Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-26 / 174. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 10 ^ 1981. júflus 26., vasárnap ­(hínjri János (1817-1895) Az Athenaeum című folyóirat 1840. má­jus 21-i számában az alábbi cikk látott napvilágot: „Gyújtófák’gyára Pesten... És mi szép dolog a’ gyufák ügye! Ha Augusz­tus’ és a rómaiak’ idejében gyufák lettek volna, a’szent tűz elalvásáért egy Veszta- szüzet sem temettek volna el elevenen, mert a szerencsétlen csak egy dörzsöt adott vol­na a’ gyufának, hogy a’láng lobogjon. Egy ilyen nem régiben keletkezett gyufagyára van Irinyi János hazánkfiának Pesten, a’ Józsefvárosban, az ősz- és József-utca’ alsó szögletén, a Tajnay-házban, honnan a’ leg­olcsóbb és legjobb gyufákat rendelheti meg, sercegőket és zajtalanokat, a’ látogatóknak pedig szabadságukban áll ingyen — cigá- róra gyújtani... Ki ezen gyufákat veszi, a’- mellett, hogy olcsóbbal és jobbal látja el magát, mind közönségesen, még azon öröm­ben is részesülend, hogy egy honi vállala­tot segéü elő.” A „gyújtófák” gyárosa, Irinyi János 1817. május 17-én született Bihar megyében. Is­koláit Debrecenben végezte, majd a bécsi politechnikum hallgatójaként készítette el újszerű gyufáját. Irinyi saját elbeszélése szerint Meissner professzor egy alkalommal kísérletet mutatott be. Ként dörzsölt üveg­mozsárban, melynek meg kellett volna gyulladnia, A kísérlet nem sikerült. Irinyi­ben felötlött: ha foszfort tett volna a ta­nár az edénybe, már régen, meggyulladt vwjkeia. Ez a gondolat vezette rá a fiatal diákot a foszforos gyufa elkészítésére. A gyufa fejét forró vízben oldott foszforba mártotta, amelybe kihűlés után barnaport és enyvet kevert. Irinyi volt az első, aki ólomhb roxidot, a foszfor kitűnő oxidáló anyagai használta fel a gyufa készítésére. A megszáradt gyufafejpk nem robbantak, nem fröccsentek, hanem zajtalanul gyullad­tak és lassan, nyugodtan égtek. Irinyi ér­deme tehát a „használható” gyufa _ létreho­zása. a gyufa tökéletesítése. Irinyi későn ismerte csak fel találmánya gyakorlati jelentőségét. Találmányával ha­záját akarta szolgálni, és 1839. december 19- én Pesten gyufagyárat alapított. Az osztrák iparosok mindent elkövettek, hogy a lcohkurrenciát jelentő magyar ver­senytársat megfojtsák. Az osztrák zsoldban álló városi tisztviselők segítségével sikerült Irinyi gyufagyárát öt év alatt teljesen tönkretenni. Irinyi a magyar iparosítás egyik lelkes harcosa is volt. Kossuthtal együtt harcolt az Országos Iparegyesületben az ország fél­gyarmati helyzetének megszüntetéséért. Meglátta, hogy Magyarország szabadságá­nak alapja az iparosítás, melyet mint az iparegyesület választmányi tagja, állandóan hangoztatott. Saját szomorú sorsán tapasz­talta a magyar feltaláló kiszolgáltatottságát, és élénk szószólója volt a magyar szaba­dalmi törvény napirendre tűzésének. Irinyi a szabadságharc alatt is a hazai ipar felemelkedésének kérdésével foglalko­zott. A frontot segítő hadianyaggyárak egyik vezetője volt Nagyváradon. A szabadságharc bukása után Irinyi, mint a többi hazafi, a „Neugebeude” fog­lya lett. Az iparosítás lelkes harcosa természete­sen küzdött a magyar iparoktatásért. A ma­gyar ipar fejlődését az iparban dolgozó fia­talok oktatásával is kívánta szolgálni. Már 20 éves korában Berlinben megjelent ké­miai könyvének befejezésében is kifejtette: „...a természet felett úgy szerezheted meg az uralmat, hogy megismered”. Később a Pesti Hírlap 1846. március 24-i számában többek között ezeket írta: „Nekem olyan olvasó kell, ki szenvedélyesen ragadja meg a tudományt, és igyekszik azt java előmoz­dítására felhasználni...” Fennen hirdette, hogy „a nemzetek intelligenciáját azon egy­két kitűnő egyén nem jelöli ki; az értelmi­ségnek a tudományosságnak a nép vérébe kell átmennie és csak 'akkor áraszthat bol­dogságot a nép minden erejében...” Évente a világon