Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-05 / 182. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. augusztus 5., szerda N K Őszi csaták előtt Reagan amerikai elnök és Schmidt nyugatnémet kancellár egy golfautóban Ottawában. A kancellár szemlátomást nem élvezi a helyzetet. „ Nyugat-Európa legerősebb gazdasági hatalma és egyben az Európában állomásozó amerikai haderő alapvető támaszpontországa, az NSZK rendkívül súlyos stratégiai és gazdasági nyomás középpontjába került. Ennek következtében konfliktus- helyzet bontakozott ki a kormánykoalícióban, s az országban. Tavaly októberben a kormánykoalíciót vezető szociáldemokraták a szavazatok 42,9 százalékát kapták meg; a legújabb közvéleménykutatás szerint csak 35 százalékra számíthatnának, ha ma tartanák a választásokat. Maga a párt is három nagy áramlatra bomlik. A centrumban álló Schmidt kancellár áramlata a parlamenti frakcióban még feltétlen és abszolút többséggel rendelkezik, magában a pártban azonban már nem. Helyi és tartományi szinten egyaránt balról bírálják a kancellár magatartását. A szavazótábor egy része is bal felé távolodott el a párttól, elsősorban a felfegyverzés ellen is küzdő „természetvédők” (az úgynevezett zöldek) oldalára. A párt szavazóinak egy másik része jobbra csapódott, a koalíciós partner, a szabaddemokrata párt felé. (A közvéle- ményku tatások szerint a szabaddemokraták ma a szavazók 11 százalékát kapnák.) Ugyanakkor maga a szabaddemokrata párt is megoszlik. A centrum és a jobboldal felett feltétlen befolyással bíró Genscher külügyminiszterrel szemben egyre erősebb a párt balszámyának a nyomása. * A NATO RAKÉTADÖNTÉSE Sorrendben először stratégiai kérdések osztották meg a nyugatnémet kormányt Pontosabban: annak a NATO-határozatnak a következményei, amely még 1979 végén született, s amelyet „kettős határozatnak” neveznek. A NATO úgy döntött, hogy olyan új típusú Pershing—2 rakétákat és cirkálórakétákat helyez el Nyugat-Európában, amelyek a Szovjetunió területének jelentős részét elérhetik. A nyugat-európai szövetségesek és mindenekelőtt Bonn már akkor felbukkanó aggodalmait Washington azzal igyekezett csitítani, hogy ugyanebben a határozatban előirányozta: tárgyalásokat is kezd a Szovjetunióval e középhatósugarú rakéták problémájáról. Csakhamar kiderült azonban, hogy kettős határozatból az amerikaiakat egy dolog érdekli: az új középhatósugarú rakéták telepítése. A tárgyalásokat — mint azóta többször is leszögezték — csak akkor óhajtják elkezdeni, ha előbb az új pusztító eszközöket rendszerbe állították. A kettős határozatnak ezt az amerikai értelmezését Schmidt kancellár és az általa vezetett centrum elfogadja, a párt balszárnya azonban nem. Rendkívül fontos szakasza volt a kormányzópárton belüli erőpróbának, hogy a bírálók táborának élére Brandt volt kancellár, az SPD jelenlegi elnöke állott, akinek nemzetközi tekintélye vitathatatlan. Brandt moszkvai útja — ki nem mondva — á német kormányzópárton belüli szakadást tükrözte. Brandt jelentős eredményekkel tért haza Moszkvából. A Szovjetuniónak már régebben tis volt egy úgynevezett moratórium-javaslata. Brezsnyev Moszkvában ennek egy még nagyvonalúbb és kedvezőbb változatát tárta Brandt elé. Eszerint az Egyesült Államok folytathatja az új középhatósugarú rakéták gyártását. A Szovjetunió mindössze azt igényli, hogy ne küldjenek új amerikai 'rakétákat Nyugat- Európába. Ebben az esetben maga sem állít hadrendbe új, középhatósugarú rakétákat és a jelenlegi egyensúly feltételei mellett meg lehet kezdeni a tárgyalásokat. MÁSODIK CSAPÁS: OTTAWA Brandt visszatérése után heves, bár burkolt vita kezdődött Bonnban. Schmidt és környezete először jelentéktelennek állította be a Brandt-utazás eredményeit és azt az