Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-05 / 103. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. május 5., kedd A képernyő előtt Csaknem emberöltőnyit idő telt el azóta, hogy Sarkadi Imre papírra vetette tervezett Párbaj című drámájának változatait, illetve azok vázlatait. Az 1953—54-ben írt töredékek a Sarkadi életműsorozat drámai kötetében olvashatók, s egybevethetők a televízióban a múlt csütörtökön látott Viadal című tévéjátékkal, amelyet az említett drámai vázlatok és irodalmi forgatókönyvi töredékek alapján Dévényi Robert írt és Szőnyi G. Sándor rendezett. Az eltelt közel három évtized olyan gyökeres társadalmi és tudati változásokat hozott életünkben hogy minden bizohnyal igen sok fiatalabb néző értetlenkedve figyelte a Viadal egyik-másik mozzanatát,, fordulatát, mert a játék viszonylag kevés-információval szolgált a korról, arról az 1953-as nyárról, amelyben e dráma lejátszódhatott. Pótor András tanácselnök és Varga János újgazdából lett téesztag. majd kizárt gazdálkodó ellentéteiben roppant társadalmi dráma feszült annak idején. De vajon, akik azóta születtek és eszméltek, ebből a játékból megismerték, megismerhették-e azt az ellentmondásos társadalmi hátteret, amelyben így, ilyen fordulatokkal kerülhetett szembe egymással két korábbi szegényparaszt, s amelyben a ma már természetes falusi társadalmi és életköaegnek tartott szövetkezeti élet ennyire gyermekcipőben járt? Igen nagy erénye-értéke a Viadalnak, hogy felidézi történelmünknek ezt az ellentmondásos szakaszát és « kor jellegzetes szereplőinek ellentétében kíván a történésekre magyarázatot keresni. De sokat bíz a néző történelem;- ismeretére. Arra, hogy a nézők mindegyike tudja: az 1953 júniusi, Nagy -Imre nevéhez fűződő kormányprogram, majd annak néhány hónap múltán történő revideálása mennyire megzavarta a falu életét, a még kevés számú és igen sok kezdeti nehézséggel küzdő termelőszövetkezetek közül hányat ingatott meg, s hogy az egymást gyorsan követő és egymás nak ellentmondó kormányintézkedések milyen bizonytalan ságot szültek az emberekben is. Pótor András tanácselnök az államgépezetnek csak egy kicsike csavarja, aki tiszta hittel hajt végre hibás rendelkezéseket,. Varga János pedig ennek a vakbuzgóságnak ártatlan áldozata; a kor néhány rossz rendelkezése állította szembe egymással az azonos indíttatású embereket, s tette lassan az egész falu népességét az államot képviselő tanácselnökkel szemben bizalmatlanná, majd ellenségessé. Mindenképpen markánsabb korrajz, a társadalmi háttér erőteljesebb felrajzolása kívánkozott volna a Viadal kamerák elé állításához, hogy ne csak egy kuriózum jelentkezzék az ötvenes évek elejéről, hanem a kor országos eseményeinek előterében rajzolódjék fel a névtelen magyar falu 1953-as nyara. S nem ártott volna, ha a rendező a „hitelesítés” szán- dékántal alkalmazott, egy-két már-már népszínműszerű beállítási mellőz. Két főszerep kitűnő alkalmat adott Kovács bánosnak és Szirtes Adómnak az ötvenes évek eleje paraszt- aiakjaitiak remekbeformálására. * Sppenwöt hete írtunk a január elsejével megújhodott A Hét című heti magazinműsor első negyedévéről, kiemelve, hogy a főszerkesztő állandó jelenléte, műsorvezetői ténykedése a folyamatosság biztosítéka. Nos, a következő alkalommal már két segítőméi jelentkezett Hajdú János, s azóta eluralkodik a műsoron valami teatralitás: a mester szemével irányítja két famulusát, „alájuk adja” kérdéseit, s így azok kommentárjai — különösen a hölgy esetében — nem ritkán görcsöktől nem mentes lecke jelmondást, jobb esetben kollokviumot juttatnak a néző eszébe. Ugyanakkor azt is, hogy töprengjen a képernyő előtt: hová lettek A Hét korábbi közkedvelt és igen jó felkészültségű munkatársai, megengedhető-e az a luxus, amit mellőzésük jelent? * Kevés örömmel és szórakozással szolgált a vasárnapi