Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-05 / 208. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. szeptember 5., szombat „Közlekedés” kötélpályán Grúzia a hegyek és szakadékok országa Grúzia területének csaknem fele 1000 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. A kötélpályák alkalmazása ezért gazdaságilag rendkívül előnyös. Jelenleg a köztársaságban 35 utasszállító és 40 teherszállító kötélpálya működik, ezeken évente több mint 10 millió utast és 14 millió tonna különböző terhet szállítanak. Alkalmazásuk gazdasági hatékonysága az útépítéssel összehasonlítva, több százmillió rubel. Egy kilométer hosszú kötélpálya Grúziában általában 10 kilométer hosszú autó- utat helyettesít. Nemrég Acana faluban adtak át rendeltetésének újabb kötélpályát (képünk), amely egy hatalmas szakadékot átszelve, a lehető legrövidebb úton teremt összeköttetést a nehezen elérhető tea ültetvények és az ültetvény raktárai között. Ezen szállítják a műtrágyát és a kisebb gépeket is. A teatermesztők öt perc alatt jutnak el munkahelyükre. Grúziában a közeljövőben 13 hegyi területen 80 kötélpálya építése kezdődik meg. E terv megvalósítása lehetővé teszi egyrészt a műtrágya fokozottabb felhasználását a hegyi legelőkön, másrészt 50 ezer hektár új legelő hasznosítását. A kötélpályákat ásványi kincsek, mangánérc, szén, mészkő és építőanyagok szállítására is felhasználják. Grúziában működik a Szovjetunió egyetlen felvonótervező tudományos kutatóintézete. Az intézet a rendszerek automatizálásával foglalkozik. Szoros kapcsolatokat tart az ország számos kutatóintézetével, így a moszkvai Irányítástechnikai Intézettel, a harkovi Geotechnikai Intézettel és a leningrádi Felvonópari Egyesüléssel. A világon először Grúziában kötöttek össze két várost kötélpályával. Amíg a 20 kilométeres távolságot az autóbusz 45—50 perc alatt teszi meg, a kötélpálya az utat 15 kilométerrel rövidítve, ezt az időt 12 percre csökkenti. liafefés Rseian ellen Üj-Delhiben, az amerikai nagy- követség előtt nagy tömegtüntetés volt. A felvonulók Reagan fegyverkerési politikája ellen tiltakoztak és követelték, hogy az Indiai-óceán legyen békeövezet. Hatvanöt emberéletet követelő bánya-tömegszeren- csétlenség történt Csehszlovákiában. Mint a pénteken Prágában kiadott hivatalos közlemény megállapítja, az észak-csehországi barnaszénbányászati vállalat egyik , mélyművelésű üzemében, amely Zaluzi közelében van, eddig ismeretlen okból robbanás történt a csütörtök délutáni műszakban, amikor ott 105 bányász dolgozott. Azonnal bevetették a mentőosztagokat, s azoknak sikerült 40 bányászt élve kimenteniük, de minden erőfeszítésük és az összes lehetséges eszköz felhasználása ellenére a súlyos bányakatasztrófának 05 halálos áldozata van. Lubomir Strougal, a csehszlovák szövetségi kormány elnöke, továbbá más illetékes párt- és állami vezetők a szerencsétlenség színhelyére utaztak. A történtek okának kivizsgálására kormánybizottság alakul Ladislav Gerfe miniszterelnök-helyettes vezetésével. Az állami, szak- szervezeti és gazdasági szervek gondoskodnak az áldozatok családjairól. A CSKP KB, a csehszlovák köztársasági elnök, a kormány és a szakszervezetek központi tanácsa közös nyilatkozatban fejezte ki részvétét a szocialista építés frontján hősi halált halt bányászok hátramaradottjainak, s egyúttal megköszönte a bányamentők bátor, önfeláldozó munkáját. Lázár György