Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-05 / 130. szám
ESZAK-MAGYARQRSZAG 4 1981. Június 5., péntek IcItaÉ N incs vasárnap népművészeti vásár nélkül. Nincs olyan számottevő esemény — filmfesztivál, könyvhét, ifjúsági találkozó, egyéb—. amelynek „járulékos elemeként” ne szerepelne a népművészeti kirakodóvásár. Vagy csak úgy, magában. Ez a program: a vásár. Azt hiszem, ezt nemcsak én tapasztalhattam. Hetenként több meghívón olvashatom, jár- tamban-keitemben látom és messzi megyék városainak művelődési intézményei is küldik tájékoztatóikat, meg plakátjaikat a szerkesztőségbe, tudatva, hogy náluk ekkor és ekkor népművészeti kiarakodóvásár lészen. E tény megállapítása mellett egy másik tényt is fel kell azonnal jegyeznem: nem ellenzem a népművészei vásárokat, bemutatókat, a magyar népi művészet kincseinek ilyen keretek közötti széles körű bemutatását és terjesztését. De szeretnem hangsúlyozni a népművészeti jelzőt. Még akkor is, ha a népművészet és a népi iparművészet mindinkább kezd összemosódni, s ebben a közeledésben mind kisebb teret kap az első fogalom és mind nagyobbat az ipar jellegű tevékenység, örömmel látom a népművészet felé fordulás tömegesedését, ugyanakkor aggódva figyelem bizonyos vadhajtások növekedését, helyenkénti burjánzását. A népművészeti alkotások iránti érdeklődés nemcsak valamiféle társadalmi ízlésváltozást jelez, nemcsak a bartóki tiszta forrás kereséséből fakad, hanem közrejátszik nem kevés helyen a divat is. A divat pedig múlandó. Mennyire örültünk és hurráztunk néhány éve a táncházak első jelentkezéseinek! Ugyanarról a tőről fakadt az is, mint a népművészeti alkotások. S ma hol találkozunk táncházzal? Alighanem mind „átlényegült” a minden bizonnyal ugyancsak műló divat discóvá. Borsodban, talán már az emlékét is kevesen őrzik. Valami kampányszerűség, valamiféle időszakos lelkesedés tapasztalható a népművészet tiszta forrásából való merítési szokásainkban. Már közhelyes anekdotatémává silányult a vidéki házak kifosztása, azaz a régi népi kerámiák, népművészeti megmun- káiású használati eszközök felvásárlása és városi házak azzal történő díszítése. Ebben is több a divat, mint a szülői, nagyszülői környezet iránti nosztalgia és az őszinte tisztelet az ősi népi művészet iránt. Legalábbis, ami ezek társadalmi méretű lakáskulturális cikké történt „átminősítését” érinti. Hovatovább az eredeti népművészeti remekek eltűntek, újraszületésűk — nem illik azt írnom: újratermelésük! — szinte teljesen megszűnt, hiszen a parasztember már nem maga készítette fadobozban tartja borotváját, a villanypásztor nem farag botot *tb., a szükségleti cikkeit nem magának gyártja a nép fia és vágyait, álmait nem vési-faragja fába-szaruba. Igen kevesen ápolják már a népművészetet, ám annál többen lettek népi iparművészek, azaz a népművészetre épülő tisztes kisipar művelői. Ez a megkülönböztetés nem kíván valamiféle rossz minősítés, vagy megszégyenítő hátrábbsorolás lenni, pusztán ténymegállapítás. Megbecsülést érdemlő tisztes népi iparművészek mellett ügyeskedők is beállnak a sorba és a bevezetőben említett népművészeti kirakodóvásárokon hovatovább nincs is népművészeti alkotás, hanem inkább népi iparművészeti munka kínálja magát, nem ritkán olyan tömeggyártási ízzel és jelleggel, hogy az effajta vásárokon járkáló ember el kell, hogy gondolkodjék. A népművészethez igen közel álló népi iparművészeti értékek mellett ott vannak a sátrakban a már teljesen iparszerúen