két esti óra. A hiba nem tíz almában van címmel Fehér Klára történetkérből állított össze laza szerkezetű játékot Bogáti Péter, a rendezésre pedig Dobai Vilmos vállalkozott. Villámtréfa és elnyúltabb játék egyaránt akadt az összeállításban, amelynek minden darabja azt bizonygatta a maga enyhén csípős eszközeivel, hogy nem az édeni alma megkóstolásával kezdődött a férfi és a nő viszálya. A rövidebb jelenetek tűntek jobbaknak, ám az egész játék ismeretében is kijelenthető: Fehér Klára olvasva jobb. A Kapcsoltam nevű játék legújabb jelentkezése meglehetősen unalmas, szürke volt, sem a kérdések, sem a versenyzők nem jelentettek izgalmat. Bosszankodni is csak azon lehetett, hogy az első versenyző olyan feladvány miatt esett ki, amit csak színes készülékkel lehetett észlelni. Benedek Miklós A szolidaritás jegyében Uruguayi fiatalok Miskolcon Az uruguayi haladó erők harcával való szolidaritás jegyében — a fasizmus feletti győzelem napjának évfordulójához kapcsolódva — május 7-én, 8-án' és 9-én a Magyarországon élő uruguayi emigránsok képviselői a Miskolc városi KISZ-bizottság kezdeményezésére több alkalommal is találkoznak üzemek, vállalatok és iskolák fiataljaival. Május 7-én, csütörtökön délután 3 órakor, a szolidaritási napok megnyitójaként, a Tokaj vendéglátóházban ki-' állítást rendeznek, ugyanitt este 7 órakor filmvetítés lesz, amit beszélgetéssel kapcsolnak össze. Másnap, pénteken újabb három helyszínen találkoznak az uruguayi fiatalok a miskolciakkal: a Tokaj vendéglátóházban a szolgál tató, a BÁÉV és a MÁV KISZ-bizottságának; az LKM ifjúsági klubjában a kohá szók, a DIGÉP és a December 4. Drótmüvek KÍSZ-bi zottságának; a Nehézipari Műszaki Egyetemen pedig a helyi KISZ-bizottsúg és középiskolák képviselőivel találkoznak és beszélgetnek a vendégek. Az e napi — május 8-i — programot 19 órától a Tokajban szolidaritási est zárja. Május 9-én, a Rónai Sán dór Művelődési Központ szín háztermében a Magyarországon éli' uruguayi emigránsok folklór együttese ad műsort, ami minden bizonnyal méltó zárása lesz a háromnapos programnak ... Az elmúlt évben rendezték meg először, s most már mintegy hagyomány-folytatóként köszönthetjük a szocialista filmek fesztiválját, amelynek eseményei Borsod negyében május 7-én kezdődnek, s kiemelt programjai 14-ig, egyéb rendezvényei, bemutatói fjedig május •végéig tartanak. A szocialista filmek fesztiválja a béke és barátság hónapjának programjába integrálódik és a Borsod megyei Mozjüzemi Vállalat a megyei népfrontbizottsággal közösen szervezi és rendezi. - A rendezvény keretében több új ■ filmet mutatnak be a hét európai szocialista ország terméséből, emlékeztetve a győzelem napjának évfordulójára, megmutatva az utat, amelyet ezek az országok felszabadulásuk óta, a szocializmus építésének útján megtettek. A megyében több heRokokó derűvel ajándékozott meg minket Máger Ágnes most megnyílt, galériabe- ■ li kiállításán; derűvel és olyan gondolatokkal, amelyek ugyan nem mondanak ellent a színek felhőtlen kedélyének, mégis más, feszültebb képzettársításokra sarkallnak. A biblia pillérfigurái, Káin, Ábel, Ádám és Éva, illetve ezeknek más környezetben, más elnevezés alatti' leszármazottjaik, úgy is mint jó—rossz, férfi—nő, háború —béke, élet—halál: minden olajkép ilyen, látszólag egyszerű, az alaphelyzetig lecsontozott ellentétpárra fűzte fel tartalmát. De megközelíthetjük más, nem a mitológia talaján gyökeredző szemléletmóddal a Miskolcon élő festőművésznő képeit, bár ebben az esetben sem tekinthetünk el szimbolikus látásmódjának sajátos logikájától. Hétfőn nyílt meg a Galériában ír Ez a másik megközelítés elvezet minket a rokokó festők legendás földjére, Cytheré szigetére, ám nincs messze innen a reneszánsznak álmodott kontinens sem. A művészi ábrándoknak e csodás táját áhította Sulácsy is, színeinek „felhangjai” ott