Észak-Magyarország, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-04 / 233. szám
1881, ofeö®er4„ rasiärrtcsp ESZAIMflAGYARORSZAG 7 "TTWW1 1981. szeptember 1-tól Kazincbarcikán minden dolgozó aáülő óvodás korú gyermeke óvodába jár. Ma még sokan vannak. A dinamikusan fejlődő város nemcsak a szobrok és virágok, de a gyermekek városa is. Öröm és gond ez a város vezetőinek, óvónőinek. Evek óta visszatérő probléma a 3—6 éves korú gyermekek óvodai elhelyezése. Az 1400 férő- 'hely számszerűségét tekintve nem kevés, mégis annak bizonyul, ha 2000 gyermek igényli azt. Az új, ipari városokra jellemző fejlődési ütem az édesanyákat is a gyárakba szólítja. De hogyan dolgozzanak eredményesen, ha gyermekeiket nem tudják biztonságban? Ügy döntöttünk; ne álljon le egyetlen gép sem, ami mellett eddig anyuira dolgozott, és ne sírjon egyetlen kisgyermek sem, hogy egyedül maradt otthon. Munkába menet minden szülő beadhatja gyermekét az óvodába. Kétezer szempár előtt küzd a kisegér és az elefánt: szemük felragyog, ha győz a kisegér, s nem szűnnek meg kérve-kémi, mesélj még óvónéni! És ők mesélnek, és újra mesélnek. A zsúfoltság ellenére városunk óvónői becsületesen, hivatástudattal, és nem utolsósorban pedagógiai hozzáértéssel végezték munkájukat az elmúlt tanévben is. Az óvodákban folyó nevelőoktató munka kiegyensúlyozott volt. Az óvodai nevelési program ismeretében kiemelt szerepet kapott az anyanyelvi nevelés és a testi nevelés, de előtérbe került Részletes tájékoztatást kapnak a középiskolai tanulók az egyetemi, a főiskolai felvételi vizsgák módosított rendjéről: a Művelődési Minisztérium áz ország összes középiskolájába elások a gyermeki világkép helyes formálása is. Az óvónők készek az új dokumentumok elfogadására, nevelőmunkájuk megújítása érdekében Korszerű módszerek és eljárások alkalmazásával, modern eszközök segítségéve] ismertetik meg a kisgyermekekkel a nagy világ rejtelmeit. Tisztelet a csoportokban dolgozó óvónőknek, technikai dolgozóknak, akik megértették a jelenlegi helyzetet és újra elfogadták azt. Nagyon nehéz ilyen magas létszám mellett a feladatuk. Nem az első év, amikor 40 kisgyermek van egy csoportban, és ez felnőttnek, gyermeknek egyaránt megterhelő. Mégis bátran írom le, hogy városunkban szeretnek a gyermekek óvodába járni. Mennyi türelem, szeretet, közösségteremtő erő van emögött? Mindenki tudja, aki óvónő. Hangsúlyoznom kell; ehhez a munkához, és ennyi gyermek elhelyezéséhez olyan személyi és tárgyi feltételre volt, és van szükség, amilyen jelenleg az óvodák rendelkezésére áll. Nagyszerű érzés tudni, hogy a város vezetői szívükön viselik az óvodapedagógia fejlesztését és kifejezésre juttatják az ott dolgozó emberek megbecsülését. A feladat nagysága erőink felső határát súrolja. Megértést várunk mindazoktól, akiknek jogos elvárása, hogy egészséges, önálló, alkotó munkára képes, új nemzedéket indítsunk neveltetése útjára. Rácz Pálné óvodai felügyelő Kazincbarcika nyékét ismertető tájékoztatót. A 11 oldalnyi füzetben indokolják, példákkal szemléltetik, a tavasszal közzétett intézkedéseket. Az este megnyugtató csendje vette körül az őrt, aki kint ült a küszöbön a ház előtt, messzire révedő tekintettel, üres szemekkel nézett a naplemente után. Aztán már csak arra rezzent, hogy áthűlt a hátán az ing, az erdő felől barátságtalan szél kerekedett. Lassan kászálódva állt fel, fakószürke szemével körbeszem- lélődött Nem