Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-08 / 106. szám

1981. mójus 8., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 SPORT SPORT SPORT-VZ MB 1UU.JU, ÜöO­idény befejezése után június 20—21-én Szegeden rendezik meg az MNK elődöntőit, a finálé 21-én, vasárnap 20 órakor kezdődik. A részt ve­vő csapatok: DVTK—Újpesti Dózsa; Vasas—Bp. Honvéd. A győztesek az aranyéremért küldhetnek. ★ A FIFA világbajnoki szer­vező bizottsága madridi ta­nácskozásán több kérdésben döntött. A nyitómérkőzést 1982. június 13-án, Barcelo­nában, 20 órai kezdettel ren­dezik meg, ugyancsak este 8 órakor kezdődik július 11-én Madridban a döntő találko­zó. A 24 csapat hat csoportba sorsolását 1982. ja,nuár 9-én, spanyol idő szerint 19 órakor készítik el. •k Fritz Seipeli, az UEFA já­tékvezetői bizottságának oszt­rák elnöke 60 éves korában, szívroham következtében el­hunyt. , Túrák A Miskolci városi Testnevelési és Sporlíelügyeloseg vasárnap a Gyertyán-völgyi túrát veheti. Találkozás reggel «.20 órakor a Búza téri Volán-pályaudva­ron. Az útvonal: Hollóstető — Szarvasiéit — Kerekhegy •— Csúnyavölgy Tebc-puszta — Gyerlyánvölgy — Szarvaskő la­posa — Hollóstető. Turavezelo: Nagy József. Vasárnap, május 10-én Bor­isod megye természetjáró szak­osztályai a Kazincbarcikai. Ve­gyész SE természetjáró szakosz­tálya által rendezett túrán vesz­nek részt. Ez a Borsod szép utjain elnevezésű sorozat máso­dik állomása. A szakosztályok önmaguk szervezik meg utazásu­kat a helyszínre. Találkozás az aggtelek—gömöri karsztvidék alsóhegyi szakaszánál. A részt­vevők 10 órakor túrára indul­nak, amelynek keretében felke­resik Bódvaszilast. Acskó-rétet, Benebércet, Bábavölgyet. Laka­tos-forrást, Tetves-forrást, és Szögligetet. A rendezők Szádvár megtekintését Valamennyi részt­vevőnek ajánlják. Hazautazási lehetőség az Aggtelek—Jósvafő vasútállomásról a 15.35, illetve 17.37 órakor induló vonatokkal kínálkozik Miskolc felé. Az ilyen jelenetek is hozzátartoznak a salakmotorozáshoz. Persze, azért reméljük, hogy vasárnap nem ez lesz a miskolci viadal jellemzője!... Fotó: Temesi Élénk érdeklődés, rangos mezőny A jegyigénylők ostroma már hetekkel ezelőtt meg­kezdődött, s azóta sem szű­nik. Így aztán nem kétsé­ges, hogy vasárnap délelőtt telt ház lesz a népkerti sporttelepen, ahol a salak­motoros egyéni világbajnok­ság ,C-jelű középdöntőjére kerül sor. A lendavai selej­tezőt követően ismertté vált a miskolci viadal mezőnye, amely igencsak rangos! En­nek bizonyítására elegendő, ha csak a csehszlovák Voc- lav Verner és Zdenek Kudr- na nevét megemlítjük, akik mindketten jártak már vi­lágbajnoki döntőben! Es ak­kor még nem szóltunk a többiekről: a négy lengyel­ről (Jankowski, Kepa, Olcon- jewsky, TowaLski), a „sötét Tó szerepéi; játszó” szovjet Tk,ácsukról és Frolovról, az esélyleső jugoszláv Stefan Kekecröl, aki a közelmúlt- ,ban hosszú ideig Ausztrá­liában készült az esztendő rangúk versenyedre, s „mind­össze” négy Weslake-motor- raJ rendelkezik. De itt lesz a miskolci lG-os mezőnyben a holland Koppe, aki ko­rántsem ismeretlen, s az osztrák Szerecz-e-t sem kell különösebben bemutatni. A külföldi résztvevők egyik legrangosabbja a nyugatné­met Alois Wiesböck. A töb­biektől talán egy árnyalat­nyival gyengébbnek tűnik viszont a bolgár Orlin Ja­nakiev. A magyarokat hárman képviselik majd a közép­döntőben. Sziráczki József lendavai 6. helyével bizto­sította szereplési lehetőségét, Sziráczki István és Adorján Zoltán pedig kiemeltként jutott a 16 közé. — Bizakodnak a mieink — kaptuk a tájékoatatást Soós Lajostól, a Borsodi Volán szakosztályvezetőjétől. — Becsületesen készüllek, „éhesek” a