Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-12 / 109. szám
1981. május 12., kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG 7 KdsM.-m SPORT Meiyei bajnokság Lab( SPORT SPORT SPORT iarúgás, NB II. IZ KHZ Kolesiár támadást kezdeményez, üldözője kissé lemaradt. (B, Volán -MVSC 1-2.) Jakubik László felvétele > tott nagy lelkesedéssel, de igen pontatlanul játszott, s a helyzetek sorát hagyta kihasználatlanul. Ezzel szemben az MVSC nyugodtan és tervszerűen készítette elő az ellenakciókat, s kitűnően védekezett. A zöld-fehérek jól használták ki adódó helyzeteiket, s okos taktikával rászolgáltak a győzelemre. A B. Volán újabb vereségével, meglehetősen nehéz, csaknem kilátástalan helyzetbe került. Jók: Bob- kó. Bukovenszky. Egri, illetve Tamás, Vaszilev, Kőhalmi. két a vasutasok. Egy bal oldalról beadott labdára Tamás és Kasza futottak, de egyikük sem érte él, a labda a gólvonalon gurult, amikor az érkező Kiss a hálóba küldte, 2-0. Elkeseredetté váltak a Volán-akciók és a 73. percben sikerült a szépítés. Ko- leszár beadását Csányi bombázta a léc alá, 2-1. A hátralevő percekben állandóan az MVSC kapuja előtt pattogott a labda, de a hazaiak a legjobb helyzeteket is elügyetlenkedték. Küzdelmes, jó mérkőzést hozott a két miskolci együttes összecsapása. A Volán regen láN. P. Ó®W KOHÁSZ—GYÖNGYÖS 8-8 (1-1) Alsózsolea—Borsodnádasd 3-1 (2-0). Alsózsolca, 500 néző. Vez.: Nagy X. Alsózsolca: Orosz Z. — Szabó, Tóth, 'Veres, Derecskéi. Orosz S., Budai, Fodor (Békési), Szatmári, Szekeres, Lóczl. Edző: Csiba Ferenc. Borsodpádasd: Szabó (Molnár) — Vámos, Murányi, Németh, Túrái, Érsek, Koós, Kasza (Kovács), Kulcsár, Plachy, Zimányi. Edző: Szend- rei Béla. Gl.: Orosz S. (2), Ló- czi, illetve Murányi. Jók: a hazai csapatból mindenki dicsére-, tes teljesítményt nyújtott, illetve Vámos, Németh, Érsek. Ifi: 4-0. Mák völgy—H. Trencsényi SE ®-i (0-1). Alberttelep, 700 néző. Vez.: Vanka P. Mákvölgy: Drótos *— Sztermen, Ködmön, Juhász, Barbarics, Varga, Bálint, Pékár (Dernei), Kovács II., Fazekas. Orbán (Jancsurak). Edző: Pál János. Trencsényi SE: Borbély — Fábián, Gácsi, Ga- ram. Faggyas. Simon, Kovács, Sebők, Madarassy, Németh. Gyárfás (Kerek). Edző: Szil vasi István. Gl.: Madarassy. A hazai együttesből senki nem érdemel dicséretet, a vendégcsapat, valamennyi tagja átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Ifi: 1-2. Miskolci Üveggyár—Hejőcsaba l-o (0-0). Miskolc. 400 néző. Vez.: Bodnár. M. Üveggyár: Oyovai — Szilágyi, Bodnár I., Gyüre, Cső-* mos, Adorján, Kerecsényi, Rozr man, Hof nyák (Sziklai). Bodnár II/., Nagy (Oláh). Edző: Fischer Ferenc. HejŐcsaba: Lovász — Varga. Szobonya,' Borsos, Nagy I., Nagy II., Zsáxnba (Kéri), Pásztor, Dulibán, Vodicska. Asszony. Edző: Sáfrány István. Gl.: Sziklai. Jók: a hazai együttesből mindenki dicséretet érdemel. a vendégcsapatból senki sem dicsérhető. Ifi: 1-0. Putnok—Olefin SC 0-7 (0-2). Putnok, 500 néző. Vez.: Lója I. Putnók: Konyha — Csonka, Szernai, Lezák,' Huszti, Szemere (László), Munkácsi. Bereczki, Kardinál. Vincze, Horváth. Edző: Békési György. Olefin SC: Bodolai — Sztankó, Locher. Vanczó, Kertész, Tomesz, Ráez, Korhűt. vSuller, Jávorszky, Ré- pásí. Edző: Dobó Zoltán. Gl.: Sztankó (2, mindkettőt ll-esből). Suller (2), Korhűt, Jávorszky, Répási. Jók: a hazaiak közül senki, illetve