Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

A Búza téri autoliusz-páMvarsit A miskolci Búza téri autóbuszállomás autóbuszai naponta körül, belül 35—40 ezer utast szállítanak a megye különböző helységei, be. Este hat-hét óra körül gyérül a forgalom, éjfélig a napi for­galomnak az egyharmadát bonyolítják le. Fotó: Laczó József Sötétbe borult a város r Tegnap reggel esti sötét­ség borult Miskolcra, s nyolc- óra körül óriási mé­retű esőzés kezdődött, ame­lyet dörgés és villámlás kí­sért. Az Országos Meteorológiai Intézet miskolci repülőtéri állomásán elmondták, hogy a városra rövid idő aíatt 32 milliméter csapadék hullott. A vihar az ország déli ré­sze felől érkezett a megyé­be. Az igen ritka, erős sö­tétséget az okozta, hogy a felhők alacsonyan, két-há- romszáz méter magasság­ban helyezkedtek el, s a vastagságuk is szokatlanul nagy volt. A vihar jelentős fennaka­dásokat okozott a közleke­désben, áramszolgáltatásban. Mezőkövesd belterületén a lezúduló csapadékot nem bírták elvezetni a város csatornái, egy, a várost átsze­lő fő közlekedési utat elön­tötte a víz. A tűzoltók erő­feszítései ellenére a közle­kedés leállt. Miskolcon is jelentős fenn­akadásokat okozott a hirte­len lehullott csapadék. A selyemréti aluljáró aknái nem győzték elnyelni a csa­padékot, így 8 óra után pár perccel ezen az útvona­lon megbénult a közlekedés. A Miskolci Közlekedési Vál­lalat villamosainak leállása után nyolc kisegítő, vil­lamospótló csuklósbuszt ál­lítottak üzembe, de az alul­járóban felgyűlt vízzel az autóbuszok sem tudtak meg­birkózni. Az ezen az útvo­nalon közlekedő autóbuszok kitérővel közlekedtek a Jó­zsef Attila, Kun Béla út irányában. Elgondolkodtató, hogy Miskolcon egy-egy ki- adósabb esőzés után a se­lyemréti aluljáró használha­tatlansága miatt megbénul a tömegközlekedés I A tűzoltóknak sok mun­kát adott a vihar. Két ko­csit riasztottak reggel a vil­lamosipari szakközépiskolá­ba, ahol az alagsort elöntöt­te a víz. Miskolc-Tapolcán, a Zója út végén egy víkend- házba csapott a villám, jelen­tős károkat okozva. A mentők ügyeletén el­mondták: rádiókapcsolatuk reggel megszűnt, mivel a Bükkben levő 220 kilovoltos vezetéket villámcsapás érte. A tegnapi vihar egyébként sok fennakadást okozott me­gyénk áramszolgáltatásában is. Szinte szüntelenül csen­gett az ÉMÁSZ ügyeletén a telefon. A károk nagy ré­szét villámcsapások okozták. A szakemberek jelentős erő­feszítéseket tettek az áram­szolgáltatós helyreállítására. — pusztafalvi — BANYA­SZERENCSÉTLENSÉG Hetven bányász maradt elzárva a világtól a ko­lumbiai Riosucio városka melletti bánya egyik tár­nájának mélyén — jelen­tette a helyi rendőrség. A bányászok az „El Saldo” bányában dolgoztak, ami­kor egy hirtelen omlás a tárna kijáratát teljesen elzárta. A mentési munká­latok folynak. METRÓ­KARAMBOL Pénteken este New York­ban két metrószerelvény összeütközött. A baleset következtében annak a szerelvénynek a vezetője, amelyik a másikba hátul­ról belefutott, életét vesz­tette, 130 utas megsebe­sült és ezek közül hatva- nat kórházba szállítottak. A baleset a brooklyni ál­lomás utáni szakaszon történt, ahonnan a tűzol­tók, a mentők és hatósági emberek segítették ki az alagúton keresztül a bent­rekedt mintegy 800—1000 utast. FAJI ZAVARGÁSOK Súlyos károkat okozó összetűzések zajlottak le szombatra virradó éjszaka London Southall negyedé­ben, a bőrfejűek — brit fajüldöző ifjúsági csopor­tosulás — és ázsiai beván­dorlók között. A vereke­dők köveket és benzines palackokat dobáltak egy­másra, megtámadták a rendőröket, tűzoltókat és mentőket iá. Az összetű­zések folyamán 40 rendőr megsebesült. KATONATISZTEK TÜNTETÉSE Pekingben szombaton tüntetést rendeztek a kí­nai honvédelmi miniszté­rium előtt azok a katona­tisztek, akiket a kulturális forradalom idején fosztot­tak meg rangjuktól. A tüntetés résztvevői „az igazságtalanságok kijaví­tását”, rehabilitálásukat, valamint munkát követel­tek. Amíg újságírók nem voltak jelen, nem került sor rendőri beavatkozásra. Filmfesztivál Moszkvúhai Jegyzet Aratási tüzek Idén július 7. és 21. között rendezik' meg a moszkvai nemzetközi filmfesztivált, a világ filmművészetének ran­gos seregszemléjét. A feszti­vál versenyprogramjában és információs vetítésein több alkotással vesz részt a ma­gyar filmgyártás is. A játékfilmek versenyében Kovács András rendező most elkészült, s hazai bemutató előtt álló műve, az Ideigle­nes paradicsom szerepel, amely a második világháború idején német táborokból Ma­gyarországra szökött francia hadifoglyok életéből meríti témáját. egyénkben már megkez­dődött az őszi árpa be­takarítása, s hamaro­san aratják a többi gabonát is. A mezőgazdasági munkák fontosságát nem kell különö­sebben bizonygatni; jövő évi kenyerünk mennyiségéért és minőségéért dolgoznak az aratásban részt vevők. A lá­bon álló, vagy már learatott gabona megőrzése is fontos. A nyári időjárás, valamint a gondatlanság azonban sokszor veszélyezteti holnapi kenye­rünket. Tavaly például júni­ustól augusztusig mintegy 1,8 millió forintos kárt okoz­tak az aratási tűzesetek. Több, mint harminc esetben kellett megyénk tűzoltóinak kivonulniuk égő kalászosok­hoz, vagy a ipar learatott ter­ményhez. Sajnos, a legtöbb esetben gondatlanság okozott bajt. Bár a betakarítások tűzvédelmi előírásai ponto­san meghatározzák, milyen körülmények között szabad aratni, voltak akik ezt nem tartották be. Nem mindenhol tartották be azt a szabályt sem, hogy az aratással egy időben védőszántást kell ki­alakítani a földek mentén. De okozott tüzet az alapvető ember.i gondatlanság is: or­szágutak melletti tábláknál egy-egy felelőtlen autós nem­törődöm módon a kalászosba dobta égő cigarettáját, sőt, olyan is előfordult, hogy ma­Néhány nap alatt „kinőtt" a földből Miskolcon a Szinva— Népkert térségben épülő lakótelepen az a panelház, ame­lyet a város tanácsa fiatal házasoknak építtet. Összesen 270 garzonházat készít a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, ebből 210-et már ez év végén átadnak, a többit pedig a jövő esztendő első negyedében. A házak lábaza­ton állnak, itt üzletek, kereskedelmi létesítmények kapnak majd helyet Színes Művészeti nyári egyetem Július 17-én nyitja meg ka­puit Esztergomban a Duna­kanyar művészeti nyári egye­temének 17. stúdiuma, amely­re 14 országból 130 zenepe­dagógust, főiskolai hallgatót várnak. Ilyen népes még egyetlen évfolyam sem volt, és hely hiányában nem is tudtak minden jelentkezőt fo­gadni. Legtöbben Spanyolor­szágból, Belgiumból, Olasz­országból és Franciaországból érkeznek. Az idén először jelentkeztek az Egyesült Arab Emírségekből és Banglades- ből. Lovastúrák a Tisza mentén A kiskörei vízlépcső hatal­mas tározótavának megte­remtésével vonzóbbá vált a Tisza völgye a hazai és a kül­földi turisták számára. Tisza­füreden például a meleg vizű strand közelében elkészült az ötszáz személyes kemping és megkezdi működését a lovas­iskola. Több napos