mozdult más, csak a fiatal fák lombját hajtogatta a fuvallat Ilyenkorra már mértékét vesztet- te benne a vágyakozás a kályha melege, az otthoni meleg vacsoráit iránt, és nyomasztó egykedvűsége máris elhagyta. Villanyt gyújtott, végignézett a sáros cipők nyomától piszkos járdán. — A százlábúak! — morogta indulattal maga elé. — Kijönnek ide, szétnéznek, összejárnak mindent, aztán alászolgálja. Megszokhatnak, amióta 6 vigyáz itt a telepen, semmi sem tűnt el. Biztosan így van jól, az őr őrködik, az ellenőr ellenőriz. Az idő meg múlik, de öregedni nem öregszik. Ránk rakja napok és évek terheit, amiket aztán cipelünk magunkkal, mert nem tudunk szabadulni tőlük. Meghajlik alattuk a legbüszkébb hát, megkeskenyül a legszélesebb, a legférfiasabb váll is.; Száraz gallyakat keresgélt a szálkás hasábok alá, aztán tüzet lobbantott a dobkályhában. A csöpp szobát egyhamar betöltötte a meleg és az öreg gondolatai is útra keltek. Vissza, vissza az időben, amikor fejszével, hű- résszel . járták az «dót, kiizzadtak a fiavágástól a legkeményebb fagyban is. Akkor még nem tudott elfáradni, ha hazatért, még otthon, az állatok körül is ellátta a munkát. Akkor még bírta a gyomra, kiadósakat evett ilyentájt estidoben. Akkor még szürkületben, ha vadászán indultak, élesen látott, mint a bagoly. Akkor, akkor, mikor Is? Elbóbiskolt a tűz mellett és a hideg ébresztette újra, meg a csend, ami mély volt, mint egy feneketlen kút «ma* ? fÜÉBZÜ Ilii juttatta az űj követelméeiftessegetfcem*. Délre most; a kétségekkel, amikor immár a művem igazi próbája következik. Leültem az asztal mellé és ránéztem. Volt ebben a pillanatban valami félelmetes. Itt van tehát a lábas és benne a ... Újra, ránéztem és elborzad tam... Azért szagolni lehet, biztat- gattam magam és a kételyek romjain valami ismerős illatok lopóztak elém a szagtól degéken át. De hiszen ez étel! Az első falatot félénken nyeltem le. Hát..., kicsit furcsa, de rabjai vagyunk mindenfajta megszokásnak és a felvilágosult korunkban vajon meddig tarthatók még ezek a furcsa, paradox szokások? Fel hát a maradi szokások sárba tiprására. És így ment egymást követve / a kanállal, majd a száraz kenyérrel mindaddig, amíg ügy éreztem, az elkövetkező órákat már kibírom vacsoráig. Bár, a remekművemnek több mint a fele megmaradt, az éhem elvertem és ez a lényeg. Alig nyeltem le az utolsó falatokat, autó tűnt fel a be- kötőúton, egy vajszínű Polski FIAT. Ez csak a szomszéd lehet. Furcsa, hogy pont ő most az emberiség követe a piciny szigetemen, ahol éppen most bizonyítottam be magomnak az életrevalóságomat. Nem, ezt nem szabad neki megtudni, pont neki. Ö az, aki minden porcikájával a közösséget szipolyozza. Vannak emberek, akik szinte erre születtek, ő egy díszpéldánya ennék a fogalom^ nak. Mások számára valamit adni, ő nem tud ilyen földhöz ragadt gondolatokról. Kitekint az autójából, meglát, leveszi a gazt, fékez. Látom, nincs egyedül, valakinek magyaráz, annak az ■ arca takarva. Talán a felesége. Ö is pontosan olyan, mint a férje, egymáshoz illenek. Nemcsak külsőségekben, de a gondolkodásukban is. Nagy hangon beszélnek, esetleg leereszkedően. Amikor megvették itt a szomszéd telket, másnap már mindent tudtam róluk, hol jártak külföldön, kik a barátaik. Elemér elém villogtatta a három aranygyűrűt az ujján, a feleségére meg ráaggatva egy kisebb ékszerüzlet. Azután egy éven belül felépült a kacsalábon forgó is. Engem nem sokra néztek, nem voltam partner az útibeszámolóikhoz, nem jártam sem Olaszországban, sem Svájcban, se spanyol honban. Kisvártatva eltakarták előlem a kocsit a bokrok, a kerítés, de hallom a hangokat, ajtócsapódást, a zár kattanását. Megszűnt tehát a korábbi világ, a sziget körülöttem, picije zsugorodott a kert. A kapu előtt lépések, Elemér baktat visszafelé, feljön a faház előtti rövid úton. — Hát te itt vagy ilyenkor? — kérdi és lezöttyen egy üres székre. Elmondom neki, úgy tesz, mintha rám hallgatna, de a szeme végigpSsztáz körülöt-’ tem mindent, és a végén megállapodik a félretolt lábason. i — Ebédet is főztél? — kérdi. Előrehajol és felveszi a fedőt. Válaszra sem vár, beszívja a kiszökő illatot. — Mi ez a zagyvalék? — Az nem zagyvalék, — mondom méltóságteljesen.' — Hát, mi? — Szuahéli csumula. — Az valami izé... olyan különleges étel? — Nem hallottál soha a szuahélikról?. A nyelvük Afrika eszperantója — Hát ugye most hirtelenjében. — Ez az egyik legfontosabb ételük, — mondom nagyvonalúan. Egyszerre belejöttem. — Fogalmazhatnám úgy is, hogy nemzeti eledel. — Sohasem mondtad, hogy jártál Afrikában! — Szavaiban annyi volt a szemrehányás, mintha elhallgattam volna, hogy tudok beszélni. — Minek dicsekedtem volna? Különb ember lennék a szemedben? — Nem, nem, dehogy, — tiltakozott, de ez most olyan •rosszul sikerült neki. Tovább nézte a lábast, amely egyszerre az érdeklődése középpontjába került. — Mondd csalt még egyszer a nevét!? — Szuahéli csumula. — Érdekes név. Jó név Egészen jó név. Szuahéli csumula. — Az, az. MegkőstaTÍKaí tóm? — Kóstold. — Bementem a kisházba, amelyet nem: egyszer szólt le fitymálva,' hogy tyúkól. Most úgy éreztem, egyszerre kitágullak körülöttem a falak. Amit éveken át nem értem el, azt ez a két szó megtette. Kerestem egy tiszta kanalat. Olyan áhítattal fogta kézébe a lábast, hogy azt hi item, nem bírom megállni röhögés nélküL Néztem, ahogy belemeríti a kanalat és a szájába veszi az ételt, a találmányomat. Az arca olyanná vált, mintha éppen egy arab törzsfőnök látná vendégül. Megáll, leteszi a kanalat! — Nahát. ez érdekes! — mondja. — És te ezt egy afrikai utadon lested el. Mielőtt válaszolhattam volna, felpattant a helyéről és átcsöretett a bokrok kö-- zött, Hallottam, ahogy a feleségének kiabál. Kisvártafc-' va megjelentek, egymást követve átvedlett tartással,' olyasféle pózban, mintha az afrikai szavannán cserkésznének be egy nemes vadat Ügyet sem vetve rám, Elemér megtorpant a teraszon. — Na, itt van, — mondta diadalmasan. — Ez az! Ügy hívják, hogy szuahéli csumula. És ha leírod a receptjét, legközelebb már ezt adhatjuk a legkedvesebb vendégeinknek. A hazai tudósokon kívül Ausztriából, Franciaországból, az NDK-ból, az NSZK- ból és Svájcból érkezett szakemberek is részt vettek a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott, a magyar koronával és magyar koronázási jelvényekkel foglalkozó kétnapos tudományos tanácskozáson. A konferencia után alkalmunk volt néhány kérdést feltenni a négy évtizede Argentínában élő Bajai Szabolcs professzornak, aki az UNESCO képviseletében vett részt a tanácskozáson. — Professzor Ür! Ügy tudom, hogy a tanácskozás előtt a résztvevők különféle műszerekkel vizsgálták a magyar koronát. Miért? — Mert a koronakutatással foglalkozó szőkém bereknek erre 1938 óta most nyílott először alkalmuk. Ráadásul annak idején csak távolról lehetett megnézni a koronát, ezúttal pedig lehetővé tették a tudományos vizsgálatot is. — A tanácskozás témája a magyar történelem egyik legértékesebb műkincse, amely évszázadokon keresztül államiságunkat szimbolizálta. Miért fontos ez a műkincs, a nem magyar kutatók számára? — Több okból. Iparművészeti szempontból például azért, mert ez az egyetlen műkincs, amelyen a bizánci rekeszzománc művészetét tanulmányozni lehet. Más bizánci rekeszzománc nem maradt fenn a XTI. szazadból. Tárgyi jelentősége van tölsbek között a korona bizánci és latin feliratainak, illetve ezek eredetének, valamint annak, hogy a koronát mikor, miből, hogyan milyen technikával készítették. A koronatörténeti kutatás elvi-eszmei kérdése pedig az, hogy miért olyan a korona, amilyen? Ez a kérdés állambölcseleti, filozófiai szempontból fontos, hi szén a magyar korona az Árpád-korban létrehívott ál lám szimbóluma, azaz egy történelmileg meghatározott kollektív pszichológiát fejez ki, mint ahogy ma az állami címer is bizonyos kollektív akarat kifejezője. A szimbolikakutatás napjainkban világszerte aktuális tudománnyá vált. — Mi a jelentősége ennek a tanácskozásnak? — Semmi más, minthogy először találkoznak és ver tik össze kutatási eredményeiket egymással a külön böző szakterületek képviselői, akik eddig lényegében egymástól függetlenül publikáltak. A koronakutatók! közül először találkozott itt a spektrológus a művészettörténésszel, a kémikus az ötvösművésszel, a restaurátor a pszichológussal. — Milyen eredményt vár ettől a tanácskozástól? — Remélem, hogy sikerül meghatározni, listába szedni azokat a magyar koronával kapcsolatos vitatott problémákat, amelyeket majd a tanácskozás után kell megoldani. A. G. Huszonegyedszer... 8 8HSZ Muris napjai A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete október hónapban immár huszonegyedszer hirdette meg a kulturális napok eseménysorozatát. A KPVDSZ megyei bizottságának szervezésében Borsodban is igen gazdag program állt össze annak érdekében, hogy az itt élő és dolgozó 30 ezer szakszervezeti tag közül mindenki megtalálja a saját érdeklődésének, ízlésének megfelelő rendezvényt. Október 3-a és 30-a között 39 helyszínen (vállalatnál, szövetkezetnél, kirendeltségeknél) rendeznék a kulturális napok keretében művészeti műsort, kiállítást, szellemi vetélkedőt, politikai és termelési fórumot, ismeretterjesztő előadást, filmvetítést, alkotó—közönség találkozót ... A KPVDSZ kulturális napjainak megyéi megnyitóját október 5-én, hétfőn délelőtt Miskolcon, az SZMT székházában tartják meg. Elekor Tóth Ferencné, a megyebizottság titkára indítja útjára az idei programsorozatot, majd ezt követően „megyei szakszervezeti nap” keretében Az üzemi demokrácia érvényesülésének megyei tapasztalatai és a további tennivalók címmel Plézer Győzöné, a KPVDSZ közgazdasági és bél-osztályának munkatársa tart előadást. Színes prsgranok Októberben is gazdag, színes programokkal várja az érdeklődőket a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza Budapesten, a Semmelweis utcában. A Szovjetunió fiatal magyar művészek szenével című képzőművészeti kiállítás október 5-ig tekinthető meg; október 9-től 26-ig pedig azoknak a magyar képzőművészeknek a tárlata várja a látogatókat, akik a Szovjetunióban végezték tanulmányaikat. A volt szovjet ösztöndíjasok októberben is minden vasárnap találkoznak, 4-én például a Moszkva nem hisz a könnyeknek című Oscar-díjas alkotást tekintik meg. i