Bodolai. Vanczó,. Kertész, Korhűt,. Ifi: 0-2. Sajóbábony—Szuhavölgy 2-1 (1-0). Sajóbábony, 500 néző. Vez.: Pecze. Sajóbábony: Szakos — Bodri, Nyitrai, Jónás,. Tóth B.. Rózsa. Nagy I., Tóth S.. Hajdú, Tóth I., Szabó. Edző: Penderik György. Szuhavölgy: Nagy — Sziráczki, Plotár, Rimaszéki. Juhász, Fazekas, Szabó (Hajdú), Csömör, Lévai. Klem. Feledi. Edző: Virágh József. Gl : Nagy I.. Tóth I., illetve Lévai. Jók: Szakos, Nagy I.. Hajdú, Tóth T.. illetve Sziráczki, Plotár, Rimaszéki, Lévai. Ifi: 1-2. MÉMTE—Edelény 0-0. Miskolc, 200 néző. Vez.: Karmai. MÉMTE: Baricska — Térjék. Petercsák, Papp. Vári, Kocsis' (Novak). Beregszászi. Palásthy (Dobolán). Fodor. Pallai. Kardinál. Edző: Csongrádi Sándor. Edelény: Banga — Turcsik. Makróczi, Farkas, Ragyina, Drótos V., Molnár, Major, Kleiber. Szűcs (Drótos F.). Kalocsai (Németh). Edző: Hajas Imre. Jók: Vári. illetve -Makróczi, Major. Ifi: 2-1. Tokaj—Rudabánya l-t (0-0). Tokaj. 300 néző. Vez.: Zvolensz- ky. Tokaj: Kék — Bernét. Erdős, Réti, Mudri, Nyitrai. Lakatos. File TI., Boros (Ozsváth), Hidegh, Kornyék. Edző: Csócsics Lajos. Rudabánya: Soltész — Deáki, Sütő, Járó. Molnár. Fecske. Kulcsár. Fazekas. Kiss, Tóth. Karczagi. Edző: Barth a Géza. Gl.: Hidegh. illetve ’ Karczagi. Jók: a hazai együttesből senki, illetve Sütő. Fazekas, Kiss, Karczagi. Ifi: 2-3. Tálly a—Borsodi Bányász 2-3 (0-2). Tállya. 800 néző. Vez.: Aller. Tállya: B. Tóth — Pekó III.. Ruttkay dr.. Nyíri, Tóth. Balogh. Hórász, Pekó II., Szabó (Gribovszky), Magyar, Spéder. B. Bányász: Török B. — Berki /Puskás). Benkő. Tárnái. Kovács, Kopa, Székely, Török J., Oldal. Pócs. Plotár (Labancz). Edző: Balogh Zoltán. Gl.: Spéder, Balogh, illetve Plotár. Székely, Oldal. Jók: - Tóth. Pekó II., Magyar. illetve Plotár. Pócs, Benkő, Török B. Ifi: 0-0. Mezőkövesd—Királd elmaradt, mert a vendégcsapat nem érkezett meg a mérkőzés színhelyére. MEGYEI BAJNOKSÁG 1. Olefin SC 28 17 7 4 69-18 41 2. Edelény 28 17 7 4 44-18 41 3. B. Bányász 28 17 6 5 56-27 40 4. Sajóbábony 28 16 8 4 47-33 40 5. R.-nádasd 28 16 6 6 53-25 38 6. MÉMTE 28 12 9 7 33-26 33 7, Hejőcsaba 28 13 6 9 52-35 32 8. Trencsényi 28 12 7 9 41-26 31 9. Szuhavölgy 28 13 3 12 50-40 29 10. Mákvölgy 28 30 9 n 36-38 29 11. Tállya 28 7 6 15 45-69 20 12. Tokaj ?8 6 8 14 29-54 20 13. Alsózsolca 28 7 6 15 23-52 20 14. Mezőkövesd 27 6 7 14 35-48 19 35. M. Üveggyár 28 5 8 15 24-37 18 16. Királd 27 7 4 16 29-49 18 17. Rudabánya* 28 5 8 15 25-45 17 18. Putnok 28 6 3 19 23-74 15 • wx büntetőpont k©von*waMISKOLCI VSC— BORSODI VOLÁN 2-1 (1-#) Miskolc-Erenyő, 3000 néző. Vezette: Kóródi. MVSC: Udvari — Gyöngyösi (Zsíros), Bobkó, Pincsák, Gergely — Bukovenszky, Török — Llpták (Kovács), Egri, Kiss, Bartha. Edző: Krompaszky Gyű-, la. B. Volán: Kasza — Tamás, Vaszilev, Lugossy. Szanyó — Varga, Kőhalmi. Koleszár — Babus, Czél (Galló), Csányi. Edző: Balázs András. A hazaiak nagy akarassal vetették magukat a küzdelembe, s váltakozó percek után egyre jobban kibontakozott fölényük. A vasutasok nem jöttek zavarba, nyugodt, átgondolt játékkal hiúsították meg a Volán-próbálkozósokat. A szélen vezetett ellenakciók viszont gyakran okoztak meleg pillanatokat Kasza kapnia előtt. A 4. percben Csányi hibázott gólhelyzetbe}!. Ezután sokáig mezőnyjátékot láthattak a szurkolók. A 28. percben Csányi összefejelt Gyöngyösivel, a vasutasvédői; később le kellett cserélni. A 30. percben Kőhalmi lövése kerülte el a kaput. A 32. percben vezetéshez jutott az MVSC. Bukovenszky átadása Egrihez került, s a csatár 15 méterről nagy erővel lőtt; a kapu jobb oldalába, 1-0. A váratlanul bekapott gól sem csökkentette a Volán-játékosok harci kedvét, sőt, még nagyobb erőbedobással küzdöttek. Helyzeteket is teremtettek. de előbb Czél. maid Csányi és Babus is hibáztak. Szünet után fokozódott a hazaiak nyomása, s egyre keményebbé vált a küzdelem. A 46.