Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-17 / 166. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. július 17., péntek Molatok egy újabb tanév előtt M ilyenek a gyerekek a miskolci járásban ? Még konkrétabban; Bőcsön, Bükkaranyoson, Ongán ahol élnek, ahol formálód­nak, fejlődnek? Ismerjük-e őket annyira, hogy a tanter­vi előírások adta lehetősé­geken belül és azon túl is kellő eredménnyel irányít­suk személyiségük kibonta­kozását? És szeretik-e az is­kolát, a tanítókat, s értik-e, amit tanulnak, s hogy miért kell tanulniuk? És milyenek a pedagógu­sok ? Túlterheltek, fáradtab­bak? Hiszen az új tanterv miatt egy órára kettőt kell készülniük. Néha úgy érzik, nincsenek kellően megbe­csülve, pedig annyit dolgoz­nak, hogy saját gyermekük válik hátrányos helyzetűvé. Vagy kiegyensúlyozottak, jó a közérzetük ? És a közösségek? Hogyan ‘ becsülik meg a jövő nemze­dék formálóit, akiken nagy­részt múlik, hogy „jó kezek­be kerül-e a stafétabot?” (Mert ugye nemcsak kérdez­ni kell, hogy „kik veszik át a stafétabotot?”). A pedagógus munkája, te­vékenysége sokrétű, 'sokirá­nyú, s az érte kapott elisme­rés is az. Hiszen iskolán kí­vüli társadalmi funkciókkal rendelkezik 319 pedagógu­sunk (48,1 százalék) iskolán belül pedig elsősorban az út­törőszervezetben dolgozik a pedagógusok többsége. A községek egyre több szolgá­lati lakással, célcsoportos la­kásépítéssel, lakásépítési köl­csönnel, kedvezményes telek- vásárlással is segítik, támo­gatják a pedagógusok lete­lepedését, beilleszkedését. S ami talán ezeknél is több, a falu, a község szeretete, bi­zalma, amely a tanító nénik, tanító bácsik irányában meg­nyilvánul. És a gyerekek, akik vissza-vissza járnak el­újságolni, hogyan boldogul­nak. A tantestületi demokratiz­mus még nem kellő haté­konyságú Iskoláinkban. Sok­szor már működik ugyan a „négyszög”, a döntéseket kol­lektív megbeszélések, egyez­tetések előzik meg. Azonban még sok a formális elem, és a jogosultak sem tudnak még kellően élni a jogosítványok­kal./ A kis közösségekben soksaor apró-cseprő súrlódá­sok, sérelmek, összegeződ- nek, valós „ügyekké” duz­zadnak és már csak akkor jeleznek, amikor „ég a ház”. Néha még ilyen esetben sem tantestületen belül, ha­nem a felső szerveknél ve­tik: fel a problémát. Sőt, egy időben elterjedt a levelezés is. (Aláírva, vagy név nél­kül, fiktív címekkel.) Ma már egyre inkább nyíltab­ban, illetékes helyen „a mi problémánk — mi oldjuk még!” jelszóval, és időben vetik fel az egyént és a kol­lektívát sértő ügyeket. Az alkotó légkör is ott ala­kult ki, ahol a vitás kérdé­seket őszinte, nyílt eszmecse­rék során tárták fel. Tud­juk, a légköralakítás is fo­lyamat jellegű, tehát nem lehet egyszer s mindenkor­ra megteremteni a jó piun- kahelyi légkört. Állandóan ápolni, védeni kell, mintegy kincset. Elkésett az a felis­merés; „most tudom igazán mit jelent, mivel nincs!” Az ifjúság nevelésében a fő felelősséget változatlanul a családnak tulajdonítjuk. Hogyan szeressük okosan gyermekeinket? — vetődik fel a kérdés. Hogyan, mi­ként léphetünk előbbre a kongresszusi útmutatás meg­valósítása terén ? Hogyan töltheti be az eddiginél na­gyobb és hatékonyabb sze­repét a család az ifjúság ne­velésében ? Hazánkban több mint egy­millió családban van 13 éven aluli gyermek. Vitathatatlan, hogy a szülők egy része, még elemi kötelezettségük teljesí­tésére sem vállalkozik. S vannak olyanok is, akik tu­datosan és magas színvona­lon nevelik gyermekeiket. Ügy gondolom, hogy a szü­lők többségét azonban taní­tani, nevelni, segíteni kell kötelezettségük ellátására. (Talán már a kezdő szülők­kel, és mai tizenévesekkel is átgondoltabban kellene fog­lalkozni?) Kik tehetnek a legtöbbet a család nevelő tevékenységének fejlesztése terén? Leterheltségük elle­nére — természetesen ma­gukkal a szülőkkel együtt — a pedagógusok. Hiszen fel- készültségük, élethivatásuk és annak gyakorlása, eredmé­nyessége jelenleg is feltéte­lezi a kapcsolatot a család­dal. A jövőben a nagyobb követelményeknek megfele­lően célszerű az együtt gon­dolkodást, együtt munkálko­dást fejleszteni. Ilyen és hasonló kérdések vetődtek fel azokon az esz­mecseréken, beszélgetéseken, amelyet járásunk harminc általános iskolájában az ok- (tatási év során az intézmény vezetőivel lefolytattunk. Az iskola igazgatója, a párttitkár, az úttörőcsapat­vezető, a szakszervezeti tit­kár, a KISZ-titkár, az igaz­gatóhelyettes, a községi párt­titkár és a tanács elnöke, valamint a járási pártbizott­ság és a járási hivatal kép­viselője közös eszmecseréje, járásunk 11 000 iskolás gyer­mekének nevelésével, okta­tásának kérdéseivel és a kö­zel 700 pedagógusának élet- és munkakörülményeivel, társadalmi megbecsülésével, közérzetével. tevékenységé­nek megítélésével foglalko­zott. Több változtatásra meg­érett problémát sikerült ren­dezni (bérügyi, jutalmazási keret, szakmai képzés és to­vábbképzés.) Azonban vannak olyan problémák Is, amelyek túl­nőnek a járás intézkedési kö­rén is, ezeket az illetékes szervek figyelmébe ajánljuk (a pedagógus illetményföl­det sokféleképpen értelme­zik, alacsony az 1 százalékos jutalomkeret, az új tanterv­hez szükséges eszközök és más kérdések). Ezek dön­tést, állásfoglalást, intézke­dést igénylő témák, nemle­ges válasz esetén magyará­zatot, meggyőző érvelést igé­nyelnek, különben kihathat­nak a közérzetre. A járási párt-vb az esz­mecsere tapasztalatait ele­mezve, a pedagógusok esz­mei-politikai képzésének ja­vítása érdekében járási te­matikájú pártoktatási tan­folyamot hirdetett meg, amely az eddigiektől jobban figyelembe veszi a pedagó­gusok felkészültségét, érdek­lődési körét és nagyobb vá­lasztási lehetőséget biztosít a megvitatandó témák feldol­gozására és kiválasztására. A járási pártvezetés kü­lönböző fórumokon felkérte az iskolai szakvezetést, a pártvezetőségeket, úttörőve­zetőket (a járásban élő egész­ségügyi dolgozókat is), hogy gondolkodjanak együtt, foly­tassanak eszmecseréket ar­ról, hogyan tölthetne be a család az eddigieknél na­gyobb szerepet a felnövekvő nemzedék nevelésében és mi­lyen segítséget lehet és kell adni ehhez. A járásban lefolytatott eszmecserék egyik fon­tos tapasztalata, hogy a pedagógus munkájának elis­merése döntően munkájuktól, magatartásuktól függ. Aki reflektorfényben áll, arz jól tudja: a legjobb pedagógia a példamutatás. Ezt most ki­egészítem: a feladat is az, A feladat bizalmat fejez ki. Dr. Járai János a Miskolc járási Pártbizottság titkára Somogyi Győző festményei Még soha nem jártam Nagymaroson. Somogyi Győ­ző képéről viszont megtu­dom, hogy ha megállók egy adott ponton, akkor balra látom kiírva: „Húsbolt 12. számú”; majd föntebb jobb­ra egy cégtábla olvasható pontosan; alatta lejjebb meg­találom a „Rádió-Tv”-felira- tot, s még alább kerülve a szem felfedezheti, hogy van itt „Élei” ... vagyis egy alapellátást szolgáló bolt. Még soha nem jártam a „Pécsi vásár”-ban. Somogyi Győző képéről azonban egy ki-tudja-mikorról őrzött zsi- ványfigura fogja meg isme­rősként tekintetem. Valahol-' valamikor egy meséből, me­sefilmről lehetünk ennyire ismerősök egymásnak; majd- nem-köszönésig ... Ezen a képen egyébként is sokan vannak az így -nem-látott, de így emlékezetben maradt, tárgyak-személyek. Mert hisz' a szekér — melynek derék­aljában gyerekkoromban oly sokszor kívántam reggelen­ként a soha célhoz nem érést —, szóval a szekér termé­szetesen lehet kétkerekű ... s a