha tartalmában el is tér attól. Egészében ismét érdekes böngészni való az Üzemtörténeti ; krónika. Hajnali három óra. A Vigadozók között futótűzként terjed a hír: irt az elnök! Akárha féket húztak volna be egy gyorsvonat! szerelvényen, úgy lasBodri Ferenc illusztrációja sül a forgatag. Némi zavar támad hely ügyében, mert az ülésrend már régen felborult. Többen kínálják egyszerre az érkezőt és háza népét. Űj teríték, régi bor is kerül. Túl azon, hogy eljöttek: ők megérkeztek! Az örömapát kevésbé érdekli a dolog, ö a vasútnál dolgozik, meg egyébként is már három napja tart a lagzi, a készülődést is beleszámítva. A téesz elnöke körbetekint, mosolyog. Ez mindenkit megnyugtat, lassan ismét eredeti kerékvágásba zökken minden, de azért... Lányáért, asszonyáért szinte sorban állnak. Meg kell forgatni az elnökné asszonyt, panasz ne legyen. Azok meg penderülnek is, ahogy illik. A bor — Hegyaljáról való — finom, de a vendég nem iszik. „Nem akarom keverni” — szabó- dik —, pezsgőt ittam, megárthat”. Hajnali fél négykor, néni tudni honnan, pezsgő is kerül. „Megmondom őszintén — fogad bizalmába —, nem volt kedvem az egész mai naphoz, mert estére színházbérletem van. De nekem ne mondják, hogy felvágós vagyok. Végiglátogattam mind a három lagzi t”. Ennyi volt hirtelenjében, ahová el kellett mennie. El is ment, mert ő nem 'olyan. • Hiába no, a falusi ember nagyon érzékeny. Neki meg mindenki egyforma, éjjeliőr, vagy traktoros ... Szemével feleségét keresi a forgatagban, aki igencsak jól érzi magát, cipője alatt porzik a homokos föld. De hiába, menni kell. Másoly jobbra, biccentés balra. Egy elegáns, de szolid mozdulattal száz- forintost tesz a tangóhar- mónika tokjára. A kapu előtt a parancsnoki GAZ motorja, vége a „munkaláítogatásnak”. A sofőr ülése mögé egy üveg bort dug az ifjú férj. Mindenki megtette a magáét. * A „k®ők” — így mondják a bámészt — a kerítésen át nézik a vigadalmat. Van, aki feljebb húzódik az ismeretlen ismerőst várva, aki talán beinvitálja. Fontos személyiségek ők, tőlük is függ a háziak hírneve. Mert ha egy leső másnap csak legyint, oda a tor tekintélye. Jól tudja ezt a ház népe is, mert hárman indulnak a kerítésen túlra, megrakva mindenből egy kicsivel. Bor, pálinka ... még porcelán tálban csigaleves is. Az elismerő bó- lintás, csettintés nyugtató- lag hat, nagy baj már nem lehet. * Bent a sátor alatt áll a bál. Pedrett bajszú, jól szabott öltönyös férfi inti ácsira a zenekart. Ötszázast dob elébük a porba, hogy azt húzzák, hogy ... A Gyula — így. mondták —- jónevű ügyvéd egy kisvárosban. A szülei meghívott vendégek, velük jött, bár valamikor ő is itt szaladgált klottgatyában a libák után. De azóta „városi ember” lett. A zenészek belegabajodnak a melódiába. Gyulát, az úriembert, hárman fékezik abban, hogy szétzúzza az alkalmi zenekart berendezésével együtt. Azok próbálnak vidám ábrázatot vágni — nem nagy eredménnyel. A megfékezés! akció is félsikerrel zárul, mert Gyula azért földhöz vág egy üveg bort, aztán magadúdolta Bulgáriai vázlat Mezei István rajza Hagy Gy. Margit és Varga Miklós kiállításai Nagy Gy. Margit textilművész és Varga Miklós Í szobrászművész közös kiállítása nemrégen zárult a Miskolci galériában. A | művész házaspár most há- | rom kiállításra, illetve ! gyűjteményes anyagának j három bemutatására készül j a mezőcsáti járásban. No- ! vember 6-án, délelőtt kilenc órakor nyitja meg kiállításukat a tiszapalkonyai November 7. Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben Koczka Imre. E kiállítás kapcsolódik a tsz 20 éves jubileumi ünnepségsorozatához. Egy hétig látható a két művész kiállítása, majd ezt követően egy hétre Ti- szakesziben mutatják be, ugyancsak a tsz-ben, végül pedig két hétre a mezőcsáti művelődési központban állítják ki kétheti időtartamra alkotásaikat. csárdásba csap. A többiek megkönnyebbülve veszik lel a nóta fonalát A „szólótáncos” ötszázast ragaszt saját homlokára ... Hajnali hatkor már csak a kitartóbbak állják. Alig néhányan. Hol van már a tegnapi elegancia? A zenészek — mentik a men illetőt (?) —, demizsonba töltik a maradék bor egy részét, a tortát reklámszatyor nyeli el. Jut is, marad is. A valamikor fehér asztalterítőt — tizenhat lepedő kellett, hogy mindenki elé jusson — vörösborfoltok, feldőlt vagy félig kiivott poharak, torta-, rán- totthús-maradékok teszik jellegzetessé. A hosszú asztal végén felébreszthetetle- nül szundít valaki. A vőfély, szolgálata elmúltával, a szilvapálinkával barátkozik, csak úgy az üvegből. A kerítésnél hárman dicsérik az ifjú pár szépségét, aztán egymás énekés tánctudásának nem emlékeznek párjára. A ponyva másik oldalán megkönnyebbülésének ad hangot valaki. Amikor már elég erősnek érzi magát, nótával próbálkozik. Hazamenni még korainak érzi. Felesége — előbb vén bolondnak titulálta — már menne, hát szép szóval próbálkozik. Utolsó aduját kijátszva ígéri, hogy a nagyobbik ágyat bontja meg. („Az mennyegző sok pénzzel jár. Thurzó Borbála mennyegzőjére 1612-ben három uradalom, körülbelül 30 falu jobbágyaira a következő szolgáltatásokat vetették ki;.., 40 ökröt, 140 borjút. 350 'bárányt, 200 disznó és malac, 400 ludat, 400 kappant, 100 tyúkot ...”). A hátsó rész a konyha. A szakácsnő, aki igencsak kitett magáért, nem látszik fáradtnak. Széles mozdulatokkal magyaráz a rámoló, mosogató asszonyoknak. „Mire az utolsó vendég ia elmegy, olyan rend lesz itt mint a patikában” — mondja, közben száját tömi főtt zöldséggel. Egy hevenyészett leltár, miszerint felhasználva: 1 darab nagyméretű ponyvasátor, 16 darab lepedő (asztalterítő gyanánt), 100 liter bor (hegyaljai fehér), 40 liter pálinka (kisüsti), 40 kiló kenyér (házi sütés), 43-féle torta, sütemény, kalács, 1 darab sertés (220 kiló súlyban), 30 darab tyúk, illetve csirke, 120 darab borospohár (ebből megmaradt néhány), 86 dara meghívott vendég (ebből is maradt néhány — talpon). (,,... a vendégek ropták délig, vagy estig, amíg a gazda feladata a vendégűző ételt: a savanyú pacalt, vagy a takarodó levest. vagy a kitolókását- De tessékeltek nótával is...”) Fél hét körül csak egyedül ülök a sátor alatt. Töltök a savas borból. Megkésve —, vagy éppen korán — az utolsó résztvevő érkezik a hátsó bejáraton. Megáll, köüülnéz, peckesen végigsétál a táncplacc közepén, aztán egy félig evett tortaszeletre bámul. Ö a leltár egyik tételének harmincegyedik darabja. Egy kendermagos túlélő.
