Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-03 / 102. szám
T981- május 3., rosómop ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT Az első tavaszi győzelem DVTK-Dunaújváros 2-1 (1-1) Borostyán lövése után a labda már a vendégek hálójában. Ezzel alakult 1-1-re az eredmény. Jakubik László felvétele Diósgyőr, tooo néxó. Végétté; Szava. DVTK: Veréb — Szántó, Ke- rekes, N'édcr, Teodoru I. — Oláh, Fii kő, Görgői — Fekete, Borostyán, Széniére. Edző: Deák István. Dunaújváros: Holló — Keller, Dózsa, Tóth, Virágú — Nagy II., Paizs, Sulin — Szűcs, Weimper, Csehi. Edző; Andriska Vilmos. Cserék; Fekete helyett László II., a 46. percben, Nagy II. helyett Sugár, az 55. percben, Né- rier helyett Tatár és Weimper helyett Magyar, mindkettő a 71. percben. Az ifjúsági csapatok találkozóját későbbre halasztották, így aztán igencsak lassan gyülekeztek a nézők. A látogatottságból arra lehetett következtetni: a szux-kolók nem fűznek vérmes reményeket az összecsapáshoz. Kilencven perc elteltével aztán megállapíthattuk: semmit sem vesztettek azok, akik egyéb foglalatossággal töltötték idejüket szombaton délután ... A diósgyőriek kezdtek, huszáros akciókat vezettek. A 2. percben Borostyán elvette a labdát Dózsától, erős lövését Holló a bal felső sarok elöl ütötte ki. Nagy kapusbravúr volt! A vendégek első támadása hidegzuhanynyal végződött. Az 5. percben Weimper ügyesen indította a jobbösszekölő helyén kitörő Szűcsöt, a szélső lefutotta Kerekest és Teodoru I.- et, majd a kimozduló Veréb mellett 11 méterről a hosszú sarokba lőtt, 0-1. Fükő lövését mentette Holló, majd Paizs rosszul találta el saját kapuja előtt a labdát, szerencséjére a dunaújvárosi portás felszedte a pettyest a diósgyőri csatárok elől. Nem volt színvonalas a játék, igen sok hibát követlek el a labdarúgók. A vendégek elsősorban a védekezéssel törődtek, a hazaiak pedig sokáig nem tudták feltörni a hézagos reteszt. A 18. percben újból Fükő lövése adott munkát Hollónak, nem sokkal később pedig Fekete perdítése került a kapu tetejére. A sorozatos DVTK-akciók a 26. percben értek góllá. Fükő jobb oldali szöglete átszállt a védők feje felett, Szemere elvitte a tétovázó Keller mellett, keresztbe lőtt a kapu előtt, s a berobbanó Borostyán közelről továbbított a hálóba, 1-1. Négy perccel ezután Sulla egymás után cselezte ki a diósgyőri védőket, végül Kerekes a 11-es pontnál szerelte. A 41. percben Fükő 16-osról leadott nagy erejű lövését tolta szögletre Holló. A II. félidő csaknem ismét vendéggóllal kezdődött. A 47. percben Csehi iramodott meg a bal oldalon, lefutotta őrzőjét, szerencsére a kifutó Verébét. találta el. A 68. percben eldőlt a mérkőzés. Fükő a jobb oldalról ívelt be szögletet, Szánló 7 méterről fejelt a bal sarokba, 2-1. Elmaradt a lenyűgöző játék, nem kápráztatta el szurkolóit a DVTK. de a legfontosabb célkitűzést sikerült elérni. Diósgyőrött maradt a két bajnoki pont, s ezzel pillanatnyilag a vasgyári gárda eltávolodott a kieséstől legjobban fenyegetett együttesektől. Ügy kezdődött a mérkőzés, hogy azt lehetett hinni, a hazaiak gyorsan eldöntik a két pont sorsát. A helyzetek azonban kimaradtak, ugyanakkor az első vendégtámadás góllal végződött. Attól lehetett tartani, hogy ez lélektanilag alaposan visszaveti a diósgyőrieket, akik egyébként sem éppen acélos akaraterejükről híresek. Szerencsére nem ez következett, be. Való igaz, hogy jó ideig csak a mezönyfölény kiharcolására futotta erejükből, de érezni lehetett, hogy előbb- utóbb meggyőzővé válik a nagy nyomás. Így is történt. A vendégek alig vállalkoztak támadások vezetésére, ezzel megkönnyítették a vasgyáriak dolgát, akik éltek a lehetőséggel. Elkövették azonban azt a hibát, hogy keveset foglalkoztatták a szélsőket, sok mindent középen akartak megoldani. Tény viszont, hogy a három csatárból egy épkézláb