Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1981. július 26., vasárnap i n %&eorge müsfei s «eorge Bernard Shaw, a világirodalom egyik legnagyobb szatirikusa, alig 30 esztendeje halt meg, pedig már 125 éve született. Sokáig élt, s nagy időket élt át; szemtanúja volt a kapitalizmus, az imperializmus fénykorának, megérhette a Szovjetunió, sőt a szocialista világrendszer születését De nemcsak szemtanú volt: tevékeny kortárs is. 1851. július 26-án született Írország fővárosában, Duóimban; elszegényedett angol protestáns nemesi család gyermekeként, valójában, egy kispolgári világ sarjaként Tizenöt éves korában abba kellett hagynia iskoláit, ettől kezdve pénzbeszedőként, kish'ivatalnokként dolgozott Húszéves korában Londonba költözött, alkalmi munkákat végzett, s készült az irodalomra. Regényekkel kezdte, kritikusként folytatta. Ekkor dolgozta ki magában saját színpadi nézeteit, egyáltalán világnézetét, s csak később, meglepően későn, 36 éves korában jelentkezett első színművével. Már a Tanner John házasságában (Szerelmi házasság) legalapvetőbb tárgya, a burzsoázia kritikája foglalkoztatta, a polgári képmutatás, a burzsoázia csődje. Megtalálta a tehetségének megfelelő formát, s ettől kezdve ontotta színműveit. Színműgyáros volt? Ellenkezőleg. Számára semmi sem volt komolyabb, mint a színpad. Talán csak egyetlen: a világ megváltoztatásának igénye. 1884-ben egy híres-nevezetes társaság tagja lett, később egyik vezetője, a Fá- biánus Társaságé, amely Angliában Igen fontos szerepet töltött be a kommunista párt megalakulásáig. A fábiánusok ugyanis szocialistának vallották magukat, Marxot tanulmányozták, de polgári reformista elveket vallottak. Shaw a fábiánus nézeteket terjesztette színműveiben, persze, hozzátéve, hogy egy szépíró mindig eleven jellemeket alkot, s az életteli művészet sohasem száraz elvi kinyilatkoztatás, a mű a szerző akarata ellenére is meghaladhatja írójának nézeteit. Már Balzackal is ez történt. Nagy szatirikusunk pedig valóban vérbő, kétlábbal e világban élő ember volt. Többször megtörtént, hogy darabja előszavában kifejtette ellentmondásos elméletét, a műben pedig ellentmondás nélkül életre kelt egy másik, igazabb világ. A Tanner John házassága, a Warrenné mestersége, a Barbara őrnagy, a Caesar és Kleopátra, az Ember és felsőbbrendű ember, az első világháború előtti alkotókorszak mind-mind igazolja. Tíz esztendő sem kellett hozzá, s George- Bemard Shaw a század elején — igaz már 50 évesen — a kor első számú drámaírója, akit Eu- rópa-szerte játszanak. Magyarországon először a kevésbé ismert Hősök-et mutatták be, 1904-ben, két évvel Ady Endre Űj versei előtt. S hogy a gondolatsort folytassuk: több bemutató után a Tanácsköztársaság első heteiben, 1919. április 8-án, a Warrenné mesterségét újították fel Budapesten. Shaw bizonyára nem tudta, de elégtétellel töltötte volna el. A Warrenné mesterségé-t ugyanis az angol lord-kancellár cenzúrája annak idején betiltotta, s csak hét esztendő múltán kerülhetett színre Angliában, mert „erkölcstelen és egyébként is alkalmatlan a színpadra”. Nem csoda. Shaw, mint Hegedűs Géza írja: „a szocialista szemével és társadalmi mércéjével méri azt a polgárságot, amelynek hazugságait, morális csődjét és megoldhatatlan problémáit Ibsen még belülről marasztalja el.” Shaw szembefordult az első világháborúval, a cárizmus megdöntését, a Szovjetunió új társadalmát rokon- szenwel kísérte, 1931-ben meg is látogatta, Sztálinnal is találkozott. Át kellett élnie még egy világháborút, józan ésszel, matuzsálemi korban, de teljesen ép elmével. 