Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-21 / 169. szám

1981. július 21., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 SPORT SPORT SPORT Birkózás Lengyel csapatgvőzelem Nagy csatát vívott a magyar Borboia és az amerikai Barrett. A ven­dégsportoló biztosan végzett a 68 kilós súlycsoportban az élen. Fotó: Temesi Naptár, 1981. július 21.. kedd A nap kelte: S.08; nyugta: 20.32 órakor A hold kelte: 23.03; nyugta: 9.3« órakor Névnap: Dániel Évforduló ________ S záznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1796. július 21-én halt meg — 37 éves korában — Robert Burns skót költő. Apja gazdálkodó volt; a vályogkunyhót, amelyben a költő is született, ő maga építette. Fiát erejéhez képest tanította és taníttatta. Időjárás_______ V árható időjárás ma estig: fclhőátvonulásokból eleinte többfelé, később már csak szórványosan, és elsősorban kele­ten záporok, l.assan mérséklődő, helyenként még viharos északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: 19—24 fok között. Kézilabda Miskolci siker Kiélezett, kemény küzde­lem jellemezte a Spartacus Kupa nemzetközi női kézilab- datorna harmadik verseny­napját. A Miskolci Spartacus j együttese legyőzte a Nyír­egyházi Volánt, s ezzel har­madik alkalommal szerezte meg az elsőséget. Érdekesség, hogy a Borsodi Bányász női gárdája alaposan megizzadt a lengyel Unia Tarnow ellen, amíg sikerült kicsikarni a győzelmet A befejező nap eredmé- j nyei: Unia Tarnow—Szegedi Textiles 20-12 (9-5). Miskolci Spartacus—Nyíregyházi Vo­lán 19-13 (9-4). Szegedi Tex- I tiles—Debreceni Dózsa 20-17 (13-12). Borsodi Bányász— Unia Tarnow 18-15 (8-6), A Spartacus Kupa végered­ménye: 1. Miskolci Sparta­cus 9 pont 2. Borsodi Bányász 8, 3. Unia Tarnow 4, 4. Nyír­egyházi Volán 4, 5. Szegedi Textiles 4, 6. Debreceni Dó­zsa 1. Külön díjazták a legjobb egyeni teljesítményeket. A torna legeredményesebb játé­kosa Walach Zsuzsa (Unia Tarnow) lett 36 góllal. A legeredményesebb csapat ed­zője kitüntető címet Kukta János (M. Spartacus) kapta. A legjobb kapus Kovácsné Bozó Éva (B. Bányász), míg a legsportszerűbb csapat a Sze­gedi Textiles lett. * A felnőttek tornájával pár­huzamosan az utánpólláscsa- patok részére is rendeztek mérkőzéseket. Ezt a tornát kiemelkedő játékkal a lengyel Bothnia együttese nyerte. Eredmények: Miskolci Spar­tacus—M. Spartacus utánpót­lás 11-10. Bochnia—B. Bá. nyász 16-11. Bochnia—M. Spartacus utánpótlás 24-5. B. Bányász—M. Spartacus 16-9. Borsodi Bányász—Miskolci Spartacus utánpótlás 14-9. Bochnia—M. Spartacus 12-9. A végeredmény: 1. Bochnia 6, 2. B. Bányász 4, 3. M. Spar­tacus 2, 4. M. Spartacus után­pótlás 0 ponttal. N. P. A moszkvai Druzsba sport- csarnokban megrendezett te­niszbajnokság legnagyobb szenzációja kétségkívül a 16 esztendős Julia Szalnyikova, a Moszkvai Dinamó verseny­zőjének győzelme volt. A döntőben, nehéz küzdelem után, 6:2, 7:6 arányban le­győzte az 1980-as év Európá­ba jnokát, Jelena Jeliszejenkót Donyeckből. Győzelme azért is jelentős, mert megelőzte az ország többi legerősebb teni­szezőjét is: O. Morozovát, N. Csmirevát, N. Borogyinát, G. Baksejevát. — Mi a titka Julia sikerei­nek? — kérdeztük meg ed­zőjét, Borisz Lunyint. — Julia nagyon céltuda- tos — válaszolta edzője. — Komolyan, felnőttként, fele­lősségtudattal küzd, akarat­ereje rendkívüli. Igazi „pro­fi", ebben különbözik iker­testvérétől, Alidtól, akinek a tenisz egyelőre csak játék. Arról is kell szólnunk, ki­nek köszönhetik elsősorban az eredményeket. Nem kis szerepe van benne édesap­juknak, az egykori futballis­tának, a melbourne-i olimpiai bajnoknak, Szergej Szalnyi- kovnak. Lunyin és más szak­emberek véleménye szerint tőle Tökölték tehetségüket, küzdeni akarásukat. Ha Álla és Julia játékát figyeljük, az a gondolatunk támad, hogy sokkal jobbak az elgondolá­saik, finomabban érzik a já­tékot, és a teniszpályán sok­Miskolcon, a városi sport- csarnokban vasárnap véget ért a II. Rákóczi Kupa nem­zetközi szabadfogású birkó­zóverseny. Miután jó néhány súlycsoportban már gyakor­latilag szombaton tisztázódott a sorrend, különösebb izga­lomra az utolsó napon nem volt ok. Ettől függetlenül azért egy-két találkozó ki­emelkedett a lebonyolított húszból. Nagy várakozás előzte meg például az 52 kilós amerikai Gonzales és a nyugatnémet Herbster összecsapását. Akad- , lak, akik meglepetést szima­toltak, Gonzales azonban rá- j cáfolt a kétkedőkre. Azonnal i támadólag lépett fel, s vi- í szonylag gyorsan tusgyőzel- I met aratott. Gonzales hat i mérkőzésből ötöt nyert meg kétvállal! Szabó Lajos sem okozott csalódást, Kacsó el­len nagy fölénnyel vezetett, amikor ellenfele megsérült, s feladta az egyébként is kilá­tástalannak tűnő csatát. Sza­bó második helye az ismere­tes hátráltató tényezők elle­nére (Kubában vírusos mi­rigygyulladást szedett össze, s emiatt nem tudott megfe­lelően felkészülni a viadal­ra) dicséretes teljesítmény­ként könyvelhető el. Vasárnap egyébként három találkozó maradt el, mert az egyik küzdő fél sérülés miatt nem tudott kiállni. Négy ta­lálkozó idő előtt fejeződött be, mert kisebb-nagyobb sé­rülés akadályozta a folytatást. Összesen üt tusgyőzelem szü­letett. a többi találkozóra in­kább a középszerűség nyom­ta rá a bélyegét. Általában a kiegyensúlyozott erőviszo­nyok jellemezték a viadalt, az viszont szembetűnt, hogy a meglepően fiatal csapattal ér­kezett román válogatott igen jó úton halad. Dinamikusak és igen kezdeményezőek vol­tak a román versenyzők, egy­előre a rutinlfiány azonban még meggátolta őket az iga­kai látványosabbak, mint né­hány neves teniszbajnoknőnk. A Moszkva-bajnokságon Julia Szalnyikova bebizonyí­totta. hogy jogosan sorolták tavaly a tíz legjobb játékos közé. (A 7, helyre.) Ez a győ­zelme nem egvetlen sikeres szereplése. A fiatal sportoló tavaly nyáron megnyerte a zán eredményes szereplésben. A jövő azonban az övék, fi­gyelni kell rájuk! A legeredményesebben a lengyel csapat szerepelt, négy súlycsoportban szerezték meg az első helyet, s csak a 62 ki­lós súlycsoportban nem ju­tott részükre dobogós hely. Ott nem is indítottak verseny­zőt. Az amerikaiak sem kel­tettek csalódást, három első helyüket jól képzett, takti­kus. akciódús birkózásra ké­pes sportoló szerezte, s Gon­zales, Barrett, valamint Ques- tas nevét bizonyára viszont­látjuk még a világversenyek mezőnyében. A magyarok szereplése ösz- szességében jónak minősít­hető, hiszen a második vonal csapatversényben elért 2. he­lyezése nem akármilyen fegy­vertény. Különösen Kiss 3. és Szakkai szereplése emelke­dett ki a többiek közül, első helyük mindenképpen elis­merésre méltó. Igazolódott, hogy van jövője ennek a ver­senynek, talán szerencsésebb Spartak Kupát, nem kis ria­dalmat keltve ezzel a legerő­sebbek táborában, hiszen le­győzte Morozovát, és a nem­zetközileg elismert Csmire- vát is. Ezenkívül második lett az Európa-bajnokságon, és harmadik helyet szerzett a minszki téli országos ver­senyen. időpontválasztással a mosta­ninál is rangosabb mezőnyt sikerül 1982-ben összetobo­rozni. EREDMÉNYEK: 52 kg: 1. Gonzales (amerikai), 2. Szabó (magyar), 3. Ratayczyk (len­gyel). 