Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

T981. augusztus 30., vosömap ESZAK-MAGYÄRORSZAG TI SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT Birkózó VB Oslóban ABgha gondoltuk voina az oslói kötöttfogású VB előtt, hogy már a harmadik fordu­lóban befejezi az olimpiai bajnok, egyben címvédő Ko­csis (74 kg), továbbá a júliu­si vancouveri junior VB-n sziporkázó, ott sima győztes Sípos (57). Pedig szombaton délelőtt így történt az Eke- berghallenben és hogy a rossz tények felsorolása folytatód­jék: kikapott Rácz (52), ötö­diknél jobb pedig már nem lehet Seres (48 kg) sem. Seres jól kezdett az idei EB-bronzérmes török Bora ellen, de utána szinte pasz- szív szemlélője volt a mérkő­zésnek, 14:2 technikai tust je­lentő vereséget volt kényte­len elkönyvelni. Rácz Lajos az olimpiai bajnok szovjet Blagidze ellen csatázott, aki lekezelte magyar ellenfelét és 12:0-ás technikai tusgyőzel­met aratott. Rácz jó kontrák­kal és mögé kerülésekkel, pörgetésekkel 11 :l-re győzött a norvég Rönningen ellen, így mór a három legjobb kö­zött van. Sipos is negatív meglepetést okozott, ellenfe­le a görög Holidisz 5:3-ra le­győzte. Most is szilárdnak bi­zonyult a világbajnoki cím­védő Tóth (62). A norvég Brekke ellen 7:2-re győzött, csoportjában a három leg­jobb közé került. Gaól a 68 kg-osoknál kétvállra henge- ritette az olasz Giuffridát. Kikapott szovjet ellenfelétől Jermilovtól a román olimpiai bajnok Rusu. Kocsis követte példáját, mert ellenében a svéd Tallroth győzött 5:2-re, így a Ganz-MÁVAG Európa-, világ- és olimpiai bajnoka búcsúzott élete harmadik VB-jétől. Kikapott Torna (82 kg), de még versenyben ma­radt, A 90 kg-osok harmadik fordulójában Fodor a norvég Mjölnerrel csatázott, mind­kettőjüket háromszor figyel­meztették és kettős vereség­gel leléptették őket. A nor­vég csapat óvott. A 100 kg-os Gáspár Tamás, a junior Európa-bajnok 9:0-ra legyőz­te a bolgár Dimitrovot, majd legyőzte svéd ellenfelét, Gull- dent. Ózd, 17 óra: OKSE-DVTK Mindkét csapat bizakodik Mintha a két borsodi él­vonalbeli labdarúgó-csapat szurkolótábora erre a . mai összecsapásra várt volna hosszú idő óta: Özdon a je­gyek nagy része elővételben elkelt, Diósgyőrből pedig két­száz sikerre éhes „hívő” tár­sasát keretében érkezik az északi iparvárosba. Szó, ami szó, Özdon egyelőre nem csil­lapodott a íocilóz, s szinte biztosra vehető, hogy telt ház, zsúfolt nézőtér előtt méri ösz- sze erejét a két csapat. A me­gyeszékhelyről és az Özd kör­nyéki településekről valósá­gos gépkocsiáradatot várnak. Az érdeklődés tehát igen élénk, a hangulat az együtte­sek háza táján bizakodó, öz­don Pallagi Róbert vezető ed­zővel váltottunk szót. — Okozott-e lelki krízist a nyíregyházi vereség? — kér­deztük. — Art azért nem — felel­te. — Felkészültünk a vere­ségre, hiszen az NB-J-ben bi­zonyára többször is ér majd bennünket kudarc. Annyit mindenképpen szólni kell a 0-1-ről, hogy számomra is érthetetlenül bátortalanul futballozott az együttes Nyír­egyházán. A gyengélkedés utórezgéseit még a héten is tapasztaltuk, de a mai ösz- szecsapásra remélhetőleg ez a múlté lesz. — A felfokozott érdeklődés mindkét csapatot kötelezi is — jegyeztük meg. — Így van és remélem, hogy a mieink átérzik az összecsa­pás fontosságát — folytatta a szakvezető. — Hazai környe­zetben nem adhatjuk át a kezdeményezést a DVTK-nak. Támadni akarunk, de közben a biztonságról sem feledkez­hetünk meg. hiszen értesülé­seink szerint a diósgyőriek jól alkalmazzák a rajtaütés­szerű ellenakciókat. — Hogyan ítéli meg az esé­lyeket? — Véleményem szerint há­romesélyes a találkozó. Az a csapat kerül majd ki győzte­sen az ütközetből, amelyik higgadtabb, tudatosabb lab­darúgást művel. Remélem, mi Borostyán Mihály jé játékkal egyik főszereplője lehet a mai borsodi rangadónak. fogunk örülni este hét óra tájban. — Az összeállítás? — Nincs ok a változtatás­ra. Marad a Fekete — Pribék, Szilágyi, Kajdi, Madarász — Tokár, Ambrus, Ligeti, Be­csei — Utassy, Dudás össze­tételű kezdő tizenegy. A László II.-ügy lezárult Diósgyőrött. Nem titok, hogy a sokáig sérüléssel bajlódó csatárt a Dunaújváros szeret­te volna leigazolni, de a hé­ten véglegesen eldőlt, hogy a játékos a DVTK labdarúgója marad. Üjság még a piros­fehéreknél, hogy Fükö Sán­dor szombaton megnősült. A vasgyáriak tegnap dél­előtt átmozgató edzésen vet­tek részt. Ma a közös ebédet követően indulnak Ózdra, ahonnan nem térnek vissza Miskolcra, hanem Aggtelekre Madarász István mindent el­követ majd, hogy a diósgyőri jobbszélsőt semlegesítse. utaznak, s onnan csak a szer­dai, Tatabánya elleni találko­zóra érkeznek meg. — Tudjuk, hogy nagyon ne­héz mérkőzés áll előttünk — újságolta Kovács Pál techni­kai vezető. — Ha a fiúk „fel­szívják” magukat, akkor nem kapunk ki. A piros-fehérek összeállítá­sában sem lesz változás, dr. Puskás Lajos vezető edző azoknak szavaz bizalpiat, akik legutóbb a Bp. Honvéd ellen is szerepeltek. Tehát: Szabó — Kádár, Kerekes, Gi­ron, Teodoru I. — Oláh, Os- váth, Tatár, Görgei — Boros­tyán, Fekete. — Alaposan felkészültünk, úgy ítélem meg, hogy képes az együttes megismételni a pécsi bravúrt — mondta a vezető edző. Az összecsapás ma délután 5 órakor kezdődik Özdon, a találkozót Nagy Béla vezeti. „Visszahúz a szívem" Újsághír: Miskolc város teniszbajnokságával párhu­zamosan rendezték meg az öreg fiúk viadalát. Az egyesben Dröszler Béla győ­zött, a párost pedig a Drösz­ler—Prak duó nyerte. * Dröszler Béla neve az egészen fiataloknak nem so­kat mond. A sportág idő­sebb kedvelőinek azonoan felcsillan a szeme, ha meg­hallják, s barátságosan üd­vözlésre lendül a karjuk, ha az utcán találkoznak vele. .,Dröszit” sokan ismerik. Közvetlen, jó kedélyű, vi­dám alaptermészetü ember. Egyéniség. Tele humorral, történetekkel, anekdotákkal. Tíz évig szinte semmit sem hallottunk felőle. — Pedig nem bujkáltam — mondja. — 1970-ben ab­bahagytam az aktív játé­kot, s azóta a munkámnak élek. A Lenin Kohászati Művek karbantartó-üzemel­tető gyáregység munkaügyi osztályán dolgozom, mint normatechnológus csoport- vezető. Szeretnek, megbe­csülnek, azt hiszem, ettől nem is vágyakozhat többre az ember. — Es a régi nagy szere­lem, a teniszezés? — Nézze, a hatvanas évek végén hirtelen széledt szét a DVTK szakosztálya. Min­denki igyekezett megterem­teni saját egzisztenciáját, akkor valahogy háttérbe szorult a tenisz. — Mégis, egy évtizednyi távoliét soknak tűnik. Mi a magyarázata? — Volt egy súlyos beteg­ségem, amelyet műtét körí­tett. Aztán a lábadozás idő­szaka. Meg nem is hívtak... Dröszler 15 évig első osz­tályú teniszezőként szaladt a fehér labda után. Tehet­ségesnek mondták, finom kézzel áldotta meg a sors. Talán még többre is vihet­te volna, ha nem szereti annyira az életet. Miért? Talán csak önmagáért. Persze, panaszra így sincs oka, hiszen járt a válogatot­tal az NSZK-ban, Jugosz­láviában, Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Szov­jetunióban és Ausztriában. Szerepelt a Galea Kupáért küzdő magyar együttesben, az országos bajnokságokon szerzett érmeinek számát sem tudja, a hazai első osz­tályú versenyeken aratott győzelmeire manapság is büszkén emlékszik vissza. Apja válogatott labdarú­gókén« került a DAC-hoz, volt kitől örökölnie tehát a sportszeretetet. Labdasze­dőként kezdte, s ünnepelt játékosként fejezte be. Még csak 42 éves. — Ha komolyan edzésbe állunk Brosszman Zsókával, még mindig ott tudnánk len­ni az élbolyban.