sikerre. Persze, nem hallgathatjuk el, hogy azért vannak gon­dok is jócskán. Köztudott, hogy Sziráczki István meg­sérült Prelogban, s indulása erősen kétséges. Hát- és láb­fájásra panaszkodott a ki­tűnő motoros, minden bizony­nyal csak a szombati köte­lező edzésen mondja majd ki a döntő szót. Természe­tesen csakis teljesen egész­séges állapotban állhat rajt­hoz, ezt viszont kizárólag ő döntheti el. Ilyen sokéves pályafutás után ezt a vá­lasztási lehetőséget meg kel­lett adni számára. A szurr kólók szívesen látnák a pá­lyán, kérdés viszont, hogy szabad-e kockáztatni. A jó­zan ész azt diktálja, hogy nem, ráadásul május 17-én, Debrecenben világbajnoki csapat elődöntőre kerül sor, s a magyar válogatott szak­vezetése nagyon számít Szi- ráczlvira! Kissé maliciózusan vették tudomásul a miskolciak, hogy a második kiemelt helyre mégsem Borsodi Vo­lán-salakos került. A szö­vetség döntése értelmében az eredetileg a junior Euró- pa-bajnokságra „tartalékolt", igen tehetséges, fiatal deb­receni Adorján birtokolja, majd a 15-ös rajtszámot Kétségtelen, hogy remek formában van, nagyszerű adottságokkal rendelkezik az alig 20 esztendős sportoló, de a mindenáron eredmény­re való törekvés esetleg csúnyán megbosszulhatja magát Nem beszélve arról, hogy a miskolciak az utolsó pillanatig derekasan készül­itek ... Amennyiben Sziráczki István nem vállalja az in­dulást, akkor Berecz Péter lesz a másik magyar ki­emelt. A kötelező edzésre egyébként szombaton 10 órától kerül sor a Népkert­ben. D. L, A Jnln„ teljesen hétköz- rt0!0" napi módon kezdődött. Moszkvában, az olimpia kajak-kenu versenyeinek döntőjén a zuhogó eső a különféle nemzetbelieket is egy fedél alá terelte. Néz­ték a nagy csatákat, izgul­tak, szurkoltak, esélyeket latolgattak, s közben isme­retségek, barátságok szö­vődlek. Az egyesült államokbeli Don Henderson turistaként jutott el Moszkvába — a Carter-kormány ismeretes bojkottja miatt. Édesapjával és öccsével keresték fal az olimpia városál. ..Civilben” kenus, az or­szágában számontartott öt­ven közül a 15. Igaz, csak három éve műveli ezt a kzakágat, . korábban vadvízen próbálkozott és úszott. Nos, Moszkvában a leninvárosi Farkas Zoltán mellé sodorta a tömeg. Hamar megtalálták a közös témát — természe-, lesen a kenuzás került „na­pirendre”. Aztán útjaik szétváltak, de a posta gyakorta fordult Ban Francisco • és Leninvá- ros között. A levelezés után márciusban befutott Don Henderson. — Tanulni jöttem Lenin- városba — mondta Farkas Zoltánnak. — Tudom, hogy rengeteg a hibám, die sze­retnék előrébb ' kerülni a ranglistán. Megbízom ben­ned! Az Olefin SC edzőjét a merőben szokatlan kérés sem lepte meg. Munkához láttak. Igaz, jó idő eltelt, amíg' feltérképezte az alany fogyatékosságait. A gyorsa­sággal és az állóképesség­gel nem volt különösebb baj, az erővel és a technikával viszont annál több. Aki is­meri Farkas Zoltánt, az tud­ja, hogy nála nem éppen leányálom az edzés. Donny az első napokban annyira elfáradt, hogy este csak be­lezuhant az ágyba. A slalo- mos beidegződés sokáig gá­tolta is fejlődését. Most azonban — másfél hónap elteltével — már je­lentkeznek a kezdeti ered­mények ! — New Yorkban, a nem­zeti bajnokságon Donny 1000 méteren 5 perc 36 másod­percet kenuzott. A napokban versenyszerűen hajtott egy kilométert, s 4 perc 40 má­sodperc alatt tette meg. öt­százon 2.27-röl. 2.18-ra csök­kentett. Nem lebecsülendők ezek az idők, azt viszont egyelőre nem lehet megjó­solni. hogy hol van Hen­derson fejlődésének . felső határa. Mindenesetre szor­galmas, tanulékony és lát­szik rajta, hogy élvezi, réti, amit csinál. Leninvárosban minden­nap feltűnik a magas, sző­kehajú 