57 kg: 1. Questas (ame­rikai), 2. Konczak (lengyel), 3. Partsch (nyugatnémet). 62 kg: 1. Kiss S. (magyar), 2. Jászkai (magyar), 3. Viorel (román). 68 kg: 1. Barrett (amerikai), 2. Symanszky (lengyel), 3. Damaszkin (ro­mán). 74 kg: 1. Knosp (nyu­gatnémet), 2. Frízzel (ameri­kai), 3. Wojtowicz (lengyel). 82 kg: 1. Ciota (lengyel), 2. Kozariuk (román), 3. Pepó (magyar). 90 kg: 1, Szakkai (magyar), 2. Patalong (len­gyel), 3. Kiss I. (magyar). 100 kg: 1. Busse (lengyei), 2. Netz (magyar), 3. Fodor H. (ma­gyar). Az összesített csapatver­senyben: 1. Lengyelország 51, 2. Magyarország 43, 3. Egye­sült Államok 30 ponttal. Űjabb fordulóra került sor a labdarúgó Nyári Totó Ku­pában. A Tisza csoportban a következő eredmények szü­lettek: Tállyai Építők—Ole­fin SC 2-1 (0-0). Tállya, 200 néző. Vezette: Szakács. Gl.: Szabó (ll-esböl), Pozsonyi, illetve Jávorszky. Nagyhalá­szi Textiles—Honvéd Pa pp József SE 1-1 (0-0). Nagyha­lász, 600 néző. Vezette: Ju­hász. Gl.: Bor, illetve Jánosi. Honvéd Asztalos J. SE—Haj­dú Vasas 3-1. Kisvarda—Ti- szalök 4-0. A csoportban a Kisvárda vezet 8 ponttal. * Szolnokon, vasárnap fül­ledt melegben ért véget az or­szágos atlétikai vasutasbaj­nokság. A férfiak 3000 mé­teres akadályfutását Szilágyi (MVSC) nyerte, 9:32,5 perces idővel. * A Taksony környéki or­szágút volt a színhelye va­sárnap az országos kerékpá­ros egyenkénti indításos or­szágúti bajnokságnak. Csa- thó Tamás (MVSC) az erős mezőnyben a 4. helyet sze­rezte meg. * Hajdúhadházán rendezték meg a Silye Ferenc ökölvívó emlékversenyt, amelyen jól szerepeltek a Borsodi Bányász sportolói. Isaszegi, Mészáros és Farkas első, Bodnár és Papp második, Dinóczki pe- dib harmadik lett súlycso­portjában. — Rossz idő esetén is meg­tartják Cimarosa A titkos há­zasság c. operájának követ­kező előadásait Tegnap este már a miskolci Kossuth Mű­velődési Ház színpadán ját­szottak a színészek, s ugyan­itt kerül sor ma este is az előadásra. Ha az idő jóra for­dul, altkor természetesen a hét végén ismét a Muzsikáló udvarban nézhetik meg az ér­deklődők. — Gergely Ferenc orgonaest­jére kerül sor ma este 8 óra­kor a Collegium Musicum hangversenyciklusában. A koncert helyszíne a Hunyadi utcai evangélikus templom. — Az iskolás gyermek egy napja című kiállítás nyílt a miskolci úttörőházban. A me­gyei egészségnevelési osztály kiállítását a nyár végéig te­kinthetik meg az érdeklődők. — Mintegy 70 millió forint értékű árut exportál az idén a Miskolci Vasipari Szövetke­zet. Az exportáru mennyisé­ge az évi összes termék 60 százalékának felel meg. — Hétfőn, a kora délutáni órákban megerősödött a szél ereje a nyugati országrészen. Sopron környékén, a Hanság vidékén a széllökések sebes­sége elérte az óránkénti 90 kilométert. A gyorsvonat se­bességű szél fákat döntött ki, tetőket rongált meg. Szétszór­ta a gabonatáblákon még ösz- sze nem gyűjtött szalmát, s az arató kombájnokat kény­szerpihenőre késztette. — A Bodrogköz árvizes és belvizes területein négymil­lió forint értékű mélyépítési munkákat végez ebben az év­ben a Közös Tanácsi Építő­ipari Költségvetési Üzem. Ezenkívül a járás községei­ben végzendő magas- és mélyépítési munkák költsé­gei 17,6 millió forintot tesz­nek ki. — Szabolcs térségében, a Ti­szán, csónakázás közben To­ronyi László 36 éves segéd­munkás, Toronyi László 8 éves tanuló, szabolcsi, Cserés Miklós 27 éves lakatos, Cse­rés Miklós 7 éves tanuló és Hegyvári János 12 éves ta­nuló, kókaí lakosok felborul­tak és vízbe fulladtak. Montírozó-grafikust, vagy gyakorlottal rendelkező grafikusi főállásban tarcali munka­hellyel alkalmaz a Tokaj-hegyaljai Mgtsz szitanyomó üzemága. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az ágazatvezetönél, telefon: Tárcái 59 — A fél évszázaddal ezelőtti kimagasló sportteljesítmény, technikai, műszaki bravúr — Endresz György és Magyar Sándor nevezetes óceánrepü­lése — előtt tisztelegve két magyar származású amerikai sportember, Krug László pi­lóta és Németh Zsigmond na­vigátor megismételte az elő­dök 50 évvel korábbi útját: az amerikai földrészről, Üj- Fundlandból Budapestre re­pültek. Beechraft—Bonanza típusú, egymotoros repülőgé­pükkel leszállás nélkül tették meg Endreszék hajdani út­vonalát, s vasárnap érkeztek meg — 17 órás repülőút után — Ferihegyre. — Felújítják a hernádvécsei körzeti orvosi rendelőt az idén: a munkára 100 000 fo­rintot fordít a községi tanács. Korszerűsítik a 2. számú Ál­talános Iskolát is, a munkát a község lakói is segítik. — A vcrőccmarosi vasútállo­máson llosvay Béla 60 éves adminisztrátor, verőcemarosi lakos egy kiinduló személy- vonat két kocsija közé esett és olyan súlyos sérülést szen­vedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség folytat­ja a vizsgálatot — Szabolcs megyében Hodász határában Batizi András 32 éves erőgépvezető, helyi la­kos szalmabálázás közben az eldugult, de le nem állított bálázógép rendfelszedő és be­hordó villája közé nyúlt, és a gép berántotta. Batizi And­rás a helyszínen meghalt. A vizsgálat ez ügyben is foly­tatódik. — Tokaj lakói több mint 6 millió forint értékű társadal­mi munkát ajánlottak fel a VI. ötéves terv időszakára. Az idén mintegy másfél ki­lométer hosszú járdát, vala­mint a szőlőkhöz vezető dű- lőutat építették meg. — Gazdag volt az idei ter­més uborkából Mejőpapin. Ed­dig 20 vagonnal vásárolt fel a kistermelőktől a Dél-bor­sodi Áfész, de még 5 vagon átvételére számítanak. Ez lé­nyegesen felülmúlja majd a tavaly felvásárolt 17 vagonos mennyiséget. — Sárospatakon ötven mű­emléket, műemlék jellegű épületet és műemléki jelen­tőségű területet tartanak számon az Országos Műem­léki Felügyelőség műemlék- jegyzéke alapján. Ezek kö­zül természetesen a Rákóczi­vá.' és a Nagykollégium a legértékesebb műemlék. — A totó 29. heti eredménye: 2, 2, 1, 2, 1, 2, törölve, 1, 1, 2, 1, x, 2, 1, és a plusz 1-es 2. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a he­ti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 10 darab akadt, amelyekre 141 478 fo­rintot fizetnek. Telitalálatos szelvény 1 darab volt. a nye­remény és a jutalom összege 613 071 forint. A 12-esekre 3997, a 11-esekre 364. a 10- esekre pedig 82 forintot fi­zetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents