Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

T98f. november 29., vasárnap ÉSZAK «MAGYARORSZÁG 7 'Valami miatt kedves a/, a hely, ahová az ember visz- sza-visszatér! Így vagyok én például Debrctével, az „alig faluval”. Erre járva már-már azt hiszem, haza jövök. Az oka? Ezerféle le­hel.. Mint ahogy tudom, minden embernek megvan a maga „Debrétéje”. Talán a hosszúra nyúlt, kellemes idei ősz utolsó, szép 24 órája volt az az­napi. Nem tartanám vélet­lennek, ha másnap faggyal, hóval már a tél köszöntget- te volna ezt az apró tele­pülést. Elvégre november végén járunk, s nem egy korábbi évben ilyenkor már hó, jég ropogott .a cipőnk talpa alatt. Ez az esztendő azonban valahogy más, mint ahogy ez a szóban forgó nap sem volt az év­szaknak megfelelő. Bizony­ságul Takács Pista bácsi felesége könyökig íelgyür- közve az udvaron, teknő- ben mosta a házi szövésű Bongypokrócokat. Szóval, tényleg szép idő aolt, s ilyen szép időben az egyébként is varázslatos vidék, táj értéked még in­kább fokozódnak. A kará­csonyi békés ünnepeket kí­vánó, képes üdvözlőlapok kedves, apró falusi házait élőben láttuk viszont. Leg­feljebb a háztetők téli hó- kucsmája hiányzott, helyet­te viszont kárpótoltak a méltóságteljesen, hosszú, egyenes füsttel pipáló ké­mények, és a Sóhely felé ballagó, trágyával megra­kott tehenes fogat látvá­nya. S a falu közepén álló templom Ids harangjának delet kongató hangja eb­ben az áttetsző, tavaszi il­latokat bujkáltató tiszta, langyos levegőben különö­sen szép zenének tűnt. Mint már jeleztem, Ta­kács nénit odakint az ud­varon, mosás közben talál­tam. S nemsokára a 75 éves Tálaics Pista bácsi is ki- ballagott a szép tornácú, szölőlugasos házból. Az ud­vari diskurzus az egészség tudakolása után akaratlanul is a falura terelődött. An­nál is inkább, mert a velük szemben levő, üresen álló épületet félig már lebontot­ták az-ott dolgozóemberek — Régen volt itt kender­törő, olajütő, fűrészüzem, szeszfőzde — sorolták nem kis nosztalgiával. — Debré- te ugyan soha nem volt nagy falu, de azelőtt, min­dig nagy forgalma volt. Például ott van Rakaca! Rakaca ugyan mindig na­gyobb lélekszámú hely volt, de ott mégsem volt sem­mi. Csak a malom. Most meg Rakaca a központ, a nagy hely, Debréte meg az, am i ... Ott, a dombra szaladó nagy portán pereltünk múlttal, évekkel, változá­sokkal. A szomszéd ház már üres, a szemben levőt ép­pen bontják. — Maguk maradnak? — Mi? — néztek össze csodálkozva. — Nekünk már csak itt jó. Amikor elköszöntem, Ta­kács néni még utánam ki­áltotta az érvet is: — Ide vagyunk szokva __ Amit Takácsék elsoroltak, abból egyedül a szeszfőzde maradt meg a községben. Apró épületét, pipáié ké­ményét nem nehéz megta­lálni a falu felső végén. A debrétei főzdépek — nem túlzás — messze környéken jó híre van. Bent az épü­letben patikatisztaság, kel­lemes illat és a főzdés Fo- garasi István fogad. — Mitől híres az itt fő­zött pálinka? — szegeztem neki mindjárt a kérdést. — Előbb kóstolja meg a mostani főzetet! győződjön meg róla személyesen, hogy hires-e — „parancsolta” mo­solyogva. Gyönyörű. 50 fokos, som- pálinkát kóstoltunk. Aki már ivott ebből a legilla­tosabb fajta kisüsti pálin­kából, annak nem kell ecse­telni, hogy milyen volt. — Jó munkához idő keíL Ez a mondás a szeszfőzdéd­re különösen érvényes. Itt nem lehet sietni, kapkod­ni, mert különben a gyü­mölcs íze, aromája nem marad meg ... Jönnek ide főzetni, még Miskolcról is... Bizonyságul a főzde hír­nevére az éppen akkor fő­zetők sem debréteiek vol­tak. Bialkó Ferencné Tor- naszentjakaforól, Pásztó* Simonné Rakacáről érke­zett. A kémény Jakab Laci bácsiék házán is füstölt. El­sősorban ebből gondoltuk, hogy otthon találjuk az öreget. A felszálló füst Deb- rótén egyben azt. is jelzi, hogy abban a házban még laknak. A községben ugyanis nem kevés a la­katlan épület. — Nemrég jöttünk haza — invitált be a meleg szo­bába a házigazda. — A te­henekkel trágyát hordtunk ki a határba. Most még jó az út, ki tudtunk velük menni. Egyelőre csak szarvasba raktuk le, s majd tavasszal szórjuk szét. — A nyári találkozásunk óta mi minden történt Debrétén? — érdeklődtünk. — Nemigen történt sem­mi. Italboltunk, vagy vala­mi büféíéle — ahol egy üveg sört el lehetne fogyasztani — még azóta sincs. Azt re­besgetik, lesz. Helyiség ugyanis — közvetlen az élelmiszerbolt mellett — lenne ... No, még az újság, hogy a templom mellett elkelt a Baloghék háza. Ál­lítólag pestiek vették meg. Én nem tudom hogy kifé­lék. „4 Más nemigen tör­tént .. 1 Én meg? Dolgoz­gatok. Néha-néha farigcsá­lok is, és a bélyegeimet rendezgetem. Laci bácsi faragványaít, hársfából készült díszdobo­zait most is megcsodáltuk. Tulajdonképpen maradtunk is volna tovább, de a korán leszálló alkony az indulásra figyelmeztetett. Amikor el­búcsúztunk Jakab óktól, Debrététól, .Jakab néni még utánam kiáltott: — Nem visz tövet a trombitafolyon- dárból? (Nyáron látva a lángoló tölcsérvirágait, ugyanis leértem belőle.) — Majd tavasszal! Akkor újra jövök _. H ajdú Imre ­Jugoszláv tengerpart Kiss Attila rajza Laboda Kálmán Anyám arca Anyám orcán a ráncok kanyargó tanyai utak. Lopva, hosszan nézem, élet-véste-béke, harmónia. Bábfilm­sorozat Süsü, a sárkány újabb kalandjaival ismerkedhet­nek meg a kisebbek a szün­idei tévéműsorban. A báb- figura ezúttal is az emberi butasággal, a rosszindulat- tál, a csalárdsággal kerül í szembe. Süsü, naiv jó szán- f dóka, tisztessége, gyermeki f gondolkodásmódja mindig * megoldja a felnőttek össze- 1 gubancolta helyzeteket. Öt g részből all a bábfiimsoeo­Tv-hangverseny a Zeneakadémián lemét megrendezi Tv- hangverseny a Zeneakadé­mián című sorozatát a Magyar Televízió. Az im­már második alkalommal sorra kerülő koncertsorozat programjában Ferencsik János dirigálja a közremű­ködő zenekarokat és a szó­listákat A bárom estén át fel­csendülő koncerteket a te- levizáó élőben közvetíti, il­letve munkatársai video­szalagra rögzítik, s későbbi időpontban mutatják be a képernyőn. A nyitóhang­versenyen — december 11- én — Csajkovszkij V. és Schubert; V. szimfóniáját a Budapesti Filharmóniai Társaság aenekaca tolmá­csolja. Tíz nappal később Beethoven IX. szimfónia- ! járjak dallamai töltik be a Zeneakadémia nagytermét. : A koncerten készülő leivé- ; telt — amelyben Tokody Ilona, Takács Klára, Gu- j lyás Dénes, Sólyom-Nagy ; Sándor, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zeneka- j ra működik közre — kará­csony este tűzi műsorára a televízió. Január első hétfő­jén Takács Klára és a Magyar Állami Hangver­senyzenekar koncertezik a Zeneakadémián. Műsorukon Mendelssohn, Mahler és Schubert egy-egy műve szerepel. A hangversenysorozatra bóiletet adnak. — Akkor menjen be! Ez a dolga, nem?! Szóval édesapám, így ál­lunk. Majd én itt kopta­tom neked a számat meg a cipőm talpát ingyen?! — Ez van — mondta, és levett a polcról egy terep­színű magnót. Kipróbálták a készülé­ket, szólt. A vevő fanyal- gott, de azért elvitte. Ham­mer befelé röhögött. Ez volt az a gép. amit egyszer már visszahoztak. A kazetta közepén egyszer csak elkezd nem fölven­ni. Ma kellett volna lead­nia a raktáron, mint hibás árut, de azért még ezzel a vadászkalapossal kikukori- cázott egy kicsit. Igaz, visz- szahozza, szóval nem fizet rá. De talán megüti ad­dig a guta. A lámpaerdő vadul vilá­gított, kék, sárga, fehér fé­nyű körték vakítottak, a kristályok csilingeltek, né­ha halkan egymáshoz koc­cant finom üveghangon né- ' hány búra. Hammer bor­zasztó jól érezte magát itt. Még az új főnök ellené­re is. Ez a pofa olyan fekete, mindig borotválatlannak látszó, gyomorbajos külse­jű alak volt, és állandóan arról szónokolt, hogy majd ö rendet csinál itt. mert öt rendet csinálni küldték ide. Na köszönöm. Biztos, hogy