amerikaiak által sugalmazott érvet ismételte, hogy a Szovjetunió állítólagos túlsúlyának megszüntetésére előbb végre kell hajtani a Washington által követelt új fegyverkezési szakaszt és csak azután kerülhet scfr tárgyalásokra. Nagyjából így állott a helyzet, amikor az ottawai tőkés csúcsértekezleten az NSZK újabb, ezúttal gazdasági természetű nyomás alá került. Az amerikaiak visszautasították az NSZK számára rendkívül kedvezőtlen gazdaságpolitikájuk (magas kamatláb, a dollár árfolyamemelkedése a márkával szemben) felülvizsgálását. Ugyanakkor azt is követelték, hogy az NSZK mondja fel a mintegy tízmilliárdos nagyságrendű szovjet—nyugatnémet megállapodást. (Ennek értelmében az NSZK szovjet földgázt kapna csőszállítmányok ellenében.) Ezzel az új nyomással szemben Schmidt már kénytelen volt keményebb magatartást tanúsítani. Nem fogadta el a szovjet —nyugatnémet földgázüzlet felrúgására irányuló követeléseket és az amerikai gazdaságpolitikára hárította a felelősséget azért, hogy Bonn e napokban súlyos gazdasági megszorításokra kényszerül a csaknem ötvenmilliárd márkás költségvetési hiány leszorítására. SCHMIDT VISSZAKOZIK Ez a gazdasági nyomás látnivalóan visz- szahatott a politikai helyzetre. A szociáldemokrata párt vezetősége — háromhetes késéssel — közös nyilatkozatban méltatta Brandt moszkvai útját. Ugyanakkor (hasonlóképpen jókora késéssel) nyilvánosságra hozták Reagan amerikai elnök Schmidthez írt levelét, amelyet még az ottawai értekezlet előtt írt. Ebben azzal nyugtatgatja a bonni kancellárt, hogy Washington megfelelő időben, esetleg még november—decemberben tárgyalásokat kezd a Szovjetunióval. Mindez azt mutatja, hogy a rendkívül nehéz helyzetben manőverező Schmidt kancellár a nyugatnémet közvélemény hangját és pártja belső helyzetét is figyelembe véve némi visszakozásra kényszerült. A harc azonban tovább folyik, s amennyiben az amerikai tárgyalási ígéret üres szó marad, a szociáldemokrata párt 1982 áprilisában tartandó országos konferenciáján a párt balszárnyának általános támadása bontakozhat ki a kancellár ellen. A következő hónapok nyugatnémet belpolitikai eseményeit, Schmidt kancellár politikai jövőjét és talán a jelenlegi koalíció továbbélésének lehetőségeit is döntően befolyásolja majd, hogy tovább hátrál-e Bonn a Reagan-kormány stratégiai és gazdasági nyomása előtt. (-i-e) Reagan tervei: kis olajág, nagy rakéta... Ilj miniszterelnök Iránban (Folytatás az 1. oldalról) "■ Hétfőn a Le Matin de Paris hasábjain újabb, Baniszadr- ral készült interjú jelent meg, de azt a volt iráni elnök az AFP francia hírügynökség szerint még az elmúlt hét végén adta a párizsi napilapnak. Mohammad Ali Radzsai, Irán új elnöke kedden a parlamentnek eljuttatott átiratában Mohammad Dzsavad Bahonar hodzsatoleszlámot, az Iszlám Köztársasági Párt főtitkárát, eddigi oktatási minisztert javasolta a miniszterelnöki tisztségre. Rafszand- zsáni, a parlament elnöke közölte, hogy Bahonar jelöléséről a parlament szerdán dönt titkos szavazással. Megfigyelők szerint biztosra vehető, hogy a medzslisz bizalmat szavaz az új kormányfőnek. Baniszadr volt iráni elnöknek, amennyiben Párizsból Ausztriába kívánna áttelepülni, a politikai menedékjog megadását ugyanahhoz a feltételhez kötnék, mint a francia kormány: be kellene szüntetnie a politikai tevékenységet — jelentette ki Bruno Kreisky osztrák kancellár az Arbeiter Zeitung keddi számában megjelent nyilatkozatában. Esküiéiül Teheránban M ohammad Ali Radzsai, az Iráni Iszlám Köztársaság új elnöke a parlament előtt letette a hivatali esküt. Jövendölni ugyan képtelenség, az azonban valószínűnek tűnik, hogy ezzel valóban új szakasz kezdődött a zaklatott sorsú ország belpolitikai éleiében. Maga az új