— Hangjá­ban nyoma sincs a dicsek­vésnek. Mutatja a lábát. A cipő alaposan feltörte. De akkor és ott, a játék hevében ef­fajta „apróságokra” oda sem figyelt. — E dzősködés? — Most megyek edzői tan­folyamra. Ha elvégzem, ak­kor szívesen látott vendég leszek Diósgyőrött. Szeret­nék megfelelni a bizalom­nak. Mi tagadás: visszahúz a szivem. A diósgyőri fiatalok, ta­lán már jövőre, Dröszler Bélától leshetik el a sport­ág alapelemeit. Egyelőre azonban a legtehetsége­sebbnek tartott Klucs Pé­ter is meglepődött, amikor edzésen az „öregfiú” igen­csak keményen ütötte visz- sza a labdákat. Persze, ö is mondta: mű­szerhez hasonlítható, érzé­keny keze van ... (Aorm) Események a sportvilágból Ron Greenwood, az angol labdarúgó-válogatott szövet­ségi kapitánya ugyanolyan „hősiességet” vár játékosai­tól, a szeptember 9-i Norvé­gia elleni VB-selejtezőn, mint tapasztalt Budapesten Ma­gyarország ellen — írja aj Daily Express. A lapok egyébként erősen vitatkoz­nak, hogy „kinek a kezében van a döntés kulcsa?” A Times ezt írta pénteken: „A kulcs a magyarok kezében van, akik csak mérkőzéseik felét játszották le. Velük kapcsolatban két dolog le­hetséges: vagy egy jó csapat játszott rosszul Budapesten, vagy a magyar együttes nem képes többre. A választ erre a kérdésre szeptember 23-án kapjuk meg...” * Sebastian Coe, a brit atlé­tika büszkesége káprázatos, 3:47.33 perces világcsúccsal nyerte az év legnagyobb mér- földes versenyét, a brüsszeli Ivó van Damme-emlékvia- dalt. A korábbi csúcs, ame­lyet Ovett állított fel, csak két napig élt. Az évszázad ta­lán legnagyobb középtávú párharcában most 3-2 az ál­lás Coe javára. Érdekesség, hogy a második világháború után csak ennek a két atlétá­nak sikerült valaki mástól visszahódítani a világcsúcs- - tartó címét. . — ­Naptár 1981. angngztns 30., vasárnap A n»r kette 9.9». nyögte IS.29 Arakor A hold kelt« 4.33, nyugta 20.14 órakor Névnap; Róza« 1981. angusztus 31„ hétfő A nap kelte til, uyugta 19.21 órakor A hold kelte 1.40, nyugta 20.38 órakor Névnap: Erika Évforduló _________ S záztíz érrel ezelőtt, 1871. augusztus 30-án született, és 68 éves korában, 1937 októberében halt meg Sir Ernest Ruther­ford, Nobel-dijas angol tudós. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én született Ermihdlyfalván, és 49 éves korában, 1945 áprilisában a né­metországi Bergen-Belsenben halt vértanúhalált Vámos Ilo­na himzőnő, a kommunista mozgalom kiváló harcosa, a ma­gyarországi Vörös Segély egyik szervezője és vezetője. Időjárás_______ V árható időjárás ma estig: változóan felhős idő, számottevő eső nélkül. Több órás napsütés. Időnként megélénkülő, dél­nyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let: 20—25 fok között. — Gyermektoma-tanfolyam kezdődik Miskolcon, a vá­rosi sportcsarnokban. Beirat­kozás augusztus 31-én, hét­főn délután 17 és 18 óra kö­zött a sportcsarnok elsó emeleti tárgyalójában. Négy és hat év közötti gyermekek jelentkezését várják. — Az augusztusi lottószelvé­nyek tárgynyeremény-sorso- lását kedden, szeptember 1- én rendezi meg a Sportfoga­dási , és Lottó Igazgatóság. Ezen a jutalomsorsoláson a 35. játékhét szelvényei vesz­nek részt. A szerencsések összesen 1290 nyeremény­tárgyhoz jutnak. A főnyere­mény: egy-egy Moszkvics és Trabant személygépkocsi. Ugyancsak nyereményként sorsolnak ki színes televízió- készülékeket, automata mo­sógépeket, és más tartós fo­gyasztási cikket, továbbá 30 ezer forintos szerencseutal­ványokat, és 25 ezer forintos lakberendezési utalványokat. — Öt éve, hogy rendszeresen találkoznak, tanácskoznak a közös munkáról a putnoki KPM Közúti Igazgatóság 1. számú üzemmérnökségének és a rimaszombati Útfenn­tartó Vállalat dolgozói, ve­zetői. Augusztus 28-án került sor a baráti találkozóra, a tapasztalatcserére, és szep­tember 19-én pedig Rima­szombaton ismét találkoznak. A két vállalat a korábbi években együttműködési szerződést kötött Bánréve, Aggtelek és Tornanádaska határátkelőhely téli, közúti fenntartási munkálataira vo­natkozóan. — Az Országos Takarékpénz­tár hétfőn Budapesten ren­dezi meg a gépkocsi-nyere­ménybetétkönyvek idei har­madik, sorrendben 81. sor­solását. A sorsoláson az 1981. április 30-ig váltott és 1981. július 31-én még forgalom­ban volt 5 ezer és 10 ezer forintos gépkocsi-nyeremény- betétkönyvek vesznek részt, A húzások összesített ered­ményeit a szeptember 2-i la­pok közlik. A Miskolci Patyolat Vállalat aionooli belépéssel FELVESZ BETANÍTOTT munkára NŐI MUNKAVALLALÓKAT egy és ráltóműstokra. Jelentkezni lehet: Miskolc, Győri kapu 48-50. sx- munkaügy. — A Cement- és Mészmű­vek közlése szerint a mész ára 1981. szeptember 1-től átlagosan 8 százalékkal emelkedik. \ — Festménykiállítást rendez­nek Putnokon a járási Mű-; velődési Központban szep­tember 1-én délután .3 órai kezdettel. A kiállítás szép-, tember 10-ig tart nyitva. — A Dolgozók Általános Is­kolájában — Miskolc, Rózsa Ferenc u. 1. — szeptember 7-én, reggel 8 órakor tart­ják a tanévnyitó ünnepsé­get Az ünnepség után sor kerül az első tanítási órák­ra is. A délutános tanítás 15 órakor kezdődik. — A Sportfogadási és Lottó-' igazgatóság közlése szerint a 35. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény- illeték levonása után a kö­vetkezők: Négytalálatos szel­vénye 19 fogadónak volt, nyereményük egyenként 407 110 forint. Három talála­ta 4522 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 855 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 169 939 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizetnek. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. — Vásárnaptár. Az országos vásárnaptár szerint az elkö­vetkező napokban megyénk­ben és a környező megyék­ben a következő helyeken rendeznek országos vásáro­kat- Országos állat- és kira­kó vás'rt rendeznek szeptem- 1-én, kedden: Sajókazán, Recsken és Nádudvaron; szeptember 2-án, szerdán: Miskolcon és Túrán; szep­tember 3-án, csütörtökön: Ónodon, Encsen, Jánkmajti- son és Nyírbátorban, országos állatvásárt pedig Putnokon; ugyancsak állatvásár lesz szeptember 4-én, pénteken: Egerben és Gyöngyösön; or­szágos állat- és kirakóvésár szeptember 5-én, szombaton: Nyíregyházán; szeptember 6- án, vasárnap: autóvásár lesz Miskolcon, Debrecenben, Ti- szakécskén, Nyíregyházán és Gyöngyösön, országos állat­vásár Jászapátiban: szeptem­ber 7-én, hétfőn: országos ál­lat- és kirakóvásárt rendez­nek Egerben és Tompán. ¥ Állatorvosi ügyelet Miskolc megyei város terüle­tén 1981. augusztus 29-én (szom­baton) 14 órától 1981 augusztus 8l-én (hétfőn) reggel 8 óráig Ügyeletes: dr. Wirt? Ferenc kör­zeti állatorvos Lnkása: Miskolc. I., Vörösmarty u. 52 S7. Telefon: 33-816. Belelentés: 8—9 és 13—1« óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents