Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
1981. mciíus 1., péntek ESZAK-MAGYARORSZAG 5 ÖNÁLLÓAN, ELKÖTELEZETTEN Beszélgetés Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével „A kormány és a SZOT vezetői megállapodlak a további tennivalók összehangolásában” — ezzel a mondattal fejeződik be az a közlemény, amelyet a két országos szerv legutóbbi megbeszéléséről adlak ki. Mindennapi gyakorlat immár, hogy az állami és a szakszervezeti vezetők — a legfelsőbb szinttől a vállalatokig, sőt a műhelyekig — megtárgyalják egymással a feladatokat, az előrelépés feltételeit. A szak- szervezet önálló tényező minden területen, s ez a legkevésbé sem mond ellent annak, hogy érvényesíti és végrehajtja a párt politikáját. Erről beszélgettünk Jakab Sándorral, a SZOT főtitlcárhelyettesével. — Május elseje közeledtével különösen időszerű visszapillantani a történelmi előzményekre. Mióta tekinthető önálló politikai tényezőnek Magyarországon a szakszervezet? — Hazánkban mintegy 120 éves múltra tekinthet vissza a szakszervezeti mozgalom. Már a kezdet kezdetén is, de különösen azóta, hogy megalakultak az egyes szakmai szervezetek, kénytelenek voltak a tőkések elfogadni azokat tárgyalópartnerként. Ez az adott körülmények között azt jelentette, hogy önálló politikai tényezőként léptek fel. Később pedig, a Horthy-rendszer idején igen nagy jeientősége volt annak, hogy a szakszervezetek legálisan működtek, a kommunisták felismerték az ebben rejlő lehetőségeket. Elég talán csak arra emlékeztetni, hogy a szakszervezetek segítségével lehetett megszervezni az 1930. szeptember 1-i budapesti tömegtüntetést. Ra.ik László és más kommunista vezetők irányították az építömunkások és egyéb szakmák dolgozóinak sztrájkjait. — És a felszabadulás után? — Már az Ideiglenes Nemzetgyűlésben és a nemzeti bizottságokban is külön képviselői voltak a szakszervezeteknek. Az akkori Szaktanács a koalíciós harcok idején a Baloldali Blokknak önálló tagja volt, s jelentős szerepet játszott abban, hogy sikerült mind jobban kiszorítani a hatalomból á jobboldalt. — Milyen felfogások ismeretesek ma a szakszervezet jellegéről, feladatairól, ezen belül az önállóságról? — Itt ismét vissza kell kanyarodnunk a múlthoz. Régen, de különösen a két világháború közti időben a magyar szakszervezetek tagjai automatikusan a Szociáldemokrata Párt tagjai is lellek. Ez alól csak az ifjúmunkások képeztek-kivételt, de ők is csak a háborús években. Ma számos nyugat-európai országban hasonló a helyzet, de mivel ott több párt van, szinte ugyanannyi szakszervezet is működik. Újabban mindenütt az érdeklődés középpontjába került a szakszervezet, különösen mint társadalmi szervezet, annak szerepe és tevékenysége. Nyugat-Európában •— számos, közismert okból — az utóbbi években éleződött a.tőke és a munka közti ellentét, szaporodnak a sztrájkok és azokon belül növekszik a pő- litikai okokból, vagy legalábbis a politika által erősen motivált sztrájkok száma és súlya. Nagyon is indokolt tehát, hogy mostanában sorra jelennek meg tanulmányok, és úgynevezett előrejelzések ezekben az országokban a 80-as, Dü-es évek szakszervezeti mozgalmáról. — Mit jelent pontosan, közelebbről az annyit emlegetett „beleszólás”? — Előtérbe került ez keleten és nyugatoh egyaránt, de természetes, hogy más-más tartalommal. Nyugaton a tőkés munkáltatók és maga a kapitalista társadalom úgy igyekszik a válság okozta gondjait leküzdeni, hogy támadást indít a szociális vívmányok, illetve az erre fordított költségvetési összegek ellen. Növekszik és egyes tőkés országokban minden korábbinál nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség. Ez ellen a szakszervezeteknek fel kell lépniük és fel Is lépnek. Hallatják szavukat, beleszólnak a társadalmi kérdésekbe, a válság leküzdésének lehetőségeiről folyó vitákba is. S a XX. század utolsó negyedében már nem tehetik meg a tőkések azt, amit korábban oly sokszor megtettek — nem mellőzhetik, nem hagyhatják figyelmen kívül a munkások, a szakszervezetek véleményét. — Mi a helyzet szocialista viszonyok között? __Először is: gondolnunk kell arra, hogy n apjainkban nemzedékváltás történik az életnek minden területén. Azok a fiatalok, akik már a felszabadulás után nevelkedtek, nem voltak aktív résztvevői a társadalmi átalakulásnak. Az idősebb nemzedékek számára természetes, hogy „miérik az ország", a fiatalabbaknak még meg kell tanulniuk ezt, bele kell jönniük a „tulajdonosi szemléletbe”. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha látja a fiatal, hogy tényleg beleszólhat a dolgok menetébe, életének, munkakörül mér nyelnek alakításába, a bérelosztásha és egy sor más, fontos kérdésbe, — Hogyan kell értelmezni azt, hogy a szakszervezetek szervezetileg önállóak? — Helyesebb úgy mondani: szervezetileg önállóak és politikailag elkötelezettek. A kettőt nem lehet egymástól elválasztani. A Magyar- Szocialista Munkáspárt a dolgozó nép élcsapata, horizontálisan és vertikálisan és átfogja az egész társadalmat, vezető szerepét nem lehet vitatni. Mint ahogyan nem lehet „nem politizálni” sem. A szak- szervezet a bérből és fizetésből élők szervezete, tagjai, a szocializmus eszméjét és gyakorlatát a magukénak vallják. Vannak » a szakszervezeteknek speciális feladataik, amelyeket nem a pártinak, nem más szervezeteknek, hanem csakis és kizárólag a szakszervezeteknek kell megoldaniuk, A sok közül egy példa: szakszervezeti feladat a munkavédelem, a szociálíspolitikai teendők egész sora, az üdültetés. De ezeken túlmenően is szükséges, hogy egyes témaköröket a szakszervezetek dolgozzanak fel, jelezzék a termelés, a munka, a mindennapi élet területén adódó problémákat. S nem utolsósorban: vegyenek részt a szakszervezetek a végrehajtásban is. országosan éppúgy, mint az egyes szakmákban és az üzemekben. — Ez utóbbinál maradva: a Minisztertanács és a SZOT 1976-os döntése — megváltozott gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodva — nagyobb jogkört adott a szakszervezeti bizalmiaknak és bizalmi testületeknek. Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban? — Hazánkban a dolgozók 96 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek. Természetes, hogy az egyes emberek számára a szakszervezet — az az alapszervezet, amely munkahelyükön működik. Ennek kell beleszólnia az ő bérezési és termelési ügyeibe. Ez intézi üdültetését, ez gondoskodik a munkavédelmi felszerelések, berendezések szabályszerű meglétéről stb. Az alapszervezet és a bizalmi van tehát napi kapcsolatban az egyes dolgozóval. A helyi szb döntései kötelezőek a szakszervezeti tagságra, de ennek kell képviselnie a szakszervezeti tagságot az üzemi döntéseiénél, ismertetnie álláspontját határozathozatal előtt. Önálló politikai tényezőnek kell tehát lennie, s a gyakorlat azt bizonyítja, hogy mind több helyen egyre inkább azzá fejlődik. A tagságnak tudnia kell, hogy mi a szakszervezet véleménye, s nem utolsósorban azt is, hogy az ő, az egyes dolgozó véleménye el- jutott-e a magasabb testületekhez. Jelentékeny eredményeink vannak e téren, de a legjobb’módszereket tovább kutatjuk. — Milyen területeken tart szülcségesnek további előrelépést? — A Minisztertanács