államfő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „megválasztásával megszűntnek nyilvánítható a hatalmi harc”. Csak a jövő — méghozzá nem is biztos, hogy a közeljövő — döntheti el, állja-e majd ek a kijelentés az idő próbáját. Iránban már hosszabb ideje Baniszadr, illetve Behesti és Radzsai személye körül kristályosodott ki a két legjelentősebb szembenálló tábor. Behesti halálával és Radzsai beiktatásával — legalábbis pillanatnyilag — minden arra utal,’ hogy az országban megszűnt a „kettős hatalom” sajátos állapota és most már minden kulcspozíciót az úgynevezett iszlám fundamentalisták foglalnak el. A jövő azonban tele van kérdőjelekkel — már csak azért is. mert a hatalmi küzdelemnek, különösen egy gyökeresen új útra lépett országban, megvannak a maga kérlelhetetlen törvényei. Az például nem ismert, milyen volt a viszony a merénylet áldozatává lett Behesti ajatollah és a robbanás előtt a teremből alig néhány perccel távozott Radzsai között. Arról sincsenek megbízható információk: milyen ellentétek feszülnek ma a győztes táboron belül. A lehetőség a korábbinál egységesebb vezetésre megvan, de mint általában az életben, a politikában is más kérdés, hogyan használják ki a lehetőséget. Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy az Irakkal vívott háború jelenleg ugyan stagnál, de nem ért véget. így a hadsereg magatartása továbbra is komoly bizonytalansági tényező. ’Ami Baniszadrt illeti, ugyancsak nehéz kombinációkba bocsátkozni. Ügy tűnik, az exállamfő távozásával megmentette személyes biztonságát, de vezető nélkül hagyta a köré sereglett politikai erőket. Iránban ugyan folytatódnak a robbantásos merényletek, ezek az elszórt akciók azonban semmiképpen nem jelentik azt, hogy a győztes fundamentalistáknak komoly ellenállással kellene szembenézniük. A világ óvatos várakozással tekint Teherán felé; ezt tükrözik például a Baniszadrnak menedéket adó Franciaország hivatalos lépései: Mitterrand táviratban köszöntötte megválasztása alkalmából Radzsait, engedélyt adott három, már korábban megrendelt járőrhajó leszállítására, és korlátozta Baniszadr érintkezését a sajtóval. A párizsi döntések mögött persze meghúzódhat az Iránban élő franciák sorsáért érzett felelősség — de számos más tényező, így a francia— iráni kapcsolatok romlásától való félelem is. Lengyel helyzetjelentés A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint Varsó központjában kedden reggel folytatódott a Szolidaritás varsói tagszervezete^ a Ma- zowsze elnöksége által a rossz élelmiszerellátás miatt szervezett autós tüntetés. A teherautók és személygépkocsik sokasága gyakorlatilag megbénította a városközpont forgalmát. A jelenlegi lengyelországi társadalmi-gazdasági helyzettel foglalkozó cikkében a Try- buna Ludu publicistája, Jerzy Bieiecki megállapítja: az utóbbi időben a gyárak üzemcsarnokai és a tárgyaló- asztalok mellett az utca is a konfliktusok felszínre hozásának színterévé vált. Ez igen veszélyes fejlemény, mert az ilyen megmozdulások során az események kicsúszhatnak mindenfajta ellenőrzés gjól. Bieiecki leszögezi, hogy a válságot nem lehet szavakkal vagy látványos akciókkal megoldani, csupán valódi tettekkel. Emlékeztet rá: a dolgozók hosszú időn át követelték, hogy rovidebb ideig dolgozhassanak, ennek fejében hatékonyabb munkát ígértek. Az ígéret azonban puszta szó maradt. A továbbiakban hangsúlyozza: senki sem veszi védelmébe azokat az embereket, akik alkalmatlanok az általuk betöltött tisztségre, nem tudják jól megszervezni a korlátozott mennyiségű áru elosztását. De nem a vajdák vagy a miniszterek termelnek, ök csak elosztják — jól vagy rosszul — azt,- ami van. És sajnos, kevés van, egyre kevesebb. Lengyelország szükséget, szenved, és ezt mindenkinek fel kell