Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

ESZAK'MAGYARORSZAG 4 1981. szeptember 6„ vasárnap Jogászképzés kezdődik a műszaki egyetemen (Folytatás az 1. oldalról) A Miskolcra beiratkozott joghallgatók a budapesti, a ! szegedi és a pécsi jogi karok tantervei szerint folytatják majd tanulmányaikat, mivel Magyarországon a jogászkép­zés egységes. Miskolcon az oktatás egyelőre intézeti ke­retben folyik, amely intézet a képzés teljes öt évfolyamos felfutásának idejére a bánya­mérnöki. a kohómérnöki és a gépészmérnöki karok mellé állam- és jogtudományi kar elnevezéssel a Nehézipari Mű­szaki Egyetem negyedik kará­vá fejlődik. Ezt követően a rektor is­mertette az egyetem történe­tét alapítása óta. Eljutva 1981. szeptemberéig, ismét az újon­nan alakuló állam- és jog- tudományi intézet létesítésé­vel foglalkozott. Elmondotta, hogy Miskolcon már volt jo­gászképzés, ennek hagyomá­nyai vannak. Az egyetemi szokásoknak megfelelően a rektor külön szolt az elsőévesekhez: — Tanévnyitó ünnepségeink legfontosabb résztvevői min­dig az elsőévesek, mert ők je­lentik az alma mater életé­ben a folytonos megújulást. Ezért is van az, hogy a tan­év kezdetétől fogva megkü­lönböztetett figyelemmel for­dulunk új egyetemi polgára­ink felé. Tudjuk, hogy mind­annyian nagy örömmel, de várakozással is jönnek az egyetemre. Lelkesednek a szépért, az újért, megvan ben­nük a vágy arra, hogy a szo­cialista haza szolgálatába ál­lítsák majd tudásuk legjavát. Ezeket mi úgy tudjuk hono­rálni, hogy a tőlünk telhető legnagyobb segítséget adjuk nekik. — E helyről hívom fel fi­gyelmüket arra — szólt a fia­talokhoz a rektor —, hogy kiből milyen mérnök, ügyvéd, vagy bíró lesz, nagymérték­ben attól függ, hogy egyete­mi évei alatt milyen szorga­lommal és hivatástudattal ké­szül fel jövendő feladatainak ellátására, mennyire képes szakterületén széles körű tu­dományos ismeretekre szert tenni és képessé tenni önma­gát az elmélyült gondolkodás­ra. Az előadó vázolta az új tanév feladatait. Első helyen említette a jogászképzéssel kapcsolatos tennivalókat, majd csoportosította azokat a feladatokat, amelyeket az MSZMP Politikai Bizottsága 1981. február 3-án hozott ha­tározata szabott meg a felső- oktatás helyzetére, fejleszté­sére vonatkozóan. Az egyetem éleiében ma már hagyományos, hogy min­den tanévnyitó ünnepségen — az örök megújulás jegyében — az elsőévesek egyetemi pol­gárrá fogadásával egy időben nyújtják át az iskola 50 évvel ezelőtt végzett diákjainak az öt évtized alatt végzett ered­ményes munkájuk elismeré­sét kifejező arany okleveleket. A rektor felkérte az illetékes dékánokat, terjesszék elő a díszokleveles mérnökök név­sorát. Arany oklevelet vett át: Koschetzky László bánya­mérnök, Sztehlik Béla bánya­mérnök, Claus Alajos vasko­hómérnök, Krétai József fémkohómérnök, Tóth András vaskohóimérnök. A díszoklevelesek nevében Claus Alajos mondott köszö­netét az egyetemnek. A tanévnyitó ünnepség! az Internacionáléval fejeződött be. Elsőévesek fogadalomtétele és diplomaosztás Sárospatakon A hagyományos főiskolai esküt 127 tonitó- és 25 óvónőjelölt tet­te le. | A sárospataki Comenius I Tanítóképző Főiskola gyakor- j lóiskolájának aulájában tar- I tották meg tegnap, szeptem- i bér 5-én, délelőtt 11 órakor* i a . jubiláló felsőoktatási in­tézmény tanévnyitó ünnep­ségét. A Himnusz elhangzása után dr. Földy Ferenc főigaz­gató-helyettes köszöntötte az elsőéveseket, a levelező tago- , zat végzett hallgatóit, s azo­kat az idős pedagógusokat, tanítókat, akik 50 évvel ez­előtt szerezték meg diplomá­jukat. S köszöntötte az ün­nepség valamennyi résztvevő­jét, köztük a párt-, az állami es társadalmi szervezetek or­szágos, megyei és helyi veze­tőit, képviselőit. A 450 éves sárospataki iskola jubileuma sajátos jelentőséget ad az idei tanévnyitó ünnepségnek — mondotta többek között kö­szöntőjében, hiszen ezen be­lül a 125. önálló tanévét kez­di a pataki tanítóképzés. Az 1981—82-es tanévet dr. Károly István főigazgató nyi­totta meg. Emlékeztetett ar­ra, hogy Comenius a pataki kollégium munkájának elis­merése mellett következete­sen harcolt a tanítóképzés ja­vításáért, sőt az önálló neve­lőképzésért is. „Semmi sem lehet illendőbb dolog — idéz­te a nagy pedagógust —, mint az, hogy a tehetségek ezen kiművelőinek legyen meg itt saját, jól berendezett műhe­lye, és itt tanulják meg, hogy az iskolának ne csak az élén legyenek, hanem hasznára is.” A jelenről szólva mindenek­előtt azt fogalmazta meg, hogy a tanítóképzés előtt álló feladatok zavartalan és ered­ményes megvalósításához biz­tosítottak a tárgyi és a sze­mélyi feltételek is. Az idei oktatási évben 1259 diák — 805 főiskolai hallgató, és 455 gyakorlóiskolai tanuló neve­léséről, oktatásáról és képzé­séről kell gondoskodniuk. — A képzés érdekében szükséges, hogy még terv­szerűbben és okosabban hasz­náljuk fel az új oktatási év­ben oktatóink, hallgatóink szellemi erőit, tárgyi, techni­kai adottságainkat — mon­dotta. — Társadalmunk jelen­legi, de még inkább holnapi igényei nagy követelményt tá­masztanak a. tanítóval és az óvónővel szemben; ezekre a követelményekre itt a főisko­lán kell felkészülniük. Köszöntve az új főiskolai hallgatókat, arra figyelmezte­tett, hogy a választott hiva­tásukra való felkészülés nagy erőfeszítést kíván. Szólt dr. Károly István ar­ról is, hogy az elmúlt tanév­ben több szép sikert ért el a főiskola. Az országos Kazin-' czy-díj Bizottság, a győri és a sárospataki főiskolákon mű­ködő beszédművelő körnek ítélte oda az idei Kazinczy- jutalmat. Nívódíjakat és di­cséretet kaptak a hallgatók a tavasszal megrendezett or­szágos tudományos diákköri konferencián. Ezek az ered­mények azt bizonyítják, hogy a hivatásra készülés közben a hallgatók jó közösségű köz­életi emberré is válnak intéz­ményünkben — mondotta a főigazgató.. Az elsőévesek után azt a 63 fiatalt köszöntötte, akik szeptember 2-án eredményes államvizsgát tettek, s okleve­les tanítóként dolgozhatnak ez évtől a megye iskoláiban. S köszöntötte azokat az idős tanítókat is, akik diplomáju­kat 50 évvel ezelőtt, vagy még régebben szerezték meg. ,Ösz- szesen 70 már nyugdíjas pe­dagógusnak adományozott a főiskolai tanár arany-, gyé­mánt-, vas- és rubindiplomát. Az elsőéves tanító- és óvó­nőjelöltek hagyományos ün­nepélyes eskütételével folyta­tódott a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola tanév­nyitó ünnepsége, majd a le­velező tagozaton végzett hall­gatóknak adta át a diplomát dr. Károly István főigazgató. Az aranydiplomák átadása után Szabó Zoltán nyugalma­zott pedagógus köszöntötte az alma matert, emlékezett haj­dani indulásukra. Szépen fo­galmazta meg. hogy ez a tan­évnyitó ünnepség a sárospata­ki tanítóképzés folyamatossá­gát, egymásba kapcsolódását is jelentette, hiszen három nemzedék közös ünnepe volt. A tanévnyitó ünnepségen kitüntetések és törzsgárdaju- talmak átadására is sor ke­rült. A Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapta meg Ker­tész Irén és Bodolóczky Já- nosné, mindketten a gyakorló- iskola most nyugállomány­ba vonuló pedagógusai. Törzs- gárdajutalmat 14-en kaptak. A sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola tanév­nyitó ünnepsége rövid mű­sorral és az Internacionáléval zárult. Nyár végi találkozás Lenkey Zoltán Jóllehet, az; olvasó la­# púnk hasábjain az el­múlt hetekben is lát­hatta Lenkey Zoltán grafi­kusművész munkáit, a vá­rosban nem találkozhattunk vele. Hosszabb ideig távol volt Miskolctól. Most visz- szaérkezett és e nyár végi találkozáson mi más lehet­ne beszélgetésünk témája, mint hol töltötte a nyarat, s mit csinált. — A nyár elején volt ki­állításom az encsi művelő­dési központban. Erről an­nak idején az Észak-Ma- ■gyarorszag közöli is mélta­tást. Ezt követően kaptam meghívást Salgótarjánba, a nemzetközi művésztelepre. — Ez a művésztelep egy­hónapos időtartamú. — Igen, maga a rnűvész­telep, amely igen szűk lét­számú, hiszen nagyon ke­vés meghívott vesz részt rajta, valóban egyhónapos, én azonban nem tudtam ki­tölteni a teljes hónapot, mert Bulgáriába utaztam. Azott töltött időm azonban na­gyon emlékezetes. Finn, len­gyel, bolgár, csehszlovák és magyar grafikusok voltak az idei salgótarjani nemzet­közi művésztelepen, a vá­ros és gondolom, a város üzemeinek vendégeiként. A program teljesen, kötetlen volt, alapvetően