és a SZOT együttműködéséhez és munkamódszeréhez hasonló alakult ki a 19 megyében, és a 19 szakmában is. A közeljövőben újjáalakulnak — ahol még nincsenek —■ a községi szakmaközi bizottságok, amelyek érdekképviseleti funkciókat is látnak el. Beleszólhatnak, s bele is kell szólniuk a lakóterület fejlesztésébe, az ipartelepítésbe, a lakosság szociális ellátásának ügyeibe stb. Mindezekben legyenek partnerei az állam igazgatás megyei tanácsainak a szakszervezetek megyei tanácsai. Hasonlóképpen fejleszteni kell o partnerkapcsolatot a minisztériumok és a megfelelő szakmai szakszervezetek között. A véleménycseréknek a haladást, a fejlődést kell előbbre vinniük, ne legyenek öncélúak. Élő, eleven kapcsolatra gondolunk, amelyben a szakszervezetek megmutathatják életképességüket és önállóságukat. Mindez azonban nem állhat szemben a központi akarattal, vagyis az önállóság korántsem jelenthet valami önmagáért való „függetlenséget”. S ami ugyancsak fontos: nem mehet a többi szakma, más dolgozók rovására. Nyíltan, nyilvánosan akarunk dolgozni, ezt megkívánjuk az egyes szakszervezetektől, az SZMT- ktől, a szakmaközi bizottságoktól, de az egyes üzemek, vállalatok szakszervezeti bizottságaitól, bizalmi testületéitől, minden egyes bizalmitól — mondotta1 befejezésül Jakab Sándor, aa SZOT főtitkárhelyettese. 7 V. E. Rudabányán, a vasérc nyomában Mciríh István fúrómesler: „Higgye el, megizzadunk ezért a pénzért" Dávid Barna szakvezető vájár: „Jól kihasználjuk a munkaidőt." Első látogatásomra ké® szülvén a rudabányai vasércbányába, átlapozok néhány . múzeumi füzetet; mit tudunk hazánk egyetlen vasércbányájának történetéről. Nos, a múlt rendkívül gazdag. A XIV. század közepén már híres bányavárosként tartották számon e települést, igaz, akkoriban a vasércnél jóval jelentősebb volt az arany és az ezüst bá- nyászása. A török hódoltság idején csaknem elpusztult a település, teljesen megszűnt a termelés. A későbbiekben ismét beindult a bányászkodás, de erőteljesebb fejlesztéséhez csak a múlt század végén kezdtek hozzá. Aztán nagyjából egy évtizeddel ezelőtt „meghúzták a vészharangot” a rudabányai vasércbányászat fölött, mondván, gazdaságtalan, nincs rá szükség. — Mi a helyzet jelenleg? — kérdezem Veres Imrét, az Országos Érc- és Ásványbányák Vasérc Művei üzem- gazdasági osztályának vezetőjét. — Ma sem fenékig tejföl az életünk — válaszolja. — Az utóbbi időszakban voltak ugyan korszerűsítések, beruházások, de mindez kevés. A jövőnk is bizonytalan. Mindenesetre dolgozunk. A barna vasércünk már elfogyott, a pátvasércből az idén 230 ezer tonnát kell felszínre küldenünk. Dúsított vasércből 232 ezer tonna a tervünk. Szeretnénk eleget tenni a követelményeknek. bár ez az első negyedévben nem sikerült A külszíni bányában megcsúszott a földtakaró, betemette a vasérctömzsökek lelassult a művelés. Holott a termelésünk 80 százalékát innen kell biztosítanunk Ezek után indulhatunk a bányába! Útközben megnézzük a külszíni fejtést. Nagy a csendesség a hosszú, mély teraszonként lefelé szűkülő völgyben, a rakodógépek, s tehergépkocsik mozdulattá nők. Robbantás lesz. Meredek. lépcsőkkel ellátott lejáraton ereszkedünk lefelé A föld alatt rendezték be az irodákat, a felolvasó he lyiséget; ide már munkaruhában érkeznek a bányászok. Mi itt öltözünk át. Bobál Istvántól, a földalatti üzem bányamesterétől rövid tájékoztatást kapunk: — Az első negyedévet mi is mindössze 80 százalékkal zártuk. Ennek három dolog az oka. Kevés a vájárunk, hiányzik huszonnégy ember a létszámból. Nem kaptuk meg az ígért rakodó-szállító gépet. Az elmúlt három