Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-22 / 118. szám
XXXVII. évfolyam, 118. szám Ára: 1,40 FI i'onicK. ma.ius AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZFMPLßN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Scliüt wasíiiníjtoni tárgyalásai mm Ünnepségek a Grúz KP 60. évfordulóién Csütörtökön Moszkvából a Grúz SZSZK fővárosába, Tbiliszibe utazott Leonyid Brezsnyev, .az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Részt vesz azokon az ünnepségeken, amelyeket a hét végén rendeznek a szovjet hatalom megteremtésének és Grúzia Kommunista Pártja létrejöttének 60. évfordulója alkalmából. Vele együtt utazott Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter is. A tbiliszi ünnepségeken ott lesz valamennyi szovjet köztársaság és minden ,.Hős város” címmel kitüntetett város delegációja is. Az ünnepségekre mintegy tízezer vendéget várnak, s az ünnepi felvonuláson a köztársaság városaiból, területeiről mintegy 80 ezren, vesznek majd részt. Az ünnepségek során több nagygyűlést tartanak a vendégek részvételével. Pénteken együttes ülésen emlékeznek meg a jubileumról a Grúz KP Központi Bizottságának és a köztársaság Legfelsőbb Tanácsának tagjai. Leonyid Brezsnyev jelenlétében avatták >fel csütörtökön Tbilisziben, a Győzelemparkban a Harci dicsőség emlékművet, a szovjet hatalom megteremtése és Grúzia Kommunista Pártja létrejöttének 60. évfordulója alkalmából. Az emlékmű azoknak a grúziai harcosoknak állít emléket, akik a Nagy Honvédő Háborúban küzdöttek, életüket is áldozták a szovjet hazáért. A háború éveiben a köztársaság mintegy hétszázezer fia és leánya volt a szovjet hadsereg soraiban, több tízezren kaptak hőstetteikért magas kitüntetést, 16-1-en nyerték el a Szovjetunió Hősének megtisztelő címét. Azok között a katonák között, akik a Reichstagra kitűzték a győzelem zászlaját, ott volt egy grúziai harcos, Meliton Kántorija is. A nevezetes évforduló küszöbén az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány levélben üdvözölte Grúzia Kommunista Pártját, a köztársaság Legfelsőbb Tanácsának Elnökségét, kormányát, a köztársaság lakosait a szovjet hatolom megteremtése és a kommunista párt létrejötte hatvanadik évfordulója alkalmából. Schmidt kancellárt szerdán délután népes amerikai fogadó bizottság várta az Andrews légi támaszponton, élén Haig külügyminiszterrel, aki a jelek szerint a kormányfő » legavatottabb tárgyaló partnere lesz a háromnapos látogatás folyamán. Ronald Reagan amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárt. A másfél órás megbeszélésük fő témája a kelet—nyugati viszony volt. Az eszmecserén az amerikai kormány és a nyugatnémet küldöttség több tagja is részt vett. Reagan kijelentette, hogy az Egyesült Államok „jelentős tárgyalásokat” akar folytatni a Szovjetunióval az Európában elhelyezett közepes hatótávolságú hadászati fegyverek korlátozásáról. Ezzel megerősítette Alexander Haig külügyminiszternek a NATO május 5-i római külügyminiszteri tanácsülésén tett bejelentését. Schmidt, aki elsősorban azért utazott Washingtonba, hogy tekintélyét latba vetve előmozdítsa ezeket a tárgyalásokat, válaszában elégedettségét fejezte ki az amerikai döntés fölött. Hatalomátadás Párizsban Fünis Mitterrand beiktatása Az új francia elnök, Francois Mitterrand kezet fog a volt államfővel, Giscard d’Estaing-nel, az Eiysée-palota előtt. Francois Mitterrand-t, a francia köztársaság új elnökét csütörtökön ünnepélyes külsőségek közölt beiktatták hivatalába. Az új államfő első politikai döntése az volt, hogy Pierre Mauroy-t,,;- Lille polgármesterét, nemzetgyűlési képviselőt nevezte ki miniszterelnökké. Pierre Mau- roy. az új francia miniszter- elnök 52 éves. 16 éves kora óta vesz részt a szocialista mozgalomban. Az új kormánylista előreláthatóan pénteken válik ismeretessé, és ekkora várható az eddigi, jobboldali többségű nemzetgyűlés feloszlatása és az új képviselőválasztások kiírása: a valószínű dátum június 14 és 21. A hatalomátadás után Giscard d’Estaing gyalog távozott a palota udvarán át és ezzel véget ért hétéves elnöksége. Ezután az Eiysée-palota dísztermében, a választott és állami testületek képviselői Rudolf Rossmels, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete és kísérete kétnapos látogatáson megyénkben tartózkodott. A vendégeket szerdán a megyei tanács székhazában dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke fogadta és tájékoztatta. Ismertette Borsod társadalmi és gazdasági helyzetét, szólott a megye hatodik ötéves tervének főbb cél - kitűzéseiről, a legfontosabb feladatokról. Vendégeinket, a délutáni órákban fogadta Grósz Károly, a Magyar efőtt az új államfőnek Roger Frey, a palota új főtitkára, az alkotmányjogi tanács elnöke átadta a Mitterrand-t köztársasági elnökké nyilvánító május 15-i proklamáció okmányait, majd a köztársasági elnöknek átnyújtották a Becsületrend nagymesteri láncát, amely a tisztségénél fogva megilleti. Az új államfő, miközben a Tuiileriák kertjében felállított ágyuk 21 díszlövéssel köszöntötték, rövid beszédet mondott. Párizs népe lelkes éljenzésben, viharos ünneplésben részesítette a Champs . Elysées-n Francois Mitterrand-t, aki nyitott kocsiban tette meg az utat a Diadalívhez, a hagyományos koszo- rúzási ünnepségre. Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára is. Ezt követően megyénk szép tájaival és nevezetességeivel ismerkedtek. Többek között megtekintették a Hollóházi Porcelángyárat és a nemrég megnyitott impozáns szépségű porcelán- múzeumot. Csütörtökön Mezőkövesdre látogattak el. ahol „a matyófőváros” nevezetességeivel, hagyományaival, népi kultúrájával ismerkedtek. Lázár György, a Minisztertanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta a Dán Szakszervezeti Szövetség Thomas Nieisen elnök vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttségét. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára is. Majdnem minden hely „elkelt” tegnap estére a miskolci Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermébe, amikor felhangzott a miskolci filmfesztivál hagyományos szignálja. Pontosan 18 órakor gördült fel a függöny, s miként az hagyomány már a miskolci film- fesztiválok történetében, látni engedte az ezúttal feketefehér színpadképben ülő zsűrit. György István filmrendező, érdemes művész, a 21. miskolci filmfesztivál igazgatója köszöntötte az ünnepélyes megnyitó résztvevőit, az alkotókat, a filmszakma hazai és külföldi vendégeit,' a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek képviselőit, az érdeklődő közönséget. Részt vett a 21. miskolci filmfesztivál megnyitóünnepségén Grósz Károly, az MS2.ÍVIP KB tagja, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára, dr. Fodor László, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese és Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes is. A magyar filmszakma e hazai seregszemléjére a Szovjetunióból, Lengyelországból, Csehszlovákiából, az NDIC-ból, az NSZK-ból, Svájcból, Bulgáriából, Romániából és Kubából érkeztek vendégek. A 21. miskolci filmfesztivál igazgatója — tisztéhez illően — rövid köszöntője utón bemutatta a zsűrit, amelynek elnöke ezúttal Király István Kossuth- és állami díjas akadémikus, egyetemi tanár. A zsűri munkájában részt vesz: dr. Vincéé Tamásné, a Művelődési Minisztérium közművelődési osztályvezetője, Erdős András, a Magyar Televízió politikai adások főosztályának vezetője, Feledy Gyula Kossuth-díjas, érdemes művész, grafikus, Füleki József, a Társadalmi Szemle rovatvezetője, dr. Kőháti Zsolt, a Filmkultúra főszerkesztője, Küllő Miklós, a Hunnia Játékfilm Stúdió Balázs Béla- dijas vezetője, Porkoláb Albert, a Borsod megyei Tanács elnökhelyettese, Simon László, a MÜDOSZ KV titkára, Szécsényi Ferenc Kossuth-díjas, kiváló művész, filmoperatőr, dr. Szecskő Tamás, az MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpontjának igazgatója, dr. Terplán Zénó egyetemi tanár, a Miskolci Akadémiai Bizottság tudományos titkára és Vess Gyula, a SZOT Központi Iskolájának igazgatóhelyettese. A 21. miskolci filmfesztivál megnyitóünnepségén a házigazdák, a város nevében dr. Székely László, Miskolc város Tanácsának altalános elnökhelyettese mondott megnyitó beszédet. — A nagyváros kulturális élete az év szinte minden hetében kínál valamilyen eseményt, élményt nyújtó előadást — mondotta. — A filmfesztiválok azonban kiemelkednek ezek sorából... Az évente egymást váltó fesztiválok vonzereje abban is kereshető, hogy rendelkeznek a megújulás képességével. E megújulási képesség egyik bizonyítékaként emelte ki az elnökhelyettes, hogy ez a mostani fesztivál tudatosan vállalta fel a fesztiválokon mindig is jelenlevő törekvést, a közművelődés szolgálatát. Nem véletlenül választotta mottóul: Filmmel a közművelődésért. A 21. miskolci filmfesztivál hivatalos megnyitója előtt kiállítás is nyílt a Rónai Sándor Művelődési Központban. Mészáros Dezső Munkácsy-díjás szobrászművész alkotásait Feledy Gyula grafikus ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. (Mészáros Dezső tervezte az idei fesztivál emlékplakettjét.) A megnyitót követően be-: mutatták a várost köszöntő filmet, majd megkezdődött a versenyprogram bemutatása. * A fesztivál másik székhelyén. a diósgyőri Vasas Művelődési Központban este 7 órakor köszöntötte György István a megjelenteket, és bemutatta a társadalmi zsűrit. Ezután Csótai János, Miskolc város Tanácsának elnökhelyettese mondott megnyitó beszédet. Beszédében hangsúlyozta, hogy most először nyílt lehetőség arra, hogy két tökéletesen azonos rangú és színvonalú rendezvénysorozatot nyújtsunk egy időben Miskolc lakossá-; gának. Mintegy az évszázadokra visszanyúló munkáshagyományok folytatásaként a mai vasasoknak, a ma munkásainak a fellegvárába, a diósgyőri Vasas Művelődési Központba is betelepült a fesztivál. — Ez ‘a honfoglalás jelké-: pesen is, konkrét valójában is azt hirdeti: minél szélesebb körben, minél közelebb kerülve a nagyközönséghez kell beszélni a művészeti kérdésekről is, kell lehetőséget nyújtani a szakma és a pártoló, az érdeklődő közvélemény tapasztalatcseréjéhez, gazdagítva ezzel mind a szakma, mind a közvélemény továbbfejlődését megalapozó ismereteit. Az ünnepélyes megnyitó után megkezdődött a feszti- váli versenyfilmek bemutatója. Dr. Székely László, Miskolc város Tanácsának általános elnökhelyettese megnyitó beszédét mondja