25 esztendős amerikai fiatalember . a Holt-Tisza ágának vizén, s elszántan lapátodni kezd. Az itteniek régen barát­ságot kötöttek a szimpati­kus, örökké mosolygós, jó- kedélyü kenussal, akinek nagy tervei vannak. De er­ről beszéljen inkább őmaga: — Nem elsősorban azért jöttem Leninvárosba, hogy az időeredményeimen javít­sak — mondja. — Tisztá­ban voltam technikai fogya­• lékosságaimmal, először ezeket akartam „helyrepo­fozni”. Természetesen nagyon örülök annak, hogy ezzel pár­huzamosan javultak az idők is. Zolitól nagyszerű meto­dikát kaptam. Otthon az a ■ probléma, hogy nincs, aki oktasson. Mifelénk a kenu­zás nem tartozik a népsze­rű sportágak közé, teljesen amatőr alapon űzzük mint­egy félszázan. — Azt tudom, hogy kel­lemes benyomásokat szer­zett Leninvárosban. De va­jon elérte-e célját? Komolyra változik az ar­ca, lass;an fűzi á szavakat. — Ezt majd csak otthon tudom lemérni igazán. A fontos versenyeken derül ki, hogy mit is ér valójában az az irdatlan munkamennyi­ség, amelyet eddig belém- sulykolt Farkas Zoli. Fejlő­désem üteme messze felül­múlta a várakozásomat. Megtudom tőle, hogy San Mateóban hetente 13 alka­lommail gyakorol, főleg egye­dül, esetenként néhány tár­sával rója a kilométereket. Tervezi, hogy jövőre < is el­jön Leninvárosba, ahol nemcsak a felkészülés körül­ményei adottak, de az em­berek segítőkészsége is ki­fogástalan. Donny nőtlen, szereti a zenét, ennek bizonyítéka hogy magával hozta furu­lyáját. Igaz, eleinte inkább csak nézte, szemével simo­gatta. a zenélésre már nem futotta .erejéből. Most már esténként eiő-előveszi, s szórakoztatja újdonsült ba­rátait. Ügy tartja, hogy el­sősorban az étkezést volt nehéz megszoknia Magyar- országon. Kedvenc ételét, a paprikás csirkét azonban kifogástalan minőségben íz­lelhette meg. línnnv magyarországi i/vuuT tartózkodása vé­get ér. Tanulni jött, s úgy érzi, jól választott. Lehet, hogy a nottinghami világ- bajnokságon' még nem kép­viselheti a nemzeti színe­ket, mert lesznek tőle job- ‘ bak. Bár. ki tudja . . Naptár. 198L- május 8„ péntek A nap kelte 5.17, nyugta 20.05 érakor A hold kelte 3.06, nyugta 0.54 órakor Névnap: Mihály Évforduló Kétszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1756. május 8-án született, és S3 éves korában, 1839-ben halt meg Fessler Ignác Aurél törté­net iró, a Magyar Tudományos Akadémia kültagja. időjárás. Várható időjárás ma estig: Keleten lassan megszűnik as eső és csökken a felhőzet. Nappali gomolyfelhőzet, több órás napsütés, néhány helyen kisebb záporcső. Tovább mérséklő­dő északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 18—23 fok között lesz. — ZÄMBOK ISTVÁN, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1931 óta volt a párt tagja, 74 éves ko­rában elhunyt. Temetése má­jus 11-én, délután 3 órakor lesz a- mezőkövesdi temető­ben. Az MSZMP Mezőköves­di városi-járási Bizottsága. •— A Mezőkövesd és Vidéke Afész keretében működő hat sertéstenyésztő szakcsoport tagjai szerződésileg ez évre 14 500 darab hízósertés le­adását vállalták. A leadott sertések zömét az áfész kö- vesdi húsüzeme dolgozza fel, s tőkehúsként, valamint töl­telékáruként értékesítik. — Az összevonást követően végzett munkáról és tapaszta­latokról tanácskoznak -a Ka­zincbarcikai járási-városi Né­pi Ellenőrzési Bizottság tag­jai május 12-én, Kazincbar­cikán, a városi tanács épüle­tében. Ezt követően szó lesz még a Politikai Bizottság 1980. októberi határozatából adódó feladatokról is. — A gyümölcsfák gyökérze- téröl, törzséről és virágáról hallhatnak mezőgazdasági is­meretterjesztő előadást az ér­deklődők május 14-én, este hat órakor Miskolcon, a Gár­donyi Géza Művelődési Ház­ban. — Földünk kísérője a Hold. Ezzel a címmel tartanak táv­csöves bemutatóval összekö­tött előadást május 11-én, es­te hét órakor a miskolci Urá­nia Csillagvizsgálóban. — Az OKGT tagvállalatai az idén több mint négymilliárd forint értékű kőolajipari ter­méket vásárolnak a TI-FO- tól. A vállalat az első ne­gyedévben a múlt évihez ké­pest csaknem 30 000 tonnával növelte a motorbenzin-el­adást. — Az MTESZ Özdi Intéző Bizottsága május 8-<án, 13 órai kezdettel tartja a Párt­oktatók Házában a borsodi műszaki és közgazdasági he­tek helyi megnyitóját. Ebből az alkalomból előadás hang­zik el az új acélgyártási tech­nológiákról. — Az utak. hidak korszerűsí­tésére az elmúlt öt évben 35 millió forintot fordítottak Mezőkövesdén. Az idén mint­egy 6 millió forintot irány­zott elő erre a célra a városi tanács. Dorog László dó I Az Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat felvételre keres gyakorlott gyors-gépirót, valamint autó-motorszerelőt. Jelentkezés helye: a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Zsolcai k. 28. — A lakossági szolgáltatások helyzetével kapcsolatos vizs­gálatok tapasztalatairól tár­gyalt csütörtöki ülésén a Sá­toraljaújhelyi járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság. Megállapították, hogy a járás területén az utóbbi években nem sokat javult a szolgálta­tás. A bizottság javaslatokat juttatott el a szolgáltatást végző vállalatokhoz, szövet­kezetekhez. — Sertésenként 800 forinttal emeli fel hizlalási szerződését a Dél-borsodi Áfész ebben az évben. A szövetkezet a ház­táji gazdaságokból 3200 ser­tést tervez felvásárolni , az idén. — A kis- és középvállalatok irodai és ügyvitelgépesítési eszköze a VT—20 jelű mini számítógép, amelyből az idén 250 rendszert gyárt a Video­ton Elektronikai Vállalat — jelentették be Székesfehérvá­rott, a Neumann János Szá­mítógéptudományi Társaság alkalmazástechnikai konfe­renciáján, amely csütörtökön fejezte be munkáját. A más­fél év alatt kifejlesztett kis számítógép egyszerűen kezel­hető, szokványos irodai kör­nyezetben elhelyezhető. Többi tucat speciális feladat elvég­zéséhez kidolgozott program- csomaggal együtt értékesítik.1 A VT—20 mini számítógép ára is kedvező: egyszerű ki­építésben egymillió, komplett háttér-berendezésekkel pedig 2 millió forintba kerüL — Több mint 33 ezer fiatal jelentkezett a június 24-én kezdődő egyetemi és főisko­lai felvételi vizsgákra Akár­csak tavaly, kétszer annyian szeretnék megkezdeni tanul­mányaikat a felsőoktatási in­tézményekben, mint ameny- nyien a nappali tagozaton az első évfolyamon tanulhatnak. — Csehszlovákia felszabadu­lásának 36., valamint a Cseh­szlovák Kulturális és Tájékoz­tató Központ fennállásának! 30.' évfordulója alkalmából a Csehszlovák Nemzetközi Kap­csolatok Társasága „A Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­sággal való barátság és együttműködés fejlesztésé­ért” emlékéremmel tüntette ki Molnár Bélát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkárát, valamint Sarai ©ábort, a Magyar írók Szö­vetségének főtitkárát. — Befejezte munkáját csütör­tökön az Akadémia székhá­zéban a harmadik világ tár­sadalomtudományi problé­máit elemző együttes tudo­mányos osztályülés, s ezzel véget értek az Akadémia idei közgyűléséhez kapcsolódó tu­dományos események. • *»«* — Az uruguayi ncp harcát támogató szolidaritási napok kezdődtek tegnap délután a miskolci Tokaj venriéglátó- házban. Megnyitották az Uruguay ma című kiállítást, majd miskolci KISZ-fiatalok film- és diavetítéssel egybe­kötött találkozón ismerkedtek az uruguayi fiatalokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents