Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
Kempingben Megyénk változatos, szép tájait szívesen látogatják a kirándulók. A hegyekben, a vízpartokon számos kemping is található, melyeket ezekben a meleg, nyári napokban szívesen keresnek fel a turisták. Aranykincs kiemelése A vízikapu Mint lapunkban mCir tatí6sft»tt*inlc 0 róla, a sárospataki várnál nagyarányú feltárási munkát kezdtek meg az egykori falak megmentése érdekében. A Bodrog hídjától jobbra, a folyó jobb partján mind ez idáig sok, apró házikó, vityilló volt látható, illetve részben még ma is ott van. Ezek a házak a régi várfalnál felhalmozódott töltésre, vagy éppen a falak maradványaira épültek, nagy összevisszaságban, bizony nem valami szép látványnak a kirándulók sokaságát vonzó, történelmi levegőjű városban. A folyó áradásakor is mindig gondot okoztak ezek a házak, mivel a víz elöntötte majdnem valamennyit. A lényeg azonban: a történelmi értékek megmentése, a falak — szó szerinti — feltárása, a vár szépségének továobi kibontakoztatása. Első lépcsőként a házak nagyobb részét már lebontották, a lakók elhelyezéséről gondoskodtak. Hatalmas földmunka kezdődött meg, melynek java még természetesen hátra van. A terv szerint a falak alatti környéket is kicsinosítják, parkosítják, hogy szívesen jöjjön ide mindenki pihenni, szórakozni. A városi tanács a műemléki felügyelőséggel együttesen végzi a munkát, mely nyilvánvalóan majd csak sok év múltán fejeződik be. Az is biztos, hogy sok pénzt igényel és az is: mindenképpen megéri. A munkát is, a pénzt is, hiszen az ősi értékek megmentésével, a táj esztétikai érAN fékének megteremtésével nem csupán Patak gazdagodik majd, hanem valamennyi ide látogató. Képünkön a vízikapu, melyen valaha a folyón érkezők jöttek a várba. Éreiflyfitft vándorgyűlése r rÁ Szovjetunió szerződést kötött a Jessop Marine Recoveries angol céggel arról, hogy kiemelik a tenger mélyéről azt az aranykincset, amelyet a német tengeralattjárók által 1942-ben elsüllyesztett Edinburgh angol cirkáló szállított — közölte a Nye- gyelja című szovjet hetilap. Az angol hajó 1942. tavaszán hagyta el Murmanszk kikötőjét, fedélzetén arany- rudakkal — a Szovjetunió által az Egyesült Államoktól kapott hadiszállítások ellenértékével — amelyeket Lon'ttz utóbbi napokban lehullott nagyobb mennyiségű •csapadék és az ezzel párosuló fülledt meleg időjárás ismét megnövelte az almava- rasodás, a szőlőperonoszpó- ra és a szürkepenész nagyobb arányú fellépésének veszélyét. Ugyanakkor a fürtkárositó szőlőmolyok lárvái még mindig károsítanak, főleg azokon a helyeken, ahol az idejében való védekezést elmulasztották. Ezért a megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás szakemberei felhívják a kiskerttulajdonosok figyelmét, hogy a védekezések szakszerű elvégzésére továbbra is fokozott figyelmet kell fordítani mindazokon a területeken, ahol az élelmezésegészségügyi várakozási idő ezt lehetővé teszi. E célra az Ortho ■—Phaltán (0,25 százalék), a donba kellett volna szállítania. A cirkálót a Barents- tengeren német tengeralattjárók támadták meg és megtorpedózták. Hogy az értékes rakomány a fasiszták kezére ne jusson, a hajónak fedezetet biztosító angol torpedónaszád parancsnoka utasítást adott az Edinburgh elsüllyesztésére. A tervek szerint a 240 méteres mélységben levő hajóról búvárok fogják felszínre hozni, a rakományt. A kiemelési munkálatokat a tél beálltáig akarják elvégezni. Bi 58 (0,1 százalék); továbbá lisztharmat ellen a Karatha- ne FN 57 (0,1 százalék) kombinációját javasolják a szakemberek. A bagolylepkék második nemzedékének lárvái (mocskos pajorok) is megjelentek, amelyek elsősorban a káposztaféléket veszélyeztetik. A hernyók, valamint ezek kártételének észlelése esetén indokolt a védekezés, a már említett Bi 58 felhasználásával. (A kártétel gyökér- és levélrágás formájában jelentkezik.) A folyamatosan fogyasztható zöldségféléket vegyszeres védelemben részesíteni nem szabad! A technológiai környezetvédelmi előírásokra, valamint az élelmezés és egészségügyi várakozási idő betartására mindenki szigorúan ügyeljen. EJTŐERNYŐSÜK KARAMBOLJA 200 méteres magasságban összeütközött társával, és a földre zuhanva, életét vesztette az NSZK légierő egységeinek egyik ejtőernyős i vadásza. Az ejtőernyő 1100 méter magasságban szabályosan kinyílt, a föld közelébe érve, mintegy 200 méter magasban azonban az ejtőernyős összeütközött egy társával, és a nagy erejű ütközés következtében a tar- | talékernyő nem nyílt ki tel- ii jesen. Az ejtőernyős lezuhant és azonnal meghalt. ARANYCSEMPÉSZ Több mint 7 kilogramm aranyat koboztak el a dja- kartai repülőtér vámhatóságai egy Szingapúrból érkezett „turistától”, aki azt illegálisan be akarta csempészni Indonéziába. Az őrizetbe vételkor a magát turistának kiadó személy elmondta, hogy ez már a harmadik ilyen útja az utóbbi hónapok során. „SOMMERDOM” Szombatra virradóra súlyos szerencsétlenség történt Hamburg szórakoztató negyedében, St Pauliban, az idei „Sommerdom” népünnepélyen: öt fiatal lány és egy férfi életét vesztette, 16-an pedig. súlyosan megsebesültek, amikor a „Skylab-körhinta” több kabinja, forgás közben összeütközött egy daru karjával, amely a szomszédos siklópálya javításán dolgozott Az utasok 15 méter magasból a betonburkolatra zuhantak. Az első jelentések szerint a szerencsétlenségért a daru kezelője a felelős. ELLENZÉKIEK LETARTÓZTATÁSA Mint az AFP francia hír- ügynökség jelentette, Sambia fővárosában, Banjul- ban letartóztatták Sherif Mustapha Dibba, volt alel- nököt, az ellenzéki Nemzeti Konvenció Párt vezetőjét, valamint a párt egyik parlamenti képviselőjét. A két ellenzéki politikust „államellenes összeesküvés” vádjával vették őrizetbe. GÖRÖG TÜZEK Tetemes károkat okozott Görögországban az egész ország területére kiterjedő erdőtűz. Mintegy 60 ezer * hektárnyi területen hatal- jj más erdőségeket, olajfa- és I szőlőültetvényeket pusztí- \ tott el. A görög sajtó adatai | szerint az anyagi kár eddig j meghaladja a 27 millió dol- | lárt. Lntopzzik fel épületeinket! Miskolc város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága felkéri a vállalatok, üzemek és intézmények vezetőit, a város lakosságát, hogy augusztus 20-a tiszteletére lobogózzák fel épületeiket. A zászlódísz augusztus 18-tól 23-ig köszöntse az ünnepet. Augusztus 26. nevezetes dátum lesz Nyíregyháza kulturális életében: megalakul a város önálló színházának társulata. A Móricz Zsigmond nevét viselő színház ez alkalomra újjászülető épületében már az utolsó simításokat, hiánypótlásokat végzik a felújításában közreműködő építők. A közelmúlt napokban sikerrel vizsgáztak az épület fény- és hangtechnikai beA kollégium alapítása 450. évfordulójának rendezvényeihez kapcsolódva, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Sárospatakon tartja XI. vándor- gyűlését. A kétnapos vándor- gyűlést a Rákóczi Gimnázium dísztermében, augusztus 21-én délelőtt 11 órakor nyitja meg Székely Dénes, az egyesület elnöke. Ezt követően helyi előadó emlékezik meg az ősi iskola 450 éves történetéről és a város nevezetességeit ismerteti, majd az éremgyűjtés időszerű kérdéseit taglaló rendezései, a színpadtechnikai szerkezetei. Az októberben kezdődő szezon bérleteinek többsége is már gazdára talált, i Augusztus utolsó napjaiban megnyílik a színház közönségirodája is. A szerződéskötésekkel véget ért az alakulásra kész társulat szervezése. A színház 33 művésszel kötött egy évre szóló szerződést. A színház főrendezője Fehér György. szakelőadások hangzanak 6® Az első nap programján a jubileumi kiállítások megtekintése és orgonahangver-* seny szerepel még. Másnap, augusztus 22-én,' délelőtt 9 órától kerül sor a Rákóczi-várban a Magyar Nemzeti Múzeum által rendezett numizmatikai kiállítás megnyitására, utána a Rákóczi-vár megtekintésére. Az ország különböző részeiből egybesereglő éremgyűjtők nagy érdeklődése közben zajlik majd le mindkét nap a különleges „numizmatikai börze.” Ez augusztus 21-én délután 3 órától fél 7-ig, augusztus 22-én pedig délelőtt 11 órától 14 óráig tart a gyűjtők részére a gimnázium termeiben. Ui map filmek Több idei produkció forgatását fejezték be az elmúlt hónapokban a MAFILM játékfilmstúdiói, s míg némelyik alkotócsoport a vágást, illetve az egyéb utómunkálatokat végzi, más művek már készen várják, hogy őszszel a mozik műsorára kerüljenek. Kovács András új filmje, az Ideiglenes paradicsom, rangos elismeréssel már elkezdte „pályafutását”: az idei moszkvai nemzetközi film- fesztiválon ezüstdijat nyert. A mű országos premierje szeptemberben }esz. Ugyancsak szeptemberben kerül a filmszínházak műsorára Sára Sájjdor Néptanítók című, egész estét betöltő dokumentumfilmje. Koltai Gábor elsőfilmes rendező alkotása, a Koncert képei elsősorban a budapesti Sportcsarnokban márciusban rendezett hangversenyt örökítik meg. annak a koncertnek a hangulatát, ahol éveK után ismét a régi ösz- szeállításban lépett színpadra az Illés-zenekar. Közelmúltunk egy másik korszakából merítette témáját Gothár Péter. A Bereményi Géza forgatókönyvéből formálódott, Megáll az Idő című alkotásnak jelenleg az utómunkálatait végzik. A filmkészítés végső fázisához érkezett Rózsa János Kabala című produkciója is. A rendező ismét Nyakó Júliát választotta főszereplőül: a fiatal színésznő — még gimnazistaként a Vasárnapi szülőkben mutatkozott be nagy sikerrel. Szünidőben Von idő és van miből — választani..., (Fotó: Fojtán László) SZÍNES — Szeretném, ha megjavítaná a kocsimat, de csak három hét múlva tudok fizetni. — Kendben van. — És mikor lesz kész? — Hárem hét múlva. * — Mozi után feljössz hozzám, Jolka? — Nem Jolka vagyok, hanem Stefka! — Ha ilyen kicsinyes vagy, nincs értelme, hogy meghívjalak. * Az igazgató és a titkárnő túlórázik, majd a munka végeztével vacsoráznak, táncolnak, ezután az igazgató felmegy a titkárnő lakására egy kávéra Reggel megkérdezi: — Nincs egy darab krétád? Véletlenül akad egy kréta, az igazgató a füle mögé igazítja és hazamegy. — Drágám, valamit be kell neked vallanom — mondja a feleségének. — Túlóráztam a titkárnőmmel, azután meghívtam vacsorára, táncoltam vele és végül nála voltam, és megcsaltalak téged. — Hazudsz — mondja a feleség. — Te egész éjszaka kugliztál! Hiszen még mindig ott van a kréta a füled mellett! * — Nem szégyellj magát, ilyen fiatal, és már pénzt kér! — Ki mondta, hogy kérek? Nem látja, hogy pisztoly van nálam? * Janó elgondolkodva ül a kocsmában: — Igyák még egy pohárral? A gyomrom azt mondja igen, a fejem azt mondja, nem. A fejem okosabb, mint a gyomrom. És az okosabb enged. Rózsika! Még egy pohárral! * — Vera, tegnap álmomban megcsókoltalak téged ... — Hát te voltál az, Stefan? * — Te egy rettenetes ember vagy — mondja Juklo- vá asszony a férjének —, mindent fordítva csinálsz! — Ez igaz ... Először feleségül vettelek, és csak azután ismertelek meg! növényvédelmi szaktanács kistermelőknek Augusztus 26-tól Színház Ryírefylázii ESZAK-WAGTAKORSMG. — Az MSZMP Borsod-Abaiíj- Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WTRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 352% Postacím: Miskolc, Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 18-450. kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049. levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky ót 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pl 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefont 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi ót 15—17. — 3525. Telefon; 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesftőknél Az előfizet lés díja egy hónapra: 3á Ft, negyedévre M2 Ft, egy évre* 400 Ft Index.: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: M Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.t KILIÁN RELA1