Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-07 / 157. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. július 7„ Vedd A képernyő előtt Imikor Éppen nem teniszezlek Az elmúlt műsorhétre talán a tenisz volt a legjellemzőbb. Ha jól számoltam, valami tizennégy óra hosszat villogott a képernyőn a wimbledoni tenisz.pálya, pattogtak az apró labdák a háló fölött ide és oda, míg megtudhattuk, ki lett most e világbajnokság győztese, melyik versenyző kapott 972 ezer 369 dollárt és melyik keres évente 3,5—5 millió dollár közötti összegeket különböző cégek reklámozásával. (Mi ehhez képest az a szerény juttatás, amit egyes hazai autósok kap-, nak, ha kocsijukból reklámhordozót csinálnak!?) Bizonyára igen sokan nézik érdeklődve ezt a sportversenyt és sokaknak jelent gondot annak kimenetele, mégis motoszkál bennem egy eretnek gondolat: vajon olyan nagy tömegek érdeklődnek nálunk a tenisz iránt, vajon annyira fontos ez szirmunkra, hogy megéri a bizonyára nem kevés konvertibilis valutáért való közvetítést ilyen időtartamban, akár egyórás műsorcsúszásokkal is? Ha a válasz igenlő, úgy örülök, hogy e nem is olyan régen még csak igen szűk köröket érdeklő sport, immár százezrek kenyere lett, s hogy olyan gazdagok vagyunk, hogy ennek közvetítése nem okoz gondot számunkra. A hét hat adásnapjából négyen volt jelen Wimbledonból a tenisz, összesen nyolc adásban, mintegy tizennégy órában. Amikor éppen nem teniszeztek, láthattunk persze mást is. Azok közül jegyzünk fel néhány adást. * Abban az egyetlen pillanatban címmel láttuk az Erdélyi Sándor forgatókönyve alapján, Gaál Albert rendezésében készült tévéjátékot. Egy három halálos áldozatot követelő üzemi baleset vizsgálata nyomán tárul fel a tévéjátékban a veszélyes üzemi körülmények között együtt dolgozók felelőssége, az üzemi kollektívák összetartó erejének valóságos, illetve formális volta, a valóságos felelős megfoghatatlansága. A játékbeli üzemben természetesnek tartották a szabályok megszegését, például a benzinnel való mosást, szemet kellett hunyni sok más biztonsági előírás megszegése felett is, hiszen az üzem régi volt, korszerűtlen, berendezései lépten-nyomon veszélyt jelentettek. A főmérnök a felelősség elől elmenekült, a játék központjába került üzemvezető-helyettes tehetetlen bábként hányódott. A vizsgálatot vezető nyomozó több volt mint rendőr: a megfoghatatlan társadalom képviselője. Izgalmas, érdekes volt ez a játék, mégis meg-megbicsaklott, figyelmünk elernyedt nézése közben. Sok volt a visszajátszott eseménysor, sok volt a tételszerűség, a kinyilatkoztatás — például a kórházi főorvos leckéztető beszélgetése a mérnökkel —, bűnügyi történet, üzembiztonsági oktatás, társadalmi mo- ralizálás keveredett benne. Ennek ellenére a jelenünket ábrázoló tévéjátékok jobbjai közé kell sorolnunk, mert elgondolkodtató módon tárta elénk a ma tükörcserepeit, s néhány figyelmet érdemlő színészi alakítással is jeleskedett. * Vitézy László neve már eleve ajánlólevél. A szívek szanaszét dobognak című dokumentumfilmjét is érdeklődéssel vártuk. Sajnos, a szétszóródott gyermekek, az anyai szeretet nélkül felnőtt fiatalok igen gyakori vendégek képernyőnkön, mindennapi életünk ezt a témát igencsak felszínen tartja. Vitézy most is igazságkereső szenvedélyességgel mutatta meg a tizennégy éves Éva és anyja kapcsolatában azt az ijesztő társadalmi jelenséget, amely éppen államunk szociális gondoskodásával visszaélve újabb, meg újabb boldogtalan fiatallal szaporítja a szeretetre vágyók számát, azokét, akik a sok-sok nevelőszülő — köztük csak a pénzért vállalkozók — között is az igazi anyát tartják édesanyának, még ha az nagyon is tudottan méltatlan az anya névre és gyermeke tiszteletére. A film elítélteti velünk — okkal — Éva anyját, de vajon ezzel a megrendezett találkozóval