lovastúrá­kat is szerveznek a tározótó környékén, illetve a hortobá­gyi pusztára. Várják’a vitor­lázást kedvelő vendégeket is. Te mit választottál? guk az aratásban részt vevők dohányoztak tilos helyen. A Borsod-Abaúj-Zemplén­ben előfordult tűzesetek kö­zül kilenc esetben csak a tűzoltók gyors segítsége aka­dályozta meg a betakarított, vagy még lábon álló termény teljes pusztulását. A kisebb tűzeseteket szerencsére helyi­leg is sikerült lokalizálni, ami elsősorban * annak volt köszönhető, hogy az aratás­ban részt vevő gépek vala­mennyié fel volt szerelve a szükséges tűzotló berende­zésekkel. A tűzvédelmi szem­lékre előállított gépeket az idén is felülvizsgálják a szakértők, s csak olyan gé­pek vehetnek részt az aratási munkálatokban, amelyek tel­jes egészében megfelelnek az előírásoknak. Nem árt azon­ban a tűzvédelmi szabályok­ra fokozottan odafigyelni, hi­szen — az akár mindennapos ellenőrzésekkel — az aratás­ban foglalkoztatott dolgozók saját munkájukat, s mind­annyiunk kenyerét védik.». — pusztafalvi —-< A fiatal lány a vőlegé­nyével kimegy a lóverseny­re. Fogadott az egyik lóra — de vesztett. — Hála istennek, Roberto — mondta a naiv teremtés —, ha nyertem volna, úgy­sem tudnám, mit kezdjek ezzel a lóval?! * Egy Korzikáról érkezett ember mesélte élményeiről: — Ez a sok szóbeszéd a Korzikán szokásos lopások­ról: alapos túlzás. Hiszen, ha valakivel kezet ráz, és azután megszámolja az ujjait — akkor rendszerint mind megvan! * — Tudod, Smith-t három évre ítélték, mert megsér­tette az igazgatót. Ostobá­nak és tehetségtelennek ne­vezte. — Hiszen sértésért legfel­jebb két év jár. — A sértésért csak egy évet kapott, de ráadásul még kettőt — hivatali ti­tok kifecsegése miatt! ' * A falusi orvos várószobá­jában magnetofont helyezett el a sorukra váró betegek szórakoztatására. Az újdon­ságot mindenki örömmel fo­gadta, egy öregasszony Ki­vételével, aki így zsörtölő­dött: — Hányán várnak itt, a doktor úr meg folyton csak a gitárját pengeti. i * Az iskolában a tanár pa­naszkodik a kollégájának: — Teljesen lehetetlen helyzet ez, monsieur Ribou. A tanár fél az igazgatótól; Az igazgató a tanfelügyelőtök! A tanfelügyelő a miniszté­riumi tisztviselőktől. A tiszt­viselők a minisztertől. A miniszter a szülőktől. A szü­lők félnek a gyerekektől. Csak a gyerekek nem fél­nek senkitől! * A fiú végighallgatta az illő szerénységről szóló, hosszú apai prédikációt, az­után felháborodva jegyezte meg: — De hiszen annak ide­jén ti is elszívtátok az el­ső cigarettát, elhagytátok a szülői házat, házasságot kö­töttetek, gyerekeket hozta­tok a világra. Akkor mi miért nem tehetjük ugyan­ezt? — Ki mondja, hogy nem tehetitek? — sóhajtott az apa —, a baj csupán az, hogy ti ezt egészen fordí­tott sorrendben próbáljátok csinálni. Népkerti fények A miskolciak Margitszigete — a Népkert. Padjain nyugdíjasok és fiatalok üldögélnek a lombkoronán átszűrődő fényben. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 352TJ ! Postacím: Miskolc, Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049. levelezési rovat, pa­naszügyek: 16-046. Kiadia: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc, Pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefont 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hirlapkézbesítőknél Az előfize-í X» díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre; 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.t KILIÁN BíiLAi

Next

/
Thumbnails
Contents