Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-14 / 138. szám

flíAG PROLETÁRJAI. EGYESD'ULTEKI az ntsjcnrp borsod-ab atij-zemplén MteGrci bizottságának lapja XXXVII. évfolyam, 138. szám Ara: 1,80 Ft Vasárnap, 1981. .június 11. DEMOKRATIZMUS A KOZ JAVARA (3. oldal) NYÁRON IS „HÉTKÖZNAP" LESZ (4. oldal) • NEMCSAK A TAVASZ BONTJA A VIRÁGOT (5. oldal) E mberarcú társadalmunk lényegéből fakad, Hogy bár az év minden nap­ján tisztelettel gondolunk a dolgozó, az alkotó efnberre, a tisztelet és a megbecsülés jele az is, hogy az év egy napját egy-egy szakma kép­viselőinek ünnepévé avatjuk. Ma az építőket ünnepeljük. Azokat, akik szakmájuk ne­vében hordozzák tevékeny­ségüket: építenek, alkotnak; új házakat, gyárakat, az em­berek kényelmét, emberibb életét szolgáló új lakótelepe­ket, városnegyedeket emel­nek. Országunkban ez a szó, hogy: építés — 'alapfogalom­má vált.. Immár több mint három és tél évtizede minden­napos szóhasználatunkban szerepel, hiszen a fejlett szo­cialista társadalom felépíté­se és megvalósítása nem vá­lasztható el attól a tevé­kenységtől, amelyet az épí­tők, a hazai építőipari és építőanyagipari szervezetek, a tervezők és beruházók nap mint nap folytatnak. Kezük munkája nyomán válik való- I sággá a rajzasztalon kidol­gozott terv, alakulnak, for­málódnak a községek, a vá­rosok, változott meg az el­múlt évtizedekben körülöt­tünk szinte minden. De for­radalmi változáson, fejlődé­sen ment át ugyané évtize­dek során maga a szakma is. Hajdan az építőt a kőmű­veskalapács, a vakolókanál jelképezte. Ma az égbe törő toronydaruk, a nagy szakér­telmet, felelősséget igénylő építés-szerelési tevékenység, amelyben lassan múzeumi tárgy lesz a vakolókanál. Es a forradalmi változás nem­csak a szakma anyagi-mű­szaki feltételeit, de az általa létrehozott alkotásokat is jel­lemzi! Egyre szebbek, kívül­ről is tetszetősebbek és be­lülről „lakva” is kényelme­sebbek, komfortosabbak ott­honaink; a városképet tét­az építőket szelesebbre formálják köz­épületeink, és a megye, a bor­sodi táj arculatát is átfor­málják hatalmas ipari alko­tásaink. Az építők napján sok mindenkinek szól a kö­szönet, a tisztelet. Megyénk sajátos jellegénél, fogva a nagy építőipari és építő- anyagipari szervezetektől kezdve a szövetkezeti brigá­dokig, az Önkéntes épitő- munka-csoportokig ezrek és tízezrek állnak naponta mun­kába, hogy gazdagodásup- kért többet és többet tegye­nek. Hiszen az új lakótele­pekkel, az új otthonokkal nemcsak az egyének, hanem a teremtő, dolgozó közösség, az egész ország lesz gazda­gabb! Es így leszünk gazda­gabbak az új gyárakkal, ipari üzemekkel, melyekkel a korszerűbb, egyszersmind a hatékonyabb termelési felté­teleket teremtjük meg. Az építők napján, az ünneplés, az összegzés során azonban arról is szólnunk kell, hogy új terveket, elképzeléseket, az ország, a népgazdaság te­herbíró képességéhez kell mérnünk és igazítanunk. A beruházások mérséklése azon­ban korántsem jelenti az építési tevékenység beszűkü­lését, de itt is minőségi vál­tozásokra van szükség. Ugyanakkor nagy erőket , és erőnkhöz mérten megfelelő anyagi eszközöket kell for­dítanunk a mór létrehozott alkotásaink felújítására, kor­szerűsítésére. Ez