Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-19 / 194. szám
T981. augusztus 19., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 5 n Áz igazi strand Az egyik pártcsoport ülésén a pártmegbízatások teljesítéséről folyt a vita: nagyjából egy • véleményen voltak mindaddig, amíg az egyik fiatal kommunista értékeléséhez nem értek. Sok jót mondtak el róla, de ekkor valaki azt hiányolta, hogy politikai kérdésekben nem hallatja a hangiát, nem agitál. Ezután erősen megoszlottak a vélemények: és a vita középpontjában az állt; szükség van-e manapság a személyes, szóbeli agitációra. kötelessége-e a kommunistáknak, vagy sem? Természetesen napjainkban elvileg nem szokás vitatni az agitáció létjogosultságát, hiszen a pártszervezeteknél többnyire vannak agitációval foglalkozó reszortosok. De az is tapasztalható, hogy még az év végi beszámoló taggyűléseken is hiányzik a szóbeli agitáció érdemi elemzése, vagy pedig leszűkítik annak csoportos formáira; a pártnapokra, a vitakörökre és így tovább, de nem térnek ki a személyes agitáció értékelésére. A különböző beszámolókban viszont el szokták mondani. hogy a személyes agitáció napjainkban sem avult el; ma is szükséges ré.sze a pártmunkának úgy, mint a korábbi időkben. Az említett részleges értékelések mögött sokszor az agitáció fogalmának helytelen, vagy hiányos értelmezése húzódik meg. Hadd idézzünk fel ezzel kapcsolatban egy esetet. Az egyik pártalapszervezetnél szokatlan módszert választottak az agitáció hatékonyságának felmérésére: a pártonki- Vüliek véleményét tudakolták meg erről. Tapasztalták: ha azt kérdezték, ági tálnak-e a környezetükben a kommunisták. akkor a nagy többség tagadó választ adott. Sót. voltak, akik kissé neheztelve tették hozzá: miért is kellene őket agitálni? De ha a kérdést úgy tették fel: beszélgetnek-e velük a kommunisták politikai kérdésekről, elmondják-e azokban a véleményüket, akkor a nagy többWfiSkoleon, az Avas-déli lakótelepen megnyílt a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet 230. számú férfi-női fodrászéi kozmetikai szalonja. Az ünnepélyes átadást az augusztus 20-i ünnepekhez tervezték, de ahogy a műszaki átadás megtörtént, már egyhetes, úgynevezett próbaüzemet tartottak, sikerrel. A 280 négyzetméter alapterületű üzlet a tervek szerint enyhíti majd a lakótelep eddigi gondjait. az új szolgáltatóházban elsőként nyílt meg. Huszonhaton dolgoznak itt. a dolgozók majdnem mindegyike az avasi lakótelepen lakik, fámét szép példáját szolgáltatták a 'Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei a társadalmi gondok, teendők közösségi összefogással és áldozat- vállalással való megoldásának: az idei üdülési szezonban eddig mintegy ezer fogyatékos gyermek nvaralta- tását, táborozását szervezték meg és bonyolították le A? augusztus végéjg tartó akció a Vas megyei Vöröskereszt- Szervezet kezdeményezésére két evvel ezelőtt bontakozott ki. és azóta országossá vált. A vasi példa nyomán, az Id—n már további 13 megyében szervezték meg az egész- aegj leg-pedagógiailag raszoség — konkrét példákat említve — igennel válaszolt. Tehát mégiscsak agitáltak, mégpedig úgy, ahogy korábban már a pártkongresszus is megfogalmazta, hogy a politika terjesztésének és képviseletének „leghatásosabb módja az aktív véleménycsere a pártonkívüliekkel; ez lehetőséget nyújt a különböző nézetek szembesítésére, tisztázására, a marxista—leninista álláspont meggyőző kifejtésére”. Az agitációnak ezt a ma is korszerű értelmezését azért is indokolt hangsúlyozni, mert az agitációtól való vonakodás mögött nemegyszer az „agitálás” régi és elavult értelmezése húzódik meg, hiszen az a gyakorlat nagyon helytelen és káros lenne, hogy a kommunisták magyaráznak, a pártonkivü- liek pedig hallgatják őket. Az agitációt nem is szabad ily módon felfogni, hiszen munkatársi, baráti körben természetszerűleg merülnek fel politikai kérdések és a kommunisták általában ilyen eszmecseréken elmondják a párt álláspontját kifejező véleményüket. érveiket. Éppen ezért az agitáció nem kampányfeladat. amelyre csak a jelentősebb politikai események, feladatok esetén van szükség, hiszen tudjuk, hogy tennívalóhk van bőven, és a céljaink' elérése érdekében kialakított meggyőződés alapja és feltétele az egyén és a közösség aktív, céltudatos cselekvésének. Ezt ismerte fel Lenin, amikor 1905-ben „A politika és a pedagógia ösz- szekeveréséról” című cikkében kifejtette: „ ... a tömegbefolyás elmélyítésének és bővítésének e munkája mindig egyformán szükséges, minden győzelem és minden vereség után, a politikai szélcsend időszakában és a legviharosabb forradalmi időben egyaránt...” így van ez napjainkban is: a pártunk politikájának. határozatainak, törekvéseinek megismertetése, elfogadtatása állandó, mindig szükséges feladat. így munkahelyéhez ideális körülmények teremtődtek. A férfi- és női fodrászatban szívesen látják a gyermekvendégeket. külön gyermekfodrászat nincs, de mindkét üzletet úgy rendezték be. hogy a gyermekeket is el tudják látni. A 230. részleggel egy időben készült el. és adták át a szövetkezet saját mosodáját is. A korábbi mosodát, amely korszerűtlennek bizonyult, felváltotta a tizenkét millió forintba került új részleg, ahol hetente 25—30 mázsa ruhát tisztítanak. összefogás ruló általános iskolás gyéreitek több hetes, több turnu- sos üdültetését. A táborozások során mintegy 200 orvos, ápoló, gondozónő foglalkozik megkülönböztetett figyelemmel ezekkel a szeretetve anv- nyira vágyó gyerekekkel. Az anyagi és a tárgyi feltételek elő-, illetve megteremtésében olyan társadalmi összefogás és együttműködés alakult ki — mindenütt a vöröskeresztesek kezdeményezésére és patronálásával —, amelyben állami egészségügyi és művelődésügyi szervek, társadalmi szervezetek, munkahelyi kollektívák, köztük szocialista brigádok vettek reszt. Kétezer család ABC-áruháza Kör alakú faház, magasba szökő toronnyal, ívelt ablakokkal. Szokatlan ez építészeti stílus egy ABC-áruhaz- nál. Sátoraljaújhely ódon utcácskáinak hangulatába mégis oly harmonikusan illeszkedik a barna faépület: a Somogyi—Bacsó lakótelep új létesítménye. Sátoraljaújhely legújabb ABC-áruházát augusztus 3-án nyitották meg. A városlakók már reménykedve várták az átadás időpontját; a ruházati bolt kirakatában elhelyezett makettet sokszor megnézhették. A város e negyedében közel kétezer család él, s egy éven belül újabb négyszáz otthont adnak át itt. — A megnyitás első heteben több mint egymillió forintos forgalmat értünk el — mondja Kenderes József boltvezető. — A tervezett forgalomnak eppen a dupláját. A 320 négyzetméteres eladótérben szépen elrendezett áruk sokasága. A csemegepulton például nem kevesebb, mint 42-féle húskészítményt kínálnak, a hét, elektromos hűtőgépben a tejtermékek, baromfi áruk, mélyhűtött készételek széles választéka. Naponta 500 kenyér, 2500 péksütemény fogy el, s ha szükséges. a sátoraljaújhelyi péküzemből azonnal itt az új szállítmány. Konténerekben a friss zöldség, gyümölcs, az illatszerrészleg polcain olyan cikkek, amelyeket sok más boltban hiába keres az ember. A jó áruellátáshoz, a vevők tökéletes kiszolgáláshoz persze, nemcsak egy új létesítmény tárgyi adottságai