Észak-Magyarország, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-27 / 252. szám

ÉSZAK-MAG YARORSZAG 4 1981. október 27., kedd A képernyő előtt A műsorszerkesztés szeszélye, vagy a véletlen hozta, nem tudni, de míg hetekig nem láttunk eredeti magyar tévédrámai művet a képernyőn, most két egymást követő estén jelentke­zett kettő, ráadásul mindkettő bűnügyi témájú. Az egyik egy régi, valóságos bűnesetre épült, a másik irodalmi alapra. utolsó alkalom címmel írt bűnügyi játékot Müller Péter, Fóti Andor élményanyagai nyomán. A Bácskai Lauró István rendezte játék főbb vonásaiban a televízió képernyőjén meg­szokott krimiket követte, kivéve azt az alapvető vonást, hogy itt a nyomozást vezető Kocsis főhadnagy nem hasonlított egyik nyugati, vagy NDK-beli társára sem, hanem Cserhalmi György megformálásában valami olyan legényként állt előttünk, akit sokkal inkább tudnánk elképzelni bármi másnak, mint bűn­üldözőnek, vagy éppen egy nyomozócsoport irányítójának. Va­lamivel hosszabb is volt ez a játék, mint amennyit tartalma­zott, hiszen a nyomozás alapjául szolgáló bűncselekmény elég­gé egyszálú volt, s a gyakorlott tévénézőnek csak rá kellett nézni Gera Zoltán arcára, máris kevesebb izgalommal várhatta a kibontakozást. Igazságtalanok lennénk azonban, ha a hazai krimivel szemben magasabb mércét állítanánk, mint az im­portkészítmények esetében. Hetvenöt percig ez is lekötötte a hasonló játékok kedvelőit, a külföldi bankügyletek és egyéb, nálunk kevéssé imert bűnelkövetési környezetek nem vonták el a nézői figyelmet a játékról, amelyben még színészi játék­kal is találkozhattunk, nemcsak figurákkal, s még maga a cse­lekmény is elfogadhatóbb, ismerősebb, tehát követhetőbb szá­munkra. Kiegyensúlyozott, a maga műfajában precíz játékot láthattunk, amely nem adót kevesebbel, mint amit tőle méltán elvárhattunk. A Fekete rózsa című tévéfilm alapja Cseres Tibor azonos című regénye, történési ideje, mint arra a film elején egy fel­irat nyomatékosan utalt: 1961. A regényből Szönyi G. Sándor rendezett filmet. Bűnesettel kezdődik a film, annak felderíté­sét látjuk, s közben érdekes freskó vázolódik fel előttünk a húsz év előtti, nagy átmeneti idejének elejét élő magyar falu­ról, annak néhány személyiségéről. Elképzelhető a történet; lehet, hogy a regény magva valóság. Elhihető, hogy a felnőtté vált lány az adott körülmények között megöli apját, aki őt meg­tagadta, s aki anyja szerencsétlen életének egyik fő olcozója volt; elképzelhető, hogy a sokat szenvedett, örökös megvetés­nek kitett anya ezek után a csordakútba öli magát; elképzel­hető, hogy a halott férfi sógora nem rendül meg, mert nővére szerencsétlen a kényszerből választott férj mellett stb. Mégis felemásnak érződött ez a film. (Annak érződött már a veszp­rémi, júniusi ősbemutatón, most a képernyőn meg még in-' kább.) Szönyi G. Sándor szinte minden részletet kitűnően ol­dott meg, de nem tudta eldönteni, bűnügyi filmet készít-e, fa­lusi drámai korképet, lélektani történetet, vagy valami mást. Végül mindenből került a látott műbe, s a műfaji keveredés okozhatta, hogy olyan motívumok és szálak is kerültek a film­be, amelyek végül elvarratlanok, feleslegesen