termelt tömegcikkek Is — például a bőrműveseknél —, megjelennek a néplélekkel összeegyeztethetetlen termékek — például szíjból font olyan korbács, amilyet a rabszolga-kereskedők használtak! —, s feltűnnek olcsó bazáráruk, helyenként gics- esek, értéktelenségek is. Nem egy népművészeti kirakodóvásárnak hirdetett eseményen lehettünk — és félő, hogy a jövőben még inkább lehetünk — tanúi ilyesminek. Vigyázzunk hát, mert a most igencsak „divatba jött” népművészeti vásárokra is az a sors várhat, mint a táncházakra, sőt vérszemet kapó kirakodóárusok révén ez a folyamat fel is gyorsulhat. Kár lenne a népművészetből táplálkozó népi iparművészet egyszerű vásári portékává devalválódását, a népművészeti kirakodóvásároknak pusztán kereskedelmi eseménnyé züllését szótlanul néznünk. Benedek Miklós Barátit Lajos Varázstolla tévéfilmen r A Magyar Televíziónál elkészült a Varázs toll című film Baráth Lajos írása alapján. Ennek központi alakja egy bizonyos Kisebb János vállalati átlagkartárs, akinek van egy csodás tulajdonsága: ha öreg töltőtollával rámutat valamire, az rövid időn belül visszakerül jogos tulajdonosához, és ebből aztán rengeteg galiba származik. Egy megüresedett osztályvezetői posztra állítják Kisebb Jánost, aki varázstolla segítségével bámulatos eredménnyel lát hozzá a rendcsináláshoz. A villámgyors karrierbe csupán egy pici hiba csúszik. Ugyanis a besötétedett hivatalban fölébred Kisebb János és rájön, hogy mindezt csak álmodta. A filmet Oláh Gábor rendezte, a főbb szereplői Bencze Ferenc, Dávid Ágnes, Dégi István, Fekete András, Harkányi Endre, Izsó Vilmos, Szirtes Ági, Szersén Gyula, Szabó Éva, Usztics Mátyás. GáEííi László isiié estje A Vígszínház színeit Gálffi László önálló estje képviseli a stúdiószínházak miskolci találkozóján. Ma este hétkor o Játékszínben Rimbaud Szív dobog a reverenda alatt és Egy évad a pokolban című müveit mutatja be. Képünkön Gálffi László. SsfílséD iszatamti IIIIÉÉIZ A szakszervezeti munka egyre sokrétűbb és szerteágazóbb. Hatékonyságában is növekszik, s ehhez jól kapcsolódnak a Táncsics Kiadó könyvei, füzetei, lapjai. Ma, amikor az üzemekben olyan sok mindenbe beleszólhatnak már a bizalmiak, s ezt a szakszervezeti tagok el is .várják tőlük, az is elvárható, hogy elméleti és gyakorlati tájékozottságuk is magasabb szintű legyen. A szakszervezetek a munkahelyeken, mindennapi munkájuk során végzik a nevelő munka sokirányú feladatát. A dolgozók nevelésének számít érdekeinek képviselete és védelme, termelési és társadalmi aktivitásuk növelése, a munkahelyi demokrácia fokozottabb érvényesítése. A szakszervezeti vezetőknek, bizalmiaknak terjeszteniük kell a szocialista életmódot, példaképül kell állítaniuk a szocialista ember jellemző tulajdonságait. Mindehhez növekvő segítséget nyújtanak a szakszervezeti kiadványok. Melyek azok, amelyekre érdemes és hasznos odafigyelni? A szakszervezeti bizalmi módszerei kiadványsorozat (amelynek egy-egy darabja csupán 2 forintba kerül) szinvonalos és nem utolsósorban közérthető tanulmányokat ad közre. Ilyen például dr. Sáli Ferenc: A bizalmiak testületi munkájának módszerei. Molnár— Révay: A bizalmi és a nevelés, vagy Csáki Lászlóné: A bizalmi és a csoportélet című munkái. Dr. Sáli Ferenc tanulmánya például az új szervezeti szabályzat alapulvételével tárgyalja a bizalmiak megnövekedett szerepkörét és feladatait. Részletesen ismerteti a testületi munka szerepkörét és feladatait. Akik igényesebben, elmélyültebben kívánnak foglalkozni a szakszervezeti munkával, részterületeivel, azok is találnak igen hasznos munkákat a Táncsics Kiadónál. Az elmúlt évben jelent meg A szakszervezeti nevelő munka időszerű kérdése című cikkgyűjtemény, A munkahely művelődés kézikönyve vagy Búza Márton—Vas János munkája A munkahelyi demokrácia és a szak- szervezetek címmel. Az 1981-es évi kiadói terv is sok hasznos és érdeklődésre számot tartó ajánlást tartalmaz. Megjelenik A ma- gyar szakszervezetek XXIV. kongresszusának jegyzőkönyve, szerzői kollektíva rendezte sajtó alá A tudományos-technikai forradalom és a szakszervezetek című könyvet. Érdeklődésre tarthat számot dr. Kanyó Gyula: A műszaki értelmiség a vállalatnál című munkája, amelyben a műszaki-gazdasági értelmiség körében végzett szakszervezeti munka tapasztalatainak rövid ösz- szegzését adja. Kibocsátás előtt áll a Szociálpolitikai jogszabályok gyűjteménye, Útmutató a vállalati mun- kaverseny-szabályzatok készítéséhez. Bizonyára sokan fogják majd forgatni a Rehabilitáció és megváltozott munkaképességűekkel való foglalkozás című könyvet, amelyben a szerzők az említett probléma megoldásához nyújtanak hasznos segítséget. »A mi világunk” sorozat ismert és kedvelt a szak- szervezeti aktivisták körében. Ebben már szépirodalmi munkák is helyet kaptak, mint például a Vas bölcsőben című versesgyűjtemény. Ebben a sorozatban jelent meg legutóbb Lukin László: Csak tiszta forrásból című tanulmánya, amely Bartók Béla életével, munkásságával foglalkozik. S ha már a közművelődéshez értünk, érdemes megemlíteni a Fekete korái című nagyon szép kiállítású verseskönyvet, amelyben a cigányköltők műveit gyűjtötték csokorba. A. I. Eli - egészséges bgyezeta — Mit számít egy cigarettacsikk a Balaton hatalmas víztömegéhez képest? —Egy konzervdoboz semmiség egy sokhektáros erdőben. — Éppen az én kocsim kipufogója rontja el a levegőt? Naponta nem is egyszer hallunk ilyen és hasonló, válaszra nein is váró kérdéseket, miközben a cigaretta- csikket nagy lendülettel (vagy oda sem figyelve) dobja a tó vizébe, a konzervdobozt, ételmaradékot, szemetet otthagyja az erdőben, s kocsija ontja a benzingőzt a levegőbe. Hiszen ő csak egy a sok — de még milyen sok! — közül, aki „segít” szeny- nyezni környezetünket. Június 5-én világszerte megtartják a környezetvédelmi világnapot. Egyetlen nap ez, amelyen minden újságolvasó, rádióhallgató, tévénéző figyelmét felhívják, hogy önmaga, családja, a társadalom és az eljövendő nemzedékek érdekében védje a környezetet. Vagy legalább ne szennyezze fölöslegesen és másokkal is próbálja megértetni, hogy a környezet védelme ma már több jelszónál, s nem elegendő a jámbor óhaj. Tenni kell érte, mégpedig sürgősen ! Tény, hogy az emberiség szinte társadalommá szerveződése óta — vagy még régebben — visszaél a természet. adományaival, szennyezi a levegőt, a vizet, a termőtalajt, mert ősidők óta tüzet gyújt, fölöslegessé vált tárgyait — elsősorban a szerves eredetű anyagokat — a vizekbe, a földekre szórja. A legújabb kor, a huszadik század felsorolhatatlanul sok olyan találmányt, az emberi életet megkönnyítő dolgot hozott létre, amelyet mind nehezebben visel el a természet. Mindez a megfelelő védelem nélkül valóban katasztrófával fenyegetné az emberiséget? Az egyensúlyt fenn kell tartani — s ez többé már nem csak a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó szakemberek dolga. Még egy-két évtizeddel ezelőtt is elég volt any- nyi, hogy a kivágott fák helyére újakat ültessenek, megfelelően működjenek a szennyvíztisztító berendezések, s az új lakótelepeket kissé távolabb telepítsék a gyárnegyedektől, amelyek ontották a füstöt. Ma már mindez kevés. Gondoljunk csak a Balatonra. Néhány éve még százezrek — bel- é's külföldiek — nagyon kedvelt üdi}-: lővidéke volt, s hogy még évtizedek múlva is az legyen, ahhoz máris szinte csillagászati számokkal kifejezhető pénzösszegekre van szükség. „Csupán” azért, mert akiknek gondolniuk kellett volna rá — nem kaptak eszbe idejében, s gyárak és üdülők egyaránt (ha nem is egyenlő mértékben) szeny- nyezték a tó vizét. Mérgezzük a levegőt is. Elöregedett gyárkémények, rossz házi fűtőberendezések, hanyagul kezelt gépkocsik egyre rontják azt, amire mindenkinek a legeslegna- gyobb szüksége van. Rendelkezések egesz sora szólt már arról, hogy mennyire kell védeni a környezetet, sokmillió forint bírságot fizettek már ki különböző vállalatok a jogszabályok megsértéséért, de ma sem állíthatjuk nyugodt lelkiismerettel, hogy mindent megtettünk, ami tehető a környezet, az emberek, az egészség védelméért. Talán ott van az alapvető hiba, hogy a környezet- és természetvédelmet hajlamosak vagyunk — még most is! — az erre létesített hivatal és áltálában a közületek feladatának tekinteni. Pedig igazi, lényeges változás csak akkor lehet, ha az egész társadalom összefog annak érdekében. Senki nem tekintheti magát e téren kívülállónak, hiszen valamennyien azt a levegőt szívjuk be, azt a vizet használjuk, azokat a természeti tájakat keressük fel, amelyeket — védünk vagy rongálunk, szennyezünk. 1 / Kulturált és egészséges környezetben szeretne élni mindenki — s úgy látszik, mintha a kettő ellentmondana egymásnak: a kulturáltságot, a „civilizációt” szegezik szembe a természet védelmével. Holott a kettő éppen feltételezi egymást: a kultúra vívmányait fel lehet, fel is kell használni az emberi környezet védelmére —* s ebbe éppúgy beletartozik a védő-, szűrő- és egyéb gépek, szerkezetek alkalmazása, mint a távközlésé, a felvilágosítás, tömegtájékoztatás legkorszerűbb * eszközeinek „h arcbavetése”. S minderre nem csak a környezetvédelmi világnapon kell gondolni. V. E. Hunyadi-pályázat AlLeritelepen Az idei bányásznapon lesz 25 éves az alberttelepi Hunyadi János Művelődési Ház, s ez alkalomból az intézmény vezetősége pályázatot hirdet „Hunyadi János szerepe és jelentősége az idegen hódítók elleni küzdelemben” címmel. A jeligés pályázatokat augusztus 20-ig kell a művelődési házhoz postán eljuttatni. Egyénileg és brigádok keretében eg • aránt lehet pályázni. A legjobbak értékes díjazásban részesülnek. „ Szénporcsata Czakó Gábor írása nyomán készül a Magyar Televíziónál Babiczky László rendezésében a Szénporcsata című filmszatíra, amelyben leáll egy gyár, mert nincsen szénpor, márpedig a gyár téglát készít, és a szénpor alapanyag. Hiába a híres külföldi automata gépsor, ha nincs szénpor. A vállalat vezetői tehetetlenek, ám a nyugdíjas vasutas papa és fia — Solti Bertalan és Vallai Péter játsszák — ' kitalálják, hogyan lehet biztosítani a folyamatos ellátást és bár a gyár termelése beindul, a két ember börtönbe kerül. Hogy miért, arról szól a lé- vészatíra, amelyet napjainkban Pécsett forgatnak. MÉHÉSZEK! 10Q1. június 6-án vegyszeres szúnyogirtást végzünk! Gondoskodjanak a méhcsaládok szakszerű és biztonságos elzárásáról 1981. június 5-én 19 órától június 7-én 10 óráig) Egyetértés Mgtsz PUTNOK