1950-ben, a hidegháború kellős közepén hunyt el, 94 éves korában. Életének első fele a 19., a második a 20. században te-? lik el, ’ az emberiség talán legnagyobb változásainak idején. A 19. századhoz kő-, tődött, a francia felvilágosor dás eszmei utódja, a drámában Ibsen és Gorkij közt a híd, aki a polgárságból végképp kiábrándult, s minden rokonszenve a jövendő újé. De szava leginkább a múltra van. S mert annyira kiábrándult, végletekig gu- nyoros, szarkasztikus. Nevetve búcsúzott a múlttól (Moliére után talán a legnagyobb komédiaíró), nevetve, azaz halálosan komolyan vette a jövőt. S ez volt George Bernard Shaw igazi mestersége. Gy. Lu Kiss Mari és Márkus László a Madách Színház 1978-as Pygmalion-olöadásán George Bernard Shaw arcképe BIRTALAN FERENC: j Júliusi passió lépteink egyre csendesednek lehettünk volna boldogok aztán az erdő sem kísér utánunk rezzen egy bogár tűzfényű arcunk elparázslik álmaink káposztaföldjén rászáll a hollószárnyú éj : csendet rág a nyúlfogú nyár Vardaxi: EiiiEéliratik az emlékezet kihagyásairól Közismert dolog, hogy aki tudja, maga csinálja, aki pedig nem, az másokat tanít rá. Éppen ezért egy szép napon reggel lakásom ajtajára elegáns réztáblácskát erősítettem, amelyen ez állt: „Irodalmi tanácsadás.” Egyik első ügyfelem északi típusú, elbűvölő szenyori- ta volt. Rám mosolygott, és kecsesen helyet foglalt a pamlagon. — Kedves Mester — szólt ;—, örülnék, ha segítségemre volna. Rendkívül intenzív szellemi életet élek, és nem szeretném, ha lelkem kincsei veszendőbe mennének a jövő nemzedékek számára. Más szóval: szeretném megírni az emlékirataimat... — Szíves örömest segítek, szenyorita — mondtam. — Köszönöm — biccentett az ügyfél. — De figyelembe kell vennie egy körülményt. Én roppantul szórakozott vagyok, és pocsék a memóriám. Szörnyű kiesések fordulnak elő nálam.., — Ne essék kétségbe, szenyorita, örömmel segítek. Mindig is úgy véltem, hogy egy nőnél a legfontosabb: az intenzív szellemi élet. — örülök, hogy olyan emberre találtam, aki az én eszményeimet vallja. Amióta magamat tudom, mindig csak a fennköltre, a szépre gondoltam! Szívem-lelkem csordultig tele volt a legfinomabb érzésekkel... Például, amikor 18 éves voltam ... vagy talán 17 ... emlékszem, hogy feledhetetlen utazást tettem ... hogy is hívják ezt a helyet.. Nos, egzotikus ország, olyan mint valami óriási sziget. van ott még egy hegy is. »csodálatoséin szép, és valami olyasféle neve van, hogy... Pizsi-jáma... Igen, igen, Pi- zsi-járna. Emlékszem, lelkem mélységes gondolatokkal telt meg. hogy micsoda furcsaságok is vannak a világon. Egy hegy, a neve pedig... Pizsi-jáma,.i :— vagyis pizsama __ — Talán Japánban járt? — érdeklődtem. — Japánban? Igen, igen, legvalószínűbb az, hogy Japánban. Éppen ott ért mélységes lelki megrázkódtatás, amikor megismerkedtem szenyor... hogy is hívták? Azt hiszem, tavaly meghalt... Vagy összezavarom? Csupán arra emlékszem, hogy a magas politikával foglalkozott. Igen, igen, a magas politikával. Ámbár nem, talán inkább kábítószert árult.. ■ Bocsánat, bocsánat, még sincs így! Filmszínész volt. Nem, később Vett filmszínész. Nem fontos. A lényeg az, hogy bámulatos ember volt, a lelke kifinomult és fogékony minden széljárás iránt... Igen, igen, minden széljárás iránt. Annyira szeretett engem! Engem? Igen, engem... Most már emlékszem: iró volt Üristen, hogy nem jutott mindjárt eszembe! Francia író. Éppenséggel francia. De talán angol. Vagy francia vagy angol, vagy portugál __ Arra mindenesetre e mlékszem, hogy az utolsó betű „1”: Szenegál, tamil..: — Köszönöm. Ne aggódjék szenyorita, egy jelentéktelen