Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
t 1981. szeptember 20., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 „Engem az én falum vár... — avagy mikor ér véget Brianos Randelis odisszeája ff A íalu nem Érmindszent, hanem a thesszáliai Kardi- ca, amely visszavárja idegenbe szakadt fiát: Brianos Pandelist, a görögöt, helyesebben a görög politikai emigránst. Itt él közöttünk harminc éve, de már negyven éve megkezdődött odisszeája, amikor még hazája, Thesszália csak hatvan éve szabadult a török hódoltság alól. Az Ozdon élő görög emigráns 1981 tavaszán értesítést kapott hazájából; visszanyerheti görög állampolgárságát, hazatérhet szülői- földjére. Nem éri báritódás, sokkal inkább megbecsülés, harcos életútjának elismeré' Fürkészem a vonásokat Brianos Pandelis arcáii; felvillan emlékezetemben a Nyilazó harcos, a Delphi-i kocsiliajtó, a Diszkobolosz klasszikus figurája, vagy Polykleitosz Doryphorosz-a. A görög partizánból lett emigráns több számomra a klasszikus művészet nagy alkotásainál; érző, gondolkodó és cselekvő ember. Kortárs, hazájának — és rajta keresztül az emberiség — történetének formálója. Anyanyelvén gondolkodik, görögül álmodik és olvas, gondolatait azonban harminc éve magyarul közli munkatársaival. — Mikor kezdődött # bolyongása és miért? — 1940. október végén az olaszok ellen harcoltam Albánia határában. Ott megsebesültem, majd önként újra a frontra mentem. 1941. április 6-án a német támadást igyekeztünk leitartóztatni a II. hadosztály egységeivel. A német túlerő felmorzsolt bennünket. A Pindosz-hegy- ségbe vonultunk illegalitásba, mert a németek kivégeztek volna. 1940 szilveszterestéjén lettem tagja a Görög Kommunista Pártnak. ' i — Mint partizán, hol vett részt a németek elleni harcban? — 1943 februárjában csatlakoztam a partizánalakulathoz. Élelmiszer-utánpótlás biztosítására, vállalkoz; tam, de voltam hírszerző is. ■ Mindig tudtuk, hogy mikor’ szerveznek a németek tisztogató akciót.' Fegyveres harcban is részt vettem Muzakiban, Porta Pana- gyán, Robotóban és Mezo- chorában. Már az ország jelentős részét felszabadítottuk, amikor 1944. december 23-án elárultak bennünket. Szembefordították velünk; a mi kommunista érzelmű százezer főnyi partizánhadseregünkkel a GERVAIS kommunistaellenes alakulatot, de Szemben álltunk az angolokkal is. Mi- : után vagy hetvenezer kommunistát letartóztattok, újra illegalitásba vonultunk. — Tehát nem demokratikus rendszer szilárdult meg 1D44-ben, hanem tovább kellett harcolni a jobboldali és az idegen erőkkel szemben? —, Nem volt elég a német és olasz fasisztákkal szemben védeni a hazát, a forradalom új szakaszában, 1946-ban a demokratikus hadsereg tagja lettem 1949. december 33-ig. Akkor Thesszáliában harcoltam a polgárháború idején. A párt utasítására a demokratikus országokba kellett emigrálnunk, hogy ne őrlődjön fel az erőnk. Albánia fogadott be minket. — Merre vitte a sors emigrációja idején? — 1Ú50 januárjában egy hajó vitt bennünket Albániából Lengyelországba. Ezerötszáz görög partizán volt azon a hajón. Közöttük Beloiannisz elvtérs. Biztatott bennünket, miközben sakkozott a baj torsakkal. Amikor Gibraltárnál hajóz, tun-k, Beloiannisz figyelmeztetett minket: „Elvtársak! Ä spanyol nép példája azt mutatja, hogy a fasizmus, ha uralomra jut, hosszú ideig megőrizheti a néppel szemben az állásait. Nekünk is hosszabb