használt-e? * Osztálytalálkozót tartottak a tavaly végzett színművészeti főiskolások, ez alkalomból láthattuk előadásukban Moliére Tudós nőkjének Major Tamás rendezte nagyszerű előadását. A fiatalok közül hárman egy éve a miskolci színházban bizonyították, mire képesítette őket a főiskola. A találkozón emlékeztek, beszámoltak első éveikről, Major Tamás pedig arról beszélt, hogy a színészet kegyetlen pálya, sok kínnal is 'jár az öröm és a siker mellett, de erre a pályára senkit sem kényszerítettek, ezt mindenki maga vállalta. Major szavaiért volt érdemes a Tudós nők után a nyilvános beszélgetést ösz- szehozni. Benedek Miklós Sárospataki kórus Sopronban Sopronban rendezték meg június utolsó napjaiban a IV. országos kamarakórus-íeszti- vált, amelyre megyénkből — eddigi szerepléseinek elismeréséül — a sárospataki művelődési ház kamarakórusa kapott meghívást. A patakiak az előző három kórusfesztiválon is részt vettek, és minden alkalommal szép sikerrel szerepeltek. Érthető tehát, hogy hónapokon át aprólékos gonddal, elmélyült munkával készültek az idei fesztiválra is Csehi Ferenc zeneiskolai igazgató, karnagy irányításával. Valamennyi számuk — a kollégium 450. évfordulója alkalmából — az ősi iskola és a régi híres diákkórus történetéhez, életének eseményeihez kapcsolódott. Dalaikat is a hajdani pataki diákok me- lodiáriumos könyveiből válogatták, amelyekből 17 kötetet őriz a kollégium kézirattára. A dalok természetesen mai jeles magyar zeneszerzők feldolgozásában kerültek bemutatásra. A siker most sem maradt el. Nemcsak a közönség fogadta lelkes tapssal számaikat, hanem a zsűri is kiemelten méltatta értékelésében a pataki kórus nagyszerű, egységes műsorát, annak jól szerkesztett összekötő szövegét. Ügy tartja a bölcses• ség, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ennek Szántó Erzsébet példája sem mond ellent. Ám az övé, mégis, különleges eset: ő ugyanis egyszerre kitűnő „dudása" két szomszédos település kiváló „csárdájának” ... De hagyjuk a képes beszédet.. Van itt néhány „száraz” tény. Elsőre: Taktaszadán 1969-ben alakult meg — a mezőgazdasági termelőszövetkezet támogatásával — a pávakor. Országos minősítésen négy alkalommal vettek részt és mindig kiválóak lettek. 1978- ban és 1981-ben a zsűri különdicséretét is kiérdemelték. A Népművelési Intézet két alkalommal nívódíjjal jutalmazta a csopcytot, majd 1979- ben megkapták a „Kiváló Együttes" címet. Ha fellépnek valahol, s erre gyakorta sor kerül, a műsorvezető így végzi mondandóját: „Vezetőjük: Szántó Erzsébet." És most másodjára: Takta- harkanyban négy évvel ezelőtt alakult meg a férfi népdalkor, jelenleg az áfész támogatósával él és dolgozik. Már első nekifutásra is országosan kiváló minősítést értek el, ugyanezt erősítették meg ez év tavaszán. Gyakorta találkozhat a közönség velük is. s a műsorvezető így végzi velük kapcsolatos mondandóját: „Vezetőjük: Szántó Erzsébet.” Hát ilyen egyszerű ez. (S talán van, aki még emlékszik rá: a televízióban idén véget ért „Röpülj páva!” vetélkedő középdöntőjében mindkét csoport ott volt. Egyedülálló eset ez is. Csak természetesnek fogadtuk el.) Valóban ilyen egyszerű? Hallgassuk: — Tudja, kell azért adottság is, és nem dicsekvésképpen mondom, kell pedagógiai érzék. Nagy szeretettel és türelemmel kell lenni az emberekhez, szeretni kell ezt a munkát. Én nem is tudnék bezárkózni és semmi mással nem törődni. Azt hiszem sze„Nem is tudnék bezárkózni../’ Vezetőjük: Szántó Erzsébet Egy ritka pillanat. A siker reflektorfényébe odaáll a háttérember is, a sikerek kovácsa: a taktas/adai pávakör görömbölyi bemutatkozásának a végén a közönség „követelte ki” a függöny elé Szántó Erzsébetet... rencsém is van, olyan s stílusom, hogy megtalálom a hangot... Olyan munka ez, amit pénzért tényleg nem lehet vállalni ... Éppen a legutóbbi, egri találkozón figyeltem meg, hogy csak ilyen, magunkfájta emberek tudják igazán csinálni. Beszélgettünk az aradványpusztai nagyon kiváló csoport vezetőjével, pedagógus lévén igen sok gondja van neki is, de azt mondta: „...nincs lelkem abbahagyni ... sajnálnám ezeket az asszonyokat”. Így vagyok ezzel én is ... — Csak éppen egyszerre két olyan dalos társasággal, amelynek tagjai meglett férfiak. Nincs sok baj velük? ... — Azt mindenki látja, hogy önzetlenül csinálom ... Biztosan látják ezt az áldozat- készséget, meg azt is, hogy harcolok értük, kiállók értük, ha méltánytalanság éri őket. Ezt ők méltányolják és elmondhatom, hogy igazán fegyelmezetten és lelkesen dolgozik mind a két csoport, s tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint egy nagy család .. . Erzsiké ... Erzsiké néni ... így szólítják őt a dalosok. Ö meg perel velük, buzdítja őket. Tiszteli őket, s viszont is így van. Egyszer „eltévedtem” a taktaharkányiak próbájára. Volt még néhány perc kezdésig, a férfiak igen-igen susmusoltak, majd két vállalkozó felállt — egyikük, mint szégyenlős kisgyerek, szorongatta háta mögött a virágcsokrot —, s kikerekítettek egy szívből jött köszöntőt... Majd, amikor suta csend kerekedett volna, rázendítettek a férfiak, s talán mint a legjobb „formájukban” csak: zengett tisztán a dal, a köszöntő ... Erzsébet-nap volt... — Az a legérdekesebb, hogy egyáltalán soha nem foglalkoztam népdallal, -nem csináltam ilyet. Itt, Taktaszadán mindig volt dalosélet, s amikor a pávakor megalakult, engem kerestek meg, hogy vállaljam el a vezetést ... így hát tulajdonképpen velük együtt: tanultuk ezt az egészet, közben tanfolyamokra jártam, meg az emberek biztatására gyűjteni kezdtem a faluban a helyi anyagot... Akkor csodálkoztam el magam is: hogy ilyen értékeket hordoztak epek az emberek ... Négy évvel ezelőtt a harkányiak is megkerestek, mondtam, megpróbáljuk — meglátjuk ... Most hát két csoporttal dolgozunk. Csak azt mondhatom: a dalosok dolga az, hogy szépen énekeljenek; a vezetőé meg az. hogy jól válassza meg azt, amit énekelnek. És a kölcsönös akarás meghozza az eredményt... (A hírek között „kopogta” a telexgép: „A szövetkezeti pávakörök 2. országos találkozója vasárnap befejeződött Egerben. A kétnapos találkozón az ország különböző területeiről 22 együttes vett részt. Nyolc együttes kapott nívódíjat: a taktaszadai Üj Barázda Termelőszövetkezet és községi tanács pávaköre ...”) <t. n. j.) A Gárdonyiban: Középiskolások képzőművészeti tábora A beroppant törzsű öreg fa még mindig egyenesen nyúlik az ég felé. Egy ember nem tudná átölelni. A mellette levő csemete törzsét viszont két tenyerünk közé szoríthatnánk. Wieszt József, a rajzos csoport vezetője mutatja is a vékonyka kislánynak, milyen szép lenne a kontraszt... Ha gondolja ... Mert máskülönben ilyen direkt módon itt igazán nem nyúlnak bele a diákok munkájába. Reggel megbeszélték a napi feladatot ; a téma kiválasztása, a technika az ő dolguk. Na persze, délután amikor mindenki kiteregeti a napi termést, már más a helyzet. Akkor ki kell elemezni a rajzokat, s' nem elég annyit mondani, hogy ez tetszik, ez nem tetszik. Szóval menet közben elkel néhány jó tanács, inkább csak elejtett szavak, hogy vakvágányra ne tévedjen a ceruzát tartó kéz. De a munkák elemzésénél már szólni kell. Véleményt mondani. Miért jó vagy miért nem jó egy megoldás, s az lenne az igazi, ha nem a rajztanár csoportvezetőnek, hanem a „gyerekeknek” lenne ilyenkor mondandójuk. Persze nincs helye türelmetlenségnek. A „gyerekek”; tizennégy-tizenhét éves lányok zömmel, de akad azért köztük néhány fiatalember is. a legkülönbözőbb miskolci és megyei középiskolákból jöttek. Az első két napon még egymáshoz is kevés szavuk volt, nemhogy egymás munkájáról. Azért már oldódnak, és kezdenek megbátorodni. Nemcsak dadog