* percben Pincsák, az. 59. percben pedig Zsíros kapott sárgalaoos figyelmeztetést. A 73. percben — a sorozatos közlekedési akciók közben — növelték előnyttGyöngyös, 4000 néző. Vezette: Kuti. OKSE: Fekete — Pribék, Sípos, Bíró. Madarász (Bakos) — Tokár, Ligeti. Stanev — Utassy, Bácskái I., Dudás. Edző: Pallagj Robert. Elénic érdeklődés nyilvánult meg a Keleti csoport rangadója iránt, s a csapatok is elszántan készülődtek. Az ózdiak mindenképpen a pontszerzés reményében érkeztek Gyöngyösre. Kezdes után nem sokkal Madarász tört előre, végül Kovács kapujából messzire kifutva csak lerántani tudta a védőt. A hazaiak gyors akciókkal kísérleteztek. Az 5. percben Fischlt lövését tette ártalmatlanná Fekete. A 10. percben a vendégek megszerezték a vezetést. Stanev beívelését Utassy tolta fejjel tovább. s Tokár közelről fejelt a hálóba. 1-0. Jó volt az iram, mindkét együttes bátor támadójátékot nyújtott. A 15. percben Gombos durrantott fölé jó helyzetből, de két perccel később egyenlített a Gyöngyös. Egy szabadrúgást Fischli ívelt be a kapu elé, s a védőkről lepattanó labdát Gombos közelről továbbította a hálóba, l-l. Nem sokkal ezután Madarászt hagyta fa- képnél Roiik, szerencsére kihagyta a gólszerzés! lehetőséget. A 25. percben Madarász sarga lapot kapott, s ezután Pallagi edző — nagyon helyesen! — lecserélte a hátvédet. A *32. percben Bácskái 1. hibázott, jó helyzetben. maid Tokár keverte meg a védelmet, de végül szereltékHejőcsaba, 40© néző. Vezette: Benkő. H. Papp J. SE: Gulyás — Dalnoki, Foldházi, Bukovics, Mak- szin — Fábri, Munkácsi (Kapus, a 65. percben). Andirkó (Pörögi. a 70. percben — Kvasztá. Palkovics, Birkás. Edző: Vágó György. A 3. percben Munkácsi 5 méterről fölé fejelt.) A 9. percben Vaszllkó lövését védte Gulyás. A 25. percben Dálnoki beadását Kvaszta 14 méterről, kapásból fölé vágta. A 27. percben az előretörő Földházi 'fejese a jobb kapufáról pattant a mezőnybe. Két perccel később a középhátvéd már eredményes volt. Fáb- rival szemben szabálytalankodtak a böszörményi védők, kapujuktól 35 méterre. A leállított labdának Földházi futott neki. Ballábas. félmagas, erős lövését Lovas vetődve könnyen akarta védeni. de kezéről a bal alsó sarokba pattant a labda. 1-0. A SÍ. percben Kvaszta lövését Lovas védte-. A 47. percben Andirkó remekül vette le a labdát a félpályánál, majd Palkovicshoz játszott. A középpályás néhány méteren keresztül vezette a láb- dát, majd 16 méterről lőtt, s a jól eltalált labda a bal felső sarokba vágódott. 2-0. Az 57. percben Földhazi 16 méterről a jobb sarok mellé lőtt. A W. pereA szünet után sem lankadtak a csapatok. Gombos fejelt mellé R méterről, nem sokkal később Utassy lőtt kapu mellé. Dudásnak eltört az ujja, de sérülten is a pályán maradt. A 69. percben Utassy tört be nagy. lendülettel a gyöngyösi 16-oson belülre. lövését, memették, Bácskái I. ismétlése az oidalhalúban kötött ki. A 77. percben Stanev vezette fel a labdát, tőle Tokár kapta, aki Bacskai^.