szükségeltetnek. Sok, nagyon is sok múlik a bolt dolgozóin is. Sátoraljaújhely új ABC-áru- házába például olyan szocialista brigád került, amely hétszer nyerte el az aranyko- szorús címet. Kenderes József a megye első önkiszolgáló élelmiszerboltjának vezetője volt. Érdekes az összehasonlítás: — 1957-ben Űjhely egy hagyományos boltját alakítottuk önkiszolgálóvá. A meny- nvezetig érő polcokat elfü- részeltük, hogy a vevők elérhessék az árut. A mostani „gondola” őse az eladótér közepére helyezett fatákolmány volt, a bevásárlókosarak háncsból készültek. Mi, kereskedők féltünk attól, mi lesz, ha így „kitálaljuk” az árut. Nos, rohamos forgalom- növekedés volt az eredmény. Megtudtuk: a következő években elkészül a hat és fél millió forintba kerülő létesítmény képmása is, amelyben vendéglátóhelyet, különböző szolgáltató egységeket alakítanak ki. Nemrégiben egy összejövetelen az előadó után az egyik felszólaló — többek között — a következőket mondotta: — Évek óta megoldatlan problémánk a vakok és csökkentlátók megfelelő munkalehetőségének biztosítása. A feszítő gond nem annyira a csökkent latásúakat. inkább a vakokat érinti. Ugyanis a látásukat elveszített embereket csak telefonközpontosként alkalmazhatják, amely már önmagában is korlátok közé szorítja az elhelyezkedést. Nem beszélve arról, hogy a tanácsok, nagyvállalatok meglehetősen mostohán kezelik ezt a kérdést. Hogy mennyire mostohán, erről beszélgettünk Hornyák Lajossal, a Vakok és Csökkentlátók Szövetségének Borsod megyei titkárával. Megyénkben jelenleg T241 tagja van a szövetségnek. Közülük 1200 a vak. Kisebb- n&gyobb üzemek telelőnk öaTdpolca, Zsóri, Végardó, villanytelep ... A „néplavórokban” bizony nehéz felüdülést találni, nyugalmat még annyit sem, ellenben zsúfoltságot, nyüzsgést, zsi- bongást, néha még törülkö- Zőnyi helyet is a lepakolás- hoz — igen. Deltái vannak, kik éppen a fentebb említett, nagy mozgalmasságot kedvelik, ezért keresik a vámosi fürdőket. Akik ellenben tehetik — adnak magukra — azok a szabad strandokat keresik föl. A nyugodt vizű tavakat, vagy a szelíd folyókat. Persze ennél is, annál is vigyáznunk kell. tudomásul véve, nem feledve, hogy nyílt, szabad vízen vagyunk! Akik ezekben a meleg napokban Sárospatakon járnak, próbálják ki a végardói melegvizü fürdőn kívül esetleg a Bodrogot is. A várral szemközt, a túlsó parton A Fogtechnikai Vállalat miskolci laboratóriumának jutott az a feladat, hogy Észak—Kelet-Magyarország részére kiképezzék a fogtechnikusokat, A 101. sz. Szakmunkásképzőben tanulnak majd a fiatalok 2 éven kepontjaiban 35 vak dolgozót foglalkoztatnak. Jóllehet, ennél valamivel többnek van munkaviszonya, mégis elgon- dolkoztatóan kevés ez a szám. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy & felnőttkorban látását vesztett emberek részére egyszerűen nincs más munkalehetőség, a félautomata telefonkészülékek kezelésén kívül. Más a helyzet a gyermekeknél, akiket betaníthatnak kefe- meg seprűkötesre, zenehangolásra, könyvkötészetre és gyógy- masszőri teendőkre. A szövetség feladata a tagok érdekeinek védelme. Munkát keresnek a rászorultak részére, üdülést szerveznek, intézik ügyes-bajos dolgaikat, beszerzik a szükséges segédeszközöket: síkírógépet, pontírógépet, kazettás és orsós magnót, pontirótáblákat Ezek szervezésére 1981-től úgynevezett vakögyl segédeszköz-akciót indított az jelölték ki a strandot, bójákig! kerített részen. A bójákon belül biztonságos, sehol nem lep el egy felnőttet. a sodrása sem erős, a víz hőmérséklete pedig ezekben a meleg napokban legalább 24—25 fok! A medret itt is a legfinomabb homok