a levegőben ló­gók maradtak, vagy oktalan epizódnak, hogy ne mondjam, töl­teléknek tűntek. Például a búcsú cigányballadás jelenete, a Köves őrnagy magánéletének epizódjai, a lókupec családi in­timitása, a téeszelnök családtagjainak fel-felbukkanása. Az elnök sajátos anya—fiú kapcsolata részben motiválja a három- gyerekes lányanyához való tisztes vonzódását. Igen sok kitűnő színészi alakítás igyekezett az írói és rendezői elképzeléseket megvalósítani, de éppen, mert azok igen sokat akartak mar­kolni, csak részletértékekről szólhatunk, a Fekete rózsa egésze nem elégíthette ki maradéktalanul a nézők többségének vára­kozását. Befejeződött — csaknem tízórányi vetítés (négy folytatás) ntán — az Émile Zola, avagy az emberi lelkiismeret című francia tévéfilm-sorozat. Anatole France mondta az utolsó kockákon Zola gyászbeszédében, hogy volt idő. amikor ö volt Franciaországban az emberi lelkiismeret. Egyéb értékei és ér­demei mellett a Drey fuss-ügy ben való kiállása és abból kö­vetkező, végül életét követő meghurcolása tette Zolát az em­beri lelkiismeretté. A hosszú film precízen rajzolta fel a nagy realista író életének ezt a szakaszát, sokszor talán túlzottan részletezve is, az utolsó folytatásban erősen lecsökkent sod­rással. sokkal inkább az újságcímekre hagyatkozva, mintsem megjelenítve a drámai küzdelmet. Így is tanulságos, érdekes és izgalmas volt. Dráma és leckét adó ismeretterjesztés egyben. Benedek Miklós Füles Évkönyve 82 Rejtvsnyköltészeti kisenciklopédia A rejtvényköltészetnek két fő ága van. Az elsőbe tar­toznak a verses talányok, amelyek eleve rejtvénynek íródtak, míg a másik olyan játékos rímeket foglal ma­gába, amelyek éppen játé­kosságuknál fogva rejtvé­nyekbe, vetélkedőkbe való beépítésre alkalmasak. Mind az előbbiek, mind az utób­biak sűrűn előfordulnak rejtvénylapokban és rejt­vényműsorokban. De foglal­koztatják e versek az író­kat. irodalomtörténészeket is. Az Évkönyv rendkívül érde­kes kisenciklopédiájában a csacsi-pacsi (pl. kiállítás vé­ge: T. Z. = Tárlat-Zárlat), az eszperente vers (Egyszer Berkes Etel ke, / Berkes Esz­ter gyermeke, / Elment reg­gel Szentesre / S engem le­pett meg este) a kancsal rím (pl. A szomszéd asztal­nál négyen ültek. / Előttük ízes húsok tornyosültek), a kecskerím (pl. Kavargó CSa- ta — CSavargó Kata), a kín­rím (pl. Azért van e soka- dalom. / Mert énnékem sok a dalom), a zanzaköltészet és más nyelvi játékok szórakoz­tatják e műfaj kedvelőit. Kodály Zoltán és Kálmán Imre születésének 100. év­fordulójáról vidám írások emlékeznek meg. Tesztjáté­kok, 40 oldalas képregény, Rodolfo bűvésziskolája. ..A hízott sertéstől a lyukas ga­rasig” címmel összeállítás a 25 éves Füles legérdekesebb pályázatairól, díjairól, a gye­rekek számára pálvózattal összekötött Kis Füles, és nagy pályázat teszi gazdag­gá az 1982-es Füles Évkönyv tartalmát. Az elmúlt héten két ki­váló muzsikus, llja Grubert hegedűművész és Naum Gru­bert zongoraművész adott hangversenyt a Zenepalota Bartók-termében. Kamara­estjük alapvető jellegzetessé­ge az a bizonyító erő volt, amellyel minden műsorszá­mukban képesek voltak rácá­folni az előző darabban még esetleg hiánynak, felfogásbeli bizonytalanságnak vélhető benyomásokra. így a reper­toárra tűzött alkotások — a hallottak tanúsága szerint — újabb és újabb (előnyös) ze­nei tulajdonsággal egészítet­ték ki a koncert összképét. Ez a műsorszámról műsor­számra történő építkezés már az elsőként elhangzott Vitali Chaconne-al elkezdődött. Vi­tali műve, minden nagysze­rűsége ellenére is bizonyos hiányérzetet okozott, épp a chaconne-téma kellő páto­szát illetően, tudniillik úgy tűnt, nincs akkora feszült­ség a megszólaltatásában, amekkora a visszatérések al­kalmával, amolyan formai pillérként megtarthatná a közbeiktatott — . és esetünk­ben inkább romantikus szen­vedéllyel, semmint barokkos virtuozitással megfogalmazott — variációkat. Beethoven c- moll szonátájának előadása viszont éppen az átgondolt és tételenként felépített té­ma-bemutatóival jeleskedett, miáltal a kidolgozott expo­zíciók (úgy is mint formai pillérek) jótékony hatással voltak az egész kompozíció­ra. Szünet után Cesar Frank A-dúr szonátáját szólaltatták meg, és ez az interpretáció egy újabb kellemes megle­petéssel szolgált, nevezetesen azzal a fegyelmezettséggel ajándékozta meg a hallgató­Mezőzombor községnek évek óta jó a kapcsolata a környéken levő üzemekkel, vállalatokkal. A helyi tanács feladatait sokszor ezek az üzemek, intézmények segítik. Az eredményes együttműkö­désről, az eltelt egy év ta­pasztalatairól tartanak megbe­szélést a községi tanácson ságot, amely ennek az im­pozáns és méreteiben igen terebélyes kamaraműnek az előadásához nélkülözhetetlen. Míg a Beethoven-szonála egyes részei olyan benyo­mással is párosultak, hogy a figyelem imitl-amott megla­zult, Frank — a koncentrá­ció szempontjából nehezebb — alkotása végig azonos fe­szültségben kelt életre. A befejezésként előadott két kompozíció, Saint-Saens Int­roduktion et capriecioso (a kiadott műsorban eredetileg nem szerepelt), valamint Sosztakovics két prelűdje nyomán (is) úgy tűnt, Hja Grubert vonóvezetése kiváló, mi több, jobb keze (bár ta­lán fegyelmezetlenebből) te­hetségesebb. mint a bal. De nem lett volna igazán teljes ennek a koncertnek az at­moszférája, ha e legutolsó aggályunkra is rá ne cáfolt volna llja Grubert. A lelkes tapsvihart megköszönő rá­adásszámok (Sarasaié: An­dalúziái cománc; Ernst: Az utolsó rózsa; Sarasaié: Ma- laguena) ugyanis épp a pergő balkéztechnikát bizonyítot­ták. Különösen Ernst műve, a szinte két hegedűre írt, ám egy hangszeren előadott darab ejtette ámulatba a miskolci közönséget. Egysze­rűen elképesztő, hogy a fe­szes, nagy léptékű műsor után hogyan maradhatott még ennyi erő ás lankadat­lan előadói invenció a fiatal művész kezeiben. Ez az ok­tóber 15—i hangverseny a fokozatok koncertje volt: al­kalom arra, hogy a hallgató­ság műsorszámról műsor­számra cserélje fel a véle­ményét a jóról a még jobb­ra. október 28-án az érdekelt szervek képviselőivel a ta­nács vezetői. Ezen a találko- • zón megbeszélik, hogy ki, mit tett az eltelt időszakban a községért, s milyen felada­tok elvégzésével járulhatnak hozzá a település további gyarapodásához. Bevallom — közeli és jó ismeretség híján is —, elfo­gult vagyok Kunt Ernővel. Művészetével. Talán mert az igazi érték