időre kell az emigrációban berendezkednünk, míg Görögországban újra demokrácia lesz!” Sajnos, ezt Beloiannisz nem érhette meg. Visszatért illegálisan, elfogták és kivégezték. Lengyelországban még együtt voltunk, majd 1951. június 17-én. 370 görög emigránstársammal Özdon kaptunk menedéket. Akkor kb. 7—8000 görög politikai menekült nyert bebocsátást Magyarországra. — Milyen volt a fogadtatás Ozdon? , — Testvéri szeretettel fogadtak. Támogattak mind a mai napig. Ott voltunk az építkezésnél, a kohóknál, és valamennyien, akik Ozdon maradtunk, a Munkásőrség tagjai lettünk. Engem már a fél szívem ideköt. A másik fele falumhoz, Kardicá- hoz, ami magyarul szivocs- két jelent Brianos Pandelis odisz- ezeája véget ért. Várja őt Kardicában a kilencvenéves édesanyja, az anyai szív; várja három gyermeke, akik a partizánháború éveiben születtek. Várja a sokat szenvedett, és jobb sorsra érdemes görög nép, amelynek éppoly drága a béke és a munka, mint azoknak, akik otthont adtak Manolisz Glezosz, Níkosz Beloiannisz tíz- és százezernyi „parittyás DavkT’-janak. Nenxsft Pál Hogy miért botongős a lelkem ? Mert nem ertenek meg. Ebben az országban nem ie- het élni, mel l ebben az országban nemhogy a boron- gós léikéinél nem értik meg, de azzal sem törődnek, hogy miért borong a lelkem. Mert ebben az országban még borongani sem érdemes. Borongós bús bo- rongjaimat vajh’ ki érti? Igen: vajh’? Mert ezt írta «tetem nagy versében, amfriTnok a címe is az volt: Borongós ország borong kebledre borongó fiad ... A vers megjelent, viszonylag tág körben, vagy harmincak körében igen nagy visszhangot is váltott ki, olyannyira, hogy irtom hozzá gyorsan még húsz borongást és jelentkeztem az Írószövetségben, meg a kiadónál ... De ebben az országban nem értik az embert. Nem vettek fel írószövetségi tagnak, és ezért nem adták ki a kötetemet sem. Esküszöm ezért, és nem a borongás miatt. A vászon hatszor tizenkét méteres volt. A kert végében festettem eső-, fagy- és göngyölegálló sárga és vörös specifikus mínium- festékkel. A címe az volt, hogy a Capulet család mennybemenetele. Éppen nem lehetett őket látni, mert már magasan voltak, írt borongo de a mennyet sem lehetett látni, mert az még messze volt. Azért festettem így, hogy szabad asszociációkat teremtsek, és szabad asszociációkhoz nyújtsak lehetőséget. A vásznat aztán ösz- szegöngyöltem, mert mint irtom fentebb, göngyöleg- álló festményt csináltam, és elvittem a múvészszö- velségbe, ahol majdnem megvették, de mégsem vették meg, mert Alaptag is akartam lenni. Aki úgy fest, mint én, eső-, fagy--és gön- gyölítésállóan, ennyi szabad asszociációval, annak az Alapnál a helye, mint hivatalos és hivatásos festőművész. Nem vettek fél. Féltek tőlem? Minden bizonnyal. Ezek félnek az ős- tehetségtől, aki képes egy ■ kert végében is megfesteni akármit, ha az hatszor tizenkét méteres vászon és szabad asszociáció ... Zene rugós és rágós hangszerekre címmel komponáltam hát, csak úgy fül után, egy kis opuszt forte- és pianóváltásokkal, egy kis andantét is adagolva hozzá. Igaz a kottát nem ismertem, de már gyakran láttam, miként is játszanak üstdobon, harmóniámon, gitáron és nagybőgőn. így tehát igazán nem okozhatott gondot a szamomra, hogy a lelkemben dúdoló köpli jegyzéket kivetítsem magamból rugós * és rugós hangszerekre szerelve. Nem is kértem mást, csak hároméves állami