is egyik ré­sze azoknak a szervezeti és szerkezeti változásoknak, amelyek a ma építőiparát jellemzik. A z építők ünnepén is bízvást mondhatjuk te­hát: a folyamatos meg­újuláshoz önmagunk' munká­jában is megújulásra, a kö­vetelményekhez való igazo­dásra van szükség és az épí­tők, miként eddig, ennek a jövőben is eleget tesznek. Elutazott a nigériai állanfo Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke és a'meghí­vására hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Al- hadzsi She hu Shagari, a Ni­gériai Szövetségi Köztársaság elnöke vezetésével szombat délelőtt az Országház nán­dorfehérvári termében tartott zárómegbeszéléssel befeje­ződtek a magyar—nigériai tárgyalások. A zárómegbeszélést köve­tően Losonczi Pál és Alhadzsi Shehu Shagari a Parlament delegáeiós termében közös közleményt írt aló a Nigériai Szövetségi Köztársaság elnö­kének június 10. és 13. kö­zött, a Magyar Népköztársa­ságban tett hivatalos látoga­tásáról. Ezt követően a Kossuth La­jos téren, a Magyar Népköz-' társaság és a Nigériai Szö­vetségi Köztársaság zászlajá­val díszített Országház előtt — ahol felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja — ünnepélyes búcsúztatás kö­vetkezett. A búcsúztatásra megjelent Losonczi Pál, Kürtszó harsamt, a díszzász­lóalj parancsnoka jelentest tett a nigériai elnöknek, majd fölcsendült a két ország himnusza. Ezután Alhadzsi Shehu Sitagári Losonczi Pál társaságában elhaladt a dísz­zászlóalj előtt.. A nigériai chiök és kíséretének tagjai el­köszöntek a házigazda magyar vezetőktől. Úttörők virágcsok­rot nyújtottak át az afrikai ország államfőjének, majd Losonczi Pál cs Alhadzsi Síié­it u Shagari szívélyes kézfogás­sal vett búcsút egymástól. A vendégek gépkocsikba szálltak, és díszmotorosok kí­séretében a Ferihegyi repülő­térre hajtatlak. A nigériai elnök külön,gépe fél 11-kor emelkedett a ma­gasba a budapesti légikikö­tőből. Szombat délelőtt Miskolc-Tapolcán Nem keH „vadászni” a vendégeket fontosabbak. De sajnos a haj­nal i rossz idő távol tartja tő­lünk a többi vendéget is. A termál-barlangfürdő is szinte kong. Kétezer lürdőzö helyeit ló ha kétszázan van­nak. Ez persze nem zavarja Kovács Miklóst, aki család­jával együtt a másik híres fürdővárosból, . Hajdúszobosz­lóról jött — Az orvos öt éve ajánlot­ta ezt a feleségemnek, azóta ininden évben itt vagyunk. Az asszony a fürdőt én Ta­polcát szerettem meg. Annyi ritkaság, szépség van itt hogy nem tudok belelni vele. Ami még szebb is lehetne, ha egy kicsit vigyáznának rá. Nem elég gondozott a park, a' ta­vakban, patakban, sok a sze-i mét Pedig úgy tudom, Ta­polca Európa-hírü. Az biztos, hogy Közép-Ét^ répában itt van az egyedÜB barlangf ürdő. Most is két busa érkezett Csehszlovákiából, s a turisták először jegyért: a tér-, málíürdőhöz álltak sorba, J Borús éggel kezdődött Reggel nemcsak az ég, hanem Frank Elemér­nek, a tapolcai strand vezetőjének homloka is bo­rús volt. Ezen különösebben nem lehet csodálkozni, hiszen máskor tízezren, szombat dél­előtt tizenegy óráig ejavk két­százan keresték fel a strand­fürdőt. Mondta is: — Azt. már előre sejtettük, hogy lanyhább lesz a forga­lom. hiszen a ballagások, év­zárók egy-egy család életében A