pontatlansággal több vagy kevesebb, jóformán semmilyen szerepet nem játszik egy jó emlékirat megírásánál. — Köszönöm. Nagyon számítok rá, hogy vaiamilyen irodalmi dijat kapok. — Magam is remélem. Teljesen űj stílusú memoárt írunk. Valami ilyesféle lesz: „Emlékezetem kihagyásai.” Bízzon az intuícióinban, valóságos bestseller lesz! Nem, nem, ne mondjon köszönetét, még lesz időnk erre. Inkább azt mondja meg: ráér ma este, mondjuk, úgy kilenckor? — Ö, hát persze! — Nagyszerű! Itt a névjegyem, jöjjön el, kérem, várni fogom. Az elbűvölő szenyorita bűvös mosolyt villantott rám, s elment... De micsoda ostobaság volt, hogy engedtem csak így elmenni! Mintha nem láttam volna előre, hogy ez a szép hölgy nem jön el, és még csak nem is telefonál! Egyszerűen elfelejtette, hogy könyvet akart írni! AKÁC ÍSTVÁNí Csillagokkal példálózom Fű alatt, csillagok sugárzónak. IC Fű felett, csillagok hevítenek .: J Csillagokkal példálózom, — s levetem minden fölös pózom . Ügy szól a hír, hogy a forrói Mé■ rai Béláné portáján áll a szövőszék. Falubeli asszony terelgetett befelé a kardvirágos udvaron, de hiába ..Majd, ha lefut a bab — mondta Eta néni —, majd ha lefut a bab ... Merthogy” — tette hozzá a szapora beszédű 'emberek természetességével, nyáridőben van ezernyi tennivaló a portán, a kertben. De ha a babot fölszedik — szeptemberben annak is eljön az ideje — fölállítja bizony megint az öreg szövőszéket, s sző rozmaI ringosat is, meg olyan simán .egyszerűt is, amilyenre régebben az asszonyok készítették a szőnyegeiket, és hát ablakosat is tud, ámbár azt nemigen szereti. Mert az csak utánzat. Amikor módira csinálták, olyan városias félére, akkor szőtték ablakosra, mint a boltban kapható futókat. A csalódást nemigen tudtuk palástolni — végtére is nem mindennap láthat nyáridőben szövőszéket az ember fia, téli esték foglalatossága volt ez mindig a falusi asszonyoknak. Amikor kevesebb volt a kinti munka, s valamivel tölteni kellett a hosz. szú estéket. Kárpótlásul hát szekrényt nyi- togat, meg szobaajtókat. Van szőttes ilyen is, olyan is; boltban vett drága pénzért való is, meg amiket ő álmodott meg az öreg szövőszék mellett. Az utolsó méterek még szegetlenül, szép sűrű szövéssel... Viszik a rokonok, őrzi a fiának. Kerül bizony gazda minden méterének, mert van ára becse ennek mostanában, nemcsak a városon, ahol különben is fel-felkapnak időnként valamit, ami régi, de a falun js, ahol pedig egy időben leginkább tűzre dobták az öreg jószágot, a szövőszéket, hogy ne fogja se a helyet, se a port. — Oszt’ lássa, most meg jó dolgunkban megint csak elővesszük. Mert szépék ezek,1 ha egyszerűek is. És néz rám, biztatón meg kicsit büszkén is, mint aki tudja, nem hibádzik ám semmi abból, ami keze alól kikerült. — Mert jó dolgunk van na, ez az igazság. Nézzen csak körül. Aki emeli a kezét, nem rest leguggolni a munkához, annak van fedele, bútora meg jó nyugalma. Mondja is a fiam, „ugyan anyám, minek töri magát, meg ne lássam, hogy görnyed!” —, mert nem szereti, hogy a rossz derekammal órákat ülök a szövőszék mellett, de aki abban nőtt fel, hogy mindig legyen kezében a munkából, s így őszült meg, az nem tud nyugton megülni. Annak az álomhoz is kell, hogy azzal feküdjön, megint, ma is megtettem a magamét. Leszedtem a kardvirág elhervadt alsó virágait, rendbe tettem a portát, kigazoltam a kertet... És mondja; hogy az életet szeressük, a munkát is szeretni kell. Egy a kettő, egy volt mindig, s ez így is marad ... Különben — s nagy titokzatoskodva invitál a másik helyiségbe —, ha szövőszék most nincs is, az előkészületeket most sem i