hónapban annyi meddőt kellett megmozgatnunk, mint tavaly egész esztendőben. A mélység felé haladva ugyanis rosszabb a vasérc minősége; vastartalma nem éri el a 20 százalékot sem, a kívánatos 22—23 százalékkal szemben. Ma délelőtt nyolc csapatot telepítettünk, akik tizennyolc munkahelyen termelnek. Négy szinten bá- nyászkodunk, úgynevezett kamrafejtéssel. Mi most a 208-aS szintre látogatunk el. Táróban haladunk előre, majd vaslétrán mászunk lefelé. Dávid Barna szakvezető és öt társa éppen befejezi -a reggelizést, amikor megérkezünk hozzájuk. — Többszörös aranykoszorús brigád — mutatja be a kollektívát a bányamester —, Nemes János a vezetője, ök és Csernikovics István brigádja a legjobbak; együttesen a termelés kétharmadát adják. Egyidőben négy kamrafejtésen dolgoznak a vasércbányászok. A munkahelyeken követik egymást a munkafázisok. Az egyiken az „őrlőt” fúrják, a másikon hamarosan a felső ércréteget robbantják, a harmadikon rakodnak, a negyediken fa- ácsolatokat építenek be, vagyis biztosítanak. — Így használjuk ki a munkaidőt — magyarázza Dávid Barna. — Minél nagyobb a teljesítmépyünk, annál vastagabb fizetéskor a boríték. — Mennyi a - havi termelésük ? — Ez a brigád megközelítően ötezer tonnát termel havonta — válaszolja Bobál István. — És mennyi a fizetésük? — Pótlékokkal megkeressük a hétezer forintot — feleli Marth István fúrómester. — A 30 százalék 'földalatti pótlék mindenkinek jár. Erre jön az éjszakás műszakban az alapfizetés 40, a délutánosban a 20 százaléka. De higgye el, megizzadunk ezért a pénzért. Erről magam is meggyőződöm. Kétségtelenül nem könnyű az örökösen rázkódó ütve-forgatva működő fúrógépet tartani. Hasonlóan nem gyerekjáték a gumikerekes rakodó-szállító géppel a munkahely és a tárolóbunker között ingázni. Egy rossz mozdulat, s a gép odaszorítja a kezelőjét a bányatámhoz. Pillanatnyi figyelmetlenség, s a vasérc maga alá temeti a bányászt. De a dolgozótól független nehézségek is borzolják olykor az idegeket. — Na. tessék, elromlott a rakodó-szállító gép távirányító szerkezete! — mérgelődik Cseh András vájár. — Máskor anyag-, vagy alkatrészhiány miatt állunk. Gyorsan felírom még a műszakban levő további három ércbányász nevét: Bát- hori László, Veréb János, Varró István, aztán elköszönünk. Kifelé menet mintha meredekebb volna a bányalejárat, mint befelé jövet... — Említettem — mondja már a külszínen Veres Imre —, bizonytalan a jövőnk. Mi nagyon hiszünk benne, megkapjuk az anyagi fedezetet a fejlesztésekhez. Mert érdemes lenne fejleszteni, hiszen az ércvagyon beláthatatlan időre elegendő. Kolaj László Fotó: Fojtán László 80 ezer lámpa Parkok, utak, barlangok Jelenlegi tervidőszakunkban a gazdasági ágazat részesedése az összköltségve- tésböl valamivel kevesebb, mint az V. ötéves terv idején volt. Ennek ellenére nagy összegekről van szó most is. A rendelkezésre álló pénzből megoldandó, kiemelt feladatok közé tartozik például a környezetvédelem, a megye ivóvízkészletének, a készlet tisztaságának megóvása. Fontos feladat az aggteleki cseppkőbarlang vízrendszerének - iszaptalanítá- sa, a barlang környékének rendezése is. A belvízelvezetéssel, a vízrendezéssel kapcsolatos feladatok ellátására ugyancsak megfelelő összegeket irányoz elő a terv. A településellátás színvonalának emelését szintén több millió forint segíti. Erre a célra több, mint 430 millió forint áll rendelkezésre. Gondoskodni kell egyebek között megyénkben 84 ezernél több, közvilágítási lámpa, százezres, vagy milliós négyzetméterek nagyságrendjében mérhető parkok fenntartásáról, útfelületek tisztításáról is.