támadót nehéz lett volna tegnap összegyúrni. A hazaiak azzal kerekedtek ellenfelük fölé, hogy jobban akarták a győzelmet, nagyobb lelkesedéssel küzdöttek és ha a járókkal ezúttal adósak is maradtak, sikerült megszerezniük első tavaszi győzelmüket. A DVTK-ból Fükő teljesítménye kívánkozik az első helyre, aki mesteri labdákat adott, sokat fáradozott a mezőnyben, s két pontrúgását követően születtek a gólok! Rajta kívül Kerekes és Szemere -dicsérhető. Szávó hiba nélkül vezette a találkozót. Dóros László Tevábli eredmények Újpesti Dózsa—Kaposvár 3-3 (2-2). Csak azoknak meglepetés az eredmény, akik nem látták az összecsapást. A somogyiak ezúttal határtalan lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe és igen tudatosan játszottak. Volt erejük kétszer is már-már vesztett helyzetből egyenlíteni. Az újpestiek is becsületesen harcoltak, de átadási hibáik és átlátszó megoldásaik miatt az egyik pont átadására kényszerültek. Gl.: Tóth A., Bodnár, Fekete, illetve Kanyar, Lingl, Petrók. Debrecen—-Békéscsaba l-l (1-1). Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen megérdemelt döntetlent harcoltak ki a vendégek. A DMVSC többet kezdeményezett. sok helyzetet teremtett ellenfele kapuja előtt, ezeket azonban rendre elügyetlenkedték a támadók. A Békéscsaba tervszerű védőjátékával szolgált rá az egy pontra. A DMVSC őrzi tavaszi veretlenségét. Gl.: Kerekes (11-esböl), illetve Csepregi. Rába ETO—Videoton 3-0 (1-0). Azok a győriek, akik időt szakítottuk a futballra, ezúttal nem csalódtak, mert jó iramú mérkőzést láthattak, s a győri együttes rászolgált a győzelemre. A tartalékos fehérváriak ezúttal alaposan elmaradtak a várakozástól, elsősorban védelmük hibázott sokat. Gl.: Hannich, Mile és Pölöskei. FTC—Bp. Honvéd 1-0 fl-0). Nagy csalódást okozott a rangadó. Egyik csapat sem volt képes kiemelkedő teljesítményre, sót, a találkozó színvonala még a közepeset is csak időnként érte el. Az iram sem volt különösebben nagy, két erőtlen együttes összecsapásából a szerencsésebb került ki győztesen. Gl.: Szokolai. Vasárnapra is maradt négy mérkőzés az NB l-ben. Ezek : ZTE—MTK-VM, Csepel—Vasas. Volán—Nyíregyháza, Tatabánya —Pécsi MSC. AZ NB I. ALLAS A 1. FTC 29 17 8 4 61-29 42 2. Vasas 28 15 9 4 56-30 39 3. Videoton 29 16 6 7 48-31 38 4. Kp. Honvéd 29 14 9 6 52-32 31 5. Tatabánya 28 13 10 5 42-25 36 6. Békéscsaba 29 12 8 9 40-36 32 7. Nyíregyháza 28 9 13 6 23-19 1 31 I R. Debrecen 29 11 9 9 30-27 31 9. Ü. Dózsa 29 S 13 8 47-48 1 i. Rába ETO 29 7 11 11 34-33 25 I H. Pécsi MSC 28 7 11 10 35-36 25 12. Volán 2S g 9 11 32-43 25 13. Csepel-'K 6 12 10 28-28 24 14. ZTE 28 9 6 13 44-53 24 15. DVTK 29 5 12 12 24-39 22 16. Kaposvár 29 5 9 15 29-62 19 17. MTK-VM 28 3 12 13 26-48 ÍR 18. D.-újváros 29 4 9 16 31-63 17 Mai történetek \ A Borsod megyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottságá- nak legutóbbi vendége Dalnoki Jenő, ifjúsági szövetségi kapitány volt. Vázolta, hogy mit tesznek az utánpótlásnevelés érdekében, és szokásos, szenvedélyes stílusában válaszolt a kérdésekre is. Majd a vendéglátók bejelentették: Dálnoki nem fogadott el előadói díjat, az „ebből származó” összegből labdát vetetett, s a szinnabesenyői fiataloknak ajándékozta. Szép gesztus volt. * Megyénkben mindössze három tornaszakosztály van. Hiába minden lelkesítés, biztató szó. állásfoglalás, irányelv. a helyzet nem sokat változik. Figyelemre méltó szavakat hallottunk Sipos Györgytől, a Sárospataki Tanítóképző Főiskola tanszékvezető tanárától. A sportág országos hint ismerője a következőket mondta: ..Városunkban gondoskodunk arról hogy a tornát a szó szoros értelmében megmentsük, ezért igyekszünk valamennyi korosztályt szem előtt tartam Hogyan lehetne a tornát jobban megszerettetni a fiatalokkal? Véleményem szerint, « sikerélményen, meg a szülőkön' múlik a legtöbb. Ezért döntőnek tartom, hogy a szülők ismerjék fel e sportág személyiségfejlesztő hatását, ne féltsék gyereküket a kemény, akaraterőt és szorgalmat acélozó munkától. A szakemberek pedig legyenek igényesek az edzéseken, versenyeken, és így tovább. Életre szóló élmény lehel például a kisgyereknek egy-eg'y 'magas színvonalú eredményhirdetés...” A neves szaktekintély receptje tehát adott. De mintha egyre kevesebb lenne a céltudatosan dolgozó testnevelő és diák egyaránt. Ebben az esetben pedig minden tanács, lelkesítés és biztatás hiábavaló. * Kiesett a második osztályból az egyik labdás borsodi együttes. Még menthetnék a menthetőt, azaz a visszalépések következtében nevezhet - nének ismét az NB Il-re, de mégsem teszik. Inkább vállalják a megyei bajnokságban való szereplést. A csapat edzője ígv nyilatkozott: „Megmérettünk és könnyűnek ■ ta- láltattunk. Nincs tehát jogalapunk arra, hogy az NB II. ben szerepeljünk. Majd. ha a megyei bajnokság alapián ismét kiérdemeljük az előbbre- lépést, újra meeoróbáüuk. Ha másként tennénk, nem lenne jogunk többet követelni és keményebb munkára ösztökélni sportolóinkat”. Ez a tárgyilagosság, józan megfontoltság és önkritika — eredmény centrikus időket élve— olyan ritka, mint a fehér holló. * / Nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna a szomszédos Csehszlovákiában. A trineci eseményen tavaly a diósgyőri fiatalok diadalmaskodtak, érthető tehát, hogy a szakvezetés az idei részvétel mellett tört lándzsát. Csakhogy... Az idei rendezvény időpontja ütközött két másik találkozóéval. .4 diósgyőri ifik közül heten- nyolcan a Kilián György Gimnázium tanulói, s az intézmény labdarúgócsapata az országos középiskolás bajnokság legjobb négy együttese közé került, s mivel ellenfelük (Eger) nem volt hajlandó előrehozni a találkozót, fik ■nem utazhattak külföldre. Ugyanakkor ,.elnapolták” a DVTK—Dunaúivárps NB ! es ifjúsági találkozót — es nem csekély anyagi terhet ró maid a klubra. Való igaz: szükség van a különböző tornákra. Űav véljük azonban, nem fontos mindenáron a részvétel mellett kardoskodni, ha az ilyen káoszt eredményez... * Rohamosan közeleg a miskolci salakmotoros VB-közép- döntő időpontja. Vélheti a szurkoló, hogy az esztendő legrangosabb miskolci eseményére szorgalmasan készülődnek a hazaiak. Nos, a motorosok igyekezetével nincs is semmi baj. Még azok is segítenek, akik nem állnak rajthoz, elszánt és bizonyítani akaró sportolók „babusgatják” gépeiket a depóban. A feltételek azonban ezen a napon (április 22-én, szerdán) — fogalmazzunk finoman — nem teljesen adottak. Nyolc óra a hivatalos kezdés, de háromnegyed kilenckor még sehol a locsolókocsi. A pálya pedig porzik. Várnak hát türelmesen, közben pedig megy az idő. ‘ Köztudott: a miskolci sala. kosok nem rendelkeznek saját pályával, albérlőként készülnek. edzenek. A gyakorlásra azonban csak a bét egykét napján nyílik lehetőségük. Ha ezt — rajtuk kívül álló okok miatt — sem tudják program szeiánt kihasználni, el lehet képzelni a következményeket .,. Naptár 1981. május vasárnap A nap kelte 5.25 — nyugta 19.58 órakor A hold kelte 5.26 — nyugta 18.59 orakor Névnap: Tímea, Irma 1981. máíus hétlő A nap kelte 5.23 — nyugta 20.00 órakor A hold kelte 5.59 — nyugta 20.21 órakor Névnap: Mónika, Flórián Évforduló ________ S zázhuszonöt évvel ezelőtt. 1856. május 3-án halt meg — 53 éves korában — Adolphe Adam neves francia opera- es balettszerzö. • • • Száz évvel ezelőtt, 1881. május 4-én született az oroszországi Penzában, és 37 éves korában. 1918 áprilisában, fiatalon hunyt el a tatárországi Önkiben Gabdulgafur Junuszovics Kulah- metov, tatár író és publicista. Időjárás______ V árható időjárás ma estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, sokfelé eső, zápor. Elénk, vágj’ erős nj’ugati, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 10—15 fok között. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és L-ottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 18. heti sorsolás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 4 14 19 46 72 — 1982 szeptemberében az altalános iskolák is áttérnek az ötnapos tanítási hétre. Az új munkarend azonban nem ronthatja az oktató-nevelő munka hatékonyságát és nem teremthet a korábbinál kedvezőtlenebb helyzetet a tanulók és a pedagógusok számára Ezzel szorosan összefügg, hogy a tanulók egész napos foglalkoztatásának megszervezése is fontos feladat. Mindez megköveteli a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységek eddiginél jobb összehangolását. A jelenlegi napközi és iskoíaotthonos ok tatás, az ifjúsági mozgalom, a szakkörök, a klubok munkájának tapasztalatai alapján javítani kell a tanulás és a tanítás eredményességét. — Szombaton délelőtt Budapesten, a Kossuth Lajos té-i ren katonai tiszteletadás közepette levonták az állami zászlót, amely május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom ünnepe tiszteletére lengett a Parlament előtti Ugyancsak katonai tisztelet- adással vonták le a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaján a gellérthegyi Felszabadulási emlékműnél. — Beatkoncertrc kerül sou Szirmán, a Radnóti Miklós Művelődési Házban. Vasárnap, május 3-án, 19 órától a BMW együttes műsorát hall, hatják a fiatalok és az érdeklődök. — A hernádnémeti Hernád- völgye Tsz-ben, ahol az utóbbi három évben 180 hektár állagában a megyei legmagasabb, közel 500 mázsás cukorrépa átlagtermést sikerült'elérni, növelték e legjobban fizető ipari növény vetésterületét. Az előző éveknél 22 százalékkal nagyobb területen. 220 hektáron sorol a tsz határában a cukorrépa. — A szocialista brigádmozgalom fejlődik megyénk mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben. Az utóbbi öt év alatt több mint kétszeresére nőtt a szocialista brigádokban dolgozók száma. A hármas jelszó jegyében működő 802 ilyen kollektívának több mint 12 600 tagja van megyénk szövetkezeteiben. a csANYi állami GAZDASAC PÁLYÁZATOT HIRDET öntözési üzemmérnök részére, öntözési szakironyitoi munkakörbe. Feltétel: 3 éves szakmai- üzemi gyakorlat. Szolgálati tököst biztosítunk. Jelentkezes személyesen - Csónybon o gazdasag igazgalójánáL — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten öttalálatos szelvény 2 darab volt. A nyereményük egyenként 1 160 319 forint. Négytalálatos szelvény 117 darab. nyereményük egyenként 46 281 forint. Há- romtalálatos szelvény 10 853 darab, nyereményük egyenként 356 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 250 885 darab, nj’ereményük egyenként 19 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Vásárnaptár. Az országos vásárnaptár szerint az elkövetkező héten megyénkben és a környező megyékben a következő helyeken rendeznek vásárokat. Országos állat- és kirakóvásárt rendeznek május 4-én, hétfőn Egerben) május 6-án, szerdán Miskolcon, Sárospatakon és Túrán; május 7-én, csütörtökön Ónodon. Országos állatvásárt május 8-án, pénteken Egerben és Gyöngyösön. Autóvásárí május 10-én, vasárnap Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán. Országos állat- é3 kirakóvásárt május 11-én, hétfőn Mezőkövesden, Cigan« dón és Vásárosnaményban. r Állatorvosi ügyelet Miskolc megyei város területén 1981. április 30-án (csütörtökön) 14 órától 1981. május 3-án (vasárnap) reggel 8 óráig ügyeletes: dr. Rábián Antal körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc III.. Dorottya u. 4. sz. Telefon: 52-250. 1981. május 3-ón (vasárnap) reggel 8 órától május 4-én (hétfőn) reggel R óráig ügyeletes: dr. Wirt? Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc L. Vörösmarty u. 52. szám. Telefon: 3S-616. Betegbejelentés: 8—9 és 13—14 óra között.