neki is megvan a ma­ga kis bulija, mert anélkül nincsen. Mindenkinek meg­van ez a maga kis izéje, vagy mi a fene. Csak ezek nagyban csinálják, és ha­ragszanak a piti horgá­szokra. Na, de, hát, Ham- merral nem olyan könnyű kiszúrni! Hogy tud őbenne rendet csinálni ez a Kővá­gó kartárs?! Először is ugye. ha Itran- zisztorok. jobb alkatrészek érkeznek, akkor ő azonnal telefonál V. úrnak, a ma­szek műszerésznek, aki be­jön, és zsebből megveszi a tétel felét. Ez a telefon ne­ki havi öt kilót, ötszáz fo­rintot ér. Mármost, ha nyu­gati kazetták, magnószala­gok érkeznek, akkor szól Kissnének. a „trafikosnak”, aki lábon átveszi a ter­mést. három kilóért. Az* persze még wem ti, mi ebben az üzlet Kiss­nének. Ha meg jön ez a sok bunkó vevő, a legtöbbje már előre csúsztatja a zse­bébe a húszast, ötvenest, attól függ. Ezt fogja meg Kővágó kartárs, ha tudja! — Sanyo lemezjátszót szeretnék! Hűha, a pasast meg a feleségét ismeri valahon- nét. Mintha már látta vol­na azt a nyúzott, cingár képüket. Provokátorok? No mindegy, óvatos lesz. — Azt hiszem nincsen. Meg kellene néznem,.. — És... lehetne? Vesszen meg, ha ezek nem voltak itt a múlt hé­ten, és akkor is Sanyót kerestek. Provokátorok? De nem, akkor adott is nekik. Pontosan ugyanezen a fel­szeg hangon beszélt mind a kettő, fizettek egy ötve­nest, és akkor hozott egyet a raktárból. — Lehetne, csak tetszik tudni, rengeteg a munkám, kevés az időm. És az idő pénz. — Nézze meg azért! Szóval pénzt nem akar adni. De miért kell nekik még egy lemezjátszó? Mi az istent akarnak vele? — De hát mondom, ké­rem, hogy nincs. Most már eszembe jutott, hogy elad­tuk az utolsót. Nincs. — És az ott fősem a pol­con? Tessék! Hát nem kiszúr­ta?! De ki lehetett az a hülye állat, aki elöl ha­gyott egy ilyen értékes ja­pán gépet, amikor a rak­tárból megér legalább egy ötvenest?! — Az kérem?... Az se­lejtes ... Most viszik visz- sza... — Szóval akkor nincs Sanyo?! Mi a fenét akarhat? Hát már mondta neki, hogy nincs! Üjra kérdezi azon az óvatos, cingár hangján: — Szóval tényleg nincs Sanyo? És a raktárban sincs? — Nincs — mondja Hammer, már idegesen. A cingár fölragyog. Cé­dulát húz elő a zsebéből, nyújtja felé: — Szóval akkor kérem vissza pénzt! A múltkor vettünk itt egy Sanyót, de elromlott, és a szervizben csereutalványt adtak. De hát ha nincs, mit tegyünk? Kérek akkor 7300 forin­tot, és kérem azt a 6000 forintos Akait, ott jobbra, a grillsütő mellett. Hammer sápadt lett. érezte, amint a vér szalad­gálni kezd benne: — Maga ezt tudta?! Ma­ga ezt direkt csinálta?! A cingár kettős alig ment. a pénztárhoz, máris rohant Kővágó. Messziről látszott, hogy a szemeiben gyilkos tűz ég: — Hammer! Mi ez?! Gsereutalvány ?! •— Csereutalvány, Kővá­gó kartárs. Vissza kell ne­kik fizetni a pénzt. — Hammer, vegye úgy, hogy maga fegyelmit ka­pott Ott, pontosan ott, a maga feje fölött van egy Sanyo! Uramisten Hammer, hónapok óta várok erre a percre! Végre elkaptam! Hammer körül forgott a föld. Hogy két ilyen hülye! Két balfácán buktassa le őt. És az a rohadt Sanyo1. Ki a fene hozhatta ki? Hacsak nem maga Kővá­gó... Uram atyám, mi tör­ténik itt? — Kővágó ... kartárs. Azt... azt a Sanyót nem lehet eladni... — Nem?! Talán rossz?! Csak azt ne mondja, hogy rossz, mert magam vizsgál­tam meg reggel! — Dehogyis. Kővágó kartárs. A lemezjátszó jó... Csak... el van ad­va... Egy barátom ■'■ette meg... Mindjárt fizetem is be a pénzt... Csak még nem vitte el... — Értem, Hammer. No, nem baj. Többe lesz ez ma­gának. mint a fegyelmi fi­gyelmeztetés. amit kapott volna. No, irány a pénztár­hoz, befizetni! Hát. ez a nap aztán!..; Hétezer-háromszáz forint,' atyaúristen, hétezer-három­száz forint. Egyhavi kere­sete! No nem baj. Majd oda­teszi a Grundig mellé, amit még a 28-as Keravillban vetetett meg vele a főnök, az a barom Weltner...

Next

/
Thumbnails
Contents