ismernie, aki az ország javát akarja — mutat rá Bieiecki. A Zycie Warszawy kommentárja ugyancsak a varsói- (és más hasonló) akciók veszélyeire figyelmeztet. A Szolidaritás vezetői — írja a kormányt és a pártot teszik felelőssé minden bajért, és azt követelik, hogy azonnal oldják meg az összes problémákat, adjanak élelmiszert, biztosítsák ezt vagy amazt. Csakhogy a világ egyetlen kormánya sem helyettesítheti a népet, annak termelő tevékenységét. A kormány csupán szervezi a nép életét, de ezt igen nehezen tudja megtenni egy szétzilált országban, ahol mindenki csak követel, nem számolva a lehetőségekkel, ahol oly sokat beszélnek a javak elosztásáról és oly keveset megtermelésük szükségességéről. A varsóihoz hasonló megmozdulások szervezőinek fel kell ismerniük, hogy a szocialista megújulás, a jólét és a demokrácia útja nem a tüntetőkkel teli utcákon át vezet. Az utcai felvonulások sokkal inkább a társadalmi konfliktusok kiéleződéséhez vezethetnek — mutat rá a varsói lap. Doherty temetése Kedden, alig egy nappal azután, hogy az észak-írországi Dungivenbén katonai tiszteletadással utolsó útjára kísérték Kevin Lynchet, Nyugat-Belfastban az Ír Köz- társasági Hadsereg ideiglenes szárnyának álarcos, egyenruhás emberei ugyancsak díszsortűfzel vettek búcsút Kieran Doherty tői, a Maze börtönbeli permanens éhségsztrájk nyolcadik áldozatától, az ír Köztársaság parlamentjének képviselőjétől. A tömegben ott volt Gerry Adams is, a Sinn Fein, az Jr Köztársasági Politikai Front alelnöke, a permanens éhségsztrájk állítólagos kiagyalója is. Mint ismeretes, a börtönbüntetésüket töltő IRA-tagok éhségsztrájkkal igyekeznek maguk számára a politikai fogoly státuszát kivívni. A brit biztonsági erők most sem kísérelték meg a temetésen teljesen nyíltan részt vevő IRA-tagok elfogását, miután, az ötödik éhségsztrájkoló temetésén próbálkozásukkal felsültek. Az IRA emberei ennek ellenére tartottak a rajtaütéstől és a Doherty-család otthonához vezető utakat taxikkal eltorlaszolták. az „Nem akarjuk megsérteni a törvényt, de folytatjuk a sztrájkot, mert rendeznünk kell nézeteltéréseinket a kormánnyal” — jelentette ki kedden Robert Poli, az amerikai légiforgaiom-irányítók szakszervezetének vezetője. A szakszervezet teljesítetlen bérkövetelései miatt indított sztrájk hétfőn megbénította az amerikai légiforgalom 40 százalékát. Rudy Giuliani, az Egyesült Államok helyettes főügyésze azzal vádolta a 15 ezer tagú szakszervezet vezetőit, hogy félrevezetik tagjaikat, amikor a törvényellenes sztrájkban való részvételre buzdítják őket. Az Egyesült Államok törvényei értelmében szövetségi alkalmazottakra nem terjed ki a sztrájkjog. Drew Lewis közlekedési miniszter kedden megismételte Reagan elnök ultimátumát: mindazokat a forgalomirányítókat elbocsátják, akik szerdán 11 óráig nem jelennek meg a aiunkanelyü- kön. A megüresedő helyeket egyelőre csak túlórázással és a hadsereg segítségével tudják betölteni, de Lewis szerint „kilencezer ember áll készenlétben, hogy kitanulja ezt a jólfizetett szakmát”. Egy szövetségi bíróság elrendelte, hogy az összesen 3,5 millió dolláros sztrájkalappal rendelkező szakszervezet napi egymillió dollár büntetést tartozik fizetni, a légiforgalom akadályozásával okozott károkért. Robert Poli, a szakszervezet vezetője napi ezer dollár büntetést köteles fizetni. A kormány — mint a fentiekből kitűnik — el van szánva arra. hogy kenyértörésre viszi a dolgot és mindenáron példát statuál. A hatóságok rendkívül erélyes fellépése következtében — az elbocsátás mellett a sztráikolókat letartóztatás és pénzbüntetés is fenyegeti — a sztráikban résztvevő forgalomirányítók száma óráról órára csökken. Kedden az amerikai belső légijáratok mintegy 70—75 százalékát tudták elindítani.