miniszterelnökünk Lubomir Strougalnak küldött táviratában fejezte ki részvétét a bányakatasztrófa miatt. / A népek függetlenségéért Eseményekről röviden ARAFAT TOKIÓBA LÁTOGAT Q Októberben Japánba látogat Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke — jelentette pénteken Bejrútbó] az Aszahi Simbun című tokiói napilap tudósítója. A palesztinaj vezetőt még tavaly decemberben hívta meg a japán—Palesztinái barátság ápolására alakult japán törvényhozási képviselő- csoport. amelynek küldöttsége Kimura Tosio volt külügyminiszter vezetésével járt a Közel-Keleten. NEM JÁR ELŐNNYEL 0 Reagan amerikai elnöknek a neutronfegyver gyártására vonatkozó döntése több szempontból is elhibázott, és csupán újabb lendületet ad a fegyverkezési versenynek — jelentette ki Egon Bahr, a Német Szociáldemokrata Párt biztonsági szakértője, a nyugatnémet szövetségi gyűlés leszerelési és fegyverzet- ellenőrzési bizottságának elnöke. Bahr a VARA holland tévétársaságnak adott interjújában a többi között rámutatott: a neutronfegyver nem jár előnyökkel, viszont jelentősen fokozza a háború veszélyét. MEGÖLTEK a francia NAGYKÖVETET O Tegnap Bejrútban ismeretlen fegyveresek megölték Louis Delamare-t, Francia- ország libanoni nagykövetét. Éppen hazatért hivatalából autóján, amikor tüzet nyitottak rá. Feltételezik, hogy a merényletet irániak hajtották végre. IRAK—IRÁNI HARCOK @ Súlyos iraki'—írárfí harcokról adott hírt csütörtök kön az iraki katonai főparancsnokság közleménye. A parancsnokság bejelentette, hogy az iraki csapatok két nagyszabású iráni támadást vertek vissza Susanguerp térségében és Sar-e-Pcl-e- Zahab körzetében. A bagdadi katonai vezetés a múlt év szeptembere óta tartó háború legsúlyosabb összecsapásának tekinti az elmúlt napok harcait, amelyekben •— iraki bejelentés szerint — 1 5000 iráni katona vesztette életét. Az INA iraki hírügynökség értesülése szerint a harcokban 109 iraki katona esett el. A külföldön szervezkedő kambodzsai kormányellenes erdc eddig egymással vetélkedő csoportjai a jövőben Washington és Peking ösztönzésének engedve, a jövőben megpróbálnak szorosabban együttműködni. Norodom Szihanuk volt államfő, Khieu Samphan, a „vörös khmerek” megbukott tömeggyilkos rezsimjének elnöke, és Sonn San, egy másik ellenforradalmi szervezet vezetője pénteken Singa- pore-ban közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy törekedni fog egy emigrációs kormány létrehozására. Persze, csak az első hallásra cseng szokatlanul a hír, a körülményeket jobban szemügyre véve, mindjárt érthetővé1 válik. Washingtont és Pekinget már régóta aggasztja, hogy az úgynevezett Kambodzsa-kérdésben nem sikerült előbbre lépni. Nem járt teljes sikerrel az a próbálkozás sem, hogy Szi- hanukot kibékítsék a „vörös khmerekkel”. A herceg állhatatosságában persze sokan kételkednek: Szihanuk ugyanis hosszas kérlelésre — kínai és amerikai nyomásra — vállalta, hogy „adott esetben” ismét betölti az államfői tisztséget. Természetesen ennek egyelőre igen sok az akadálya. Például az a korántsem elhanyagolható körülmény, hogy Kambod-. zsa népének elege volt a népirtókból, a hercegből. Pekingben és Washingtonban azon fáradoznak, hogy Kambodzsa körül ismét felszítsák a vitát, netán az ENSZ küszöbönálló közgyűlésén újból ki kényszerítsék a „kambodzsai kérdés” napirendre tűzését. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a hatalomból kiebrudalt, egymással versengő ellenforradalmi csoportosulások között legalább a látszólagos egy-! ség létrehozása, amit a most vonakodva aláírt közös nyilatkozat is csak részben szentesít. A singapore-i találkozó hátterében álló erők egy alapvető kérdésről megfeledkeztek. Még pontosabban: szántszándékkal szemet hunytak fölötte. Nevezetesen azt hagyták számi-' táson kívül, hogy Szihanuk és partnerei a dzsungelekben' itt-ott még fölbukkanó marlalócokon kívül senkit sem képviselnek. Legkevésbé az általuk elárult, megtizedelt, drámai helyzetbe taszított kambodzsai népet. A magánlakás építése Kiállítás Mezőcsáten Az elkövetkező napokban bizonyára sok érdeklődő nézelődik majd a mezőcsáti járási művelődési központban megnyílt kiállításon, mely a magánlakás építésének módjait, az építkezéssel kapcsolatos tudnivalókat ismerteti, ezenkívül bemutatót láthat a közönség az építési anyagok némelyikéből is, sőt, ezeket meg is vásárolhatja* Ismeretes, hogy a saját ott- . hon megteremtése iránti igény megyénkben mindig is nagy volt, az építési kedv napjainkban sem csökken, várható, hogy az elkövetkező években az eddiginél is nagyobb lesz. Erre biztatja azokat, kiknek a lehetőségük megvan rá, az állam is, úgy- annyira, hogy éppen a lehetőségeket is kibővíti, a korábbiaknál több kedvezményt, az építéshez nagyobb lehetőségeket biztosít. Az építési kedv növekedésére jellemző, hogy például a mezőcsáti járásban a meglevő, valamivel több. mint 11 ezer lakásból az elmúlt ötéves terv idejében építettek meg ezernél többet, nagyjából a lakásállomány tíz százalékát! A jelenlegi tervidőszakban szintén mintegy ezer magánlakás megépítésével számölhak. Nem lehet véletlen, hogy1 tegnap délután éppen ebben a járásban nyílt meg a magánépítkezésekkel kapcsolatos kiállítás, a Mezőcsáti járási Hivatal, a Magánerős Célprogram Bizottság, az Építési Tájékoztatási Központ, a •Tüzé'p, az OTP közreműkqdé-, sével, szervezésével. Ott volt a megnyitón Balogh Miklós, az MSZMP Mezőcsát járási Bizottságának első titkára, dr. Greiz László, a járási hivatal elnöke, dr. Bodnár Ferenc, országgyűlési képviselő, Szilágyiné Brogli Erika ugyancsak országgyűlési képviselő,, jelen voltak a Tüzép, valamint tervezővállalatok ve-' zetői, képviselői is. Az egybegyűlteket, az igen nagy számú közönséget Mátyus Andor, a járási hivatal osztályvezetője üdvözölte, majd Báthori Gábor, a megyei tanács v. b. osztályvezetője nyitotta meg a kiállítást. A hasznos ismereteket nyújtó kiállítás szeptember 12- ig teliinthető meg. Nagygyűlés Ózdon Az új portugál kormány eskütétele Francisco Pinto Bolsemäo új portugál kormánya letette ai esküt Banes államelnök előtt. A szabadságukért, nemzeti függetlenségükért küzdő népek számára sohasem volt közömbös, hogy harcukkal, törekvéseikkel mennyire szolidáris a haladó világ, hiszen az együttérzésből, újabb erőt meríthettek céljaik eléréséhez. Sok éve már. hogy az őszi hónapokban szolidaritási rendezvényeken, gyűléseken, találkozókon nyilvánítják ki kisebb-nagyobb kollektívák, üzemi dolgozók, városokban és községekben élő közösségek azt a véleményüket, hogy együttéreznek mindazokkal, akik vállalják a harcot szabadságuk. függetlenségük kivívásáért. Százak igyekeztek tegnap délután a délelőttös műszak végén az ózdi üzemekből, hogy részt vegyenek a Kun Béla Művelődési Házban kezdődő nagygyűlésen. A nagygyűlés résztvevőit Barci Já- nosné, a Debreceni Ruhagyár ózdi üzemegységének dolgozója, az Országos Béketanács tagja, köszöntötte, közöttük Harmati Sándort, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnökét, a nagygyűlés előadóját. Ezután Harmati Sándor állt a mikrofon elé. — Hazánkban az őszi szolidaritási rendezvényeknek immár jelentős hagyományai vannak, népünk mindig élénk érdeklődést tanúsított a gyarmati sorból kiemelkedő nemzetek sorsának alakulása iránt — kezdte beszédét a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, majd ezt követően az afrikai, ázsiai kontinensen élő népek, illetve Latin- Amerika jelenlegi helyzetéről szólt. Ismertette azokat a gazdasági kapcsolatokat, melyek egyoldalúan, csupán a fejlett iparra! rendelkező kapitalista országok előnyeire épültek, melyek semmiféle kibontakozást nem ígérnek, ami a latin-amerikai népek felemelkedését jelenthetné. Százmilliók áhítoznak emberibb életre olyan országokban, ahol nagy méreteket ölt a munkanélküliség, az írástudatlanság, ahol magas a gyermekhalandóság aránya, ahol éhező, alultáplált a lakosság jelentős része. A fejlett kapitalista országok gazdasági, politikai befolyásukkal ezeknek az állapotoknak a konzerválására törekszenek, miközben újra meg újra fellángolnak a függetlenségi harcok. Az utóbbi időben éleződő feszültségek zavarták meg az enyhülés korábbi folyamatát azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok fokozza a fegyverkezést, hogy hidegháborús politikával lép fel. A nagygyűlés szónoka hangsúlyozta: az erőfölény megszerzésére való törekvés világszerte ellenérzéseket, tiltakozásokat vált ki, egyúttal felfokozódott a békére vágyó, békéért küzdő emberiség hangja is. — Népünk, mint ahogy eddig, ezután is szolidaritást vállal mindazokkal, akik tiltakoznak a fegyverkezés fokozása ellen, és azokkal, akik minden harcot vállalnak szabadságuk kivívásáért — fejezte be beszédét Harmati Sándor. Letartóztatások Az egyiptomi rendszer példa nélkül álló hajszát Indított belső ellenfeleinek el- némítására: Anvar Szadat államfő 11 éve tartó elnöklése alatt a legnagyobb letarEgy bolgár állampolgár életét vesztette a bolgár—jugoszláv határon ez év augusztus 30-án lezajlott súlyos incidens következtében. A BTA Bolgár Távirati Iroda pénteken este közzétett közleménye szerint augusztus 30-án fényes nappal. jó látási viszonyok között a jugoszláv határőrszolgálat váratlanul, minden indok nélkül automata fegyverből tüzet nyitott három békés bolgár állampolgárra, akik a Szófia megyei Dolna Nevlja falutól északnyugatra, a Gaberszka határfolyóban horgásztak. A jugoszláv határőrszolgálat teljesen indokolatlan fellépése következtében Kuzman Egyiptomban tóztatási hullám indult el a hét közepén. A világi és . a vallási ellenzék letörésének nyilvánvaló szándékával csütörtökig 553 személyt vettek őrizetbe. Petrov Antonov bolgár állampolgár fejlövést kapott, s miután jugoszláv területre nur- colták, belehalt sérülésébe. A bolgár külügyminisztérium erélyes tiltakozását fejezte ki a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szófiai nagykövetségénél, es követelte a jugoszláv kormánytól a vétkesek megbüntetését és intézkedések megtételét arra. hogy a jövőben hasonló incidens ne ismétlődhessék meg, mert ezek negatívan befolyásolhatják a két ország kapcsolatát. A bolgár kormány a megölt bolgár állampolgár családjának teljes kártalanítását követeli a jugoszláv féltől. Bolgár—jugoszláv határincidens