Kis vadász öfterem és eszpresszó helyettes vezetője, Csengeti Ferencné reggel há­romnegyed 6-kor nyitott aj­tót, negyedórával később mór tízen voltak a „fedélzeten”, hogy a 7 órai nyitáskor a reggelizők csillapíthassák éh­tségftket. A szomszédos Lídő- szálló vendégei között per­sze akad, aid korábban ér­kezik, s mór számítanak rá­juk, nem várakoztatják őket a hivatalos nyitással... — Ezek a szombat délelőt­töt természetesen különböz­nek a hétköznapiaktól, ilyen­SzászhalonTbattáröl, SzófnoS* ról, Szegedről, Pécsről va­runk vendégeket, csoportokat, 150 személyre számítunk; eh­hez jönnek természetesen az ä la carte-étkezők. Nem „csábításként” mondom —; van vendégünk —, a két, feär nőiteknek szánt menü nief­Nemcsak a tavasz bontja a virágot i í Mit tagadjam!? Mielőtt Miskolcról elindultunk, elővettük a térképet. Őszintén bevallom, nem tudtuk egészen pontosan, merre van Rákóczi Ferenc „irodája”. Igen, jól olvasták: Rá­kóczi irodája. Úgy adom tovább én, ahogy ott, a falu felett, a tcmploinoldalban, a hüs árnyú ták alatt Miklós Ferencné mesélte nekem: „Rákóczi ősi fészke Felsővadászon volt. Nem messze innen, Lakon volt a lakása, a szomszédos Szakácsi­ban a szakácsnéja, és itt, Irotán pedig az irodája..Ugye kedves, szép ez a történet? Mese, persze, hogy az, még sincs szivünk a valósággal leleplezni. Az irotaiak miatt kü­lönben sem tennénk. Hiszen, amíg köztük voltunk, vendégül láttak: barátsággal, jó szívvel, őszinte szóval. Riportunk la­punk 5, oldalán. i kor nagyobb erőket „vetünk be”, nagyobb személyzettel dolgozunk, hiszen dél körül sűrűn érkeznek hozzánk ven­dégek. Fél 1'2-től lehet ebé- •doiru nálunk, általában ek­kor jönnek a kisgyermekkel üdülőle, s aztán megindul­nak a csoportok— Ma lett, egy gyermekmenüvel is szolgálunk — s ami lénye-: ges: olcsó áron ... Hétvégeken — se szombat ton is — nagy a forgalom a Kisvadász étteremben, mely­nek tegnap 17 dolgozója es­te 10-ig volt szolgálatban.’ Percenként 600 liter ivóvíz Bezárjuk az ajtót, s a kin- as zaj. a meleg, az üdülők gondtalansága — egy csapás­ra — mintha kilométernyi messzeségbe került ' volna. Patikatisztaság, szívós kitar­tással dolgozó szivattyúk, íel- feivillanó jelzőfények, mű­szerek, kapcsolók sokasága. A Miskolci Vízművek tapolcai gépháza bah vagyunk. Ezen a szombat délelőttön Kádár Jó­zsef gépész-elektrikus ügyel a gépekre, műszerekre. — Közelben a termál, a strand, az Anna kerthelyisé­ge. Nem érez néha kísér­tést?... — Nem, és nem is lenne szabad, hogy megforduljon fejemben a gondolat. Egy- részt nagyon szigorú a sza­bályt a gépház területéről munkaidő alatt nem tehe- tem ki a lábam, másrészt a felelősség is nagy, mert egy esetleges, akár csak öt per­cig tartó zavar is elképzel-- heteden bajokat okozna a város vízellátásában. Innen, az Olasz-kútból kapja a vi­zet például az avasi lakóle-- lep is. Percenként 600 li­tert pumpálunk a hálózatba és természetesen a strand is innen kapja a vizet — S ha letelik a nyolc óra? — Olyankor mi is sokad járunk a „barlangba”,, és a . szabadstrandra is. a srár colt el sem tudnák már kép­zelni az életüket a viz, a medencék nélkül. [Folytatás a> 3. oldalon) t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents