Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-16 / 165. szám

ÉSZAK MAGYARDRSZAG Fiatalok kezdeményezték íutajos expedíció a Tiszán Tutajos expedíció indul a Felső-Tiszán. Tiszabecstől Tokajig halad majd az ex­pedíció, melyet néhány vál­lalkozó kedvű fiatal kezde­ményezett. A Népművelési Intézet tokaji alkotóházának fafaragói régi, máramarosi tutajok mintájára tervezték és készítették el fenyőfából az elöl-hátul kormányeve­zővel ellátott, valamint sta­bilizáló oldalevezővel fel­szerelt vízi járművet. Kilenc nap alatt, július 24-től au­gusztus 1-ig kívánják meg­tenni a 210 kilométeres tá­vot. Az út során fényképen, filmen, írásban örökítik meg ennek a jórészt háborítat­lan szépségű tájnak termé­szeti állapotát. Néprajzi gyűjtőmunkát is végeznek a Tisza menti településeken. Felkeresik hazánk egyetlen működő úszó vízimalmát Túr- istvándiban. A tutajon nyolcán utaznak. Mezei pockok, hörcsögök inváziója Komoly gondokat okoznak a mezőgazdasági üzemeknek a hörcsögök és a mezei pockok Vas megyében. A káros rágcsálók közül a hör­csögök az idén jelentek meg először tömegesen a megyé­ben. A mezei pocok, amely­nek tömeges elszaporodása ötévenként visszatérő je­lenség, elsősorban a Szom­bathely—Budapest vasútvo­naltól északra eső területet veszélyezteti. A hörcsögöket a hagyományos kiöntéses módszer mellett, füst- és gázképző patronnal pusztít­ják. A mezei pockok ellen pedig hajnalban és napszáll­takor traktorral permetezik a már learatott területeket. Ismerkedés a karikáiéi hadihajóval A Tatabányai Szénbányák alsó rakodószintjénél, a ga­ratban eldugult, majd hir­telen meginduló iszapos ke­verék maga alá temette Rusz László 40 éves bánya­technikus, tatabányai lakost, aki a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek vizsgálatát a rendőrség szak­értő bevonásával folytatja. GYILKOSSÁG Ismeretlen fegyveresek Bej rútban megölték Sean Toolan brit újságírót, aki az ABC amerikai televízióstár­saság és a The Observer | című angol lap számára tu­dósított már évek óta a liba­noni fővárosból. Szemtanúk szerint az újságíróra egy gépkocsiból nyitottak tüzet MEGRONGÁLÓDTÁK A SÍNEK A pécs—nagykanizsai vas­útvonalon, a Vízvár—Béla- vár közötti szakaszon a hét­fő késő délutáni hatalmas esőzés alámosta a vasúti sí­neket. A 2413-as szerelvény­nyel utazó Birics László pá­lyamester vette észre a ron­gálódást s azonnal értesí­tette Nagykanizsát, Gyéké­nyest és Barcsot. A vasúti forgalmat leállították, autó­buszokat 'rárontottak a helyszínre. Közben a pálya­munkások megkezdték a helyreállítást, több órás megfeszített munkával erő­sítették meg a vasúti pályát. Kedden öt órától ismét za­vartalan a vasúti közleke­dés. A kérdést járatlanoknak fölösleges feltenni, úgysem tudnának rá megnyugtató választ adni, legfeljebb mel­lébeszélnének, megkerülve a lényeget, hivatkoznának a gyermekkorukból vissza­idézhető olvasmányokra, versekre, mesékre. De hát ez ma a valamilyen termé­szettudományos ismerettel rendelkező gyerekeknek nem elég. Ugyanakkor a Vi­dám parkban járva, kikere­kedett szemmel mered az óriás kerékre, vagy ha egy sokemeletes, épülő Duna- parti szálloda mellett sétál A szicíliai Marsalában ki­állították azt a három sor evezős karthágói hadihajót, amelyet egy brit archeoló­gusnő, Honor Fost fedezett fel 1969-ben a tenger mé­lyén búvárkodás közben a San Teodoro-foknál. A példátlan régészeti le­let hihetetlenül épen meg­maradt — írja a római La Repubblica. Egyéb ritka kin­cseket is találtak rajta, il­letve közelében. „Friss” olaj­faágakat a vitorlavászonba tűzve — a hadiszerencse jel­képeit. Rábukkantak a le­génység táplálékának és ru­házatának maradványaira is, továbbá