borítja, mi csak folyóban létezhet. Ezzel a lisztfinomságú homokkal töltötte fel a víz; a bal partot, nagy örömére a szabad strandok kedvelőinek. A part szép, nagy fái alá a városi tanács amolyan egyszemélyes öltözőfülkéket helyezett el, ezekből több is található a parton. Pár lépésre a strandtól, az út túloldalán pedig bisztró várja a vendégeket, térítővel takart asztalokkal, tisztán, főként babgulyással, túróscsuszával, frissen sültekkel, időnként pedig halételekkel is, valamint csapolt ser itallal és másfélékkel resztül. Érettségivel vesznek fel továbbtanulókat, az iskola után 2 éves technikai gyakorlatot kell még elvégezni. Ezután válnak az ifjúmunkások pályakezdő fogtechnikussá. Most, hogy közeledik az ifjúsági parlament megtartásának ideje, a beszámolóban az Egészségügyi Minisztérium szociálpolitikai főosztálya. Lényege, hogy ötvenszázalékos térítést kapnak az igénylők. Ám az érdekek biztosítása elképzelhetetlen segítség nélkül. Tulajdonképpen a vállalatok rehabilitációs bizottságainak a feladata, hogy a munkahelyen balesetet szenvedőknek megfelelő munkát biztosítsanak. Természetesen a megváltozott munkaképességhez igazodva. Hinnék ellenére az a gyakorlat, hogy a szövetség képviselői keresnek munkát a csökkentlátók és főként a vakok részére. Sajnos, kevés sikerrel, amelynek oka, a városok, községek tanácsainak közömbössége, az üzemek nagyvállalatok vezetőinek passzivitása. Pedig akadna munkalehetőség, hiszen a Tigáz. a Gyógyszertári Központ, a Centrum, avagy a Borsodi Szénbányák Vállalat — de sorolhatnánk még A messziről jött emberek irigykedve nézik a csodalatos környezetben levő strandot, és kissé értetlenkedve hallgatják a patakiakat, akik csak úgy, minden gyönyörködés nélkül mennek a vízbe, úsznak egyet, kijönnek, napoznak, közben arról beszélnek, hogy be kéne ugrani Miskolcra. Néha egy- egy motorcsónak, kajak érkezik, de a nyugalmat, a sajátos, csak itt találhatólétező hangulatot ezek sem zavarják meg. A Bodrog csendben, szelíden folydo- gál, miként teszi már ki tudja az idők mily mélységétől kezdődően, a szemközti partról ugyancsak csendben, súlyos tömörségben nézelődik a vár, fölöttünk pedig a hatalmas nyárfák és füzek levelei mordulnak néha. Ki tudja miről szólnak... (prtska—fajtán) ki szerepel, hogy bátorítsa m dolgozókat a továbbtanulás* ra. Augusztus 10-ével rekonstrukció kezdődött a laboratóriumban 3 millió forintos költséggel, a Borsod megyei Tanács Építőipari Vállalata végzi a munkát- amelynek célja, hogy újabb 30 munkahellyel bővüljön a laboratórium. tovább — telefonközpontjai nak típusai megegyeznek azokkal, amelyek kezelését vakok is végezhetnék. Félreértés ne essék, nem „fúrásról” yan szó. A szövetség tagjai sem úgy akarnak maguknak munkát, hogy az évek óta ott dolgozók elől vegyék el a kenyeret. Ám egy-egy nyugdíjbavonulás, vagy felmondás után, elsősorban őket kellene értesíteniük a vállalatoknak, a megüresedett állás betöltéséret Ezt kérik a Vakok és Csökkentlátók Szövetségének vezetői is, de többnyire eredménytelenül. — Jó néhány évvel ezelőtt számos vállalat, üzem és intézmény vezetőjét kerestük meg levélben — mondja a titkár. — Kértük, legyenek segítségünkre, alkalmazzanak vak dolgozókat a telefonközpontokban. Az első és egyetlen reagálás két évvel később érkezett, a Hejőcsabal Cementipari Gépjavító Vállalattól ... És ez a helyzet a városok, községek tanácsaival is. Válasz nélkül maradnak leveleink ... Monos Marta (Petra) Új szolgáltatórészleg az Avason Társadalmi (mlknl Mindössze harmincötnek sikerült Elérhetetlen lehetőségek? Fogtechnikus-képzés Miskolcon