mintegy 120 milliárd gyufaszál lobban lángra és ez a „fogyasz­tás” tette virágzóvá a gyufaipart, amelynek egyik megalapítója Irinyi János volt. A fel­lobbanó gyufa lángjánál emlékezzünk Irinyi Jánosra, akinek igen nagy szerepe volt. a magyar ipar fejlődésében, a természettudo­mányok terjesztésében és a magyar ipar­oktatás szervezésében. R. X Repülőgépről figyelték meg Ismét működik az Alaid nevű vulkán a Kuril-szige- tek északnyugati részén fek­vő Atlaszov-szigeten. A tűz­hányó legutóbb 1972-ben adott hírt magáról, akkor több hónapon keresztül mű­ködött. A Szovjet Tudományos Akadémia távol-keleti köz­pontja vulkanológiai intéze­tének speciális kutatócso­portja repülőgépről figyelte meg az Alaidot Megállapí­tották, hogy a hegy fölött lebegő hamuí'elhő tízezer méter magas. A tűzhányó kráterén át, akár egy abla­kon keresztül, betekinthe­tünk a Föld méhében zajló folyamatokba. Vándorló pisztrángok Szarvasok védelme A Csukcs-félszigeten; expe­díció vette számba a szarvas­állományt. Az észak bioló­giai problémáival foglalkozó intézet munkatársai, vadgaz­dálkodási szakemberek a tundra nagy térségét derí­tették fel. Az előzetes ada­tok szerint a szarvasok szá­ma Csukotkán a védelmi in­tézkedések következtében az utóbbi évtizedben nem csök­ken. A vadászat szigorú szabá­lyozása, az állatok téli ete­tése és más intézkedések a Szovjetunióban közel 50 —a kipusztulás határán álló — áüatíajt mentettek meg. Sikeres kísérletre került: sor 50 évvel ezelőtt, amikor a szevani pisztrángot sikerült áttelepíteni az Isszik-Kul tó­ba. Ezt a kísérletet Ismételték meg nemrégiben, de fordított sorrendben. Repülőgép szál­lította Kirgiziából az örmény SZSZK-ba a rendkívül érté­kes hal ikráival telt konténe­reket A világ legbővizűbb ma­gas hegyi tavában — az Isz- szik-Kulban — eltöltött idő alatt a pisztráng a halaszok szempontjából számos érté­kes tulajdonságra tett szert Egyes példányok például el­érik a 16 kg-ot, ami többszö­röse a szevani elődök legna­gyobb súlyának. Az Isszik-Kul-i pisztráng gok áttelepítése folyik Közép- Ázsia, Kazahsztán és a Kau­kázuson túli területek víztá­rolóiba. E célból a tó partján egy sor haltenyésztő üzem épült Orea autók r rA fagylalt korunk egyik kedvelt csemegéje, melyet már nemcsak nyáron, hanem télen, nagy hidegben is szí­vesen fogyasztanak. Elter­jedt a zordabb vidékeken is, mert ízes, tápláló, változa­tossá teszi étkezésünket. Sokféle fajtáját ismerjük. ÍA hagyományos fagylalt, amelyet a vendég előtt ada­golólappal, vagy kézi adago­lóval mértek ki. már las­san feledésbe merül. Inkább a tömeges fogyasztást előse­gítő módszereket alkalmaz­zák, mint például automata, vagy félautomata gépi ada­golást, valamint előre csoma­golt kész fagylaltot. A régi receptek mellett újak kerül­tek előtérbe. Dúsítják több zsiradékkal, újabb ízekkel, stb. Lágyabb lett a fagylalt, a jégkrém. Divatosak a po­hárban, kehelyben díszítve, gyümölccsel, tejszínhabbal, szeszes italokkal ízesített különlegességek. A fagylalt harminc év óta tömegélelmezési cikké vált. Az igények annyira megnőt­tek, hogy ezeket csak to­vábbi modernizálással, gya­korlati megoldásokkal lehet kielégíteni. Ezért került újra előtérbe a „fagylaltpor”, melyet hazánkban már 1949- ben szabad: imaztattak. Kü­lön szabványt készítettek a minőségi követelmények biz­tosítására, de akkor még nem tudott meghonosodni. Ma már természetes, hogy a könnyen tárolható, kezelhe­tő, sokáig eltartható fagylalt­port az előírt mennyiségű tiszta vízzel oldják és rövid időn belül fogyaszthatóvá és odagolhatóvá válik. A fagylaltnak nagyon lé­gi múltja van. Talán ott kezdődött, hogy a kínaiak az ízes, mézzel édesített gyümölesleveket hóval, jég­gel lehűtötték, fagyasztották. A rómaiak is alkalmazták ezt a módszert az Appenni- nekről hozatták le rabszol­gáikkal a havat, ezzel hű­tőitek. Marco Polo, a legen­dás hírű utazó, aki Kubláj kán