Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

1981. otrgtrsrtus 20., csűtöttöi

ESZAK-WAGYÄRORSZAG 7

Nemzetközi

könyvtáros

tanácskozás

A Nagyvárosok Könyvtárainak Nemzetközi Egyesülete, az INTAMEL ez évi összejövetelét Budapesten tartja augusztus 24-e és 29-e között. Ez a szervezet azért jött létre, mert a négyszázezernél több lakosú városok könyvtári ellátása különleges feladatokat ró mind a szakemberekre, mind pedig a fenntartókra, s ez a nemzetközi szervezet sok segítséget nyújthat az egyes tagországok szakembereinek. A budapesti tanácskozás házigazdája a Szabó Ervin Könyvtár, s a vendégek a tanácskozások szüneteiben Budapest kulturális értékeivel, továbbá Pannonhalmával, Szentendrével és Esztergommal is megismerkedhetnek.

Szádvár regéi

Szögfigettöl északra, erdővel sűrűn benőtt hegy tetején egy várrom málladozik. Területét egyre jobban benövi a növényzet, a fák, bokrok, bár az itt-ott még kiemelkedő 7—8 méter magas falmaradványok sejtetik, valamikor nem volt jelentéktelen erődítmény. A vár, pontosabban várrom neve Szádvár, de az erre élők Bedek-vámak is nevezik. A hajdani erődítményről —, melyet először V. István 1273-ban átírt oklevele említ — a környéken számtalan rege, monda kering. Ezekből mondott el nekünk néhányat a minap, Szögliget nagy mesélője, Bo- baly István.

*

A honfoglalás előtt, a jelenlegi Várheggyel szemben, az Övártetőn állt egy hatalmas kővár. A vár ura, egy rablólovag szövetséget kötött az ördöggel, aki mindig győzelemre segítette, bárhová is ment csatázni. A segítségért cserébe csupán egyet kért: a rablott kincsek felét. Ahogy múltak az évek, föld alatti barlang- [ jában egyre több értéket gyűjtött össze az ördög. A pénzét elpazarló várúr iri- ; gyei te is ezért, s méregből, «agy más okból nem tud, I

fűk, az egyik győztes csatája után megszegte az egyezséget, s a rablott kincseket teljes egészében magának tartotta meg. Megtudván ezt az ördög, éktelen haragra gerjedt. Ügy megrázta a hegyet, hogy a hatalmas vár köveire hullott szét. A várúr ezután már hiába próbálta újjáépíteni. Amit felrakott nappal, azt az ördög éjszaka át- hordta a másik hegyre. Így ment ez hónapokon át, a vár újjáépítéséből azonban nem lett semmi. A hagyomány azt tartja, hogy az éthordott kövekből emelték később Szádvárát. Az ördög aranyai pedig kádakban ma is ott vannak a föld alatti üregekben. Régen, amikor az emberek is tudták, hol van ezeknek az üregeknek a bejárata, az ördög maga vigyázott a kincsre. Ma már nem őrzi senki, de nem is tudja egyetlen emberfia sem, hol találhatók ezek az üvegek.

Élt Pelsőc környékén egy szegény pásztorfiú, aki hosszú éveken át juhokat legeltetett. Történt egy alkalommal, hogy a fiú kutyája egy parányi üreg

előtt ugatni kezdett. Odament a pásztor, s botjával megpiszkálta a nyílást. Mélyült, szélesedett az üreg, majd hirtelen beszakadt a föld, s a pásztor kutyástól egy mély ütegbe esett. Ahogy ott szétnézett, sze- me-szája elállt az ámulattól. Az üreg arannyal, ezüsttel volt tele. Örömében levetette a kabátját, s tele- töltötte kinccsel. Később sokszor visszajárt ide, de szerencséjét senkinek nem árulta el. Felhagyott a pásztorkodással, egyre több birtokot vásárolt. Felvette a Be bek nevet, ami a juhok bégetésére emlékeztette, ö építette fel Szádvárát, amit ezért neveznek a környéken Bebek várnak is.

*

Német támadta Szádvá- rát. Mivel a vár úrnője Patócsy Zsófia Zápolya- párti volt, 1. Ferdinánd egyik hadvezére, a magyar származású Forgách Simon vezette a ostromot. Forgách az Övár tetőről lövette a várat, éjjel-nappal, 40 napon át. A vár védői azonban vitézül helytálltak.

Forgách segítségére ekkor Swendi tábornok is sereget hozott és így még nagyobb erővel ostromolták a már teljesen romokban heverő erődítményt. Az egyik ágyúgolyó olyan kárt tett a bástyában, hogy félő volt az ingadozó várfal maga alá temeti a vár egyik fontos ágyúját. Szádvár leghíresebb katonája, Susa Ferenc maga ment, oda, hogy kiemelje az ágyút a veszélyeztetett helyről, amikor megtörtént a katasztrófa. Ledőlt a várfal, maga alá temette a vitézt. A romok alól már csak élettelen testét húzták ki. Ezt látva, Patócsy Zsófia úgy döntött, reménytelen a védelem, feladja a várat. De előtte kincseit biztos helyre elrejtette. Utoljára meghúzatta a vár harangját, aztán leszereltette, s az erőd kútjába dobatta. Végül Forgáchnalc. aki szabad elvonulást ígért nekik, egy csomagot küH dött. Ebben egy zászló volt, egy nemzetiszínű lobogó, rajta a következő felirate Ez ellen magyar sohasem harcolhat! Megdöbbent Forgách, amikor a feliratot elolvasta. — Te győztél le minket, Patócsy Zsófia — mondotta, és seregével elvonult Szádvár falai alól.

Hajdú Imre

Hullámzik a tömeg az utcán. Nézegetik a kirakatokat. Lökdösődnek. Sok az idegen nyelvű beszéd. Egy középkorú hölgy és csinos ifjú társnője szótárral és ceruzával rajzolt térképvázlattal a kezében téblábol, majd tört német beszéddel az után érdeklődik nálam, vajon merre találja ezt, meg azt a hivatalt. Elcsodálkoztam egy pillanatra, vajon külföldieknek mi keresnivalójuk lehet az adott hatóságnál, de mert nem is volt mesz- sze, magam is arra tartottam, megmutattam nekik és velük mentem az intézmény bejáratáig. Megmutattam, hol menjenek be, hol a tudakozó, s tovább indultam.

Ráérősen mentem, nem hagyott nyugodni, mi a csodát kereshetnek külföldiek annál az intézménynél. Visszanéztem, s a két

hölgy anélkül, hogy az intézménybe bement volna, eppen átvágott az úttesten. A túlsó járdán megálltak, a ceruzás térképvázlatot böngészték. Utánuk mentem:

— Elnézést, ott kellett volna bemenni —, s visz- szamutattam az intézmény kapujára.

— Nincs nekünk ott semmi dolgunk, — hangzott a meglepő közlés.

— Hát akkor miért keresték?

— Mert az vett a kiinduló pontunk.

— Nem értem.

— Pedig egyszerű. A barátnőnk két hete járt itt a maguk városában és lerajzolta nekünk, hol lakik az a magánkiskereskedő, akinél ezt a fajta .kardigánt lehet venni, amit ő hozott. Az intézményt kellett csak megkeresnünk, innen már eltalálunk ezzel a rajzzal

Darvas József:

(Részlet az író Vlzkercszttél Szilveszterig című regényéből)

Péter—Pál napján kezdtük az aratást. Az árpa már teljesen beérett. A búza kicsit még tejes volt. de a gyökere már megszakadt a rekkenó száraz melegben. Mire végzünk az árpával, azt is lehet vígan kezdeni. Nem baj ha kicsit nedves is. Inkább a keresztben érjen be teljesen, mint hogy. elfolyjon az utója.

Ketten arattunk a feleségemmel. Én kaszáltam, ö szedte a markot. Kicsit nehezen mozgott már a hasától, nehezére esett a haj- ladozás. Azért bírta, nem panaszkodott egy szóval se. Igaz, én se siettem túlságosan, hogy győzze. így kettesben nem is arattunk volna le egy hónapon belüj. Rajtunk kívül még két kasza vágta. Azok holdszámra arattak, ötven kilóért fogadta föl őket a gazda.

Napközben sűrűn kijött megnézni, hogy haladunk.

— Gyorsabban is rángathatnád azt a kaszát — mondta nekem. — Így nem lesz egy hold se naponta.

— Nehéz mán a Julis. Más marokszedő kéne. Haladnék én előtte, akár a szél, csak győzné szedni.

Erre nem szólt semmit. Tudtam, úgyse fogad föl mást. Inkább elnézi a lassú munkát, mint külön fizesse, amikor van szolgáló.

A másik két emberrel se volt megelégedve.

— Kicsírázik a lábán, ha így megy! — kiabált rájuk.

Azt meg kell hagyni, volt valami igazsága, mert csakugyan lassan mozogtak az emberek. De nem is csoda, egyik se volt már valami fiatal. Egyikük méghozzá rokkant is. A vállába kapott golyót a háborúban. Azt szokta még most is fájlalni.

Megérzi még mindig az egész napi kaszálást — szokta mondogatni. Az is baj volt náluk, hogy borzasztó hitványul táplálkoztak. Früstökre, ebédre mindig együtt ültünk le a keresztek alján. Reggel kenyeret ettek vöröshagymával. Délben hozott nekik az asszony valami kis levest. De mi az a lötty ilyen melegben? Félóra alatt kiizad- ja az ember, és síiig kezdi meg a munkát, már üres is a has. Csak éppen mondhatja, hogy evett.