hasist tartalmazó edényekre, pénzre és két disznó csontvázára, amelyek egy ketrecben voltak. A ha­sisból az ütközet küszöbén osztottak a harcosoknak, Kácsárdon, Sátoraljaúj­hely melletti kis tanyán az idén úttörőtábort létesítet­tek. Eddig minden a legna­gyobb rendben ment. Teg­nap rakott krumpli volt ebédre. Tudvalevő, hogy ez tojásos étel és ettől enyhe apuka vagy anyuka oldalán, a kérdésére rövid választ kap, az ami ott a legmaga­sabbra nyúlik, az az óriás daru. A kérdés ettől még kér­dés marad: mekkorák az óriások? Akik már kinőt­tünk abból, hogy térdma­gasságból csodáljuk a vilá­got, csak-csak gyűjtöget­tünk valamit magunknak arról, hogy vannak egészen törpe óriások. Itt van pél­dául az óriás kifli. Persze mutatósabb, szebb a kicsi­nél, na dehát, hogy ettől egy ilyen görbe péksüte­hogy „feldobják” őket, a disznókat pedig rossz látási viszonyok közepette, ködös időben használták tájékozó­dásra — iránytű híján: be­dobták őket a vízbe és arra fordultak a hajóval, amerre az állatok úsztak. A legújabb kísérletek is megerősítették, hogy a vízbe dobott disznó a legközelebbi part felé tart. A karthágói hajó kb. 120 tonnát nyomhatott eredeti állapotában. Szélessége csak­nem öt méter, hosszúsága pedig 35 méter. Plinius és Polibius feljegyzéseiből tud­ni, hogy a rómaiak 320 kar­thágói típusú három sor evezőssel uralták a mediter­rán medencét. fokú ételmérgezést kaptak a gyerekek. Tizenhét beteget jelentettek, közülük hetet szerdán a mentők behozták í. miskolci Csabai kapui fer­tőző osztályra. A többi ékről semmi hír, azok szerdán ki­rándulni mentek. mény egyenesen óriásnak hihesse magát, az már iga­zán túlzás! Főleg, ha egy­szerre csak szembe találko­zik a mostanában kapható, egyszerű és olcsó, otthoni használatra szánt hot-dog sütővel. A hitetlenebbje elő­ször összeméri csak úgy kí­vülről a sütő szárát, meg a kiflit, nyomban szembeszö­kik, mekkorák némely óriá­sok. A forró kutyából aztán egy kis erőszakkal legfel­jebb rongyos kutya lesz, amiből kifolyik a mustár, amibe nem fér el a forró vízben megduzzadt virsli. Szemben, a tűzfalon ide lát­szik a filmreklám: Óvakodj a törpétől. És a törpe óriástól! (nagy) Gombaveszély! H azánkban júliusban eddig nyolc súlyos gombamér­gezést okozott a gyilkos galóca. Súlyos volt a gondat­lansága is azoknak — miként a budapesti Gérnyi László és több gyermekes családja tra­gédiája tanúsítja — akik fo­gyasztottak a vadon szedett, szakértők nem látta gombából. Összesen huszonötén kerültek kórházba galócamérgezés miatt és közülük szerdáig négyen meghaltak. Megdöbbentő hely­zetkép. Csak a szakértő lehet biztos minősítője a gombák­nak. Budapesten a Moszkva té­rihez hasonlóan újabb gomba­vizsgálóhelyek felállítását ter­vezik. A megyei KÖJÁL-okoáf gombavizsgáló laboratóriumo­kat állítanak fel a gyors diag- nosztikálás érdekében. Mindenkinek szóló szigorú tanács: ha bármiféle panasz- szal orvoshoz fordulnak, rög­tön közöljék, hogy gombát is fogyasztottak. A más gomba­fajták kiváltotta mérgezés ko­rán jelentkező tüneteik miatta kezelőorvos olykor nem is gondolhat a későbbi tünetek­kel járó gyilkosgalóca-mérge- zésre. Biztosat ilyenkor csak a gombavizsgálat laboratóriumi diagrioz'sa állapíthat meg. A gyilkos galócc ismertetője­lei: lemezei fehérek, gallérja és bocskora van, kalapja fe­hér vagy zöld színű, méreg­anyaga nagy hatású sejtméreg. Egyetlen szem gomba elegen­dő ahhoz, hogy kioltsa egy em­ber életét Elfogyasztása után 6 óránál hamarabb nem je­lentkeznek a mérgezés tünetei, sőt 20—30 óra is eltelhet. Ilyenkor már az emberek nem is gondolnak arra, hogy rosz- szullétük az elfogyasztott gom­bától eredhet. Más gombák­nál a