-hez továbbított, s a csatár nem hibázott, 2-1. A 8i. percben Nagy lőtt fölé ígéretes helyzetből, s amikor mar mindenki a lefújást jelző sípszót várta, egyenlítettek a hazaiak. A 89. percben Törő bal oldalról ívelt szabadrúgást a kapu elé, a védőkről Fischli elé perdült a labda, s a csatár a léc alá lőtt. 2-2. Élvezetes, küzdelmes, izgalmas összecsapást vívott a két együttes. olyat, amely méltó volt a rangadóhoz. Az Ör.d — úgy tűnik — idegenben jobban játszik, mint haz.ai környezetben. Ezúttal nagyon taktikusan fékezték le a gyöngyösi rohamokat. s gyors ellenakciókkal ve*- szélyeztettek. 'Dudás a középpályáról gyakran tört előre, s Tokár is elsősorban a támadások kezdeményezésében jeleskedett. A látottak alapján a Kohász rászolgált volna a győzelemre, de régi tanulság, hogy egy mérkőzés 90 percig tart! Jók: Pribék. Sípos, Bíró, Bácskái I., Dudás. H. L ben Birkás lesgyanús helyzetből kitört, mar csak a böszörményi kapussal állt szemben, de 8 méterről sem tudott a halóba találni. A 68. percben négy hazai játékos kel vendégvédóvel állt szemben, gól azonban mégsem született. A 72. 'percben Kapus jól helyezett lövését a csereként beállt Mangu nagy bravúrral mentette. A 75. percben Pörögi ravasz ívelése centiméterekkel kerülte el a bal felső sarkot. Gyenge játékot' hozott az első félidő. A hazaiak kapkodva, elképzelés nélkül próbálkoztak, es fél óráig nem is lőttek kapura. A vendégek megszállták kapujuk előterét és szoros emberfogással rendre visszavertek a hazaiak erőtlen akcióit. Csak a félidő végére lett élénkebb az iram. ekkor a honvédcsapat ragadta magához a kezdeményezést. A szünet utáni gyors hazai gól után valamelyest javult a színvonal. Többet mozogtak a játé-* kosok, a kapuk előtt is több helyzet adódott, de ezek kihasználásával hadilábon álltak a csatárok. Helyzetei alapján a honvédcsapat győzelme megérdemelt, bár a sereghajtó ellen korántsem nyújtotta azt a teljesítményi. melyet joggal elvárhattak volna a szurkolók. Jók: Dálnoki (a mezőny legjobbja), Föidházi, Fábri. K. T. H. SZABÓ L. SE— KVSE 2-0 (1-0) Mezőtúr, 3<K>0 néző. Vezette: Győri. KVSE: Novák — Farkas. Tóth, Helgert, Fodor — Petrovics, Kálmán, Majoros — Gere (Kiss). Grolmusz (Szép), Simkó. Edző: Szentmarjay Tibor. Tapogatódzó játékkal kezdődött a találkozó. A barcikaiak elsősorban a biztonságot helyezték előtérbe, gondosan ügyeltek minden hazai támadóra, igyekeztek már csírájában elfojtani a mezőtúri próbálkozásoKat. Amint megszerezték a labdát, azonnal támadásba dobták az elöl tartózkodókat, de a csatároknak ezúttal nem m$nt a játék, sorra elakadtak az akciók. A 14. percben Czikora lövését tette ártalmatlanná Novák. nem sokkal később a másik oldalon Petrovics lőtt kapu mellé. Az iram a közepes szintet érte csak el, r a színvonal sem emelkedett az átlagos fölé. A hazaiak irányítottak. többet birtokolták a labdát, kezdeményeztek és a 40. percben vezetést szereztek. A 16-os előtt szabadrúgáshoz jutottak. A labdát. Fenyő nagy erővel lőtte kapura. Novák csak kiütni tudta, s a berobbanó Martinkovics közelről talált a hálóba. 