azzal a cél­zattal állították össze, ilyen kötetlen formában, hogy mind több idő legyen is­merkedni a várossal, az üze­mekkel, a környékkel. Nóg- rád bőkezű mecenatúrája mindnyájunk számára igen vonzó, de ugyanakkor a résztvevők is ott hagynak 3—3 ott készült alkotást, amely a helyi gyűjteményt gyarapítja, és ez most. mái., több éves távlatban igen je­lentős. Egyébként, amíg ott voltam, én láttam el a bol­gár és orosz nyelvű tolmács feladatát és én voltam a tá­bor főszakácsa. — Salgótarjánt követte a bulgáriai utazás. Ez is szak­mai jellegű volt? — Nem, családi és baráti körben utaztam, de még­sem tekinthetem kizárólag magánjellegűnek ezt a 1« napot, amit Bulgáriában töl­töttem. — Korábbi rajzaiban gyakran szerepelnek bulgá­riai motívumok. Tudjuk, nem először járt ebben az országban. — Bulgáriába valósággal hazajárok. Valami 20 esz­tendeje rendszeresen járok oda, mindig örömmel és mindig felfrissülve jövök haza. Sok jó barátom van mindenfelé szerte Bulgáriá­ban. Most 16 napot töltöt­tünk ott, Szófiában, a ten­gerparton. Főleg Burgaszlól délre szeretem a partvidé­két, Szozopol a legkedve­sebb helyem; Micsurin mel­lett is voltunk egy pár napig. — Biztosak lehetünk ben­ne. dolgozott is, művészeti élményekkel is gazdagodott. — Nem a legszerencsé­sebb volt az időszak. A ká­nikulában nemcsak a fonó- ság volt a túl nagy, hanem a turistaforgalom is, és ép­pen arról beszéltünk bolgár barátaimmal, hogy miveiez nem a legalkalmasabb idő élményszerzésre, egyszer le­megyek őszi időben, és ak­kor majd amennyire csak lehet, megnézem a legtöbb kolostort. így is sikerült jó néhány régi kolostort meg­néznem, és az építészeti, fes­tészeti, szobrászati emléke­ken kívül még egy olyan él­ményben is részem volt, hogy Gabrovóban a kolostor templomában egy pravo­szláv keresztelési szertartást láthattam. ‘ — Viszonylag rövid idő alatt sokat sikerült látnia. — Említettem, hogy sok a barátom. Szozopolban már azzal fogadtak, hogy egy gabrovói barátom napok óta érdeklődik: ott vagyok-e már? E barátok segítségé­vel sikerült sok mindent megnéznem a viszonylag rö­vid idő alatt is, és egy kicsit hadd büszkélkedjek: haza­felé Gabrovótól Miskolcig az 1500 kilométert egyhu­zamban tettük meg. — S az úti élmények ih­lette müvekkel mikor talál­kozunk? — Még most kezdek a fel­dolgozásukhoz. Előlegbe egy rajzot nyújtok át a lap ol­vasóinak. (Lapzártakor tudtuk meg: meghívás alapján Lenkey szerdán indul Bulgáriába, a bozsenci művésztelepre.) (fecnedck) <-v <C(<■'v Egy emlék a sok-sok közül - rajzban elbeszélve. Franciaországba utazik az Avas Táncegyüttes Fennállása óta huszonötö­dik külföldi megbízását telje­síti ez év októberében az Avas Táncegyüttes. A mis­kolci együttesek nagy sike­reinek hagyományos színhe­lyén. Annemasse városban vesznek részt az ez évi nem­zetközi folklórfesztiválon. Még sokan emlékeznek rá, hogy 1959-ben és 1961-ben eb­ben a városban és ezen a fesztiválon kezdte meg nyu­gati sikersorozatát a Diósgyő­ri Vasas Táncegyüttes, majd 1972-ben az Avas 13 nemzet versenyében itt nyerte el az Aranypálma nagydíjat, 1974- ben pedig közel három hétig turnézott az együttes az Alpe- sek és a Mont Blanc lábánál. Ez év márciusában újra meg­jött a meghívás, s az együt­tes már a felkészülés utolsó heteiben tart. A fesztivált követően Clu- ses, Strasbourg és Arcueil városokban vendégszerepei önálló műsorokkal, majd a turné október 11-én Párizs­ban ér Véget. Az együtt®» műsorában korábbi reperto­árjának legjobb számai, vala­mint vezetője. Falvav Károly SZOT-díjas koreográfus leg- újabb munkái szerepelnek. Hazaérkezésüket követően az év végén megrendezendő 30 éves jubileumi műsorukra ké­szülnek. s annak keretében a miskolci közönség is meg­ismerheti a franciaországi programot. 1981, szeptember 12-én este fél 7 órakor (rossz idő esetén 13-án) A BUDAPESTI KISSTADIONBAN EDDA - ÜJ SKORPIÓ - WIR együttesek közös koncertje Jegyek válthatók: Budapest, Vörösmarty tér 1, alatti jegyirodában (telefon: 176-222), a Színházak Központi Jegyirodájában, VI., Népköztársaság útja 18., II., Moszkva tér 2., az üzemi közönség- szervezőknél és a helyszínen V

Next

/
Thumbnails
Contents