a szó, ha véleményt kell alkotni ... Az aznapi „lecke”: egy- egy részlet megrajzolása volt. A rnég nem teljesen kész al- kotóházban már kirajzszögez- ték az előző nap termését. Tusrajzokat. Néhány krokit — egymásnak állnak modellt — és a fákat. Szép ez a park, méltóságteljes öreg fáival, különös, olykor kicsit egzotikus formáival. Most nem a fát, annak egy-egy részletét vetették papírra; törzsből elágazó ágakat, ágak keresztezéséből kirajzolódó természeti formációkat. Tussal, mert a tust nem lehet javítani.. . önmagát adja ... Talán a kötetlenség érzete adja. de azon a délelöttön nem lazított senki. Magányosan. csoportosan, de mindannyian a kis rajzasztalokra támasztott papírlapok fölé hajoltak. Ha valaki pihente- tőnek felállt, mindig akadt kérlelő; „csak egy pillanatra, maradjon veszteg.” Szerencséje volt, ha elnyúlhatott a fűben ... Szép ez a park — mondtam. s Weiszt József rábólintott, hogy az. Olyan, amilyenben csak kiülve is jól érzi magát az ember ... Az iskolában pedig sokszor arra marad a legkevesebb idő, hogy természet után rajzoljanak, fessenek. Pedig hát innen indul ki minden. A városi művelődési központ Gárdonyi Művelődési Házában első alkalommal nyílt képzőművészeti tábor. Harminchét középiskolás tölt itt három hetet. Rajzosok meg fazekasok. Az utóbbiak a két éve Miskolcra költözött Vincze Ildikó irányításával dolgoznak. Ildikó az Alföldi Porcelángyár tervezője volt, ma is neki« dolgozik túlnyomórészt. Hogy mire jut idő? Leginkább csak arra, hogy a különböző technikák alapfogásaival megismerkedjenek. Jobban mondva belekóstoljanak egy-egy fogásba. Amikor betoppantunk, éppen könyveket forgattak, prospektusokat böngésztek. Egy későbbi feladatot készítettek elő: amikor a használati tárgyak készítésével ismerkednek. No persze az első napok termése már kemence után áhítozik ... A diósgyőri vár kevés, de annál csodálatosabb kő- és csempegyű.ileményét nézték meg mindjárt az elején. A régit idéző mai csempék ott szikkadnak a polcokon. Az -emlékezőképességüket is próbára kellett tenni ... Any- nyit már elértek, hogy mindegyiküknek van saját pecsétje ... Az az első feladatok közé tartozott... Az anyaggal való ismerkedéshez ... Mert az anyag csodálatos titkokat tud, csak ismerni kell, tudni kell bánni vele ... A szőke lány egyébként óvónőképző szakközépiskolába jár. Azt mondta: szeret „művészkedni”. Na persze leginkább gyúrmához jut hozzá, azt formálgatja, alakítja. Miért? Hát, csak... Igaz, gondolt már arra, hogy esetleg Képzőművészeti Főiskolára menne ... vagy rajztanárnak. De végül is, óvónőként sem lesz rossz, hogy tudja alakítani az anyagot . . . Harminchétén vannak. Kasa Béla. a művelődési központ munkatársa azt mondta: nem is rossz a részvétel. Különösen, ha beszámítjuk, hogy egy kicsit megkésve hirdették meg. Amikor a többség már megtervezte a maga nyarát. . . Ha a ház teljesen készen lesz, ötvösködni, kovácsolni is lehet majd itt. Ez most tftnulóév is. De szeretnék hagyománnyá tenni, mint az idegen nyelvi tábort . .. Az igazság persze az, hogy akik eljöttek, titokban vagy nyíltan bevallva kacérkodnak a művészettel. Ki rajztanári szakra készül, ki meg a Képzőművészeti Főiskolával álmodik. Tulajdonképpen nem baj. hogy amolyan előkészítőnek is tekintik. Mert azért, s ezt a lányok is mondták: egy kicsit nyaralás is. Ök szeretnek rajzolni, „gyúrni”, őket ez pihenteti ... S hogy mi „hasznuk” volt belőle, azt majd talán ^ táborzáráskor meg Is tudják fogalmazni. Hogy látni, s szívvel dolgozni is „tanultak-e”, azt a zárásra tervezett kiállításon szintén lemérhetik . .1 Csutorás Annamária MÉHÉSZEK! Miskolcon 1981. július 11-én ismét vegyszeres SZÚNYOdlRíAST VÉGZÜNK! Gondoskodjanak a méhcsaládok szakszerű és biztonságos elzárásáról 1981. július 10-én 19 órától július 12-én 10 óráigl Egyetértés Mgtsz PUTNOK