— Szalonnát, kellene fogyasztani maguknak — mondtam. — Sokat Attól van erő. így kidülnek pár

| nap alatt.

— Azt ám. Könnyű azt ; mondani, de nehéz megtenni, ha nincs. Vágni nem vágtunk, venni meg nem tudunk, mert nincs hozzá tehetség. Drága az nekünk akár az arany.

A mi szalonnánkból adtunk nekik néha egy-egy darabot. Sokat nem lehetett, mert nekünk is ugyan kimérték. Annyiból azért jó volt, hogy nekünk elég rendes volt a kosztunk. Mindennap volt valami hús. ha avas is. Néha még csirke is került

Az emberek közül az egyiket ismertem úgy hírből. Tavasz elején sokat susogtak róla a faluban. Azt beszélték — nekem anyám mondta el egy vasárnap, mikor hazamentem tisztálkodni —, hogy az a tizenhat éves lánya, aki olyan hirtelen halt meg március elején, talán a saját testvérétől lett volna terhes. Nem tudom, hogy mi igaz belőle. Én nem mernék rá mérget venni, de r lehetséges. Ügy mondták, akik közelebbi ismeretségben voltak velük, hogy sok j gyerek van. és egymás mellett szoktak éjjelenként feküdni a földön. Így történhetett volna meg tán az a dolog. Az anyja próbált vele valamit csinálni lúdtollal meg ilyesmivel, és attól pusztult el. Anyám ezt csak úgy súgva mondta nekem. és olyan biztosan, mintha saját szemeivel látta volna az egészet. Kezdetétől a végéig. Még egyszer mondom, hogy én nem tudom, igaz-e? Lehetséges, mert ilyen dolgok szoktak itt előfordulni. Még furcsábbak is. Könyvben se írnak olyanokat. Legtöbbször persze csak egymás között az emberek. Hangosan egy se meri fölpana-: szólni. Ahol ennyien élnek kis lyukban összezsúfolva, mint a disznók az ólban, és egymás mellet hencsereg- nek, szalma derékaljon a földön, bizony nem lehet csodálkozni, ha állattá lesznek az emberek maguk is

Most egyik fia szedte utána a markot. A másik embernek lány volt a marokverője. Fiatal volt mind; a kettő. Mindjárt észrevettem rajtuk, hogy nem so-l kát csinálhatták még ezt a munkát. mert látnivaló ügyetlenül eklendeztek a kukával, és elmaradoztak fél rendekkel.

— Nyilván nem lesz meg a hold se estig — mondták nagy búsan, hogy leültünk ebédelni a kereszt hűvösébe. — Rossz napszám ez

így.

— Mikor lesz itt a csép- lés? — érdeklődtek tőlém, mint bennfentes embertől.

— Még learatva is sokára lesz. Miért kérdezik?

— Jó lenné minél előbb: Köllene a búza. Most is a kölcsönt esszük már.

— A géptől vihetjük egyenesen az adósságba. A padlásra egy szem alig kerül belőle.

— Csak keresnek valamit

a gépnél is.

— Az kevés kitelelni. Még' gépet is csak kapjunk.

Hát tényleg em sok, amit ott tudnak keres ú. A! legtöbb családnak itt márl tél utóján nincsen kenyere. Ami keveset tavasszal-1 nyáron megkeresnek, nem elég egész évre. Még húzza őket az adósság is. Mert mindnek van. A tavaszi hónapokban hitelre vesznek mindent. Sót, paprikát, ecetet. Azt meg - kell adni, akárhogyan is, mert legközelebb nem kapnak.

Ezeket a panaszokat így rendre mindenkinek elmondják. Nekem is. Pedig éppen olyan jól tudom, mint ők. Hogy nincs egy lepedő, ágyciha az ágyon, van egy kis összekopasztott tollúk, de nem tudják vár - kosnak, dunyhának megcsinálni, mert nincs vászon. Kiszolgált kabátokkal takaróznak. Én is ezt csináltam egész életemben. De mikor így más szájából hallottam elmondani, rosszabbnak láttam. A maga nyomorúságát megszokja az ember. Lassan el se tudja képzelni. hogy másképpen is lehetne. Csak ha nagyon üres a has, akkor kezd gondolkozni.

Mink Julissal ezek mellett egész előkelőek voltunk. Igaz, egész napunk a gazdáé, de legalább egyelőre arról nem kell gondoskodni. hogy mi lesz holnap? Mit ér az ember szabadságával, ha nincs hozzá egy darab kenyere? Azért, mikor fölkeltünk aa evéstől, mind a ketten nagyon csöndesek voltunk. Mert egyszer mink is megöregszünk. és akkor mi lesz? Ki gondol velünk?

:— Nekünk nem kell any- nyi gyerek — mondta lu- lis. ahogy már jól b#nt voltunk a renddel.

— Iszen éppen jól kezdtük — mondtam, és ezen önkéntelenül is elnevettük magunkat