vendégeként beutazta Kína déli vidékeit és egyik tartomány helytartója lett, arról írt, hogy a kínaiaknál ismert a fagyasztott étel, a fagylalt, mely a [óurak asz­talának büszkesége. Valószí­nűleg a fagylalt receptjét is magával vitte hazájába, de annak sorsa már nem követ­hető. Annyit azonban tu­dunk, hogy 1669-ben Párizs­ban Vatel fagylaltkészítő ne­vét jegyezték fel, később pe­dig Audiger szállodásét, aki szintén népszerűsítette az új édességet. Olaszországban Cultellit tartják a fagylalt felfedezőjének. Feljegyzések szerint XIV. Lajost Condé herceg fogadta Chantilly- ben palotájában, és huszon­öt vendég volt tanúja an­nak, hogy fagylaltot tálaltak fel. Aranyozott, ezüst kely- hekben tették a vendégek elé a tojásformájú színes fagylaltot. Később ez a tá­lalási mód elterjedt Fran­ciaországban. Azután válto­zott a divat és csak 200 év múlva jött megint divatba a tojás alakúra formált fagy­lalt. Párizsban 1774-ben már tejes és tejszínes fagylaltot árusítottak. 1789-ben Angliá­ban is elterjedt az új édes­ség. Amerikában, Baltimore- ban, 1856-ban létesült az el­ső fagylaltgyár. Hazánkban a múlt század közepe táján kezdődött meg a fagylalt ér­tékesítése. Pest-Budán az is­mert cukrászdákban lehetett „hideg nyaiatot” kapni. A tejszeparátor felfedezése, a repaeukorgyártás elterjedése, a régimódi sós-jeges hűtés helyett modern gépek felta­lálása hallatlanul meggyor­sította a fagylalttermelést és fogyasztást. Ez a folyamat még ma is tart és újabb változatokkal marad érde­kes, népszerű a fagylalt (ott­hon készíthető fagylalt, elvi­hető tartós csomagolású fagylalt és jégkrém, stb.). Hazánkban évente kb. 3 kg az 1 főre eső fagylalt- fejadag. Svédországban 10 kg, az NSZK-ban 20 kg. az USA-ban 30 kg körül mozog az 1 főre eső évi fagylaltfo­gyasztás. A tömegtermelés térhódítá­sa ellenére jól megtalálják számításukat azok a cukrá­szok, akik régi módszerek­kel. de bő választékkal, lát­ványos kiszolgálással kínál­ják vendégeiknek a sokféle, főleg gyümölcsfagylakot, me­lyet hűtőpultból mérnek ki és ostyába adagolnak. Az olasz „gelateria italiana” ún. spaknival (adagolólappal) magasra húzott fagylaltot ad a vásárlónak. A fagylalt több ezer éves múlttal rendelkezi ., de a mai napig nem unták meg az emberek. Nem szégyellik az utcai fogyasztást, így kül­földön is mindenütt talál­kozhatunk utcán fagylaltozó emberekkel. Télen és nyáron egyaránt szívesen fogyaszt­ják és mi magyarok, akik csak nyáron eszünk fagy­laltot, megborzongunk pl. az északi államokban, vagy Moszkvában, amikor 10—20 fokos hidegben fagvlaltozók- kal találkozunk. * K. J. Az NSZK-ban folyó kuta­tások közül az egyik, a jö­vőben busás hasznot hajtó az lesz, amelynek munka­társai a személygépkocsikat fogják megtervezni. A kuta­tók most olyan karosszéria, alváz és egyéb tartozékok . tervein dolgoznak, amelyek az eddigieknél jóval ellen­állóbbak a korrózióval és más káros hatással szemben. E cél elérése érdekében előbb Alekszandr Pletnyev, a ka­zahsztáni Dzsambulban levő karbantartó és mechanikai gyár esztergályosa motoros deltaplánt szerkesztett és épí­tett. „Darvacskájával” már több mint 150-szer emelke­dett a levegőbe, 2000 méte­res magasságot és 60 km-es sebességet ért el. horganyzott acéllemez, aké- sőbbiekben pedig alumíni­umötvözetek, illetve rozsda- mentes acél felhasználását javasolják. Ily módon a mai­aknál sokkal hosszabb életű, 15—20 évig is üzemben tart­ható gépkocsikat lehetne előállítani. Ezek a személy- gépkocsik előreláthatóan másfélszer annyiba kerülnek majd, mint a maiak. A „Darvacska” súlya mo­torral együtt 55 kilogramm, a szárnyak fesztávolságú 9.6 méter. Kifutásához 15—20 méterre van szükség, a le­szálláshoz 10 is elég. Szét­szedett állapotban a gép el­fér egy személygépkocsi cso­magtartójában. Egy fél óra alatt repüléskész állapotba lehet hozni. Pletnyev „Darvacskája”

Next

/
Thumbnails
Contents