lüktetnek Máger Ágnes képein, s nemcsak azokon, melyek címük szerint közvetlenül rokoníthatók (Paolo és Francesca, Dante, Beatrice), de többi munkáján éppúgy fellelhető az a puha líraiság, amely nem minden hagyomány nélküli a magyar piktorában. A festményeket átszövő poézis ■— anélkül, hogy Máger munkáiban bármiféle feminin vonást számon kellene kérni — nőiesen oldott, még az olyan képeken is, melyek a világ szigorú és kegyetlen megpróbáltatásait hivatottak ábrázolni. Ezek a kompozíciók — a tárlat talán legérettebb darabjai — hol frivol színükkel, hol fanyar kompozíciós rendjükkel alkotnak egyéni stílust. ★ ^ Máger Ágnes tárlatát tegnap délután Németh Lajos művészettörténész nyitotta meg a Miskolci Galériában. D. Szabó Ede lyen tartanak nemzetiségiek számára is bemutatókat. Az ünnepélyes megnyitót május 7-én, . délután négy órai kezdettel tartják Miskolcon, a Táncsics moziban. Csáki Imre, a megyei tanács közművelődési csoportvezetője ünnepi beszéde után a Solo Sunny című új NDK filmet mutatják be, valamint a filmhez tematikailag illeszkedő több kisfilmet, ' valamint diaképeket vetítenek az NDK életéből és kiállítást rendeznek NDK filmplakátokból. A Szovjet Tudomány és Kultúra Háza segítségével bemutatják május 8-án, 19 órai kezdettel a Tokaj vendéglátóház mozijában a Katasztrófa földön-égen című új szovjet filmet, amelyet a nagy- közönség csak a későbbiekben láthat a mozikban. A bemutatón részt vesz Behun Ivan Ivanovics, a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza filmosztályának vezetője is. Csehszlovákia felszabadulásának évfordulója -alkalmából kezdődnek a csehszlovák nemzeti filmnapok, s a megye több településén mutatnak be új — Az isteni Emma, Építs házat, ültess fát! — és korábbi csehszlovák filmeket. A németajkú lakosság számára Hercegkúton és Rátkon tartanak vetítéseket. A fesztivál ideje alatt találkozhat a közönség először a Néhány interjú magánügyben című szovjet, a Lángok című lengyel, a Hétfőkből álló év című bolgár, a Tragikus vakáció című román, a Fekete kutya és a Vadorzó című jugoszláv filmekkel. És természetesen igen sok korábbi szocialista film is a mozik vásznára kerül az elkövetkező hetekben. A programba harminc borsodi mozi kap-| csolódik be, mintegy harminc film bemutatásával, illetve felújításával. Meddig terhelhető egy iskola? Miskolc általános iskoláiban az idei tanév végén 2481 tanuló kapja kézbe az általános iskolai bizonyítványt. A szeptemberben kezdődő tanévben viszont legalább 3737- en — ennyien iratkoztak be — kezdik iskolai tanulmányaikat az első osztályban. Az iskolás korú népesség számbeli gyarapodása korántsem jelenti még a csúcspontját annak, amit manapság úgy szoktunk emlegetni: demográfiai hullám. Az elkövetkező két-három évben még mindig növekvő tendenciára számíthatunk, már ami a hatévesek számát illeti. Az új tanévben legalább 13.00 . gyerekkel többnek kell szék, amire leüljön, pad, amelyre' ráteheti a könyvét, füzetét.. És hely is kell, ahová a széket, a padot elhelyezik. Ez a városi helyzet. Viszont 'éppen a város sajátos szerkezetéből adódóan, nem mindenütt egyformán okoz gondot, hogy egyre több az első osztályos és az alsó tagozatos tanuló. Vannak városrészek, ahol csökken a gyereklétszám. Szellősebbek az iskolák. Másuttr viszont — s ilyen neuralgikus pont az Avasdél —, már az elviselhetet- lenség határán is átbillentek. 'Ezen a lakótelepen — a most működő három iskolában — 234 nyolcadikos búcsúzik. Márciusban 938 leendő első osztályost írattak be a szülök. A statisztikai adatok szerint legalább 65 — két osztálynyi — jelentkezésével lehet még számolni. Más kérdés, hogy egy iskola normális működéséhez az alsó és feiső tagozatok legalább viszonylagos egypnsú- lyára lenne szükség. A nagyobb gond, hogy a három avasi iskola már most is túlzsúfolt. Ha valamiféle megoldást nem találnak, a 800 gyerek oktatására, nevelésére tervezett 3-as számú Általános Iskolában 1672, s a hasonló 42-es számú Általános Iskolában 1715 gyereket kellene legalább leültetni. Ehhez a két iskolához képest jó a helyzet a 20-as számú Általános Iskolában: csak 1305 tanulójuk lesz. i Nos, többek között ezeken, a már elviselhetetlen körülményeken is enyhíteni kíván az új iskola — a 33-as számot viseli majd szeptembertől —, amely természetesen átveszi a saját körzetébe tartozó Mednyánszky és Klapka utcai iskolásokat. S hogy legalább valamelyest normali- zálni lehessen az oktató-nevelő munka feltételeit, szeptembertől ide járnak majd az ifjúság utca iskolásai is. A' nyolcadikosok kivételével S miként a .korábbi körzetmó- dositások alkalmával, idén is maradhatnak az eredeti iskolában a tagozatosok, illetve azok testvérei ! Nem első alkalommal kerül sor a városban az iskolai körzeték módosítására Az Avason — józan számítások szerint nem is utoljára Erről volt szó egyébként az április 29-én este megtartott tanácskozáson, amelyen az érintett iskolák vezetői, a szülői munkaközösségek elnökei, a terület társadalmi és tömegszervezeteinek képviselői vettek részt. A szükségszerű döntést ugyanis a lehető legkörültekintőbben szeretnék végrehajtani a városban. A gyerekek maximális biztonságát és a szülők megnyugtatását szolgálva. Nos. miből áll a módosítás? Gyakorlatilag érintetlen marad a 3-as iskola körzete, az iskola hat tanulócsoportját viszont a 101-es Szakmunkás- képző Intézetben, illetve az egészségügyi szakközépiskolában helyezik el. A másik két iskolából viszont az új általános iskolának adják át a már említett három utca gyerekeit. Az Ifjúság utcáról a felsősök a meghosszabbított helyi járattal, az alsósok pedig egy- ■ ségesen, az Ifjúság étteremtől indított különbusszal jutnak el az iskolához. Ugyanígy hozzák majd őket haza. Az étteremben — amelyet egyébként az Ifjúság utcáról az aluljárón keresztül közelíthetnek meg a gyerekek — kora reggeltől nevelői felügyeletet biztosítanak. Ä körzetesítés nem titok, elég régóta beszédtéma a lakótelepen. Az elkövetkező napokban a szülőkkel is leülnek majd beszélgetni. S ezen a beszélgetésen már azokról az intézkedésekről is szó lesz, amelyeket a már említett tanácskozáson vetettek fel: hogy az iskolába menetel időpontjában feltételes megálló lesz az Ifjúság utcánál, hogy a kicsik buszoztatása a város pénztárcáját terheli ... Egyvalamit ugyanis mindenkinek látnia kell: nem az a döntő, hogy egy vadonatúj iskola „benépesüljön” A régi iskolákat kell valamelyest tehermentesíteni. Ott ugyanis már nem lehet több gyereket leültetni... Arról már nem is szólva, hogy senkinek, de legfőképp a gyerekeknek nem jó, ha képletesen már mozdulni sincs helye. Csutorás Annamária Májusban, öt alkalommal A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézete miskolci tagozatának III. éves. végzős hallgatói május 6-ár: 7-én, 12-én, 19-én és 21-én tartják diplomahangversenyeiket Miskolcon, a Bartók teremben. Elsőként a vonós tanszak öt végzőse koncertezik május 6-án tíz órai kezdettel, 7-én pedig — délután négytől — a négy végzős fafúvós lép pódiumra. Május 12-én zongora- és énekhangveiseny lesz öt végzős közreműködésével, míg 19-én a rézfúvós tanszak négy hallgatójának koncertjei szerepelnek a programban. Végezetül május 21-én a karvezetők adnak számot felkészültségükről: A koncerteken zongorán Kincses Margit, Rogl Béla, Rőczey Ferenc, N. Weither Ilona, Hutka Katalin. Regős Zsolt, Balázs Éva és Ko- moróczi Zsuzsa működik közre. A DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR precíziós öntödéje vállalja 1 KG-NAL KISEBB SÚLYÜ ALKATRÉSZEK ÖNTÉSÉT RÖVID HATÁRIDŐRE ÉRDEKLŐDNI LEHET: DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR .^’’-GYÁREGYSÉG Koval Imre fődiszpécser elvtársnál Telefon: 51-955/18—39 mellék