lónak, mért ne lehetne három lába csak; ha valami túlnő ta pontosságos megfo­galmazáson, a konkrét-le- számozottságon; ha valami már hajlik a valódin túl az igazat mondani felé. A me­se felé... Furcsa, érdekes, egymás­nak ellentmondóan is egy­mást erősítő festményekkel mutatkozik most be Miskol­con, a József Attila Könyv­tár kiállítótermében Somogyi Győző. Aki még nincs 40 éves, s aki 1977-ben Mis­kolcon a grafikai biennálén nagydíjas volt. S aki néhány éve tért csak át a festészet­re. Egy interjúban mondot­ta: „Amikor megpróbáltam valamilyen eszmét, témát megfesteni, akkor mindig na­gyon rossz dolog lett belő­le. Tehát alkotás közben háttérbe kell vonulni az ér­Népek tánca, Szegeden 5 izegeden július 11-től 20-ig tart a. nyári ünnepi he­tek egyik nagy érdeklődéssel várt — kétévenként sorra kerülő — rendezvénye, a nemzetközi szak- szervezeti néptáncfesztivál. A fesztiválon öt hazai, vala­mint egy-egy bulgáriai csehszlovákiai, hollandiai, jugo­szláviai, lengyelországi, NDK-beli, romániai, svájci és szovjetunióbeli együttes hét száz tagja vesz részt. i Csak le ne essen a fejdísz I Megnyílt a zenei tábor A Jeunesses Musicales (if­jú zenebarátok) magyarorszá­gi szervezete — a Művelő­dési Minisztériummal és Pécs város tanácsával közösen — tizenharmadik alkaiomrrnd rendezte meg a nemzetközi ifjúsági zenei tábort. A csü­törtökön kezdődött találko­zón 18 európai és tengeren­túli országból száznegyvenen vesznek részt. A kéthetes program során a hallgatók jeles hazai és külföldi taná­rok irányításával fejlesztik zenei képzettségüket, s meg­ismerkednek a magyar ének­zenei nevelés rendszerével, Kodály zenepedagógiai mód­szereivel. A táborozás ha­gyománya, hogy minden al­kalommal más-más nép ze­nekultúrájába is betekintést kapnak a résztvevők. Az idén — a Bartók-centenárium al­kalmából — a magyar nép­zenét tanulmányozzák. óhajok meg realitások egyensúlyában Sárospatak és műemlékei Bodrog-parti városunk je­lentős idegenforgalommal büszkélkedhet, s ebben igen nagy része van műemlékei­nek, műemlék jellegű épüle­teinek. Aki az utóbbi tíz évben gyakrabban megfordult a városban, szemtanúja lehe­tett a dinamikusan szépülő és színesedő városkép alakí­tásának. Az. újonnan épített, s a már meglevő képbe har­monikusan illeszkedő épü­letek létrehozásával egy idő­ben arányos figyelem — cse­lekvő figyelem — jutott a műemlékvédelemre is. Kü­lönösen azóta vált ez a te­vékenység folyamatossá és tervszerűvé, hogy a városi tanács és az Országos Mű­emléki Felügyelőség között megállapodás jött létre 1977- ben, a legfontosabb műem­lékvédelmi feladatok megol­dására. Érdemes néhány példával illusztrálni, hogy csak az utóbbi években is, mi min­dent tettek ennek érdekében telemnek, hogy szabadjára engedhessem a kezemet. Hogy magam se tudjam, mi is lesz abból; ámít csinálok, csupán a látvány szépsége vezes­sen” .. . A látvány szépsége, a té­magazdagság — s ezen be­lül is érzékelhetően vissza­térő „motívumként” a krisz­tusi történet, a ma-valósá­gos táj uralkodása — vezeti a nézőt. A tempera hasz­nálatának minden pozitív „hordaléka” ott van Somogyi Győző képein, melyeket min­denkinek melegen ajánlunk megnézésre. A kiállítást, mely augusztus 15-ig láto­gatható Miskolcon, a József Attila Könyvtár kiállítóter­mében, tegnap délután nyi­totta meg Kuklay Antal mű­vészettörténész. (t. n. j.) Sárospatakon: befejeződött a nagykollégium és a könyvtár épületének felújítása; átala­kították a Rákóczi utcai „Kisinternátust”, ma zene­iskolaként működik; A Rá­kóczi és a Kádár Kata ut­cában több lakóépületet kor­szerűsítettek, illetve állítot­tak helyre; folyamatban van a római katolikus plébánia épületének régészeti kutatá­sa és a református templom homlokzati tatarozása; az OMF által végzett műemlék- védelmi munkák közül ki­emelkednek a vár és a vár­fal folyamatos helyreállítási munkái ... Mind e láthatóvá vált — vagy váló — tevékenység természetesen sok erőfeszí­tést kívánt az illetékesektől, mindenekelőtt a városi ta­nácstól. És ez nem lesz más­képpen a következő évek­ben sem: újabb feladatok várnak megoldásra, további sürgető munkák elvégzésére. Ebben a tervidőszakban, a jelenlegi felmérések és meg­határozások alapján tíz pontban rangsorolták a teen­dőket; ezek közül is kieme­lünk néhányat: a tervek sze­rint még ebben az évben —• szeptember végéig — be kell fejezni a Kádár Kata utca 14. sz. épület helyre­állítását. itt kapnak majd helyet Andrássy Kurta Já­nosnak, a Sárospataki Kép­tár gyűjteményében levő szobrai; több lakóépület hely­reállítása mellett szerepel a programban az ÉNy-i sarok­bástya alatti kazamata- rendszer vendéglátóipari cé­lokat szolgáló kialakítása is... Sárospatakon úgy értéke­lik, hogy az eddigi erőfeszí­tések meghozták a várt ered­ményt, de hozzáteszik: tud­ják azt is, hogy a többi mű­emléki várossal való össze­vetésben nem tartoznak az élenjárók közé; a „közép­mezőnybe" sorolják magu­kat Az újabb feladatok meg­oldása, az önmaguk elé tű­zött célok elérése az eddigi­nél is „termékenyebb” együtt­működést kíván mindazok­kal, akik partnerek a mű­emlékvédelemben. Ez utóbbi szükségessege különös hang­súlyt kapott a városi tanács legutóbbi végrehajtó bizott­sági ülésén is. Elhangzott itt, hogy a tanács a maga erejé­ből minden tőle telhetőt megtesz a szükséges anyagi fedezet biztosítására, de jó lenne, ha az Országos Mű­emléki Felügyelőség is nö­velni tudná támogatását; mindemellett keresni keli helyben is az újabb partne­rek bevonásának lehetőségét. Csak így érhető el, hogy a meghatározott feladatokat tervszerűen, az utóbbi évek­ben kialakult jó gyakorlat­nak megfelelően tudják meg­oldani. Az utóbbi évekről szólva, a végrehajtó bizott­ság tagjai pozitívumként em­legették a helyreállítási mun­kák jó minőségű elvégzését, s azt a tényt, hogy a szük­séges esetekben ez együtt járt a felújított műemlék vagy műemlék jellegű épület „funkcióba állításával”. A következő évek felada­tairól már elmondtuk, hogy az eddiginél is nagyobb ösz- szefogást és erőfeszítést kí­ván minden, Sárospatak mű­emlékvédelmében szerepet vállalótól. A végrehajtó bi­zottsági ülésen mondta egy hozzászóló: „Amikor tervez az ember, hajlamos rá. hogy vágyai vonzásában az adott lehetőségeket meghaladó programot vállal ion. Nyil­vánvalóan munkál ez a mo­tívum egy öt évre szóló mű­emlékvédelmi feladatmegha- tározás közben is. Mert ki ne óhajtaná, hogy minél előbb, minél többet és mind szebb arcúan tudjon megmutatni saját települése értékeiből! Ezeket az óhajszintű feladat- meghalározásokat azonban ki kell küszöbölni, s a realitá­sok talaján maradva keli a cselekvési programot felvál­lalni” ,.. (ténagy) Nyári engedményes konzerv-és szörpvásár AZ AVAS-DÉLEN, A HÁZTARTÁSI BOLT ALATT Sertésborda temesvári módra Babfőzelék Körömpörkölt Sóletbab füstölt hússal Őszibarackbefőtt 5/4 Meggybefőtt Málna- és eperizű szörp Ananászszörp Ribizliszörp Meggyszörp Paprikakrém Paradicsomaüré 1/10 30,- Ft helyett 20,- Ft 18,- Ft helyett 12,- Ft 18, - Ft helyett 12,- Ft 30.50 Ft helyett É0,- Ft 17,— Ft helyeit 11,— Ft 19, - Ft helyett 12,- Ft 16,10 Ft helyett 10,- Ft 19,60 Ft helyett 12,- Fi 22,20 Ft helyett 15,- Ft 21.50 Ft helyett 14,- Ft 16,- Ft helyett 8,- Ft 5,- Ft helyett 3,— Ft Bébiételek (fémdobozos) egységesen 2,— Ft-os áron. Egyéb konzervek és készételek 30—40%-os engedménnyel. • • Nyitva; hétköznap 10—18 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents