Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-04 / 259. szám

T981. november 4., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Brigádvezetők küídöttértekezlete a gépgyárban Eredményes kilenc hónapot zártak Pótvállalást tesznek a kollektívák ✓ Ä szocialista brigádok ve­zetőinek küldöttei tanácskoz­tak tegnapelőtt, XI. 2-án, délután a Diósgyőri Gépgyár kultúrtermében, ahol dr. Énekes Sándor vezérigazgató számolt be a háromnegyedév termelési eredményeiről, a * munkaverseny-vállalások idő­arányos teljesítéséről, s tájé­koztatott a IV. negyedév fel­adatairól. Bevezetőjében emlékezte­tett rá: az idei tervben a gaz­dasági hatékonyság, a ter- t melékenység, továbbá a tőkés export részarányának dina­mikus növelését tűzték első­sorban feladatúi. A véleményezések és az állásfoglalások után, a ter­melési tanácskozásokat kö­vetően, a kollektívák a terv­számok maximumának telje­sítésére tettek vállalást. A felajánláshoz 763 szocialista brigád csatlakozott, s munká­jukkal döntő módon hozzá­járultak az említett időszak kimagasló munkasikereihez. Bruttó termelési tervét a gépgyár 101.4 százalékra tel­jesítette, s a többlettermelés értéke 3ß millió forint. Ennél is nagyobb arányban szár­nyalta túl nyereségtervét a munkáskollektíva, amely csaknem 268 millió forinttal egyenlő. Ä szocialista brigá­dok számos, gazdálkodást ja­vító intézkedéssel járultak hozzá a vártnál is eredmé­nyesebb gazdálkodáshoz. Szo­cialista exportját a vállalat messze túlteljesítette, ezzel szemben a tervezettnél keve­sebb volt a tőkés kivitel. En­nek oka az alapanyag hiánya, valamint az öntvényellátási és az értékesítési nehézségek. A DIGÉP a figyelemre méltó eredményeket a kieső idők jelentős csökkentésével, a nem fizikai létszám mérsék­lésével, illetve átcsoportosí­tásával érte el. A korábbinál kedvezőbb volt a nagy ter­melékenységű gépek műszak- kihasználása is, bár ezen a téren még sok a teendő. Si­került csökkenteni a három­negyedév során az önköltsé­get, javult a készletek forgá­si sebessége, s csaknem há­romszor olyan mértékben csökkent a tőkés anyagok im­portja, mint ahogyan azt cé­lul tűzték. A továbbiakban a vezér- igazgató elmondta: az év ele­jén 5 százalékos bérszínvo­nal-emelést. terveztek, mivel azonban a vártnál is több volt a nyereség, összességé­ben 6.5 százalékos bérszínvo­nal-növelésre van lehetőség. Ennél is nagyobb mértékben lehet azonban emelni a bé­reket év végéig, ha sikerül eleget tenni az ez évre célul tűzött 356 millió forintos nye­reségtervnek. A termelési eredményekben döntő szere­pe van a megfelelő ösztönzé­si rendszer kialakításának, s manapság valóban az a kol­lektíva kapja a legtöbb célpré­miumot, amely a legtöbbet teszi arra a bizonyos asztal­ra. A szociálpolitikai elkép­zeléseknek messzemenően eleget tett az említett idő­szakban a gépgyár, s ennek bizonyítéka, hogy 28-an ju­tottak lakáshoz, elsősorban fizikai dolgozók, illetve fiata­lok. A munkakörülmények is javultak az idén, s ez hoz­zájárult a balesetek számá­nak csökkenéséhez. A továbbiakban a IV. ne­gyedév feladatait ismertette dr. Énekes Sándor. Mint mondotta: a legfontosabb a tervezett nyereség el­érése, melynek alapja az exporttervek teljesítése. Szük­ség van a nagy termelékeny­ségű gépelv műszakidejének növelésére, az élőmunka ha­tékonyságának fokozására, a selejt csökkentésére, a továb­bi újításokra, ésszerűsítések­re. Ezt követően tizenhármán szólaltak fel, mondták el vé­leményüket. s kértek segítsé­get további feladataik végre­hajtásához. A XII. Pártkong~ resszus nevet viselő szocia­lista brigád felhívással for­dult a vállalat kollektívái­hoz. hogy december 3-a, Mis­kolc város felszabadulásának 37. évfordulója • tiszteletére tegyenek pótvállalásokat a saját gazdasági területükön. A felhívás kiemeli a terme­lési feladatok maradéktalan teljesítését, a kiszállítási ha­táridők betartását, s külön hangsúlyozza a tőkés export­terv és a nyereségterv fon­tosságát, az ebből adódó kö­telezettségek végrehajtását. A brigádvezetők küldöttei egyhangúan csatlakoztak a felhíváshoz, s ennek értelmé­ben pótvállalásokkal segítik a IV. negyedévi tennivalók megvalósítását. * ff oly tat ás az 1. oldalról) csökkentésében. A pályakez­dés, a munkahelyi beillesz­kedés problémáiról szólva elmondotta: a fiatalok is érezzenek több felelősséget önmagukért, vegyék jobban figyelembe a népgazdaság igényeit, érezzék jobban an­nak a súlyát, hogy életük egy jelentős állomásához ér­keztek. Alapkötelességeiket: a munkát, a tanulást, a ha­za védelmét a lehető legma­gasabb színvonalon, elsősor­ban a társadalom én a ma­guk hasznára igyekezzenek jobban elvégezni. Az előadó ezután az ifjú­sági szövetség tevékenységé­nek és pártirányításának kérdéseit, tennivalóit ele­mezte. Szólt a KISZ szerve­zeti életének azon vonásai­ról, amelyek idegenek a mozgalomtól, így szólt az előforduló bürokratikus vo­násokról, az öntevékenység hiányáról, a munka formá­lis vonásairól. A jövőre vo­natkozóan hangsúlyozta a KlSZ-kongresszuson elhang­zott tételt: „nem az a fon­tos, hogy egyszerre lépjünk, hanem az, hogy egy irány­ba meneteljünk”. Az Úttörő- szövetség megyei szervezetei tevékenységének, tennivalói­nak ismertetése után a KISZ-szervezetek pártirá­nyításának tapasztalatait és jövőbeni feladatait összegez­te. Hangsúlyozta, hogy ez a felelősségteljes irányító mun­ka nem ruházható át más­ra, mint ahogyan az sem engedhető meg, hogy ennek hiányában magára maradjon egy-egy KlSZ-szervezet. A pártirányítás továbbfejlesz­tésének jelentős tartalékai vannak a KISZ-ben dolgozó kommunisták fokozott akti­vizálásában. Az élet már világosan bizonyította — mondotta —, hogy a KISZ- ben dolgozó idősebb és fia­talabb kommunisták munká­jának színvonalától nagy­mértékben függ a pártirá- nyítás minősége, a tartalmi munka színvonala, a K1SZ- *aervezet tekintélye. Az elkövetkezendő időszak legfontosabb tennivalóiról szólva befejezésül többek között elmondotta: gyakrab­ban és őszintén kell reagál­ni a fiatalok jelzéseire, kri­tikai észrevételeikre. Ösztö­nözni és támogatni kell kez­deményező készségüket, meg kell magyarázni, meggyőző szóval megértetni tévedései­ket. Valóságközpontú eszmei, ideológiai munkát végezve kell tudatosítani jelen hely­zetünk külső és belső okait, a feladatok megoldásának út­jait, módjait. Végezetül kér­te az aktíva résztvevőit, hogy tapasztalataikkal, ja­vaslataikkal járuljanak hoz­zá az ifjúságpolitikai felada­tok, tennivalók megoldásá­hoz,. A vitaindító előadáshoz Szabó Pál', a KISZ megyei bizottságának első titkára fűzött kiegészítést. Többek között szólt az ifjúsági szö­vetséget a párt XII. kong­resszusára és a KISZ X. kongresszusára való felké­szülés során ért kritikáról, a kongresszusi levél vitája so­rán kialakult alkotó eszme­cseréről. A jövőbeni felada­tokról t elmondotta: színes, eleven mozgalmi életet te­remtve kell erősíteni a KISZ tömegbefolyását a fiatalok széles rétegei, elsősorban a fizikai dolgozók és a tizen­évesek között. A továbbiakban a fiata­lok pályakezdésének és la­káskérdésének problémáit elemezte. Az utóbbiról szól­va hangsúlyozta, hogy a jö­vőben a KISZ-nek is többet kell tenni annak érdekében, hogy komoly társadalmi és egyéni erőfeszítések árán, de minden fiatal belátható időn belül — a fokozatosság elvét betartva — önálló otthonhoz jusson. A KISZ megyei bi­zottsága. a megyei tanács és az OTP vezetőivel, munka­társaival együttműködve már megtette a kezdeti lépése­ket. Megyénkben már van­nak követésre méltó kezde­ményezések, a KISZ szeret­né,, ha a jövőben egy általá­nosabb kibontakozás indulna meg, főleg a vállalati kez­deményezések révén. Az eddig lezajlott ifjúsági parlamentek néhány tapasz­talatát ismertette, majd el­mondta: a fiatalok nevelésé­ben kialakult társadalmi munkamegosztásban van elő­relépés, de megyénkben még nagyok a színvonalbeli kü­lönbségek, több területen még lemaradás van. Az ifjú­sági szervezettel, a fiatalok­kal szemben megnőttek a követelmények, de a felada­tok végrehajtására megyénk-- ben megvan a társadalmi, politikai háttér. Végezetül köszönetét mondott a megye pártszerveinek, szervezet ei- nek segítő, irányító munká­jukért. Az ifjúságpolitikai aktíva- értekezlet. vitájában felszó­lalt: Jászai Jánosné, az ózdi közgazdasági szakközépiskola igazgatója, Póla János, a Mezőkövesdi városi-járási KISZ-bizottság titkára, dr. Ladányi József, a megyei ta­nács elnöke, Veres András, az Ózdi Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottságának titkára, Porkoláb László, a Lenin Kohászati Művek KISZ-bizottságának titkára, Kovács Ferenc, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyelem rektorhelyettese, Mérten Já­nos, a Borsodi Vegyi Kom­binát pártbizottságának tit­kára, Tóth József, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsá­nak vezető titkára, Bene Ist­ván tsz-elnök, Kugler Ist­ván. a DIGÉP KlSZ-bizott- ságának titkára és Juhász Istvánná, a sárospataki fő­iskola tanára. Az aktívaértekezlet vitáját Újhelyi Tibor foglalta ösz- sze, majd Grósz Károly mondott zárszót. Hangsú­lyozta, hogy a konzultáció hasznosan segítette az el­múlt időszak ifjúságpolitikai munkájának értékelését, a jövő feladatainak kialakítá­sát, a tennivalók egységes értelmezését. A tavaszt tervezik... ...akik ősszel fát kitelnek A faültetők már a tavaszra gondolnak. S nincsenek kevesen. A miskolci Űttörőparkban (a 24-es busz végállomásánál) a bekecsi Hegyalja Tsz szaporítóanyagot árusító te­lepén úgy mondják: októ­ber közepétől már több ezer vásárló facsemeteigé­nyét elégítették ki. Azonban itt is érvényes a közmondás, miszerint: ki korán kel... Legfeljebb itt, s idén az „arany” a cseresznye- és meggycse­mete. Az első küldemény­ben érkezett 600 darab meggyfát például néhány nap alatt szétkapkodták. Kisfalusi Lászióné, a lera­kat vezetője azonban meg­nyugtatja a meggy es cse­resznye iránt érdeklődőket, hogy a következő napok­ban ezekből a gyümölcsfa­fajokból is érkezik újabb szállítmány. De lássuk, ami most is kapható: almából, a nyári­ak közül Egri pirost, Évát, nyári fontost, a téliek kö­zül Jonathánt, Goldent, Starkingot árusítanak. Kör­téből Vilmos. Ilonka, Con­ference, Bőse kobak. Diel vaj kapható. Idén a tava­lyihoz képest gazdagabb a szilvaválaszték. Íme a kész­let: Althán ringló. Ser- ntina (ez is ringló), Stan­ley, Besztercei, Debreceni muskotály. A másik, évek­kel korábban hiánycikknek számító slágerből, ősziba­rackból például Szegedi arany, Madeleine Pouyet (ez a legkorábbi), T—8-as (újfajta), Blazing Gold, a jó öreg Champion is ren­delkezésre áll. Kajszi há­romféle kapható, s van köszméte, piros és fekete ribiszke, bokor, valamint magas törzsű változatban is. A szőlőfajták közül Zala- gyöngye, Saszla, Csaba­gyöngye, Pannónia kincse, Szőlőskertek királynője, Ir- say Olivér, Merlot kapha­tó. Az első vásárló, akit megszólítok, dísznövény- cserjéket választ. S kiderül róla, külföldre szakadt ha­zánkfia. Kiss Zoltán auszt­riai hétvégi telkére Mis­kolcon vásárol babérmegy- gyet. madárbirset és ma- hóniát. Hogy miért innen? — Mert itt sokkal olcsóbb, mint odakinn — kapom a magyarázatot. Marsaiké Bertalan, gép­szerelő és felesége lényege­sen közelebbre, az egyetem háta mögött levő kertjükbe vásárolja a gyümölcsfákat. — Miért pont’ Jona­thánt? Szeretnek permetez­ni? — kérdezem. — Azt nem annyira, vi­szont. az almáját nagyon szeretjük — válaszol a fe­leség,' miközben a Jona- thán mellé három ósziba- rackfát is rendel. Kása Tibornak és nejé­nek a mályi hegyen van 260 négyszögöles telkük. — Ez évben vettük, úgy érezzük, szükségünk van egy kis mozgásra — újsá­golja itt is a feleség. — S értenek a kertész­kedéshez? — Még nem. de majd könyvből megtanuljuk. Ügy, ahogy más. Kósáék piros ribiszkét, Championt és Szegedi arany őszibarackot, magyar kajszit, valamint Irsay Oli­vér és Zalagyöngye szőlő­fajtákat vásárolnak. — És írjon még hozzá két Szőlőskertek királynő­jét is! — jut eszébe az asszonynak. — Fogadjon el egy ta­nácsot. Helyette inkább vi­gyen Pannónia kincsét. Jobb fajta — javaslom. Hajlik a tanácsra, persze azért hozzáteszi: — Ha nem válik be, megát fo­gom szidni. Apropó, tanács... A le­rakat vezetőjétől, a szám­lákat kiállító Almási Bélá­tól, valamint a két áruki­adó kislánytól. Hornyák Zsuzsától és Varga Évától sokan kérnek tanácsot. El­sősorban a fajták érési ide­jére, fagyérzékeriységére, gyümölcsük ízére, színére, illetve a metszés és ültetés módjára kíváncsiak a vá­sárlók. A „hasonló cipőben járóknak” jómagam a kö­vetkező fajtaválasztékot merem ajánlani: az almá­ból a nyáriakat, aztán a magyar kajszit, a Champi­on őszibarackot, a Stanley szilvát, a Jonkheer van Test magas törzsű piros ribiszkét, a Vilmos körtét. A rendelkezésre álló szőlő­választékból a Zalagyön- gyét, a Saszlát, s a Pannó­nia kincsét javasolnám. Mindehhez hozzátéve egy lényeges dolgot: az őszi fa­ültetés ideálisabb a tava­szinál. Amíg a tartós fa­gyok nem állnak be, lehet élni vele. Addig a lerakat is nyitva tart, hétköznapo­kon 8—16, vasárnap 8—12 óla között. Jó telepítést minden ker- tészkedőnek! Hajdú Imre Fotó: Laezó József Hivember 7-re készül megyénk (Folytatás az 1. oldalról) A sátoraljaújhelyi járás központi ünnepségét novem­ber 6-án rendezik meg, esle hat órai kezdettel a bod- roghalmi művelődési köz­pontban. A településeken mindenütt tartanak megem­lékezést, Füzéren pedig no­vember 6-án (á.iházat avat­nak. Szerencsen pénteken délután fél háromkor koszo- rúzási ünnepséget rendez­nek a szovjet hősi emlék­műnél, majd öt órakor a vár színháztermében ünnepi nagygyűlésen vesznek részt az üzemek, intézmények dol­gozói. A nagygyűlés után műsor szórakoztatja a kö­zönséget. November 7. al­kalmából a szerencsi járás­ban több létesítményt adnak át. Taktaharkányban új gyógyszertár és szolgálati lakás készült el; a mintegy ötmillió forintba kerülő lé­tesítményt november hatodi- kán nyitják meg. Ugyancsak ezen a napon vehetik bir­tokba a legyesbényeiek a korszerűsített, kibővített mű­velődési házat. Az ózdi üzemek, intézmé­nyek dolgozói november 5- én délután hat órakor a Kun Béla Művelődési Házban nagygyűlésen emlékeznek meg az októberi forradalom évfordulójáról. A járás párt-, állami és tömegszervezetei­nek képviselői pénteken dél­után fél három órakor ko- szorúzzák meg a Felszabadu­lás téren levő emlékművet. Ma, szeixián új létesítményt is avatnak az ózdi járásban: elkészült Hangony új, négy tantermes, korszerű iskolája. Az edelényi járásban is több új létesítményt adnak át november 7. alkalmából. Tegnap, kedden adták át Izsófalván a korszerű egész­ségházat, amely a község egészségügyi ellátását nagy­ban segíti. Rakacán 25 kis­gyermeket befogadó óvoda épült meg, amelyet később ötven személyesre is lehet bővíteni. Az új létesítményt .ma, szerdán avatják. Hol­nap, november 5-én Ruda- bányán tartanak avatóün­nepséget : elkészült az ede­lényi járás legújabb úszó­medencéje. tornaterme, amely a lakók nagyarányú társa­dalmi munkájának is kö­szönhető. Itt. Rudabányán rendezik meg a járás köz­ponti ünnepségét is, csütör­tökön délután négy órakor. Az encsi járás- valameny- nyi településén, megemlékez­nek az októberi forradalom évfordulóiéról. Encsen pén­teken délután 3 órakor ko- szorúzási ünnepséget tarta­nak, majd négy órakor a já­rási művelődési központban nagygyűlés, ünnepi műsor' köszönti az évfordulót A mezőkövesdi járásban több településen tartanak koszo- rúzási ünnepséget, az ünnep előestéjén megemlékezéseket A mezőkövesdi üzemek, in­tézmények dolgozói novem­ber 6-án, délután fél hatkor koszorúzzák meg a város fő­terén levő szovjet hősi em­lékművet, majd a járási mű­velődési központban ünnepi nagygyűlésen vesznek részt. Mezőcsáton ugyancsak pén­teken délelőtt tartanak ko- szorúzási ünnepséget, ma.td délután hat órakor nagygyű­lésen emlékeznek meg az ok­tóberi forradalom évforduló­járól. Tiszapalkonyán a No­vember 7. Termelőszövetke­zet megalakulásának 20. év­fordulóját is ünnepük: pén­teken délután kiállítást nyit­nak meg. november 7-én pedig a művelődési otthon­ban a mezőcsáti járási és a leninvárosi úttörőénekkarok vetélkedőjét rendezik meg; délután két órakor pedig ün­nepi nagygyűlést tartanak. A Borsodi Szénbányák Vállalat szakszervezeti bi­zottsága november 7. alkal­mából Üi emberiség címmel ünnepi díszlorna-bemutatót rendez Ormosbánván. no­vember 6-án. A Munkahe­lyi Olimpia tömegsportmoz­galom programján belül megrendezéore kerülő dísz­tornán a borsodi bányaüze­mek dolgozói vesznek részt!

Next

/
Thumbnails
Contents