ösztöndíjat, hogy a három év alatt elkészítsek egy olyan operát, amelynek a verseit is én írnám, a színpadképét is én festeném, s természetesen magam vezényelném az összes hangszereket is. Mert én mindent vállalnék. Mert en senkit sem terhelnék, ha hagynának alkotni. Hogy olcsóbb legyen! Mégsem kaptam meg az ösztöndíjat. Alkothatok én kérem bármit ebben az országban, próbálkozhatok drámával, szoborral, filmmel, vagy kisregénnyel — mint ahogyan mindegyikkel igenis nagy sikerrel próbálkoztam —, mindig mellőznek. Nem ertenek meg, nem adnak támogatást, hogy anyagilag biztosítsam alkotói légkörömet... Hát ezért vagyok én borongós és kiábrándult! Na, és ha még ezt a karcolatot sem közli k ... Meglesz a véleményem a szerkesztőkről! ... Gyürke Géza Perben a Tiszával Mintha a falu a ma- # gas nyárfák irányába akarna, terjeszkedni, de nem tud, rriert útját állja a töltés. Hosszú utca, vagy inkább utcasorok húzódnak közvetlenül a gát alatt, itt van a tanácsháza, a gyógyszertár, a közelben az iskola is, szintén a közelben a takarékszövetkezet és boltok. Itt sűrűsödik a sok közintézmény, pedig Tiszakarád nagy falu, legalább háromezer ember lakja. A töltés dús. zöld fűvei bontott, most is kaszálja egy ember súrú, friss, szinte ropogós ez a fű, nemigen kell attól tartani, hogy kiszárad. Attól nem. Mármint a kiszáradástól. A gát túloldalán, az ártéren magasodnak a hatalmas nyárfák. Ezek sem igen száladnak el soha. Alattuk: futó szeder, erős szárú füvek, bozótos. És süppedő« talaj. Furcsán, rugalmasan süpped, mintha vastag gumiszönvegen járnánk. Vagy inkább: vízié ügyesen kifeszített ponyván lépkednénk, ltt-ott likacsos ponyván, mert a lépések nyomán néha vízoseppek spriccelnek. Arrébb, bokrokba. füvekbe kapaszkodva kékes pára gomolyog, mögötte pedig — bár innen nem létezik — a Tisza. Kedves, szép, sokféle jelzővel feldíszített íolyónk. mely rtt mégsem annyira kedves. Perben áll vele a falu. nyilván azóta, mióta a falu létezik, mostanában azonban mégis: mintha a folyó nye- részkedné a pert! Egyre többet nyer. Természetes, hogy a tanács fiatal ebkikasszonyá- vai. K óteleki Dénesncvel is a vízről beszélgetünk. Elkerülhetetlen ez a téma, a központban van mindig, szólni kell róla. ismerkedni vele, Volt idő, mikor tudni lehetett a víz érkeztet. Mármint az áradásét, a Tisza megváltozását. Tudni lehetett, és így számítani lehetett rá. Most, a* utóbbi években már nem. Rendszertelenül érkezik, évente többször te. És erőteljesebben, dühödtebben, mint eleddig tette. Es szivárog át a töltésen, mozgatja, emelgeti ezt az egész jókora gátat! Félelmetes látvány, mikor a gát mögött is emelkedik a zavaros, hideg víz, Az épületekben is. Az ember, a falu lakói a persze teszi a dolgát, elébe áll a víznek, próbálja féken tartani, csillapítani, de nehéz, nem te sikeredik mindig. És később kezdődik a helyreállítás. Tavaly 78 új ház megépítéséhez kértek engedélyt, ennyi ház teljesen tönkrement. De ugyancsak sok épületet szükséges volt felújítani te. Az idén te több, mint 50 ház építéséhez kértek engedélyt, és legalább 40 lakast kell felújítani. Több éve mindig szükség van üj házak megépítésére, helyreállítására. Pár éve 44 „Cs”-lakást is megépítettek, az idén ebből a típusból 12-t adtak át, és most is épül körülbelül 30. Ily módon a cigánytelep gyakorlatilag megszűnt, a putrikból egészséges, szép lakásokba költözhettek. A