tünetek egy-két óra múlva bekövetkeznek. A mér­gezett személyt, illetve szemé­lyeket sürgősen a kórházba kell szállítani. A méreganyag leforrázással nem távolítható el. E téves fel­tevés miatt már jó néhányon meghaltak. Házalótól, zugárus­tól senki ne vegyen, szom­szédtól még jó barát se fo­gadjon el gombát, mert az „olcsóbb" vagy ingyen elede­lért könnyen az életével fizet­het. Azt is tudni kell, hogy a gombák magas fehérjetartal­muk miatt gyorsan romlanak, ezért gombaételeket egyetlen napig sem szabad tárolni, , JEGYZET az f M 4 ál ? Ételmérgezés az úttörőtáborbal Nehéz várakozás Már jöhetne anyu, meddig várjunk még itt, a tűző napon? „Repülő” torony Székesfehérvárott, az Öreghegyen különleges módszerrel emelték be a város új víztornyát. A gomba alakú torony úgynevezett „kalap­részét” a földön szerelték össze, és úgy emelték rá a törzsre. Ezt a módszert hazánkban most alkalmazták először. A több mint száz tonna súlyú, mintegy harminc méter magas, hétszáz köbméteres tornyot a megyei vízművek a környék és a város vízellátásának javítása céljából állította fel. A képen: helyére emelik a tornyot. t€z a gyárban Veszélyes tűz keletkezett kedden a Mohácsi Farostle­mezgyárban. Kigyulladt a kettes üzemrész talajszint alatt elhelyezett présgép­vezérlő hidraulikai berende­zése, elektromos vezetékei, továbbá a présgépben levő farostlemezek. A tűzoltók a tüzet rövid időn belül meg­fékezték, az anyagi kár azonban így is jelentős. A tűz keletkezése körülmé­nyeinek megállapítására a tűzoltóság bevonásával a rendőrség megkezdte a vizs­gálatot. ITTAS VOLT Komárom megyében, Kis­bér belterületén egy motor- kerékpár elütötte az úttes­ten előtte, vele azonos irányban közlekedő Mészá­ros Pál 46 éves kőműves, helyi lakost. Mészáros a kór­házban meghalt. A motor- kerékpár vezetője súlyos sé­rülést' szenvedett. A vizsgá­lat eddigi adatai szerint a gyalogos ittas állapotban a motorkerékpár elé lépett. MAGA ALÄ TEMETTE Adhatnánk persze 0 címnek azt is: nagy­üzem a csúszdán: egyik siklik, másik éppen nekikészül, a harmadik meg ott kapaszkodik a túlolda­lon felfelé. Nincs lökdöső­dés, legfeljebb némi türel­metlenkedés, hogy „mozog­janak már gyorsabban az elöl levők”. A csúszda remek dolog, legföljebb anyu mo­rog este otthon, hogy ki győzi nadrággal I... Lévén azonban, hogy a mamák is voltak gyerekek, az ilyesmit nem kell túl komolyan venni. Ezt a csúszdát egyébként a perecesi domboldalon kapta lencsevégre a fotóriporter. Szavahihető tanúk szerint állandóan ekkora a for­galma. Az egyik kedvenc. Egyetlen hibája — felelős nyilatkozatok szerint —, hogy túlságosan rövid. „Mi­re az ember gyereke bele­jön, már véget is ér ...” De nézzenek csak körül: a ját­szótereken — ha ép, ha használható — a csúszda mindenütt a kedvencek közé tartozik. Fotó: L. J. ESZAK-MAGVARORSZag. — Az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztői WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 35271 Postacím: Miskolc, Pt 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság- 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049. levelezési rovat, oa- naszügyek: 16-046. KlacPa: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky ót 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pt 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefoni 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi ót 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hlrlapkézbesltőknél Az előfizet lés díja egy hónapra: 34 Ft. negyedévre 102 Ft, egy évre! 400 Ft, Index: 25655. ISSN 0133—0357, Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál F. v.e KILIAN BÉLA!! /

Next

/
Thumbnails
Contents