1-0. A szünet után változatosabb lett a találkozó, a* vendégek* bátrabban kísérleteztek, igaz. ez csak mezőnyfölény kiharcolásához volt elegendő. A hazai kapu nem került veszélybe, mert a KVSE csatársora elképesztően gyengén játszott. A 67. percben eldőlt a mérkőzés. Oláh nagy erejű lövése a bal oldali kapufáról vágódott a hálóba, 2-0.. Kiegyenlített erők küzdelmét láthatták a nézők. A vendégek elkövették azt a hibát, hogy szinte csak a védekezéssel törődtek. s keveset vállalkoztak támadásokra. Igaz. a támadósor ötlet és elképzelés legcsekélyebb jele nélkül vergődött a pályán, s elsősorban ők hibáztatható^ a vereségért. Jók:' Kálmán, Petrovics, Fodor, Farkas. * További eredmények: T3USE— Salgótarján 0-1; Nagybátony— Honvéd Asztalos Sí: i-0; Eger SE —Gyulai SE 2-0: Hódmezővásárhely—Lehel SC 2-0: Szarvas— Karcag 4-0: Szolnoki MÁV MTE —Debreceni Kinizsi 1-1. NB n. KELETI CSOPORT 1. Ózd 32 19 7 6 52-25 45 2. Gyula 32 15 10 7 44-31 40 3. Gyöngyös 32 15 9 S 39-29 39 4. Papp SE 32 13 12 7 49-38 38 5. STC 32 14 9 9 44-32 37 6. MVSC 32 15 7 10 57-52 37 7. HMSE 32 13 10 9 49-36 36 8. Szabó SE 32 13 9 10 40-29 35 9. D. Univ. 32 13 8 11 41-28 34 10. Asztalos \ 32 12 9 11 41-37 33 11. Eger 32 12 9 11 37-41 33 12. Debr. K. 32 10 11 11 45-46 31 13. K.-harcik* 32 10 11 11 42-45 31 14. Szolnok 32 10 11 11 44-48 31 15. Lehel SC 32 8 11 13 34-40 27 16. N.-bátony 32 10 7 15 47-55 27 17. Szarvas 32 9 8 15 31-SS 26 18. Borsodi V. 3? 7 10 15 35-58 24 19. Karcag 32 7 6 J9 30-64 20 20. EL-böszörtn. 32 4 8 20 2S-» Mi H. PAPP 3. SE—HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 2-0 (1-0) Naptár 1981. május 12.. kedd A nap kelte: 5.11; nyugta: 20.11 órakor A hold kelte: 13.25; nyugta: 2.48 órakor Névnap: Pongrác Évfordulód ________ ö tven évvel ezelőtt, 1931. május 12-én halt meg — 73 éves korában — Eugene Ysage kiváló belga hegedűművész, karmester és zeneszerző. Idő já rás.____— V árhat« időjárás ma estig: átmenetileg sokfelé erősen megnövekvő felhőzet, már többfelé zápor, zivatar, a Dunántúlon helyenként csendes eső. Élénk, időnként erős délkeleti, déli szél. Főleg délnyugaton, nyugaton gyengülő felmelegedés. Várhaló legmagasabb nappali hőmérséklet: délnyugaton, nyugaton 15—20, keleten, északkeleten még 20—25 fok között. — Dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Budapesti Párt- bizottság első titkárának vezetésével hétfőn budapesti pártdelegáció utazott Moszkvába. A küldöttség az SZKP Moszkvai Bizottságának meghívására négy napot tölt a Szovjetunió fővárosában. — Hivatalos látogatását befejezve, vasárnap elutazott hazánkból Paavo Väyrynen, a Finn' Köztársaság külügyminisztere. A Ferihegyi repülőtéren vendéglátója. Púja Frigyes külügyminiszter búcsúztatta. Jelen volt Matusek Tivadar', hazánk helsinki, es Osmo Vainöla, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete, valamint Vaclav Moravec, _a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete. — Dél-Amerikában és Mexikóban honos kaktuszok valóságos erdeje díszlik a szegedi . József Attila Tudomány- egyetem botanikus kertjében. A másfél—két méter magas, húsos levelű, tüskés növények több mint egy hónapig tartó folyamatos virágzása megkezdődött. A vastag levelek széleit sűrűn borítják a rózsához hasonló, piros, illetve sárga színű szirmok. — Kínában a parasztok háztáji és kézműipari termékeit árusító szabadpiacok száma megközelíti a negyvenezret, ami azt jelenti, hogy ismét működik a kulturális forradalom alatt betiltott valamennyi szabadpiac. A vidéki központokban és a nagyvárosokban újból engedélyezett szabadpiacokon értékesítik nemcsak a parasztok háztáji termékeit, hanem a kommunák termelőcsoportjainak termékfölöslegét is. — A lengyel külkereskedelmi kamara szervezésében 16 külkereskedelmi vállalat vesz részt a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. A lengyel kiállítók 1700 négyzetméternyi területet igényeltek a kőbányai vásárközpontban. Részvételükről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a budapesti Lengyel Kultúrában. A lengyel bemutató rendezői elmondották : egyebek között termelésirányítási számító- géprendszereket, ipari auto- matikákat, komplett laboratóriumokat, építőipari egységeket, szerszámgépeket állítanak ki a beruházási javak budapesti szakvásárán. Vásároljon az Encsi Áfész bútorboltjában 1981. május 15—30-ig. 15 000 Ft-os vásárlás felett a bútorokat 40 km-es körzetben díjtalanul házhoz szállítjuk. , Encs és Vidéke Afési — Harry Taylor, a New York-i Manufacturers Hanover Trust Co. első elnökhelyettese Tímár Mátyásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének meghívására Budapestre érkezett. Harry Tay- lort fogadta Marjai József miniszterelnök-helyettes. Tárgyalást folytatott a Magyar Nemzeti Bank vezetőiveL — A KGST mezőgazdasági állandó bizottságának ülésszakára hazánkba érkezett Valentyin Meszjac, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere és a küldöttség tagjai, hétfőn meglátogatták a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát. A két ország mező- gazdasági szövetkezetei együttműködésének bővítéséről tárgyaltak a TOT vezetőivel. — Hatszáz bárányt hizlalnak fel évente bérmunkában az encsi Zója Termelőszövetkezetben. A nagyüzem ezzel is segíti a környéknek azon gazdaságait, ahol nem terem meg a kukorica, s így a pecsenyebárányokat csak nagyon drágán vásárolt takarmányon tudnák felnevelni. — Pótolták a kifagyott pa~' lántákat a Nagymiskolci Állami Gazdaság fólia alatti kertészetében. Legutóbb 65 ezer paradicsomtövet ültettek ismét el, s így a 15 ezer négyzetméteres telepről folyamatosan fog érkezni termék Miskolc boltjaiba, piacaira — Az üzemi küldöttgyűlések tapasztalatairól, valamint az ifjúsági brigádok 1980. évi vállalásának teljesítéséről tanácskoznak május 13-án. a Borsodi Szénbányák Vállalat KISZ-bizottságának tagjai. — Természetjáró és tájékozódási futóversenyt szervezett a megye egészségügyi dolgozóinak a megyei kórház sportbizottsága a DVTK természetjáró szakosztálya se. gítségével a hét végén a Bükkben. A sportnapon 23 csapat indult a versenyen, amelyet a megyei kórház izotóp-laboratórium csapata nyert meg, második helyen a kazincbarcikai kórház, harmadik helyen a Semmelweis Kórház 2. számú csapata végzett. — A totó 19. heti eredményei: x, 1, x, x, x, x, x, 2, 5Í, 2, x, 2, x és a plusz 1-es x. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 78 darab akadt. A nyeremény a jutalommal együttesen egyenként 26 388 forint. A 13 találatos szelvények száma 116 darab. Nyereményük egyenként 17 642 forint. A 12 találatos szelvények száma 2267 darab. Nyereményük egyenként 602 forint. A 11 találatos szelvényekre — számuk 18 124 darab — egyenként 75 forintot fizetnek. A 10 találatos szelvények száma 85 770 darab. Nyereményük egyenként 30 forint