Tisza, mikor nem pusztítja, rongálja a házakat, nem emelgeti a töltést, akkor sem nyugszik. Ezt az oldalt, a borsodit leszedi, elhordja, a túloldalt pedig feltölti, építi. Itt. Tiszakará- don vannak családok, kik a par évvel ezelőtt még művelt háztáji földjüknek már a heíyét sem igen tudnák megmutatni. A Tisza elhordta. A víz pedig, a talajvíz az utóbbi években ott nyomakodik az egész Bodrogközben, posványositva, nádasitva az idáig szépen termő földeket Sok helyütt száraz időben te víztócsák csillognék a zsombékok között. * nádasok, esátésok növekednek, búvóhelyek teremtődnek vízimadarak számára, a mezőgazdasági művelés akii pedig újabb és újabb hektárokat szükséges kivonni. Ismert gondok ezek. Nem véletlen, hogy az országgyűlést képviselőcsoport két alkalommal te éppen itt, a Bodrogköz valamely községében tartotta meg ülését, a belvizes területek goodja-bajának sokrétű tárnájáról és a tennivalókról. A karádi elnökasszony azt mondja, egyszer valaki azt kérdezte tőle, hogy miért. nem megy el innen, főkéné pedig miért nem mennek innen el valami jobb helyre a falu lakói. „Mit válaszolt neki?” „Mit? Semmi okos nem jutott az eszembe. Most sem jutna.” Ellenben az Rt élő, a Tiszával folyton perlekedő emberek teszik a dolgukat. A már említett új házak és újjáépülő házak nem azonosak a korábbiakkal. Mások az alapok, mas a szigetelés. Biztonságosabb, jobb minden és amennyire lehetséges, a hely is jobban megválasztott. A víz támadta, rongálta a falut, Karádon pedig 12 millióért megépítették a vízvezetéket. Artézi kútból jön a víz, egészséges, jó ivóvíz. Felépítettek — a töltés alatt — egy uj, szép gyógyszertárat, nem messze innen egy 8 tantermes általános iskolát — 18 millió forint — rendbe hozták a könyvtárat, a művelődési otthont, az orvosi rendelőt, a régi iskolát, megszüntették a cigánytelepet, felépítettek egy sor új házat... Gyakorlati lag újjáépítették az egesz falut. Más lett ennek a községnek a képe. Elköltözés? A régi óvoda már kicsi, az elkövetkező években építenek egy 75 (!) személyeset, ezenkívül két orvosi rendelőt, 5 célcsoportos lakást te a még nem te tudni mennyi magánerős mellett. Nem úgy tűnik, mintha innen különösebben el akarnának költözni az emberek. Mentek, persze, hogy mentek, például Patakra, de mar megállt az elköltözés, megcsappant az új vonzása.' A tanács elnöke halk szaru fiatalasszony. Nem olyannak látszik, mint aki gyorsan felemeli a hangját. Csendesen beszél, de valahogy nagyon rá kell figyelni. Súlya van a beszédének. Elköltözés? Nyilván mehetett volna, persze, hogy mehetett volna, amikor például elvégezte az iskolákat. De nem ment. Itt született Tiszakarádon. Itt él, dolgozik most; is, továbbra is. Mondja, hogy az egyik vizes időszakban — hű, de sok van már ezekből! — jött a tanácsra valaki, de már nem tudott ide betérni, csak a közeli gyógyszertárba. Onnan üzent át, hogy itt van. A tanácsházára akkor már csak a szépen gy arapodó víz fölé rakott pallókon lehetett bejutni. De hát ez a falu ilyen! Ez vizes íalu! Viz ártéren pedig most • földön hömpördülő ködök gomolyognak, kékesszürke párák lebegnek, mintegy takarva, álcázva a felnyomakodó, lopakodó- talajvizeket. A lépések nyomán víz fakad, néhol pedig spriccel a süp- pedékes talajból. A víz most erős. Tért nyert De egy mássá, újjáformálódott, formálódó falu áll majd szembe vele. Prisk» Tiber