és dekorativitás hamis és sokak által emlege­tett összeférhetetlenségének ellentmond művészete. Mos­tani képei is. Talán mert a könnyebben befogadható. hatásos, sőt tetszetős forma mindig mély, öntörvényű mondanivalót hordozott. Vagy azért, mert mindig képein éreztem a népművészet és az antik kul­túrák művészetének mágiától és misztikumtól mentes au­tonóm értékhordozásra tö­rekvő jegyeit. Á válasz mindig jobban izgatott annál, semhogy meg­kérdezzem hozzáértőktől vagy magától a művésztől. A dekorativitás. a színes­ség, a látható népművészeti indíttatás, s talán a művész visszahúzódottsága, „titokza­tossága”, kevesebb közszerep­lése .tette izgalmassá és szá­momra nehezebben megfejt- hetővé művészetét. A hatvanas évek közepén kiadott lexikon röviden gra­fikusként és tanárnak emlí­ti. A róla megjelent írások is inkább szóban megfogal­mazott gondolatait (riportok, interjúk) közölték és Keve­sebbet a művekről.. Nem kell persze a titkok teljes beavatottjának lenni, azt csak a művész kell hogy tudja. De a titok megfejtésé­hez mindig közelebb és kö­zelebb kell kerülnünk. A galériabeli kiállítás is­mét segít megfejteni, hisz a kulcs maga az alkotás. A 26 olajfestmény, az akvarellek és nyomatok, a vízfestékkel, ceruzával és tussal készült munkák. A belépőt hihetet­lenül gazdag és mozgalmas színvilág fogadja, expresszi- ven és teljes harmóniában. Ez a színvilág (a festő val­lomása szerint, a virágoktól tanult színeket) nem kimó­dolt., igaz és nem csupán va­lódi, többi festményén is je­len van. a technikához alkal­mazkodó elrendezésben és üzenettel. Az általa látott, megjelenített anyag, élmény­szerű és egységes felfogással viszonyul az ábrázolás tár­gyához, és ezzel teljes él­ményt ad nézőjének is. Mert eleget tesz az esztétikai alap- követelménynek, úgy hat be­fogadójára, hogy reá vonat­kozik és bizonyos értelemben az övé. A perui és mexikói emlé­kek megfogalmazása, látha­tóvá tétele, regisztrálás kér­dés és vizsgálat együtt. A nagy hatású élmények, az antik kultúra hangulata és humánuma jelenlevő és a nézőé is maradéktalanul. Úgy kérdez és felel a mű­vész (ezzel a legteljesebbet, legtöbbet teszi), hogy nincs hiányérzetünk. A látható dol­gokra volt szüksége „csupán” a művésznek, a tájra, az em­berekre. épületekre, tárgyak­ra: és misztikumtól mente­sen. a megértésre és megér­tetésre törekvőén felderíti, elemzi számunkra is ezt a különös és szép világot. Ne­kem első pillanatban ner* olyanok ezek a képek, mint a korábbiak. Nehezebbek, tömörebbek és kicsit súlyo­sabbak. Formájukban is. Em­lékszem könnyedébben meg­fogalmazott rajzokra és nyo­matokra, néhány színnel egy­szerűen mintázott, derű* portrékra és tájakra. Ezek a képek (elsősorban a festmé­nyek és tusrajzok) a monu­mentalitás jegyeit, inkább hordozó, tömörebb, de finom érzékkel megformált alkotá­sok. Számomra közlésképeseb- bek is. Bizonyára az élmény­anyag teszi. Bennük érzem az általa tapasztalt világ egé­szét. A perui és mexikói ké­pekben éppúgy, mint a val- latóra fogott gyermekkor soproni képeiben. Renato Guttozo egyik ta­nulmányában ezt írja: „A művészben — mint mindé» emberben — ott van min­den: szerelem, barátok, ol­vasmányai, az égbolt, a gyermekkor, utazásai: ott van az általa tapasztalt vi­lág egésze.” A megfejtéshez nem jutottam közelebb, de elfogultságom (talán már több is) tovább erősödött. * t* 7A Kunt Ernő kiállítása októ­ber 25-én nyílt meg a Mis­kolci Galériában és novem­ber 22-ig látogatható. 2fidi Imre D. Szabó Ede Ki mii lelt Mezszoilorérl? 13. Tanulják meg a nevem Vacsora után egy magán­házba mentünk. Ott még több vendég volt, akik azért jöttek, hogy megnézzenek egy filmet. Közben újra meg újra megkérdeztem Irene-t, hogy nem jön-e még a férje. Biztatott, hogy majd később, aztán olyan érdekes lett a film, hogy teljesen el­felejtettem David O. Selzni- ket. míg valaki meg nem ko­pogtatta a vállamat, és azt nem mondta. Mister Selznik a konyhában tartózkodik, és szeretne megismerkedni ve­lem. Körülbelül hajnali egy óra lehetett, mikor rátalál­tam — a konyhaasztalon fekve. Mindenesetre nekem úgy tűnt, hogy keresztben fekszik az asztalon, miköz­ben töméntelen mennyiségű ételt tömött magába. Mikor beléptem az ajtón, rám me­redt, és azt mondta: „Úris­ten! Vegye le a cipőjét!” — „Nem segítene" — válaszol­tam. „Nagyon lapos sarkú cipőt hordok.” Sóhajtott. Megkérdeztem, nincs-e ellene kifogása, ha leülök. „Természetesen nincs” — felelte. Egy idő múlva azt mond­ta : „Feltételezem, osztja a véleményemet arról, hogy meg kell változtatni a ne­vét." Meglepetten néztem rá, és megráztam a fejemet. „Kezdjük a keresztnévvel” — folytatta. „Az Ingrid le­hetetlenül hangzik. Minden amerikai Ein-gridnek ejte­né. És a Bergman! Túlságo­san német, érti, mire gondo­lok ... Biztosan nehézsége­ink lesznek Németországgal, és mindenki azt gondolná, hogy német színésznőt szer­ződtettünk, és senki nem akarná megnézni a filmjét. A férje neve. Lindström pe­dig úgy hangzik, mint a Lindberg — tudja, a híres repülőről van szó. Ö egy népi hős, itt mindenki csak Lindynek hívja. Mi lenne, ha Lindynek neveznénk el ?” Megráztam a fejemet. Na­gyon hűvös és nyugodt ma­radtam, de éreztem, amint percről percre haragosabb lettem. „Senkinek a becene­vét nem akarom. Egyáltalán nem akarom megváltoztatni a nevemet. Ingrid Bergman- nak hívnak, és az emberek­nek meg kell tanulniuk he­lyesen kimondani a neve­mét. Ha megváltoztatom a nevemet, és ha Amerikában nem fognak szeretni, hogy állok elő, ha visszatértem Svédországba!” Selznik vett magának még valami ennivalót, kissé za­vartan rám nevetett, majd elejtette az ügyet: „Okay. okay, erről majd később még beszélhetünk. Ezenkívül még néhány dolgot kell kor­rigálnunk magán: a szemöl­döke túlságosan vastag, a fogai sincsenek * egészen rendben és egyáltalán .. Most aztán végleg elegem lett: „Azt hiszem, nagy hi­bát követelt el, Mr. Selznik” — mondtam. „Ügy látszik, zsákbamacskát vásárolt. Azt hittem, látta a filmemet, az „Intermezzo”-!, és tetszet­tem magának. Most, hogy már látott, mindent meg akar .változtatni rajtam. Ezek után inkább lemondok az egészről. Nem kell többet beszélnünk erről, nem aka­rok több bosszúságot okozni magának. Egyszerűen elfe­lejtjük az egészet. Holnap az első vonattal visszauta­zom." Következik : „A LÁNYON NEM VÁLTOZTATUNK...”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents